2018. február 15., csütörtök

Égi csiga háza

Égi csiga háza
(Bezzeg Andrea)

A csigáról sokaknak a kakaós változat jut először eszükbe, vagy a gyerekdal csigabigája, akit tejjel-vajjal lehet csak előcsalogatni. Ebben a címben viszont egészen a felhőkig szárnyalhat a képzelet, s egy színes, bohókás, csavargó csigát hívhat versbe. Igazi égi teremtményt a Csigadombi Sohautcából. A nagy kumulusz mellől. Lám, épp erre araszol, azaz csigázik. De hová tűnt a háza?! Ja persze, az imént feltámadt a szél…
(Csík Mónika)







(pörgős)

Felhők fölött, felhők alatt,
azaz felhők közé zárva,
libeg egy kis felhőfolton
égi csiga csigaháza.

Foltfelhőnyi udvarában
csigaforma csigacsúszda,
búgócsiga-forgóhinta,
pörgő hintó, csiga-húzta.

Kelet felé néző ablak
sok a házon, szivárványos,
ki győzné mind megszámlálni,
lényeg az, hogy egy se rácsos.

Fala pörge, tirketarka,
csík hátára csíkot festett
ki a házat kipingálta,
hegyébe meg pöttyöt ejtett.

Ám a csiga tiszta ideg,
hiába a puccos otthon,
amint alá kap a szellő –
hűlt helye a felhőfolton.

Ott tűnik fel, innen látszik,
hol a felhő bolyha kurta,
új a környék, új a lakcím:
Csigadombi Sohautca.

2018. február 13., kedd

SLUTTY az űrből

A barátkozni akaró marslakó
(Mészáros Nóra, a sándorfalvai Pallavicini Sándor Általános Iskola tanulója)

Miért éppen űrlény? Mert mindannyian űrlények vagyunk. Némelyikünk barátságos, mások undokak. Van olyan marslakó, aki nagyon hasonlít hozzánk és olyan is, akiről el sem tudjuk képzelni, hogy valaha barátságot kössünk vele. De az ismeretlen mindig izgalmas, még akkor is, ha először ijesztőnek tűnik. Megbarátkozni az ismeretlennel - ez a pedig a legnagyobb kihívás. hát, ezért választottam A barátkozni akaró marslakó címet!
(Mészöly Ágnes)




A vihar olyan hirtelen csapott le a városszéli dombokra, hogy a legtöbb embernek arra sem maradt ideje, hogy kinyissa az esernyőjét. Pár perc alatt minden csurom víz lett: sáros, barna patak hömpölygött az utcákon, hatalmas tócsák terültek az udvarokon, bokáig állt a víz a járda közepén. Szerencsére Ali és Nagymi időben hazaérkezett. Nagymi, aki régebben csillagász volt, felállította a háromlábú csillagászati távcsövet, az objektívet a felhők felé irányította, aztán odahívta az unokáját.
Ali azt hitte, hogy a kékesfekete felhőkön semmi néznivaló sincsen, de hamar rá jött, hogy a viharfelhőfigyelés igenis érdekes dolog. A gomolygó fellegek, látványosabbak voltak a távcsövön át, mint egy filmbéli csatajelenet. Hát még a villámok!
Ali minden figyelmét lekötötte egy furcsa, sötétszürke, tojás alakú valami, ami magasan a domb felett, a legnagyobb viharfelhő kellős közepében hánykolódott. Próbálta követni a távcsővel, ahogy egyre közelebb és közelebb bukdácsolt az égen, és amikor egy óriási, aranyfényű villám hasította ketté az eget, a nagy tojásból kivált egy sokkal kisebb tojás, és zuhant, zuhant lefelé.
Hatalmas csattanás hallatszott.
– Ez a közelben lehetett! – dörzsölte a kezét izgatottan Nagymi.
– Szerintem valami lezuhant! Abból a repülőből! – mutatott felfelé Ali, de az égen, ahol egy szempillantással ezelőtt még tisztán látszott a nagy tojás, semmi sem volt.

