2019. május 29., szerda

Lackfi János: Hófoltmese

Bódi Kati

Olvadt a hó, sütött a nap, vagyishogy éppen fordítva: sütött a nap, olvadt a hó, ugyanis nem olvadt volna, ha nincs előbb napsütés. A feketerigó kiszemelte magának az egyik utolsó hófoltot, odaröppent, és a tetején illegett-billegett, csőrével-lábával beletúrt, mint valami kásába, fötörte jobbra-balra, csak úgy röpdösött és sziporkázott a sok csillám. Jó volt még utoljára megmártózni ebben a száraz vízben, amely csiklandozta, frissítette, finoman benedvesítette a tollait. Már most arra gondolt, milyen jó lesz majd száradni, pislogni a napon, ringatózva valamelyik egészen vékony és rugalmas ágacska végén, az új kölyökrügyek közt, melyek kíváncsian kidugták már zöld fejecskéjüket itt is, ott is a napvilágra. Aztán játékból kitalálta, hogy a hófolt alatt nagy kövér pajor rejtőzik, s most másik három éhenkórász rigótársával együtt versenyt ásnak utána: aki megtalálja, az felröppenhet vele a fészer tetejére, és istenesen belakmározik a szűkös téli napok után. Kotort hát, mint a güzü, mint a motolla, mint a cséphadaró, vagy mint egy megvadult fúrógép. – Hé, ne olyan hevesen, jusson holnapra is… A rigó csodálkozva nézett föl, senkit se látott, csak a szél szaladgált kergén fütyörészve, meg az ágak bólogattak, mintha tudnának valami okosat. – Elárulnád, hogy ki a csuda vagy, és hol talállak? – szólalt meg végül. – El hát, te szélkelep, én vagyok a hófolt. Itt vagyok alattad, most lyuggatod teljesen széjjel a hasamat.. – Jézusom, nagyon fáj? – ugrott félre ijedten a rigó, mert sok mindent lehetett rá mondani, de hogy ne lenne jó szíve, azt éppenséggel nem. – Fájni nem fáj, de ha így folytatod, hamar elfogyok. – Ne haragudj, nem tudtam. – szabadkozott a rigó. – Nem tesz semmit, turkálj nyugodtan! – bátorította a hófolt. – A világért se, magam sem örülnék, ha valaki a hasamban vájkálna! – Az nem ugyanaz. Mondjuk inkább mintha picit megnyesnék valamelyik tolladat. Az azért más, mintha megkopasztanának… – Másnak már. Tényleg nem fáj? – Nem igazán. Olyan, mint mikor a tollaidat borzolja a szél. – Az tényleg nem vészes. Majd óvatos leszek. – Pompás. Az a lényeg, hogy ne nagyon szórd le rólam a havat. Máskülönben magam is kíváncsi vagyok, mi van alattam. – Alattad? – hökkent meg a rigó. – Igen, amikor a testvéreimmel lehullottam, valamit betemettünk, de későn érkeztem, már nem láttam, mi az. Nekik meg nem lehet hinni, az egyik azt mondta, kismozdony, a másik azt, hogy műanyag teknőc, a harmadik meg, hogy befőttesüveg fedője. – Ami azt illeti, gyerekek laknak itt, úgyhogy ezek közül bármelyik lehet. – Egy biztos –, tette hozzá a hófolt – az a valami piros. Ebben mind egyetértettek. – Ezen ne múljék –, vidult fel a rigó – ásatásban olyan profi vagyok, mint egy okleveles régész. Azzal neki is látott, és roppant óvatosan addig szurkálta a havat, míg egyszer csak valami kemény koppant a csőre alatt. – Hurrá! – csillant egyet örömében a hófolt – Ezt az egyet akartam még tudni, mielőtt elolvadok! – Elolvadsz? – szomorodott el a rigó, arra gondolva, milyen nehéz barátot találni, s most tessék, ezt a friss barátját is elveszti majd. – Fel a fejjel, hé, csak az égbe megyek fel. Ha látsz egy felhőt, integess neki, lehet, hogy én vagyok. Nagyot nem tévedhetsz, az összes a testvérem. A rigó erre a gondolatra virgoncabban ásott tovább, és a lelet, egy csillogó kis homokozó vödör, hamarosan vigyorin állt a napon. – Hú, de erős ez a fény. Rémes melegem van – törölgette a hófolt gyöngyöző homlokát. – De ennek a vödörnek örülök. Milyen szép piros! Jól mutat a fehér szoknyám közepében. – Igen, és ha elolvadsz, itt marad nekem, és gyűjti az esővizet. Így sose fogy ki az innivalóm. És mindig eszembe juttat téged. – Röppent fel izgatottan a rigó. – Mire visszajössz, lehet, hogy már nem leszek itt – kiáltott utána a hófolt. – De ne feledd, csak nézz fel az égre!

