2015. augusztus 29., szombat

Szabó-Tasi Katalin – Méhes Károly: Közös mese


Szabó Zelmira illusztrációi
























Poros padlás dohos rejtekén rég elfeledett kincset sejtek én.
Van itt szekrény, láda s dobozka, nyitogatom őket óvakodva.
Pókháló libben s csillog a por, tán egy tündér élt rég itt valahol.
De tündéré az a kilógó fül, mi a dobozból látszik legfelül? 
Vagy csak egy gyűrött képeslap? Fotó? Kibontom a dobozt. Nézd csak,
egy régi ruhácska gallérja az ott! Hát most még titkosabb a titok!
Gyorsan kiveszem. Csipkés. Tört fehér. Magamhoz szorítom. Bokáig ér.
De, jaj, vajon felvehetem-e? És ha igen, akkor ki leszek benne?
Hercegnő? Királylány? Díva talán? Vagy csak pont, mint rég a dédanyám.
És repülni is mindenképp szeretnék – tán erre jók az ilyen kelmék!


























Rajtam a ruha. Szűk kicsikét. Zsebében boríték. Megfakult, kék.
Nézem a kacskaringós címzést rajta: hiszen az én nevem az, azta'!
„Kedves dédunokám,” szól szépen, „Nézd meg most jól a fényképem.
Ugye, azt hiszed, magadat látod? Vagy, hogy lehetnék a barátod.
Leszek is. Nézd csak! Egy térkép! Mikor a kertünk nem volt, csak félkész
állapotban ez a neked ódon ház... Hát egy huncut kislány hol bóklász?
A kúttól három lépésre keletre, a kerítés tövénél betemetve
egy rozsdás ládára akadtam, és mindenféle írások voltak abban.
Színezett imakönyv, egy szem cukorka, levelek, napló, halovány szalvéta,
amin mindenféle állatok – úgy látszott – ropták vidáman a táncot.
Lakmároztak bőszen a papírból, de a titkos térkép ép volt. Bíbor
vonallal húzta meg rajta egy régi kéz, ami engem most megigéz,
rögtön keresni is indulok. Megleltem-e? Majd megtudod!”
Nekem sem kellett több biztatás, le sem véve a dédmamis ruhát
másztam le a létrán sietve. Világos volt kint, messze még az este!
Botladozva (jól mondom?) a rokolyában, ahol még sohasem jártam
ezelőtt, a harmadik szomszéd kertjében mutatott egy ikszet a térképem.
Ajaj, az a mérges Ábris bácsi... Hát szellemként kell oda mászni!
Pont jó is lesz ez a dédmami-ruha. De csak alkonyatkor megyek be oda.
S hogy erőt miből merítettem? Sötétedésig egrest és ribizlit ettem!
Most már indulok, a percet várom. Kicsit izgulok, a körmömet rágom.
Ábris bácsi meg még újságot olvas... Az iksznek helye... Vajon hol van?!
Ah! Már látom! Pont oda van húzva, ahol az eb gumicsontja szét van nyúzva!
Csak így ez dupla kelepce: mérges bácsi, morgó kutya... De eszembe
Jutott, hogy Ábris bácsi nem tud a nagyi töpörtyűs pogijának ellenállni.
S mivel ebédről néhány nálam maradt, gondoltam, ez lesz a jó csábos falat.
„– Khm, csókolom! Jó estét! Ábris bááácsi! Tessék már egy kicsit felállni,
no meg, izé, tátsa ki a száját, hogy beledughassam a nagyi pogácsáját!
Úgy látom, épp sétálna a cuki kutyája. Én szívesen vigyázok addig a házra.”
Csak nézett rám, mint egy kis lidércre. De aztán elindultak a pogácsákkal végre.
Elő a térképpel, itt a nagy alkalom... Áu! egy téglába vertem az alkarom!
Ásni kezdtem, ahol térkép mutatta, majd' megvesztem, mi lehet alatta.
Nem túl mélyen, a gumicsont helye alatt, a kezem egy korhadó ládikába akadt.
Ez ma már a második titokzatos láda! Remélem, hogy nincsen átka!
Na, nézzük csak meg szépen, mit rejtett el a déd-dédmami régen!
Egy tükröt leltem benne, kissé homályosat, és egy papírt, ami a leírásokat
Kacskaringós, cirádás betűkkel szedte, én mégis eligazodtam benne:
„Ahhoz, hogy boldog kislány lehess, én mondom, mindig sokat nevess!
Viccen is, tréfán is, de sose máson! Szívből várd, hogy jöjjön a karácsony,
És hagyd, hogy áradjon feléd az élet, ahogy elképzeled még a meséket.
Tudd, ahogy cseppben a tenger, tükröződünk egymásban, millió ember
rejtezik abban az egyetlen egyben, aki éppen ott áll veled szemben.
Valaha volt, letűnt emlékű ősök, erősek, gyengék, megalkuvók, hősök.
No, de nem papolni akarok ám... Úgyis rajtad van – ugye?  – a régi ruhám.
Úgy gondolj rám, mint egy ifjú nőre, ki a te születésed is hitte előre,
hogy minden klassz lesz, mert úgy akarom. Élj te is így, kis angyalom!”







































