2018. szeptember 25., kedd

Az álruhás király osonása

Ha valamit, azt nem lehet ránk mondani, hogy nem találjuk a szavakat.
Most sem ezért történik meg az a rendhagyó eset, hogy egy kép szöveg nélkül kerül a blogra.
Szabó Imola Julianna nem csak rajzol, ír is. Mikor a Mátyás folyamot kezdtük, épp egy nagy projekt kellős közepén volt...
Csupa klasszikus mesehőssel bíbelődött, s megkértük, csempésszen be közéjük egy klasszikusan mesébe illő királyt is.

Megtette.

Így született a mai blogbejegyzés kép metaforája.

Szabó Imola Julianna: Az álruhás király osonása

2018. szeptember 23., vasárnap

Kiss Lehel: ...és akkor Mátyás


Ha nem a ruha teszi az embert, akkor nem is a korona teszi a királyt! Ezt, mi felnőttek, egyre gyakrabban felejtjük el.  Szerencsére, napjaink kis hercegei és hercegnői még ismerik a bölcsességet: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

…és akkor Mátyás
felszállt a trolira – hiába vigyorogsz, Apa,
mert tényleg láttam!
Éppen velem szemben ült le. Bátran
a szemébe néztem. Ő is csak nézett,
tudta, hogy tudom,
értem az egészet,
hiába volt szakadt, büdös dzseki rajta.
Nagyi megbökött
és bokán rúgott aztán.
Mátyás persze észrevette,
megrándult az arcán egy-két ránc,
de nem szólt egy szót se,
csak szipogott.
Lehet, hogy náthás
volt. Már rég elmaradt mögöttünk
a Monostor,
Mátyás felnézett a Szent Mihály templomra,
és akkor  felkukorékolt egy ronda
hang: „Biletele și abonamentele la control!”
Hagyjuk már! Jegy meg bérlet egy királynak?!
Még jó is, Apa, hogy nem láttad,
hogy lökdösték ki szegényt a megállóba!
Aztán észrevettem, hogy az üres széken,
a huzatra írva ott díszeleg szépen:
ITT JÁRT MÁTYÁS.
Tisztára így volt, Nagyi is megmondja! 

Illusztráció: Gyólai Gabriella


2018. szeptember 19., szerda

Smelka Sándor: Komám asszony, hol a Holló?


Sosem tudhatja az ember, mikor keveredik bele egy történelmi jelentőségű pillanatba. Van, aki bármit megadna 15 perc hírnévért. Történetünk hollója azonban…

Na, de majd Smelka Sanyi elmeséli, hogy került a Holló a Mátyás sztori középpontjába:



Csitt! Ne olyan hangosan! Nem szeretném, ha egyesek megtudnák, hogy erre járok. Nem, nem egy elfuserált bagoly vagyok. Bizonyára csodálkozol, hogy hollóként éjszaka settenkedek itt, mi?! A helyzet az, hogy illegalitásban vagyok. Csitt! Köröznek, és nagyon kérlek, ne lődd le azt a poént, hogy „komámasszony, hol a holló”! Hogy-hogy miért köröznek?! Butaságot csináltam. De még mekkorát! Ilyen hülyeséget még nem csinált holló!
Az egész kalamajka egy szép őszi napon kezdődött. A szokásos reggeli repülésemet végeztem az erdő felett, amikor meghallottam a kürtök hangját, a kutyák ugatását, a lovak dobogását. Mindjárt sejtettem, hogy vadászat lesz. No, gondoltam, jobb, ha meghúzom magam, mielőtt még engem is leszednek. Valami azonban nagyon piszkálta a csőrömet. Tudom, tudom: le kellett volna lépnem onnan piszok gyorsan, de utólag már könnyű okoskodni. Szóval közelebb repültem a vadászokhoz, akik már javában hajtották a vadakat alattam. Ennyi embert még nem láttam, tele volt az erdő elegáns nagyurakkal. Csillogott-villogott rajtuk a sok-sok ékszer. Nincs olyan holló, aki képes lett volna elrepülni onnan. Én se vagyok fából! A sok nagyúr között mindjárt feltűnt nekem egy nagy orrú ember. Nagyon nagy úr lehetett! Mindenki körülötte sertepertélt, hajbókolt. Hej, ha tudtam volna, hogy ő a király! Igen, gondolhattam volna, de nem viselt koronát, csak egy sisakot hordott, meg azt az aranygyűrűt az ujján. Na, azt viszont mindjárt kiszúrtam magamnak, mert olyan szépen csillogott, de olyan szépen… Tudom, tudom, menekülni kellett volna onnan csőrrel-szárnnyal, de a galambok szerelmére, holló vagyok! Egyszerűen megbabonázott a gyűrű. Repkedtem a nagy orrú felett, persze óvatosan, nehogy meglásson. Mindenáron akartam azt a gyűrűt! Már majdnem feladtam, de délután a nagy orrú nézegetni kezdte a kiterített vadakat, az egyik szarvasnál pedig összevérezte a kezét. Ekkor elindult a közeli patakhoz. Az elegáns főúr… illetve a király (jaj, szegény fejem!) levette a gyűrűjét a kezéről, és letette egy közeli kőre. Eljött a percem! Nem is gondolkodtam. Miközben ő mosta a kezét, én elrugaszkodtam a faágról. Olyan zuhanórepülést produkáltam, mint életemben soha! A csőrömbe kaptam a gyűrűt, még hallottam, hogy felkiált a nagy orrú, hogy fogjátok meg azt a hollót, viszi a gyűrűmet. Viszem ám! – gondoltam, miközben eltűntem az erdő fái közt. Senki nem ért utol, senki nem talált rám, mire észbe kapott volna valaki, már hetedhéthatáron túl repkedtem.
Illusztráció: Fricska Dorka