2019. május 25., szombat

Hétvári Andrea: Három madár

Fricska Dorka

HANGVERSENY ELŐTT Szeretnék tudni cinkéül, csak nem tudom, hogy kezdjem. Talán, ha hangonként fognék egy cinkedalba, menten szárnyaim nőnének, s szállnék, szállnék, a kékbe lassan, de halkan tenném, hogy a Hold, az ezüstszínű katlan fel ne ébredjen, ha már ég vizén ringatózik, csillagözönbe hajlik át, és boldogságban úszik. Vigyáznék, hogy az énekem csöndből szőtt fonalára rátalálhasson minden nap, örökre – nemsokára. ***
Fricska Dorka
LUNDÁK Szállnak-e nyári lundák, ha a telet elunták? Betűktől nyüzsgő szárnyuk ugye, még megtaláljuk? Vagy néznek gombszemekkel, hová repült a reggel a szavak tengerében, s ha fognád könyved éppen, csodálkozol, ha látod, lundán kering az égen. ***
Fricska Dorka
VADKACSAVERS Két kacsa úszik lenn a tavon, csillog a nádas vízvonaton. Két kacsa úszik tónak ölén, fürdeti szárnyuk vízinövény. Vízinövény és vízivonat, két kacsa hallgat jó nagyokat. Álmuk a tóban reggeli fény, Hold sugarában vízinövény.



2019. május 22., szerda

Szabó Imola Julianna: Légkör

Varga Zsófi

Gerle, gerle, szántóföldek felett zuhan a Hold. Zuzmarás földek szája tátong, olvad bennük az ég, akár a cukor. Éjjelre átfordítják a nappalt. Kalitkákba zár a lassan zsugorodó horizont. Nem szabad félni, ha a hajók vitorlája átfeszül az ablakon. Nem szabad félni, ha a kövek túlgurulnak a megindult hegyháton. Nem szabad repülni, ha a felhők fodrán autóutak kanyarognak. Eltéved, aki halandó. Halhatatlan, aki fel sem szállt. A táj belenyúlik a távolba. A távol átnyúlik a tájon. Gerle, kicsi gerle, ez már egy másik világ. Majd egy másik bolygón.

2019. május 17., péntek

Nagy Izabella: Kivi madár

Bódi Kati
A kivi madarat nem azért szeretjük, mert szépen száll a levegőben, vagy mert finom madárteste tenyerünkbe belefér, se azért, hogy énekével felébressze a hajnalt. Hosszú csőrével bogarat kapar, mert a bogarakat eszik a földben, az avar alatt is megtalálja, megszabadítja a kártevőktől a kivi madár, a bogárevő. Barna testén szépen hordja a madárruhát, mert így észrevehetetlen, dolgát teszi, mint minden madár, csendes egyszerű mindennapokban. Még sosem láttam kivi madarat, mert messze él, tőlem több földrésznyire. De a kivi madárral nem tud mit tenni az ember, csak szereti, egyszerűen.

2019. május 10., péntek

Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak (részlet)




