2017. március 30., csütörtök

Interjú Németh Eszterrel

Láthatatlan és látható, szervez, ír és szerkeszt, energiabomba és csendes megfigyelő, színkavalkád és eszterlánc. Bori ma Németh Esztert kérdezi. 




Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Németh Eszter: 2013 tavaszán, amikor Tasnádi Emese, a Függőségeink téma akkori szerkesztője megkérdezte, van-e kedvem írni valamit. Tiltakoztam, hogy nem vagyok író, de Emese nem hagyta annyiban. Így született A láthatatlanná lett királylány, ami végül hosszas hezitálás után, de megjelent az ÍC-n.   

R.B.: Mit jelent számodra az, hogy az IC tagja vagy?
N.E: A tagja vagyok?! Hm… Mit is? Mit is? Bolhából elefánttá növő projekteket. Bizonyítékot, hogy az egész több mint a részek összessége. Diótortát bicskával. Téridő kontinuumot. Örömmunkát, bizalmat, kölcsönös tiszteletet, figyelmet. Az ÍC olyan mint egy nagy bolyhos takaró. +40 fokban nem feltétlenül kell, de vigyázol rá gondosan, mert ha hűlni kezd, akár a fejed búbját is bebugyolálhatod vele.  

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
N.E: A Szószerelő projekt és a Dióhéjban, meg a…, és az… A jövendő közös témánk Bódi Katival, régóta halogatjuk, várom már nagyon! Egyébként meg nyitottan és némi hurráoptimizmussal figyelem mindig, a többiek mit találnak ki. Látni, ahogy az ötletből születni kezdenek az alkotások, az ötletgazdákat is sokszor meglepve, mindig nagy élmény.
Sok ilyet még nekünk!


2017. március 28., kedd

Interjú Mészáros Jánossal

Ha felolvasóestet szeretnénk, ha gyűjtést szervezünk, ha szükségünk van egy találkozóhelyre, ha egymás könyveit szeretnénk beszerezni, ha egy jó beszélgetésre vágyunk, ha úgy kéne egy jó kávé, egy mosoly, egy vécé, egy jó program a gyerekkel, vagy még sorolhatnám, akkor irány Mészáros János (és az imént felsorolt remek dolgok) lelőhelye, a Két Egér Könyvesbolt. Bori sem bírta ki, bekopogott hozzá és kifaggatta. A fotót Wild Judit, a csodás vadjutka ékszerek alkotójának blogjáról szereztem. (Az ő ékszerei is kaphatók a Két Egérben, a Két Egérről pedig remek képet láthatók az oldalán.)

Fotó: Wild Judit


Rímkóci Bori: Hogyan, mikor ismerkedtél meg az Író Cimborákkal?
Mészáros János: Úgy emlékszem, hogy Dávid Ádámtól hallottam először az Író Cimborákról, ennek a következménye lett az, hogy a blog első születésnapja a Két Egérben volt.

R.B.: Melyik téma volt a kedvenced?
M.J.: Nekem a klasszikus témák jöttek be a legjobban, a körmönfontabbak kevésbé. De számomra inkább egy-egy szerző teljesítménye emlékezetes, nem annyira a témák.

R.B.: Milyen projektet látnál szívesen az IC oldalán?
M.J.: Szerintem már mindent kitaláltatok, kezdhettek remake-ket csinálni.

R.B.: Mit kívánnál a születésnaposnak?
M.J.: Azt kívánom, hogy tudjatok ellenállni az intézményesülés kísértésének, mert az egésznek az informalitás adja az erejét.


Cimborák a Két Egérben, Mészáros János fotói



2017. március 26., vasárnap

Csík Mónika: Bori bóklászik

Amikor Csík Mónika először megjelent a blogon, Mákvihar című versét, amelyet a tegnapi interjúban is emleget, Agócs Írisz illusztrálta. Írisz rengeteg rajzot készített számunkra, és talán az ő rajzai közül került ki a legtöbb, amely megihletett bennünket, és utólag mesét, verset írtunk hozzá. A jubileum alkalmából újra összehoztuk a régi párost.

Agócs Írisz illusztrációja


Egyet lépek
lódul a lábam,
csusszan a talpam
kis szandálban.

Fűszál hajlik,
kunkori vessző
enged utamra –
hív az erdő.

Tölgyek, nyírek,
hókarú nyárok,
ősöreg bükkök –
köztük járok.

Egyet lépek,
toppan a lábam,
porzik az ösvény –
késő nyár van.

Éjszaka jő
de mégse félek,
bokrok ölébe
beleférek.

Pillám zárul,
már hazavágyom,
ringat az álom –
mohaágyon.



2017. március 25., szombat

Interjú Csík Mónikával

Mákvihart kavar, told, fold, újjágyúr, dióhéjba csomagol, faggat, versel, egyszóval: cimbul. Rímkóci Bori kérdéseire ma Csík Mónika válaszol.



Rímkóczi Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Csík Mónika: Kérdésedre utánanéztem a Cimbora blogon: 2012. december 15-én. Azaz akkor jelent meg az első versem, a Mákvihar, az Adventi kalendárium egyik ablakaként. Néhány héttel korábban Majoros Nóri keresett meg levélben, ő hívta fel a figyelmem a csoportosulásra, és felajánlotta a publikálás lehetőségét a blogon. Hát így került Eduárd, a rozsomák a cimbi-kalendáriumba, én pedig azóta folyamatosan cimboráskodom.