Hol a tükörre, hol a lapra bámultam, a múltbéli üzenettől majd' elájultam,
de éreztem, hogy így lesz, mert tudom már, amit „megsúgott” a dédmamám.
Ábris bácsi épp hazaérkezett, a nagyinak a sarkon csókolt kezet.
Én, ez a valahai-mai kis szellemlányka, szaladtam vissza a másik házba,
Szívembe zárva ezt a csuda-emléket, nagyikat, dédiket, mint tükör a képet.
Késő volt már. Zümmögő, esti béke. Valaminek a kezdete, és nem a vége.

-----------------------------------------------------------



A fenti vers négykezes technikával született: a szerzők felváltva írtak egy-egy sort.

2015. augusztus 21., péntek

Csík Mónika és Magolcsay Nagy Gábor versei

Egy korábbi bejegyzésben már olvashattatok a kettévágott vers nevű játékról. Most egy újabb kör következik ebből a játékból. Szabó T. Anna A láthatatlan állatok című versét Csík Mónika és Magolcsay Nagy Gábor egészítette ki. 
-------------------------------------------------------------------------
Szabó T. Anna: A láthatatlan állatok
Zöld domb, sárga domb,
fekete fákon fekete ág,
lila patakban, barna patakban,
sárga iszapban fekete rák.
Két piros fa összefogózik,
vadlila szélben hajlanak ők,
mindig együtt sutyorog a lombjuk,
nem riadoznak az alkony előtt.
Fogd meg a krétát: sárga maszatba,
sárga iszapba húzz vonalat:
fess lila békát, feketepiros fát,
húzz ceruzádba, zsírkrétádba
egyetlen szál kék fonalat!
V. D. Blokk illusztrációja
Csík Mónika: 
Zöld domb

Zöld domb, tarka táj,
fekete fákon papagáj,
lila patakban kecsege,
sárga iszapban fecseg-e?
Két piros fa, ha fázik,
vadlila szélben szambázik,
mindig együtt riszálják,
nem riadoznak, cifrázzák.
Fogd meg a krétát: remekelj,
sárga iszapba ne fejelj,
fess lila békát, kis gyíkot,
húzz ceruzádba (vagy a gatyádra)
egyetlen szál színcsíkot.





Magolcsay Nagy Gábor: Az oázis nyomában
Teve Tóni gyapjúhátán két púp mereng  két sárga domb 
mindkettőn egy beduin ül, lábuk két-két fekete ág.

Aszály van a sivatagban, homok roppan barna patakban.
Nincs ilyenkor se víz, se fánk, csak torig égett fekete rák.
Teve Tóni vágtatni kezd, a két beduin összefogózik, porzik a Góbi a menetszélben - tevegelve hajlanak ők.

Alvófák heverésznek a horizonton, sutyorog a lombjuk 

“Oázis az vagy csak egy délibáb gőzöl az alkony előtt?”
Teve Tóni s a két nomád szomjasan ájul a sárga maszatba!

Fogj hát papírt és tollakat! Rajzolj legyezőt, húzz vonalat:
Pingálj nekik kis tavat, datolyát, koktélt, feketepiros fát,
röpíts utánuk hűs szelet, nyakukba jeges felleget, zsírkrétádba
csempéssz mentás cukorkát, csobogó csipkét, kék fonalat! 
Müller Kati rajza

2015. augusztus 17., hétfő

Békés Márta – fromázsolás


Kiss Bora rajza

Egér járt a gyerekszobában
Fromage à W. S.

 …bita…bita…col
körb…gyalo…nek
…ékaha…uvoláz…
…áskaha…nek.

