Nagy Izabella: Kivi madár

Bódi Kati

A kivi madarat nem azért szeretjük, mert szépen száll a levegőben, vagy mert finom madárteste tenyerünkbe belefér, se azért, hogy énekével felébressze a hajnalt. Hosszú csőrével bogarat kapar, mert a bogarakat eszik a földben, az avar alatt is megtalálja, megszabadítja a kártevőktől a kivi madár, a bogárevő. Barna testén szépen hordja a madárruhát, mert így észrevehetetlen, dolgát teszi, mint minden madár, csendes egyszerű mindennapokban. Még sosem láttam kivi madarat, mert messze él, tőlem több földrésznyire. De a kivi madárral nem tud mit tenni az ember, csak szereti, egyszerűen.

Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak (részlet)

Cicele, a gólya egy süppedős felhő szélén üldögélt, és az alatta elterülő vidéket szemlélte. Az egyik oldalon a sivatag terpeszkedett végeláthatatlan homokdűnéivel. A homokbuckák jól elrejtették a termékeny folyóvölgyet, ahol télidőn lakott, és ahonnan három napja indult el a gólyacsapattal. Cicele most a másik oldalra nézett, ahol havas üstökű hegyek magasodtak. Csipkés ormaik között át kellett kelnie, aztán átrepülnie a tenger felett, hogy a fészkelőhelyére jusson. A hegyek előtt szürke felhőként gomolygott a gólyacsapat.

– Nézd, az a cikcakkban repülő gólya ott Koszta, a párom – mutatott Cicele egy apró pontra a csapatban.

A felhő nem válaszolt, így Cicele tovább ábrándozott. Minden évben, amikor a költőhely felé repültek, a sivatag és a tenger között Cicelére rátört a vágy, hogy egyedül legyen. Ilyenkor el-elkóborolt a vonuló csapattól, és elidőzött egy kicsit a ligetes domboldalakon. Koszta rendszerint megbocsátó sóhajjal nyugtázta, hogy Cicele megint eltűnik pár napra, és amikor visszatért, sosem tett szemrehányást.

– Hamarosan esni fog – állapította meg Cicele, mert ahogy a lábával kalimpált, érezte, hogy a felhő alja hűs és nedves.

Mintha megértette volna a felhő, szórni kezdte az esőt. Cicele lehasalt, előrenyújtotta a nyakát, és gyönyörködve nézte, ahogy a napsütés szivárványszínűre festi a lehulló cseppeket.

A felhő egyre vékonyodott.

Aztán egyszerre csak Cicele hasát nyomni kezdte valami. Megkotorta a ködpamacsot, hogy lássa, mi lehet az. A felhőben egy golyócska rejtőzött: úgy szórta a színeket, mint egy üveggolyó, ami beszippantotta a szivárványt.

Cicele egy ideig csak nézte az apró kincset, de kiszedni nem merte, mert sohasem lehet tudni, ki rejtett el egy ilyen értékes holmit a felhőben. Ám ahogy egyre jobban rázendített az eső, és egyre jobban fogyott a felhő, a golyó mind mélyebbre süllyedt. Félő volt, hogy kipotyog a felhő túloldalán, és a földre hullva összetörik.

– Ezt semmiképpen sem hagyhatom! – határozta el magát Cicele, és csőrével a golyó után kapott.

Még épp idejében fogta meg, mert a felhő, huss, el is tűnt. Cicele meglebegtette a szárnyait, és a cseppeket követve ereszkedett lefelé.

A hegylánc lábánál cédruserdő terpeszkedett. Arra gondolt, ott húzza meg magát éjszakára. Keresett egy vén fát az erdőszélen, leszállt a legvastagabb ágára. Az ág tövében talált egy biztonságos kis odút, amelybe a golyó éppen belefért. Cicele kelepelt, így jelezte a környékbeli állatoknak, hogy elfoglalta az őt megillető ágat. A kelepelés ásításba fulladt, és Cicele elaludt.

A fenti részlet Majoros Nóra "Az orrszarvú és a madarak" című könyvéből származik.

Illusztrálta: Paulovkin Boglárka

Szerkesztő: Rét Viktória

Megjelenik 2019. június elején a Nyári Pagonyfeszten, a Pagony Kiadó gondozásában. Ezúton is köszönjük a kiadó hozzájárulását!

Csőrre töltve

Az utóbbi időkben aggasztó hírek érkeznek a madarainkkal kapcsolatban. 

Évek óta jelenség, hogy néhány ember rendre leveri a fecskefészkeket az ereszről, mivel a madarak piszkot csinálnak és zajosak. 

Tavasszal arról kaptuk a híreket, hogy a Közel-Keleten gyakorlatilag népsport lett a költőző madarak – köztük a gólyák – levadászása. Azok a gólyák, akik megérkeznek hozzánk tavasszal, szerencsés túlélőknek mondhatók. 

Mi, az Író Cimborák, arra gondoltunk, hogy az irodalom remek eszköz lehet arra, hogy felhívjuk a figyelmet a madarakra, és arra a fontos szerepre, amit betöltenek az életünkben. 

Terveink szerint róluk szólna a május és a június: vers, próza, mese - mindnek csőre és tolla lesz!

