2016. január 28., csütörtök

JUHÁSZ GYULA: ANNA ÖRÖK, azaz MOLNÁR KRISZTINA RITA: VÁLASZ A KÖLTŐNEK


Nézze, kedves Gyula, maga költő,

lelkek ismerője, miért hull térdre

ismét? Egy nő mit kívánhat öntől?

Ha esküvőt és nászutat ígérne

nyárra, akkor talán, de köszöntő

verseit úgy unom, kiújult sérve

megriaszt és barna nyakkendője

félrecsúszott megint. Nincs jövője.





Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

2016. január 25., hétfő

ARANY JÁNOS: ZÁCH KLÁRA azaz NÉMETH ESZTER: KISS KATA

Énekli egy bárénekes a XXI.-ik században


Budapest utcája
kivirult estére,
miniszoknya, forrónadrág
szőke leány, festett.

Jó haverom, pultos,
adj még csak egy snapszot.
Azt a minit, a kis szoknyást
felvinném magamhoz!

Belebetegedtem,
szívdobogást érzek,
csak egy snapszot, egy pálinkát
leszólítni félek!
Jaj, haver, majd reggel,
nem adok több snapszot,
húzz a francba, igyál máshol,
tartsd csak meg a jattot!

Sietős a dolgom,
sok ma itt a vendég,
az a minis, különben is,
az apja egy ügyvéd.

Odébb lép a pultos,
jön a lány rendelni,
kicsi gina, nem oly húzós
könnyű beletenni.

Nézd a srác, Katka,
csorgatja a nyálát,
egyre vedel, csak egy szócska,
könnyű leszerelni.
 
Odanéz a Kata,
odanéz még egyszer,
rámosolyog, kicsit csacsog
el is jön a reggel.

Keresi az ügyvéd,
a lányát csak várja:
Nem jellemző, hogy lehet ez,
ugyan nem szokása!

Nehezen ébred fel,
zúg a feje másnap:
Hol is van most, miért véres
combja, lábaszára?

Körül se néz, úgy megy,
villamosra szállna,
feje zúg még, ködös a kép
az apja csak várja.

Hej, lányom, lányom,
csakhogy hazajöttél,
mondd mi a baj, miért hallgatsz,
felelj édes lányom!

Ugyan, apu, hagyjál,
nem a te dolgod már,
jó buli volt, soká tartott,
aludni mennék hát.

Mondd meg előbb, lányom,
mitől vagy te véres,
ki vette el, hol hagytad el
fájó szüzességed?

Nem is emlékszem rá,
volt ott egy helyes srác,
ittunk egyet, meghívott rá,
nem emlékszem aztán.

Harangoznak délre,
de nem az ebédre,
Kata jön ki, arca sápadt:
Doktor bácsi, kérem!

Vérvétel és tesztek,
feljelentést tettek,
az ügyvéd úr bíróhoz megy,
perre lépni nem rest.

Gyermekemért bosszút,
börtönben rohadj meg,
nincs kegyelem és bocsánat,
a pultos is menjen.

Bosszút állt az ügyvéd,
vége van a pernek,
de a Kata egyre sorvad,
rá ügyet se vetnek.

Néhány éve volt ez,
börtönből kijöttek,
okosabbak, ravaszabbak
nagyban megy az üzlet.

Budapest utcája,
tele lett estére,
miniszoknya, forrónadrág,
barna leány, festett.

2016. január 21., csütörtök

VEGYES VÁGOTT azaz HÉTVÁRI ANDREA: VERSCSALAMÁDÉ


(Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és Weöres Sándor
versfoszlányai reszelve, szeletelve és savanyítva, csalamádénak elkészítve)



Földiekkel játszó Égi tűnemény,
rágom ezt a diót, de igen kemény.
Mért nem vettem inkább vattacukrot én,
hogy vidámabb lehessen itt e költemény.

Bóbita, Bóbita táncol,
reggeli program a zumba,
kell neki friss csa-csa-csától
szalza, a dzsájv és a rumba.

Tüzesen süt le a nyári nap sugára,
olcsó-e a naptej vagy felment az ára?
Kell a napszemüveg és a szalmakalap,
amíg csak az ember a fűbe nem harap.

Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
el is felejtettem, lángol a bográcsom,
lángol a bográcsom, mert alágyújtottam,
vizes vödröt időben melléje nem hoztam.

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
még zöldell a trágya az ablak előtt,
de várhat-e mennyei illata rátok
a szép pipacsoknak még mielőtt...

Talpra magyar, hí a haza!
Pizzatésztát most vagy soha!
Spagetti vagy makaróni?
Csupa-csupa olasz holmi.

Talpra magyar, hí a haza!
Tornacipőt most vagy soha!
Csizmát húzva szaladjatok,
hadd lobogjon a hajatok!





2016. január 18., hétfő

PETŐFI SÁNDOR: ANYÁM TYÚKJA, azaz TÓTH ÁGNES: ANYÁM, A TYÚK!


Hé, mi a frász, tyúkanyám, kend
A szekrényben lakik itt bent?
Látom, jól érzi itt magát,
A vállfán ül, mint egy kabát.

Itt hintázik föl és alá,
Bebújik a gatyám alá.
S bár rikácsol, mint egy vércse,
Még sem rúgják jól fenékbe.

Nem tekerik ki a nyakát,
Pogácsával kínálgatják.
Úgy válogat a menükben,
Akár csak a tyúktetűkben.

No te tollas boa anyó,
Vállfán ülő szekrénylakó,
Iparkodjál, hájasodjál,
A mutternek sokat tojjál.

Torzsa ebem, ide figyelj
Szekrényembe be ne vizelj,
Kárálónkra rá ne másszál,
A tollára jól vigyázzál.

Szedj Xanaxot, legyél nyugodt
Ne izgasd fel a vén tyúkot.
Ne fend fogad tojására,
Kell anyámnak a sárgája,
Arcbőr ránctalanításra.





2016. január 15., péntek

PUSKIN: TATJÁNA LEVELE...azaz SZŐCS HENRIETTE: ANYEGIN VÁLASZA


Ja kvam pisú, avagy az
 Anyegin nicknevű társkereső a tinderen 


Én írok levelet magának –
Kell több? Nem mond ez eleget?
Ne haragudj, kedves Tatjána, de semmi különleges nincs abban, hogy levelet írsz nekem, ez egy társkereső, és a nők általában üzenetekkel bombáznak, mivel sikerült előnyös profilképet választanom.
Hogy lesz falunkban alkalom,
s hetenként egyszer láthatom;
Abban, hogy hetente találkozhatunk, egyáltalán nem vagyok biztos. Elég sokat dolgozom, gyakran utazom külföldre céges mítingekre, és még hétvégeken is vannak csoportépítő tréningjeink vidéki szállodákban. Később, ha jobban megismerjük egymást, esetleg oda eljöhetsz velem, míg bennünket oktatnak, te ülhetsz a jacuzziban vagy a masszőrnél.



Tied szívem, téged szeret!
Szép, szép dolog, hogy így belém habarodtál néhány fotó alapján, de azért máskor olvasd már el az adatlapokat is. Vacakoltam vele vagy fél órát, mire mindent kitöltöttem, de szerettem volna, ha nem futok lyukra, és csak olyan csajokkal találkozom, akik ugyanazt akarják, mint én. Semmi lelkizés, csupán fizikális vonzalom. Láthatod, nem klikkeltem be a lelkitársat, csak az alkalmi kapcsolatot. Engem később ne hibáztasson senki! Nem lesz se jegygyűrű, se esküvő.
Bűvöltek a csodás szemek
Minden társkereső oldal tanácsadójában azzal foglalkoznak, mennyire fontos a jó képek kiválasztása. Érdemes volt elmennem egy profi fotóshoz, tudod, egy kis photoshop, máris tíz évvel és kilóval kevesebb vagy. Bár neked max. három kiló mínusz kellene, majd felteszlek egy kicsit a futópadra.
Nem te hajolsz párnámra éjjel, Suttogsz
Biztos nem, mire ágyba kerülök, hulla vagyok. Ne várj tőlem lepedőakrobatikát  hét közben, csak hétvégén lehet róla szó. Horkolok rendesen, azt hiheted suttogásnak.
Őrangyal vagy te, féltőm?
Ne haragudj, de nem hiszek az ilyen ezoterikus baromságokban. Nem rendezheted át a lakást a feng shui elvei szerint, mert egy rakás pénzt fizettem a lakberendezőnek, hogy ipari minimálnak nézzen ki, minden marad a helyén.
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Bocs, nem bírom a depis csajokat. A mottóm, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Jól kitaláltam, mi? Szóval, csak semmi dráma. Utálom a drámakirálynőket. Ha te ilyen nyavalygós vagy, írass fel mosolygótablettát az orvossal, mielőtt találkozunk. Szívesen megadom a pszichológusom számát!