Már azt hittem, megúsztam, de a következő nyáron mit látok?! Amerre csak repülők tele van az ország a képemmel. Mindenhol ott vagyok: a zászlókon, a pajzsokon, a szélkakasokon, a katonák ruháján. Ráadásul a csőrömben a gyűrű is ott lóg. Képzelheted, mit érezhettem! Körözött madár lettem. De országosan! Nem gondoltam, hogy ennyire megorrol rám a király. Azért járok mindenhova éjszakánként, nehogy felismerjenek. Micsoda világ! Egy hollót köröznek?! Még a végén deresre húznak vagy mi. Tessék?! Hogy mi van a gyűrűvel? Adjam vissza? Tollas a hátam?! Igen? Akkor ne nézz engem embernek! Már rég visszaadtam volna, de már nincs meg. Hol van?! Odaadtam egy hollólánynak, az meg otthagyott egy szarkáért. Most náluk van a gyűrű, nem tudom visszaadni. Ez az én tragédiám! Körözött holló leszek életem végéig. Micsoda?! Tegyem jóvá máshogy? Például elvihetnék a királynak néhány levelet?! Ez nem is olyan rossz ötlet. Az efféle dolgok úgyis profilomba vágnak. Elrepülnék a levelükkel Prágáig is akár, csak ne legyen priuszom! Indulok is mindjárt. Mit veszíthetek?!
Na, osonok is tovább. Ugye mondanom sem kell, hogy engem nem láttál itt! Csitt!


Illusztráció: Fricska Dorka


2018. szeptember 16., vasárnap

Miklya Luzsányi Mónika: Mátyás király Gömörben


Ha beszédes gyerek vagy (vagy az voltál anno), biztos megvan az a bizonyos mondóka Mátyással, meg a vödörrel.
Nos, van egy hírünk! 

Miklya Luzsányi Mónika mélyére ásott ennek a vödrös témának, és egy különös sztorira bukkant a helyről, ahova még a királyok is gyalog járnak.
Figyelem! A következő tartalom nyugalom megzavarására alkalmas képi és szöveges elemeket tartalmazhat!


Biztosan ismeritek a legendát, amikor Mátyás király Gömörben jól kibabrál a földesurakkal. Igen ám, de a legenda nem mond ám el mindent! Szégyenlősen hallgat a cikisebb részletekről. De én most elmondom nektek, mi is történt Gömörben!
Mert az úgy volt, hogy a gömöri földesurak nagy vendégséget csaptak a király tiszteletére. Emelgették a kupákat szép számmal, szóltak az áldomások nyakra-főre. Csak a szegény szőlőmívesekre nem ürítettek az urak egyetlenegy kupát sem, akiknek a jó bort köszönhették.
Nem hagyta ezt szó nélkül Mátyás király, ám a földesurak csak legyintettek:
– Nem nagy ügy az a kis kapálás! Azt mindenki meg tudja csinálni!
Ennyi kellett csak Mátyás királynak! Másnap meghívta a főurakat egy kis szőlőkapálásra. Persze jó meredek, kaptatós hegyoldalt választott ki. Folyt az izzadság a földesurakról, szenvedtek rendesen.
– Ej, de szomjas vagyok! Megyek iszok egy jó kupa bort – szólt az egyikük, és már dobta is volna el a kapát. Ám Mátyás király rászólt:
– Nem addig a’! A kapások sem állhatnak ki szíre-szóra a munkából! Majd ha elérünk a sor végére, akkor ihattok! De akkor is csak vizet!
Mit volt mit tenni, kapáltak tovább az urak. De igencsak szomjaztak, és amikor úgy gondolták, hogy a király nem látja, a szőlősorok mellett növekvő szilvafákról jól megrakták a bendőjüket. Finom volt a szilva, édes, leves, oltotta is szomjukat valameddig. De mire kiértek a sor végére, bizony úgy vetették magukat a vizeskorsóra, hogy majd kiverték egymás kezéből.
Mátyás csak mosolygott, mert bizony látott mindent, és tudta, mi lesz a vége ennek a szilvalakomának. Alig telt el fél óra, az összes uraság a földön feküdt. A hasát fogta mind, és csak jajgatott.
– Jaj, jaj! Úgy csikar a hasam!
– Hát bizony – válaszolta a király –, a szilvára nem jó vizet inni. Jobb lenne, ha könnyítenétek magatokon!
– De hol, uram? Hogyan? – néztek körül a szőlőben az uraságok, mert azt igazán szégyellték volna, ha a király előtt végeznék el a dolgukat.
De a hascsikarás nem játék, a hasmenés meg még úgysem! Egy idő után Mátyás megsajnálta őket.
– Na ide figyeljetek! Ha én nem szégyellem a dolgomat elvégezni előttetek, akkor ti se tegyétek!
Fogott egy botot, ásott egy kis gödröt, és fölé guggolt. Mikor elvégezte a dolgát, akkor szépen eltemette, amit megalkotott. Ennyi kellett csak a nagyuraknak! Egymást taposva ásták a gödröket, hogy könnyítsenek magukon. Volt is azután akkora durrogtatás meg puffogtatás a gödrök fölött, hogy olyat azóta sem hallott a hegyoldal.
Amint elvégezték a dolgukat, Mátyás visszaküldte az urakat dolgozni, akik megkönnyebbülten kapáltak tovább.
Innen van a mondás, amiről a legenda nem szól, de mindannyian ismerjünk: Mátyás király Gömörbe’, beleszart a gödörbe.

Illusztráció: Szüdi János

2018. szeptember 11., kedd

Miklya Zsolt: Mátyás az intenzíven

Az első Mátyás szöveg rögvest több szempontból király.
Kikacsintós, váras, de szerencsére nem véres. Intenzíven pulzáló, remekbeszabott, egészségesen ügyes görbe(tükör).

Mellé nassolásnak egy kis fahéjas meggy befőttet ajánlunk! :)


Miklya Zsolt: Mátyás az intenzíven


Körzeti
orvosunk
recept helyett írta:
kardio-
lógia-
beutaló. Minta.

Időpont-
kéréssel
egybekötött lecke.
Türelem-
játék, hogy
fél év múlva lesz-e?

Szívritmus
döcögő,
néha ugrik egyet,
mint aki
magasról
szedi le a meggyet.

Sebaj, no,
megoldja
majd az egészségügy,
előbb vagy
utóbb, ha
bimbózik a néprügy.

Ámbár egy
királynak
jár a soron kívül,
uralmi
részlegünk
VIP-páhollyal bővül.

Amíg más
betegek
időpontra várnak,
megnyitjuk
intenzív
osztályát a Várnak.

Jó urak,
fő urak 
várlátogatóban,
intenzív
próbanap,
szívet mér a szóban.

Királyunk
meg közben
köznapi gúnyában,
időpont
lassan jő
évnek haladtában.

Míg egyszer
megnyílik
felette az ég is,
meggyszedő
szívügye
elragadja mégis.

Intenzív
osztályon,
nem pont időpontra,
kezdődik
a meggy- és
szívbillentyűpróba.

Királyszív,
nem semmi,
mutatja a görbe,
ilyen vót
múltkor is,
Kolozsba, Gömörbe.

Ugrik is,
meg nem is,
bírja még a pumpa,
időpont
merő gond,
a tök is csak rumba.

Mátyásunk
azóta
intenzív gyógymódot
talált ki,
nem kíván
műszert, sztetoszkópot.

VIP-pulton
kínálja
a Várban a meggyet,
ugorjál
magasra,
szedjed, uram, szedjed.

Ugorjon
ki szíved
mutatós burkából,
meggyből a
kerítés,
nem kolbász-hurkából.

Várd ki a
sorodat
és az időpontot,
mikor a
meggyszedés
nem jelent több gondot.

Mi meg az
egészség-
ügyet reformáljuk,
termelők-
től vesszük,
urakra próbáljuk.

Illusztráció: Vajda Melinda