2018. február 10., szombat

Varázslovacska

Varázslovacska
(Bogdán Viktória és Salamon Zsófia, a kadarkúti Jálics Ernő Általános Iskola tanulói)

A Varázslovacska témára, amit Kadarkútról Viktória és Zsófia közös ötletként küldött nekünk, felragyogott a szemem és nagyot dobbant a szívem. Hogy miért? Mert gyermekkoromban volt egy aranyos bársony lovacskám, amit emlékbe kaptam a legjobb barátomtól, Gyurikától, aki más országba költözött a szüleivel, s hogy el ne felejtsem őt, nekem adta  legkedvesebb játékát, közölve, hogy az egy varázslovacska, s ha felülök rá, akkor elrepít majd hozzá. És én, amikor nagyon vágytam a barátom után, képzeletben felültem a varázslovacskára és az vágtatott velem Gyurikához, szélben lobogó sörénnyel, vadvirágos réteken át. Hát ennek hatására született meg az alábbi versem. Fogadjátok szeretettel és ne felejtsétek el, hogy ti is felülhettek képzeletben a varázslovacskára és ha erősen akarjátok, elvisz benneteket oda ahová vágytok.
(Tóth Ágnes)




Varázslovam olyan fajta,
Láthatatlan ostor hajtja.
Ha felnyerít, kisüt a Nap.
Mikor dobbant, bimbó fakad.
Táncot rop, ha jó a kedvem,
A sörénye finom selyem.
Szőre sárga, farka barna,
Lila nyereg is van rajta.
Estefelé rápattanok,
Szeretőmhöz úgy vágtatok,
Holnap délig ne várjatok!




2018. február 8., csütörtök

Az okos tyúk

Szeretném, ha írnátok az okos tyúkról
(Noszkovity Emili, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola tanulója)

Vidéken nőttem fel, ahol sok tyúk vett körül. Mindig úgy tartottam, hogy ők a legjobb fejek az egész baromfiudvarban. Jó őket feldolgozni – irodalmilag is. Kérem szépen, a tyúk hálás téma: mókás, vicces állat, kétség kívül van valamiféle humora, és ha ezenfelül még okos is… Az már tényleg csak hab a tortán.
(Smelka Sándor)



Maggie, a tyúk, a városból érkezett és rögvest meg is utálta mindenki a tanyán. Maggie ugyanis lakásban nőtt fel, ahol egész nap tévézett. Mivel csak dokumentumfilmeket nézett, így aztán megtudta például azt, hogyan keletkezett a Föld, hogy készül a fogkefe, hol járt Napóleon. Okos tyúk vált belőle, mi tagadás, és ezt szerette éreztetni is.
Az első napján, amit a tanyán töltött, nyomban úgy érezte, hogy azt a rengeteg tudományt, amit a tévéből felszippantott (úgy, mint a kiskakas begye a sok-sok aranyat), azt mindjárt rá kell zúdítania az új barátaira.
Lindának, a kölyökkutyának, például elmondta, hogy semmi értelme ugatni a Holdat, mert az egy égitest, ami több százezer kilométerre kering a Földtől, nem hallatszik oda az ugatás, már csak azért sem, mert a hangot a levegő rezgése továbbítja, és köztudott, az űrben nincs levegő. De Linda ezt nem akarta megérteni, inkább felhúzta az orrát, majd egyszerűen odébb állt, és a kert végében, messze a baromfiudvartól, tovább ugatta a holdat.

2018. február 5., hétfő

Klón

A jövőbe került ősember 
(Kiss Ramóna, a sándorfalvai Pallavicini Sándor Általános Iskola tanulója)

Inspirál, ha a dolgok nincsenek a helyükön. Egy jövőbe került ősember elég gondolatébresztő. Nem igaz?
(Magolcsay Nagy Gábor) 





Haver, hozzál chipset, rumot,
mesélek egy őrült sztorit,
tegnap néztem a Spektrumot,
klónoztak egy cro-magnonit!

