Böszörményi Gyula: A hergeberge hercegecske

Grafika: Vajda Melinda

Élt egyszer, mert született, a nagyvárosban egy hercegecske. Ám be kell vallani, hogy ő bizony csak olyan nyifi-nyaflancs, hergeberge, bócabice hercegecske volt, aki épp ezért sajna nyúlszőrpihényit sem lehetett a hercegkisasszonyok álma. Bánkódott is emiatt a királyfi királyi papája, aki – polgári foglalkozását tekintve – kifligörbítőként dolgozott, és búslakodott királyi mamája is, aki pedig liftszereléssel töltötte az időt.

Simon Réka Zsuzsanna: Amikor

Grafika: Kalas Zsuzsa

Felhúzott térdekkel kuporgott a konyhapulton,

és várta a pillanatot, 

amikor csitul,

és nem feszít,

amikor könnyebb,

és nem szédít,

amikor halkul,

és nem sebez,

amikor múlik,

és nem felez,

amikor nem szorít, 

és nem nyom,

amikor old

és enged

a fájdalom. 

Fodor Veronika: Körforgás

Grafika: Borostyán Rita

A ház aznap délután különösen csendes volt. Magába zárta az emlékeket, amit generációk suttogtak a fülébe, nem pattogtak a bútorok, nem nyikorgott a padlódeszka. Csak az idő remegett az ablakpárkányon észrevétlenül, a felpenderedő festékrétegekre hullva.

Sohonyai Edit: Az égnek gyűjtő

Grafika: Szüdi János

– Mester, nézz rám! – kérte a tanítvány.

Az öreg sötétre égett arcát, mély barázdák szabdalták, a szél könnyen futó homokszemeket sodort mélyükből odébb.

Nattán-Angeli Nóra: A kék kapu

Grafika: Fricska Dorka

Hol volt, hol nem, volt egyszer egy égszemű kislány. Egész nap egy nagy, rozsdás kapu előtt ült. Ült, üldögélt, s nem tágított a kapu elől. Mehetett volna a rétre, madarakkal énekelni, pitypangokkal ejtőernyőzni, de még ennél is jobban szeretett volna bejutni a kapun, mielőtt útnak indul. Újra meg újra próbálta kinyitni a kapu szárnyait: először csak rátette a két kezét, aztán lökte, lökdöste, a hátát is nekivetette, de az nem mozdult semerre. A kapun se kilincs, se kulcslyuk nem volt. Az égszemű beszélt is hozzá, aztán kiabált, dörömbölt, újra meg újra nekiveselkedett. Nem tudta pontosan, mi van a kapu mögött, csak azt, hogy látni szeretné. De hiába, a kapu nem engedett. A kislány így hát csak ült naphosszat, és egy száraz ággal rajzolt a földre. Égszemét gyakran felhők takarták.

Wéber Anikó: Örök kert

Grafika: Demény Andrea

Volt egyszer egy asszony. Egyedül élt egy kis faluban, egy kis házban. Nem volt egyebe, csak a kertje. A kertjében pedig temérdek virág. Ő ültette mindet, évről évre gondozta, nevelte őket, mintha a gyerekei volnának. Kapált, gazolt, metszett, permetezett, öntözött tavasztól őszig. Ha épp nem akadt munka, leült a kispadra, és a virágaiban gyönyörködött. Nem tudott betelni a látványukkal. A rózsaszín, vörös és sárga rózsákkal a kerítés mentén, a lila levendulákkal az ösvény szélén, az egynyári, tarka virágokkal az ágyásokban, a piros muskátlikkal a cserepekben.

Várfalvy Emőke: A pesti

Grafika: Márton Szimóna

Mamának hatalmas hírei voltak.

Persze nem csak neki, egész Aranyos erről beszélt.

Apa gyakran mondja, hogy nekünk nem kell hypernet, meg fészbuk, mert itt van nekünk a Kispad hálózat, ahol minden este hangsebességgel terjed minden fontos információ, amit a világról tudni érdemes.