2016. január 12., kedd

KÖLCSEY FERENC: CSOLNAKON, azaz SZABÓ T. ANNA: ROSSZ NAGYON

Rossz nagyon

A suliban ültem,
dogám előtt,
kinéztem, és láttam
egy repülőt.
Ti bezzeg suhantok
föld s víz felett!
Bár lennék a gépen
fenn veletek!

A trópusra értek
órák alatt,
élvezni a télben
forró nyarat.
Én is úgy húznék már,
el innen, el,
ez a sok baromság
nem érdekel.

Bámulnám a strandon
a kék eget,
nem itt hóban-fagyban
törnék jeget.
Ott jó kedvvel kelnék,
fény sütne rám,
pálmák közt hevernék
nap nap után.

Szuper zene szólna
zöld fák közül,
sült ételek szaga
lengne körül.
Viszlát, suli, viszlát
dogák, padok,
várnak zenék, strandok,
srácok, csajok.

A suliban ülök
dogám előtt,
kinézek és látok
fenn repülőt.
Ti bezzeg suhantok
föld s víz felett!
Nem mehetek – mért is?
Itt gebedek.



            Csolnakon

     Ültem csolnakomban
Habzó vizen,
Hallék zúgni darvat
Röptébe fenn.
Röpűlsz égi vándor,
Föld s víz felett,
Vajha szállni tudnék
Én is veled!
     Indúltál keresni
Más jobb határt,
Langy tavaszt, virítót,
S tenyésző nyárt.
Én is, hajh, keresnék
Szállván veled,
Más boldog határon
Hű fedelet!
     Lelnék én tanyácskát,
És szép eget,
Hol telet ne látnék,
S búfelleget;
Hol teljes reménnyel,
Mint szivárvány,
Tűnne fel minden nap
Más nap után.
     S ott, hol esti szél leng
Zöld fák közűl,
Forrás ömledezne
Kunyhóm körűl.
Isten hozzád csolnak,
S te vészes part,
Hű kegyes nyit ott rám
Remegő kart.
     Ülök csolnakomban
Habzó vizen,
Hallok zúgni darvat
Röptébe fenn.
Röpűlj égi vándor
Föld s víz felett,
Sorsom, ah, nem adta
Szállnom veled!





2016. január 7., csütörtök

JÓZSEF ATTILA: SZÜLETÉSNAPOMRA, azaz KISS OTTÓ: IVÁN


Kiss Ottó

IVÁN ÖT 

Ma pont ötéves lettem én, 

tortát ehettem, s ettem én,

finom, 

bírom. 

Jövőre meg már hat leszek, 

megint ilyenkor azt eszek, 

kapok 

hatot

gyertyából is, és fújhatok, 

akár a mérges dúvadok,

a cél:

a szél. 

Egy évre rá meg hét leszek, 

addig tán nem is étkezek: 

kivár

Iván.

Aztán meg sorban: nyolc, kilenc, 

ha azt megérem, mit fizetsz? 

Csakis

csokist!

Utána úgyis tíz leszek, 

nem hámozok, nem hímezek:

az ám

a szám!

De hát ma még csak öt vagyok, 

felülről néznek – ők nagyok –,

tekint-

ve kínt. 

Ha tízből öt már van nekem,

hány öt kell még, hogy tíz legyen? 

Arány-

talány.