…bita…bita…szik
szár…a malac…
…gér neki …óko
…öpteti…kac…

…bita…bita…pít
…nali…fal a vár…
…ermei…ben so…
…örpeki…lány…

…bita…bita…mos
…hen őszi…vél…
…ét…iga…álmá…
szunnya…rüjéb…



Korgás
Fromage à Szabó T. Anna
(sok lyuk sajtot győz)

ölder arnaló
arnalóz ő
őben icsikó
anabej ző

ibúji icsikó
ebúji ző
ikóba arna
ezőjez ő

(A teljes vers Körforgás címen megtalálható Szabó T. Anna Tatok tatok kötetében.


Serakó
Fromage à Lackfi János
(sok lyuk sajtot győz)

ejekú nakatej
fejena fá
teszerű busari
dagacu zsá

talafá evere
ogjaki csá
inter ánazso
iszemé lá

honaka ohase
eleno est
ácsao oszafe
ihorá fest

(A teljes vers Összerakós címen megtalálható Lackfi János A részeg elefánt kötetében.)



2015. augusztus 15., szombat

Majoros Nóra és Mészöly Ágnes írása


Lenyíló verssor
Játékosok száma: minimum kettő



A játék leírása: 
Végy egy soroló típusú verset  a mi választásunk Kollár Árpád Dalocskájára esett , ahol minden sorban tulajdonképpen egy külön történet van elrejtve. Kattints egy sorra, és „lenyílik egy történet. Ezt a történetet írd meg, röviden vagy hosszan, dialógusban vagy elbeszélésben, stb.


Konyicska Kinga rajza

Dalocska
Majoros Nóra és Mészöly Ágnes írása Kollár Árpád verse nyomán


szeretnék gombát szedni az erdőn

Ha lenne avar, el lehetne bújni benne. Belemerülni derékig, nedves és elmúlásszagú színkavalkádba, aztán hátradőlni a hűvös ágyon. A barnák betakarnak, a sárgák irigylik tőlem a telet, a rozsdaszínűek meg kinevetnek csak. A levélkupac alján húsos gombát is találhatnék, ha lenne levél, ha lenne ősz, ha nem állt volna meg az idő.

szeretném szemmel rúgni a labdát

Ha szuperhős lennék, nem olyan lennék ám, mint azok. Nekem lombruhám lenne, ami együtt újulna a tavasszal, és színesedne az ősszel. Télen, levéltelenül, közönséges emberré válnék egy kicsit, és aludnék, mintha megállna az idő. Az lenne a szupererőm, hogy a szemem lézersugarat tudna lőni. De csak vad kedvemben. Szelíd kedvemben gesztenyével pingpongoznék.

szeretnék kutyát kapni dobozban

Egy segítőm is lenne, anélkül besavanyodnak a hősök, mint az almaecet meg a napon felejtett húsleves. Gombaorrú, őzikelábú, vargánya-barna kis vakarcs kutya, gyufásdobozban lakna, hogy ha épp aludhatnékja van, zsebre vághassam csak úgy. Még hogy a kutyatartás macerás dolog!

szeretném kolbásszal enni a fánkot,

Nehogy azt hidd, hogy megmondhatnád egy szuperhősnek, mit csináljon! Egész éjjel párnacsatáznék a kutyámmal, tollpihék, szőr és falevelek borítanának mindent. A romokon aludnánk összebújva nappal, már ha éppen nem kéne megmenteni valakit. Sikítanék a moziban a csendes részeken, és mindenki frászt kapna. Csimpaszkodnék a buszon a fogantyúba, akkor is, ha leszakad. És nem ennék uborkát, soha!

szeretnék biciklizni egy felhőn,

Hullámvasút előtt főleg nem ennék, nemcsak uborkát, hanem zöldet egyáltalán, borsót, salátát, karalábét sem, bár az majdnem fehér, olyan sápadt. A zöldtől repülni kell, és hullámvasutazás közben, hiába lánc meg figyelmeztetés, elszabadulna bennem a repülés, és akkor aztán lenne nagy elképedés. Ezért nem lehet zöld uborkát kapni a Vidámparkban, csak ragacsos rózsaszín vattacukrot, meg kukoricát, pattogatva, ami fehér, vagy főzve, ami sárga. Egyszer kipróbálom a karalábét Hullámvasút előtt. Egy kicsi repülés csak nem tűnik fel senkinek!

szeretném, ha engednének félni,

Ugye mondtam, hogy a szuperhős ruhám leveles lenne? Tavasszal kirügyezne, nyáron smaragdzölddé válna, zizegnének a levélkék. Elég lenne kitárni a karom, és csak repülnék, repülnék, repülnék a csillagokig. De ha túl messzire szállnék, és őszre váltana közben a nyár, megszínesedne a ruhám − akkor jönne ám a zuhanás! Lehetnék bármilyen szuperhős, versenyt sikítanék a skatulyakutyával. Segítséééééééééééééééééééég!!!