Cicele, a gólya egy süppedős felhő szélén üldögélt, és az alatta elterülő vidéket szemlélte. Az egyik oldalon a sivatag terpeszkedett végeláthatatlan homokdűnéivel. A homokbuckák jól elrejtették a termékeny folyóvölgyet, ahol télidőn lakott, és ahonnan három napja indult el a gólyacsapattal. Cicele most a másik oldalra nézett, ahol havas üstökű hegyek magasodtak. Csipkés ormaik között át kellett kelnie, aztán átrepülnie a tenger felett, hogy a fészkelőhelyére jusson. A hegyek előtt szürke felhőként gomolygott a gólyacsapat.
– Nézd, az a cikcakkban repülő gólya ott Koszta, a párom – mutatott Cicele egy apró pontra a csapatban.
A felhő nem válaszolt, így Cicele tovább ábrándozott. Minden évben, amikor a költőhely felé repültek, a sivatag és a tenger között Cicelére rátört a vágy, hogy egyedül legyen. Ilyenkor el-elkóborolt a vonuló csapattól, és elidőzött egy kicsit a ligetes domboldalakon. Koszta rendszerint megbocsátó sóhajjal nyugtázta, hogy Cicele megint eltűnik pár napra, és amikor visszatért, sosem tett szemrehányást.
– Hamarosan esni fog – állapította meg Cicele, mert ahogy a lábával kalimpált, érezte, hogy a felhő alja hűs és nedves.
Mintha megértette volna a felhő, szórni kezdte az esőt. Cicele lehasalt, előrenyújtotta a nyakát, és gyönyörködve nézte, ahogy a napsütés szivárványszínűre festi a lehulló cseppeket.
A felhő egyre vékonyodott.
Aztán egyszerre csak Cicele hasát nyomni kezdte valami. Megkotorta a ködpamacsot, hogy lássa, mi lehet az. A felhőben egy golyócska rejtőzött: úgy szórta a színeket, mint egy üveggolyó, ami beszippantotta a szivárványt.
Cicele egy ideig csak nézte az apró kincset, de kiszedni nem merte, mert sohasem lehet tudni, ki rejtett el egy ilyen értékes holmit a felhőben. Ám ahogy egyre jobban rázendített az eső, és egyre jobban fogyott a felhő, a golyó mind mélyebbre süllyedt. Félő volt, hogy kipotyog a felhő túloldalán, és a földre hullva összetörik.
– Ezt semmiképpen sem hagyhatom! – határozta el magát Cicele, és csőrével a golyó után kapott.
Még épp idejében fogta meg, mert a felhő, huss, el is tűnt. Cicele meglebegtette a szárnyait, és a cseppeket követve ereszkedett lefelé.
A hegylánc lábánál cédruserdő terpeszkedett. Arra gondolt, ott húzza meg magát éjszakára. Keresett egy vén fát az erdőszélen, leszállt a legvastagabb ágára. Az ág tövében talált egy biztonságos kis odút, amelybe a golyó éppen belefért. Cicele kelepelt, így jelezte a környékbeli állatoknak, hogy elfoglalta az őt megillető ágat. A kelepelés ásításba fulladt, és Cicele elaludt.

A fenti részlet Majoros Nóra "Az orrszarvú és a madarak" című könyvéből származik.
Illusztrálta: Paulovkin Boglárka
Szerkesztő: Rét Viktória
Megjelenik 2019. június elején a Nyári Pagonyfeszten, a Pagony Kiadó gondozásában. Ezúton is köszönjük a kiadó hozzájárulását!

2019. május 3., péntek

Csőrre töltve


Az utóbbi időkben aggasztó hírek érkeznek a madarainkkal kapcsolatban. 

Évek óta jelenség, hogy néhány ember rendre leveri a fecskefészkeket az ereszről, mivel a madarak piszkot csinálnak és zajosak. 

Tavasszal arról kaptuk a híreket, hogy a Közel-Keleten gyakorlatilag népsport lett a költőző madarak – köztük a gólyák – levadászása. Azok a gólyák, akik megérkeznek hozzánk tavasszal, szerencsés túlélőknek mondhatók. 

Mi, az Író Cimborák, arra gondoltunk, hogy az irodalom remek eszköz lehet arra, hogy felhívjuk a figyelmet a madarakra, és arra a fontos szerepre, amit betöltenek az életünkben. 

Terveink szerint róluk szólna a május és a június: vers, próza, mese - mindnek csőre és tolla lesz!

Szóval, ha szeretnéd nem csak a kertben, parkban, erdőn, mezőn, hanem az online térben is élvezni a mesés madárdalt, tarts velünk!

Mindenkinek jó olvasást kívánnak a témafelelősök:
Várfalvy Emőke, Bódi Kati, Smelka Sándor

2019. május 1., szerda

Búcsúznak az Otthonmesék



Köszönjük a két és fél hónapon át tartó együttműködést és figyelmet, amit az Otthonmesék írásaira, képeire szántatok. Búcsúzunk itt a blogon, a Bartók Pagony Könyvesbolt április 12-i kiállításmegnyitójának képeivel. A kiállítás zárása május 10-én lesz ugyanitt, 17.30 és 19 óra között.

Az aukció május 7-én éjfélig tart, kövessétek figyelemmel, és ajánljátok másoknak is: https://otthonmesek.utcarollakasba.hu/



Szép május-hónapot kívánnak a szerkesztők:
Lázár Zsófi - Németh Eszter - Várfalvy Emőke - Miklya Zsolt