 |
| Illusztráció: Krolikowski L. Lilian |
Valahol messze, egy fellegtorlasztó hegy magasán, ahová még a legerősebb sas se röpül föl egykönnyen, van egy nagy, sziklás fennsík. Beszélik, hogy csak az tud oda oda följutni, akinek a szívében bátorság lakik, és ha a fennsíkon elég nagyot ugrik, megérintheti a csillagokat.
De főképp arról nevezetes ez a sík, hogy áll rajta egy óriási istálló. Cölöpjei aranyoszlopok, hídlásai ezüstgerendák, a jászlakban csillagszéna az eledel, a vájúkban meg holdvíz az ital. Ebben az istállóban élnek a régi királyok lovai. Itt lakik minden harci mén, versenyló, meg táltos paripa, aki az emberek világában már elvégezte szolgálatát. Szabadon vágtáznak az ég alatt, ropogtatják a kövek közt sarjadó selyemfüvet, vagy épp bent az istállóban a csillagszénát, szürcsölik a finom holdvizet. Bolha, bögöly sose bántja őket. Ez az ő birodalmuk. Legjobban a régi, nagy idők dicső tetteiről szeretnek beszélgetni, és azon versengenek, melyikük tud csudásabb történetet elmesélni. Ezen az estén is így történt.