Szóval, ha szeretnéd nem csak a kertben, parkban, erdőn, mezőn, hanem az online térben is élvezni a mesés madárdalt, tarts velünk!

Mindenkinek jó olvasást kívánnak a témafelelősök:
Várfalvy Emőke, Bódi Kati, Smelka Sándor

Búcsúznak az Otthonmesék

Köszönjük a két és fél hónapon át tartó együttműködést és figyelmet, amit az Otthonmesék írásaira, képeire szántatok. Búcsúzunk itt a blogon, a Bartók Pagony Könyvesbolt április 12-i kiállításmegnyitójának képeivel. A kiállítás zárása május 10-én lesz ugyanitt, 17.30 és 19 óra között.

Az aukció május 7-én éjfélig tart, kövessétek figyelemmel, és ajánljátok másoknak is: https://otthonmesek.utcarollakasba.hu/



Szép május-hónapot kívánnak a szerkesztők:
Lázár Zsófi - Németh Eszter - Várfalvy Emőke - Miklya Zsolt
 

Miklya Luzsányi Mónika - Nana mama utazásai

Bódi Kati Illusztrációja

Nana mama háza kicsi volt: három lépés előre, három lépés hátra, három lépés jobbra, három lépés balra. Nem is kellett nagyobb ház Nana mamának, mert nem igazán tudott hosszabb utat megtenni, mint három lépést előre, három lépést hátra, három lépést jobbra, három lépést balra. De Nana mama ezt sem bánta, hiszen futott éppen eleget világ életében, ugyanis annyi gyereke volt, mint a csillag az égen. Vagy ha annyi nem is, hát minden ujjára jutott egy, vagy tán még annál is több. Nana mama, ahogyan azt szokás, csupa szépre meg jóra tanította a gyerekeit, és persze meg is dorgálta őket néha:

− Nana! Ha nem vigyázol, meglátod, baj lesz a vége.

De a gyerekek nem látták meg, mert Nana mama mindig elhárította a fejük fölül a bajt, az évek alatt viszont a szomszédok annyiszor hallották az asszony figyelmeztető hangját, hogy mire megöregedett, el is felejtették a nevét. Így lett Nana mama, de ezt sem bánta, mert valójában vidám kis öregasszony vált belőle. A szomszédok nem is értették, hiszen ahogy a gyerekei felnőttek, mind elhagyták a kicsi házat, el a kicsi öregasszonyt, és el az országot is. Nana mama mégsem szomorkodott:

− A gyereknek ez a dolga – mondogatta mindig −, amíg felnő, vigyázunk rá, aztán meg engedni kell a saját útjára.

 A szomszédok hümmögtek egy sort, de nem sokat szóltak, mert Nana mama gyerekei szanaszéjjel voltak hetedhét határban, néhanapján, ha hazalátogattak öreg anyjukhoz. De Nana mama nem szomorkodott. Mert egy valamit a szomszédok sem tudtak. Nana mamának volt egy csudálatos karosszéke és egy csudálatos bőröndje, amelyben nem ruhákat tartott, de nem ám! Hanem egy satnya kis virágocska nőtt benne, de annak a kis palántának éppen annyi levele volt, mint Nana mama gyerekeinek a száma. Esténként az öregasszony közel húzta a bőrödhöz a karosszékét, és csak ennyit mondott a virágnak:

− Indulhatunk!

És a virág perdült-fordult, de olyan sebesen, hogy felemelkedett a helyéből a ház, és repült, repült a felhők között, és meg sem állt, amíg el nem értek Nana mama valamelyik gyerekéhez.
Így utazott Nana mama minden este, pedig ki se mozdult a házikójából, és három lépésnél nem igen tett többet, sem előre, sem hátra, sem jobbra, sem balra.

Bertóti Johanna - Esti olvasás

(c)Schall Eszter

Radnóti Miklós Éjszaka c. verse nyomán

Olvas a ház, olvasnak a házban mind a lakók,

együtt olvas a pókhálóban a légy meg a pók.

Csönd honol, ámde betűzés közben rág az egér,

olvas a sakktáblán a paraszt, a király, a vezér,

ágyban a plüssmackó, a sarokban a barbibaba.

Olvasnak gyerekek, s olvas anya is meg apa.

Égen a félhold estimesét olvas fel a ködnek,

hosszú szárítókötelen száradnak a könyvek.

Miklya Zsolt - Az égi templom földre

(c) Simonyi Cecília

Ma nagy pelyhekben hull a hó,

kinyílt az ég zsákja megint,

kristályruháját ölti fel

a jégre hűtött pillanat.

Így válik tűvé millió

felhőben hűlő páracsepp,

lapok, lapocskák, oszlopok

keletkeznek fagypont alatt.

Lesznek belőlük csillagok,

csillagképek, galaktikák,

ahogy a szél kavarva fúj,

a város felett mindenütt.

Az égi templom földre hull,

ma nagy pelyhekben jön közénk,

a mínuszoknak így örül

utcákon lakó sok szegény.

Jégrészecskékre fagyva lent

emberrészecskék alszanak,

kristályruháját ölti fel

fehéren át a Mindörök.