Hogyhogy milyen cukiban?
A Mu-ki-Cu-kiban.
Abban a városi csodacukrászdában, ahol a pepecsművesek dolgoznak. Rendelhetsz ott dobós tortát meg libacombot is.
Hogy nem tudod, hol van?
Hát a városban.
Hogyhogy melyik városban?
Hát abban, ami tele van legendákkal.
Erről a városról mesél Tasnádi Emese és P. Szathmáry István. Ott áll a különös Apafa is. Az a fa, aminek a tetején egy ráncos, pici ősapa üldögél. A fa lombja olyan terebélyes, hogy minden ágán elfér egy apa. Minden ott ücsörgő apa kalapot hord. Van, akinek sárga, piros és kék a kalapja, meg csúcsos meg szép, de vannak ronda kalapúak is.
Hogy honnan van a kalapjuk?
Hát, úgy tartja a városi legenda, hogy „amikor egy apa megszületik, kap egy kalapot, oszt jó napot!” Hogy mit csinálnak az apák ennél az Apafánál?
Ünnepelnek. Esznek, kártyáznak, célba köpnek és még tábortüzet is gyújtanak, ha leszáll az este. Hogy merre kell menni ebbe a városba? Atérinéni farmja mellett jobbra. Majd megismered a farmot, mert messziről látszik a gazda, az a morcos. Gumicsizmában jár és bajsza van. Kora reggel érezni a tejbegríz illatát, amit Atérinéni főz, míg a gazda kikeféli a bajszát. A legelőn az övék az a sok svájcitehén. Tudod, belőlük jön a csokis tej. Ha nem tudsz elaludni este, szólj az anyukádnak, vigyen el elalvás előtt a farmra, minden rossz alvó gyereket oda visznek. Vidd a pöttyös bögréd is, amit születésnapodra kaptál, mert kapsz bele forró csokit. Az majd segít elaludni. A svájci tehenektől meg kapsz altatódalt is.
Hogy nem hiszed?
Jó, akkor eléneklem neked a svájcitehén-altatódalt. Khm, khm:
Búúú se füle, búúú, se farka,
Búúúboljon neked az Anyaaaa!
Búúú se füle, búúú, se farka,
Búúúboljon neked az Anyaaaa!
Most énekeljük együtt:
Búúú se füle, búúú, se farka,
Búúúboljon neked az Anyaaaa!
Tessék, már meg is jegyezted, ezután el tudod énekelni magadnak, ha lefekvés előtt éppen nincsenek a közeledben a svájcitehenek. Ha majd a városba vonaton utazol, az állomáson találkozni fogsz a krumplifejű masinisztával. Ne kuncogj, na, tényleg krumplifeje van, de senkinek sem tűnik fel, mert ő a legkedvesebb masiniszta a világon. A vonatváró síró gyerekeket csak ő tudja megnyugtatni. Ráül a bőröndökre, ölébe veszi a pityorgó gyereket, és együtt bámulják a hernyóvonatokat.
Valld be nekem őszintén, most, hogy csak így ketten vagyunk, te szereted a különös lényeket? Az ágy alatt megbújókat, a függönyt libbentőket, a padláson ücsörgő kaparászókat, a mélabús hüppögőket, a zümmögve morgókat, a csuklón röhécselőket, a bátortalan különcködőket, a könyveket rágcsálókat?
Hogy szereted?
De jó, én is! Pszt, elárulok neked egy titkot! Van egy eldugott, különös kedvenc lényeket összesítő listám. Nemrég bővült. Ráfészkelte magát Tasnádi Emese víziszörnye, az a pikkelyes, uszonyos, sokfejű, aki Jancsi jó barátja, és akit P. Szathmáry István ismer a legjobban, le is rajzolta szép fűzöldre.
Hogy nem hallottál még róla?
Ez az a szörny, aki a szökőkútban lubickol, és aki nem szereti, ha az emberek sikítanak és kiabálnak, ezért inkább a szökőkútban vár.
Hogy mit vár?
Hát, csak vár. Ahhoz ért a legjobban. Képzeld, Emese telefánkja is ráugrott a lénylistás papíromra. Ez a telefánk mókás egy figura, pont olyan, mint egy fánk, és az elefánttal lakik. Képzeld el, sokszor nyelvet ölt és fityiszt mutat. Szépíteni kár, megmondom őszintén, kissé bárdolatlan egy nemlétező állat ez a telefánk! Ráférne némi jellemcsiszolás. Pár hónapja a munk állatok is kérték a listámra való felvételt. Nekik azonnal igent mondtam. Ők a városi munkálatok őrei, akik az előző napi munkálatokat ellenőrzik, és néha a munkásokkal teázgatnak a közösen ásott gödörben. Azt hiszem, most épp itt tanyáznak az utcánkban. Holnap utána is nézek, bekiabálok a kerítésünk melletti gödörbe. Ha itt vannak, behívom őket teázni.
