 |
| a szerző illusztrációja |
— Hurrá! Vége a sulinak, anya, mehetünk nyaralni!!!
Gabi ledobta az előszobában az iskolatáskát, amit még az utolsó napon is vinni kellett, bár már csak a tolltartó és egy pakli játékkártya volt benne.
— Ne haragudj, Édibébi, idén nincs hurrá — mondta Pötyi, aki tulajdonképpen nem is anya volt, hanem anya unokatestvére. Ő vette magához Gabit, amikor baj lett.
Gabi szája legörbült. Ugye nem arra gondol, hogy innen is el kell mennie? Nagyon szerette Pötyit. Mikor előző nyáron hozzá költözött, alig bírta megszokni, hogy nincs kiabálás meg pofon, de most már nem tudta máshogy elképzelni az életét. Anyák napján is Pötyi ment el megnézni a műsort, azóta hívta anyának.
Ijedten rebbentek a nagy, őzbarna szemek.
— Mi az, hogy nincs hurrá? — Gabi hangja egészen vékony volt.
— Nem tudunk elmenni nyaralni.
Pötyi odalépett Gabihoz, és magához szorította. Nagyon szerette ezt a csöpp gyereket, aki hősiesen végigcsinálta az idegen iskolában a második osztályt, pedig új iskolatársai nehezen szokták meg borzas, vörös haját és hatalmas igazságérzetét. Tudta, hogy nem nyaralni végképp igazságtalanság, de nem volt mit tenni. Se pénz, se lehetőség nem került, pedig igazán igyekezett.
Gabi eltolta a meleg anyatestet, és dacosan felszegte a fejét.
— Márpedig nyáron nyaralunk, és kész! — jelentette ki ellentmondást nem tűrően, aztán fogta a táskáját, és bevitte a szobájába.
Néhány perccel később újra megjelent. Fürdőruhában. Pötyi torkát elszorították a könnyek, és arra gondolt, mi mindent nem fog tudni megadni Gabinak, amit szeretne.
— Nem tudunk strandra menni, Édibébi — nyögte végül.
Gabi nem tűnt szomorúnak.
— Nem is — vetette oda a fürdőszobába menet. — A strand jön hozzánk!
Kihozta a nagy, égszínkék lavórt, ami a kádban lakott, mikor épp nem fürödtek, és átvonszolta a szobán, ami egyszerre volt konyha, étkező, nappali és Pötyi hálószobája. A túloldalon óvatosan letette, mert szükség volt mindkét kezére, hogy ki tudja nyitni az erkélyajtót. Mikor ezzel megvolt, kivitte a lavórt az erkélyre, majd mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, a csaphoz ment egy pohárral, és meleg vizet eresztett.
— Mit csinálsz? — érdeklődött Pötyi.
— Jaj, anya, hát strandot!
— Strandot? A harmadik emeleten?
— Ez van, ezt kell szeretni! — szajkózta Gabi komoly arcot vágva.
Pötyi elnevette magát.
— Ha strand, hát legyen strand! — és ő is fogott egy kancsót, megtöltötte meleg vízzel, és vitte a lavórba.
A vízhordáson nagyokat kacagtak, főleg, mikor Pötyi a lavór helyett Gabira öntötte a vizet. Előkerült a csíkos napernyő, gumipókkal az erkélykorláthoz kötözték, aztán vízipisztollyal lövöldöztek az arra szálló galambokra, és sikoltozva nyargaltak be a lakásba, mikor a víz véletlen egy járókelőre fröccsent.
Másnap kimentek a Dunára, az is ingyen van, harmadnap, ami már hétfő volt és munkanap, Pötyi dolgozójában piknikeztek az asztal alatt egy takarón, igazi automata forrócsokival. Kedden munka után olvasnivalót kerestek a könyvtárban, szerdán olyan játszótérre mentek, ahol még sosem jártak azelőtt, csütörtökön barátoknál vacsoráztak, pénteken besötétítették a szobát, és mozidélutánt tartottak, szigorúan sajtos kukival, ahogy a pingvinek, és így tovább, egész nyáron.
Aztán, mikor szeptemberben visszament az iskolába, és első órán Saci néni megkérdezte, ki mit csinált a nyáron, Gabi azt mondta, hogy neki volt a legeslegjobb nyara a világon, pedig nem is ment nyaralni.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése