Czeiner-Szücs Anita: Lecsó

  

MESEVÁROS MIKROPROJEKT – 7-es ház

 

 

Napsütötte kék ég alatt,
bárcsak akadna egy falat
lecsó!

Ezt vonyítja korgó hassal,
miközben az utcán nyargal
az eb.

Délibáb ez, amit érez,
vagy csak túlságosan éhes?
Szimat!

A hetesben bizony főznek,
köszönni lehet a gőznek.
Vaúúú!

Lecsóillat száll a szélben,
be kell jutni, kérem szépen.
Nyomás!

De az ajtó meg az ablak,
láthatóan zárva vannak.
Fene…

Ám a kutya lecövekel,
kotor, kapar, ugat, teper.
Vuvu.

Meghallja ezt benn kis Balázs,
kinyílik a hetes lakás.
Juhú!

Csahol, pitiz, le is fekszik,
nemhiába küzdött eddig.
Ebéd!

Kis Balázs meg pfujol, prüszköl,
nem kéri a kolbászt, füstölt.
Nahát!

Megkapja a husit az eb,
nincsen ennél ízletesebb.
Tocsog.

Ide újra el fog jönni
a bendőjét jól megtömni.
Tuti.

Lenyalja a fiú tálját,
megjegyzi jól a házszámát.
Hetes.

Elégedett a kis Balázs,
kutyusból így lesz jó barát.
Juhé!

 

 

Szerkesztette: Miklya Zsolt

MESEVÁROS MIKROPROJEKT

Szerkesztői tévedésből – amiért elnézést kérünk –, utólag közöljük a verset.

Az illusztráció a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 2.C. osztálya által készített kép részlete.

 

Halász Bálint: Kacifántos úr

 

Kalas Zsuzsa illusztrációja

 

Magdaléna terrierféleség volt, fehér, bolyhos szőrrel, kurta fülekkel, fürkésző, barna szemekkel és három lábbal. De négy lábbal se lehetett volna boldogabb. Neki volt a legjobb családja. Apukaemberrel nagyokat sétált, anyukaember finomakat főzött neki, de a kedvence mégis a legkisebb ember volt, Kristóf, mert vele lehetett a legjobbakat frizbizni a parkban. Aznap délután is ott játszottak, amíg meg nem jelent a minden lében kanál drótszőrű tacskó, Ambrus. A kiskutya elkapta Magdaléna játékát és elnyargalt vele. Magdaléna már szaladt volna utána, de ekkor megjelent a parkőr és kijelentette, hogy azonnal el kell menniük. Magdaléna kérdően nézett Kristófra, a fiú meg a parkőrre, aki egy táblára bökött. Kristóf elolvasta, és némán hazaindult. Magdaléna követte. Kristóf otthon se szólalt meg, a vacsoráját is csak piszkálta, utána megmosta a fogát, és elment lefeküdni.

– Mi a baj? – faggatta anyukája, miközben gondosan betakarta.

– Tényleg egy otromba szobor lesz a parkban a pázsit helyén? – kérdezte szomorúan Kristóf.

– Hallottam a polgármester tervéről, de nem fogjuk hagyni – válaszolta az anyukája, és egy puszit nyomott Kristóf fejére.

Kristóf megkönnyebbülten csukta le a szemét. A ház elcsendesedett, az ég fekete leplén csak a sápadt Hold kukucskált át, aztán a felhők eltakarták az égi kísérőt, és szemerkélni kezdett az eső. A tetőn sötét cseppek kopogtak. Magdaléna nem tudott aludni, azon rágódott, amit hallott.

– Itt csak Kacifántos úr tud segíteni! – vakkantotta.

Kiss Dorina: Egy kis görény nagyvárosi kalandjai

 

Fricska Dorka illusztrációja

Ne gyere közelebb, mert orron haraplak! Azt hiszed, a ketrec megvéd? Hatalmas tévedés! Különben is, a táblán egyértelműen ott áll: A görényt simogatni tilos!

Azt nem merték odaírni, hogy veszélyes és vad, de nem is kell: én vagyok Pacsuli, a nemes kőrös-marosi Szimat család ötödikként született gyermeke! Van egy Szimat család Balmazújváros mellett is, de ők egyáltalán nem a rokonaink. Hat tesó mellett nőttem fel, úgyhogy pontosan tudom, mit jelent küzdeni. Minden falatért, minden puha mohaágyért és rézsiklókarikáért harc folyt, anyukánk már négyévesen megőszült, annyit fárasztottuk.

Tudod egyáltalán, mi az a kígyókarika? A helyi vagány siklókból font dobálós játék. Fogadok, meg se mernéd érinteni!

Én azonban bátor és különleges teremtés vagyok, ha kell, egyedül lábon harapok egy támadó fekete sast is, ezért különösen kellemetlen, hogy most egy állatkereskedésben találkozunk.

A lábamon a karom olyan, mint a villa, amit tolvajkulcsként használhatok, bárhová bejutottam vele, így már babakoromban igazi profi besurranóvá váltam.

Személyre szabott arcmaszkot kellett varratnom, nehogy felismerjenek – híresség lettem.

Egy idő után viszont meguntam, hogy mindenki ugyanazt spájzolja be. Az odúkban hiába díszítgették a konyhákat, mindenhol ugyanaz az uncsi étel várt a hűtőszekrényekben és komódokban: fagyasztott békaláb, patkányleves, pocokropi. Nyúlragu csak ritkán akadt, ezért gondoltam egyet, és kiszöktem az erdőből: egyedül eljutottam a városba.

Nagy Izabella: Tibike fázik

 

Klesitz Piroska illusztrációja

Tibike kiscsikó kirohan a télbe,

napsütötte dombhát kellős közepére.

 

Átbukdácsol néhány száraz virágszálon,

bakol egyet-kettőt, ő a vidámságom.

 

Anyukája kérte, ne szaladjon messze,

Tibikének mégis jó nagy volt a mersze.

 

Estefele lógott két kis kajla füle,

megfázott a torka, fájdogált a szügye.

 

Vidámsága oda, étvágya sem túl sok,

paripalelkébe kicsi mesét fúvok.

 

Aranysárga sállal bugyolálom nyakát,

kakukkfűvel szórom tele az éjszakát.

 

Kora reggel újra lába elé futok,

kedvesen rám néz, és viháncolva nyihog.

 

Odabújik kezem meleg halma alá,

Tibike így gyógyul, bár még fázik talán.

 

 

Szerkesztette: Miklya Zsolt