R.B.: Mit jelent számodra az, hogy az ÍC tagja vagy?
Cs.M.: Állandó pezsgést. Klassz, hogy hasonló affinitású emberek hónapról hónapra összedugják a fejüket, ötletelnek, terveznek, megvalósítanak. Nagyon jó energiák szabadulnak fel a közösségen belül, a tagok egymást inspirálják. Az új és újabb témák (és a leadási határidők!) pedig folyamatos alkotómunkára ösztönöznek. Persze az ÍC mellett mindenki végzi a maga munkáját, írja az épp aktuális kéziratait, a csoportosuláson belüli alkotás azonban más. Egy nagy koncepció részeként ki-ki hozzáteszi a havi témához a magáét, szerkesztőként pedig millió szálat tart kézben, tervez, szervez, követel(őzik), listáz, behajt, egyeztet, módosít, unalmaskodik, pontosít, nógat, levelez, nyomoz, barátkozik, ki- és bekapcsolódik… egyszóval: cimbul. És cimbulni jó.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
Cs.M.: Az általam szerkesztett témákat (Toldom, foldom, újjágyúrom, Dióhéjban, Faggató) mindenképp kiemelném, hiszen másképp éltem meg őket a többinél, személyesebben. Megvan annak a varázsa, amikor kitalálsz egy témát, és a születésétől fogva bábáskodsz felette. Szerzőket, illusztrátorokat találsz hozzá, szerkesztgeted, csinosítod, menedzseled.
Egyébként a nagy, műhelymunkaszerű projektumokat kedvelem leginkább. Amikor külsősöket  is bevonunk a munkába. Gyerekeket, olvasókat, vendégművészeket. A Hét Határon nemzetközi meseprojekt például grandiózus vállalkozás volt. Sokszínű, változatos. Amilyennek az irodalomnak lennie kell. Jó lenne ismét valami hasonló.

2017. március 23., csütörtök

Kiss Lehel: Kisbori balladája

Egy új cimbora meg egy régi. Egy költő és egy író-festő. A közös alkotás határtalanságát hirdeti Kiss Lehel verse és Kalas Zsuzsa illusztrációja.


Kalas Zsuzsa illusztrációja

Kisbori elindult,
elindult mezítláb,
s mezítláb cuppogott
könyékig virágban.
„Akár egy hegyi út,
olyan ez leginkább”
– gondolta Kisbori,
s dúdolta magában.

„Fenn minden egész más!”
– nevetett Kisbori,
s lábujjai között
puha krém tarajlott.
„Akár az álmodás...
– akarta mondani. –
Ez tényleg szülinap,
nem az, mint tavaly volt!”

Kisbori énekét
hallották jó sokan,
bár egész vékonyka
volt még az elején.
Nagy gyertyák tövébe
csüccsent le boldogan.
Azt hitte, ott sétál
egy torta tetején.

2017. március 21., kedd

Tóth Ágnes: Az ötödik

Ha ki kéne osztani a közönségdíjat a cimborák között, akkor az egyik díjazott minden bizonnyal Tóth Ágnes, nagyváradi író, költő lenne az. Bori meséjében játékkal is kedveskedik az olvasóknak: elrejtett benne egy anagrammát. Klesitz Piroskának számtalan érzékeny, különleges grafikát köszönhetünk. A pókok hálója is kérdőjellé görbült a sarokban: vajon kettejüknek miért nem volt eddig közös alkotásuk a blogon?

Klesitz Piroska illusztrációja


Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, ő meg azt sem tudta pontosan, mikor is jött a világra.
Aztán egy zúzmarás hajnalon – január hó huszonkettedik napján – Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.


2017. március 19., vasárnap

Interjú L. Ritók Nórával

Gyerekrajz pályázataink gyakori résztvevői az Igazgyöngy Alapítvány növendékei. Csodás kalandozás a fantázia birodalmában, amikor velük alkothatunk, tele vannak a rajzaik varázslattal. Bori most az alapítvány fő varázslójának, L. Ritók Nórának teszi fel a kérdéseit.



Rímkóci Bori: Hogyan kerültél kapcsolatba az Író Cimborákkal?
L. Ritók Nóra: Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskolában folyamatosan figyeljük a gyermekrajzpályázatokat, hogy tanítványaink tehetségét az iskolán kívül is megméressük, és az így szerzett sikerélményt is beépíthessük a személyiségfejlesztésünkbe. Az önbizalom megerősítése ugyanis nálunk, akik zömében hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozunk, nagyon fontos. Így találkoztam az Író Cimborák remek rajzpályázatai kiírásaival.

R.B.: Elsősorban milyen jellegű (volt) az együttműködésetek?
L.R.N.: A pályázatok kapcsán alakult ki együttműködés, ami a szakmai visszacsatolással még további személyes tartalmakat is kapott. Óriási dolog volt, mikor a nyertes gyerekek rajzához versek, mesék íródtak. (Az együttműködés kapcsán született alkotások megtekinthetők az Igazgyöngy címke alatt.) Ez a fajta kapcsolás a rajzot és az irodalmat egészen különleges párhuzamba hozta, óriási megtiszteltetés volt a gyerekeknek. Az is fontos volt számunkra, hogy láthattuk, a zsűri döntése szakmai szempontok szerinti. Ez pedagógiai megerősítéseket ad a tanároknak.

R.B.: Mit emelnél ki az elmúlt évek Író Cimborákhoz köthető eseményeiből?
L.R.N.: A Mi lenne ha? és a Kinek a bőre? című rajzpályázatokat, melyek inspirálóak voltak a gyerekeink számára, és nagyon boldogok voltunk, mert díjazottunk is volt ezeken. Reméljük, sok hasonlóan érdekes felhívást kaphatunk még az Író Cimboráktól, amire mi boldogan készülünk majd. Fantasztikus lehetőségek ezek az irodalom és a képzőművészet összekapcsolására, ami az olvasóvá nevelés fontos eszköze lehet.