Szegény flótás arra ébredt,
hogy mindenki szelfibottal
hadonászott-heherészett –
harminckettes bájvigyorral.

Szóval szegény tök kiégett:
„Milyen Nap az a plafonon?
Hol a mammut, hol az élet,
ha nincs mobiltelefonom?

Instagram meg nanobotok?
Szingularitás meg snapchat?
Adjatok egy faszekercét,
nem nézek én Fradi-meccset!“

Egyvalami viszont nagyon
tetszett neki: veganizmus
az új módi, s nem egy vagyon,
Demi Moore is attól izmos!

Mást sem eszik reggel-este,
fügekaktuszt, articsókát,
néha kicsit bűnbe esve
cro-magnoni kókuszcsókot.






2018. február 2., péntek

Csöndtündér

Szeretném, ha írnátok egy tündér házáról és életéről!
(Erdélyi Pataki Lárá, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola tanulója)

Tündérek márpedig léteznek. Már kislánykoromban is elvarázsolt a mesekönyvből előlibbenő versmondó lány, szívem mélyén én is valami hasonló szerettem volna lenni. És milyen sokan szeretnénk valami hasonló tündérszerűség lenni!... Madarak nyelvén beszélő, észrevétlen, láthatatlan segítő. Valami aprócska csoda, ami mindig fényt áraszt magából. Mert fényleni és csodát tenni jó. Az én mesém most épp a sötétségről és az éjszakáról szól, de hiszem, hogy (amint olyan sok mindennek a Földön) a csöndnek is van tündére. Köszönöm a hívó ötletet, köszönöm, hogy megírhattam ezt a mesét!
(Hétvári Andrea)




Időbirodalom szélein mindig különös dolgok történnek. A dolgok közepét általában ismerjük, a rét, az erdő, a ház, a dió belsejét. A dolgok széleire azonban ritkán szakítunk időt, vagyis ritkán gondolunk rájuk. Na, tessék, időt szakítani. Ugyan kinek jutna eszébe az időt leszakítani, mint egy pompás rózsát vagy egy érett barackot? Természetesen Éjfélnek, aki mindig azon szomorkodott, hogy éjjel, amikor minden valamirevaló teremtmény az igazak álmát alussza vagy jóízűen hortyog a meleg dunna alatt, egyetlen virág sem nyílik, ő pedig nem gyönyörködhet bennük kedvére. A virágok ugyanis napfényt isznak, a legnagyobb sötétségben pedig – bármilyen furcsán is hangzik – ők is jóízűen hortyognak és pityipűznek. Ugye, nem gondoltad volna?

2018. január 30., kedd

A zöld fülű macska

Szeretném, ha írnátok a zöld fülű macskáról!
(Szakáll Hargita, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola tanulója)

Mindig is szerettem volna egy orosz kék macskát, de azt mondtam, hogy vagy gyereket nevelek, vagy macskát. Mert van belőlük öt. Mármint gyerekből. Így sokáig nem volt macskánk. Aztán most nyáron, amikor a legkisebb is elment egyetemre, és felköltözött Budapestre, búcsúzásként hazaállított egy orosz kék kölyökmacskával, akit Ivánnak neveztünk el. Ezek után írhattam másról, mint Ivánról, a zöldfülűről?
(Miklya Luzsányi Mónika)






– Nekem aztán viselkedjetek rendesen! – ripakodott rá Boriszkára és Szerjózsára az édesapjuk, amikor végre elindultak otthonról. Boriszka nagyon várta már ezt az estét, hiszen egy babacica születése  még az egyszerű házimacskáknál is nagy dolog, nem hogy az ő családjukban. No, de pont ezzel volt a baj. A családdal. Mert Boriszkáék papája folytatta:
– Nehogy szégyent hozzatok nekem a családra!