Tóth Ágnes -- Csillagok között

illusztráció: Madarász Gergely

A műút felett lenge felhő,
a felszántott föld tarka kendő.
Szekér döcög az alkonyi fényben,
föld illatában, hegy tövében.
Ekhós szekér, cókmókkal tele,
ökör húzza, a gazda vele.
Kezében gyeplő, fején kalap,
lassul az ökör, alig halad.
A vándor is fáradt, izzad a háta,
évek óta a világot járja.
Vele kecskéje, hű kutyája,
s néha felzeng harmonikája.
Boldog ember, független, szabad,
mozgó házával vígan halad.
Országok műútjait rója,
csillagos ég a takarója.
Mesél, regél, ha köré gyűlnek,
öröm hallgatni, szívnek, fülnek.
Dalol, és zeng a harmonikája,
híre a világot rég bejárta.
Ő lett a Mesemondó vándor,
ha otthon marad, talán csak kántor
lett volna, vagy lelki szegény,
nem világjáró szabad legény,
kit nem béklyóz szabály és adó,
s főnöke csak a Mindenható.
"Kedvelte hát e nomád életet,
kitűzött céljában nem kétkedett.
Hitte, még sok felfedezés várja,
de tervét egy baleset lezárta.
Bús véget ért az utazónk útja,
és csak maga a jó Isten tudja
mi lehetett azzal a terve,
hogy ott hagyta az úton heverve
a vándor élettelen testét,
ki nélkül sötétebbek az esték.
Nem ég már tábortüze fénye,
mert felült Gergő a Göncölszekérre.
Kezében gyeplő, fején kalap,
csillagok között vígan halad.