Halkan mondom, de a toronyóra szellemével akadt egy kis gondom. Jaj, ne reszkess már! Ez egy jóravaló szellem! Annyira szereti az embereket, még a különösen morcfejűeket is, hogy sosem tudna meglenni nélkülük. Szerettem volna többet megtudni róla, hogy végül is bántja-e még valami áttetsző finom lelkét, mosott-e fület azóta, hogy gondok voltak a hallásával, s hogy a galambtollak ügye megoldódott-e a városi toronyban. Sajnos azóta nem tudok róla semmit. Felszívódott. Se híre, se hamva.
Hogy micsoda?
Lehet, toronyórakörútra utazott? Hú, erre nem is gondoltam. Köszönöm, hogy mondod. Nem hallottad véletlenül, mikor lesz a városi legendák következő ünnepsége? Hogy nem?! Ha esetleg megtudsz valami érdemlegeset, kérlek, hívj fel, vagy írd meg nekem sürgősen, jó? Hogy micsoda? Menjünk el a következő ünnepségre?
Hogy neked milyen remek ötleteid vannak!
Jól van, menjünk, de vigyük magunkkal Julijulit és mackót is. Ők is imádnak utazni, akárcsak te meg én. De akkor vihetnénk ajándékot is, jó, mert úgy illik, nem? A lubickoló víziszörnynek például új fésű kellene, vörös rúzs a gólyáknak, a krumplifejű masinisztának vihetnénk egy fekete filctollat, legyen mivel kackiás bajuszt penderítenie magának, a munk állatoknak új teáskészletet, a toronyóra szellemének meg egy doboz fültisztítót. Ugye nem hallottad még, hogy a városi legendák ünnepségén mindig ott dudorászik Tasnádi Emese és P. Szathmáry István is? Nem viccelek, tényleg! Becsszóra mondom! Ők a tiszteletbeli vendégek, ezért is ismernek ott olyan jól mindenkit. Istvánnak vihetnénk egy festékcsomaggal teli kis bőröndöt, hogy legyen mivel rajzolnia ezután is sok ilyen vicces és gyönyörűséges mesekönyvet. Emesének pedig egy tucat tollat.
Hogy ne vigyünk Emesének tollat? Miért ne? Mert lám, mi történt a toronyóra szellemével. Jaj, nem galambtollra gondoltam! Igazi tollakra, amivel írhat még több városi legendáról meg mindenféle izgalmas dologról. Szerintem mire megírta ezt a mesekönyvet, elfogyott a tollkészlete. Szerinted nem ezért lett a könyv ilyen rövid?
Hát akkor miért? Jaaaa, mert a papírja fogyott el Emesének! Értem már! Akkor vigyünk neki papírt is. De mi van, ha megijedt a városi lényektől, és ezért lett ilyen rövid ez a könyv? Még belegondolni is rossz! Most, hogy végre itt vagy, kérdezzük meg együtt, jó? Nagyon hangosan kell kiabálnunk, hogy meghallja. Elég messze lakik innen. Várj, a füledbe súgom, mit is kérdezzünk: Ssssssssmmsmsmsmmssss. Rendben? Akkor hajrá: Emeseeeeeeeeeeeeeee, elfogyott a tollad, vagy netalántán a papírod, vagy a városi legendák különös lényeitől rettegsz, ezért nem lett hosszabb a mesekönyveeeeeeeeeeeeeed? Mintha hiányozna a könyv egy rééééééésze, mintha nem lenne befejezveeeeeeee! Nem válaszol. Talán nem kiabáltunk elég erősen, és nem hallotta, amit kérdeztünk. Sebaj, holnap is elkiabáljuk neki. Jaj, az villant át az agyamon, mi van, ha a könyv felét a víziszörny falta fel, mert úgy érezte, nem kapott kellő figyelmet a mesékben? Ha ez történt, ne is kerüljön a szemünk elé! Hálátlan sokfejű szökőkútfoglaló! Tőlünk aztán várhatja az ajándékfésűt!
Simon Réka Zsuzsanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése