 |
| Vojnic Zelic Ivana |
Az ajtó mögött valami más lehet.
Soha nem nyitott be még oda senki,
Azt mondják, rémek laknak az ajtó másik oldalán,
A legsötétebb fajta.
Seprűn lovagolnak, sötét varázslatokkal démonokat uralnak,
Barlangban dobolnak halott vadak koponyáin,
És ezek csak a kimondható dolgok,
Mert az ajtó mögött kimondhatatlan szörnyűségek történnek,
Azt mondják.
Nem csoda, hogy senki sem nyitotta ki még az ajtót.
Belesni is csak a legbátrabbak mernek, a kulcslyukon.
De semmit sem látnak csak árnyakat, sötétet,
Vagy épp nagy fényességet, lobogó máglyákat talán.
Egyszer,
Egyetlenegyszer látott valaki egy rémült, barna szemet,
Ami épp az ajtó túloldaláról kukucskált át
A mi oldalunkra,
Sóvárgó, titokra éhes, ijedt gyerekszemet,
Hatalmasra tágult pupillát, ami az ajtó másik oldalát fürkészte,
De csak rémisztő árnyakat, sötét titkokat
És fenyegetést talált
Itt nálunk.