szeretnék szétszerelni egy tankot,

Persze csak addig sikítanék, míg földközelbe nem érek, akkor csendben maradnék, nehogy felverjem  a szomszéd néniket, mert akkor aztán lőttek a repkedésnek, nem engednének a Hullámvasút közelébe többet, zöld ruhában vagy uborkaevés után kiváltképp nem. Inkább lesz ami lesz, bebújnék a kutya mellé a skatulyába, olyan nehezek leszünk ketten, mint egy doboz fekete lyuk, még egy tankot is rapityára tennénk simán, ha eltalálnánk.

szeretném szeretni, ami nincsen.


Jó terv, mi? De egyelőre csak figyelem a fákat, itt a kert végében. Nagyon nagy fák, rengeteg rajtuk a levél, egyiket-másikat már fancsalítja az ősz. Ha lepotyognak, jó vastag avar lesz a törzsek alatt. El fogok bújni benne, belemerülök derékig, aztán hátradőlök, mintha párnák lennének. Hátha szuperhős leszek tőle. Vagy egyszerűen csak találok gombát.

2015. augusztus 12., szerda

Tóth Ágnes: Játszótéren

Káposztás Judit rajza
Száll a hinta, mint a lepke,
Nem nyikorog, jó a kedve,
Benne repül Csilla, Sára,
Sikongatva, kacarászva.

Csúszda csúcsán áll, ki bátor,
Pityu, Feri, Jóska, Sándor,
(Mindegyik a III.Á-ból)
Jóska indul, nem vacakol,
Nadrágféken csúszva landol.

Homokozóban egy sereg
Vidám kedvű ovis gyerek.
Építik a tündérvárat,
Ha összedől, sírdogálnak.

Labda szántja a zöld gyepet,
Fut utána Ödön, Elek,
Terelik a kopott labdát,
Míg a hálóba nem rúgják.

Heten, akár a gonoszak,
A mászókán kapaszkodnak,
Ki a csúcsra hamar felér,
Azé lesz a legszebb babér.

Lám, egy vidám kis játszótér,
Milyen hasznos, mily sokat ér,
Szíved repdes, tested edzed,
Míg más szobájában tesped.

2015. augusztus 10., hétfő

Egri Mónika és Hétvári Andrea szövegei


Egri Mónika és Hétvári Andrea írói társasjátékának az volt a lényege, hogy kerestek egy képet (Baracsi Gabriella rajzára esett a választásuk), amihez aztán mindketten írtak egy-egy szöveget. 



Hétvári Andrea: Éjszaka

Földre pelyhez ez az este,
a csönd szusszanásnyi –
lábujjhegyen fénylik a Hold,
zoknit is húz, nehogy fázzon
álmokat vadászni.
















Egri Mónika: A macska és a holnapután

A holnaputánt próbálta a macska megálmodni.
Nem a holnapot, mert az túl közelinek tűnt. Addig még bármi megtörténhet. (Egy napot illik adni a bárminek.)
De a holnapután épp annyira volt távol, amennyire egy álomhoz szükséges.

Szép kerek napnak indulna. – Álmodta  a macska. – Amolyan lustán hömpölygősnek, vajas kifli illatú lábtörlővel, kakaós bárányfelhőkkel a bajuszon. Igazán megnyerő kezdet.
Lett volna...
De nem lett, mert a szúnyog arra járt, és a macska most már beleálmodta a zümmögést is a holnaputánba, mégpedig traktor formájában. A traktor pedig veszedelmes, mert nagy, hangos, és soha nem lehet tudni, merre indul el. Ebben a tekintetben kicsit hasonlít egy pulikutyához.

De a macska nem hátrált meg a traktortól, és jól beleálmodta magát a vezetőfülkébe.
Nem is olyan szörnyű – álmodta a macska, végül is most már én irányítok, és miközben szlalomozni kezdett az udvaron, azon járt az agya, hogyan tudná ezt a tudást a pulikutyán is alkalmazni.
Már épp kezdett volna rájönni, amikor hangos korgást hallott.
Naná, hogy a hasa korgott, de hogy ezt álmában tette, vagy valójában, nem tudta volna megmondani.
Végül is mindegy – álmodta a macska –, ha már úgyis alattam van ez a nagy jármű, elmegyek vele a boltba.
A szomszéd vegyesbolt most valahogy sokkal messzebbinek tűnt. Mintha húzták volna alatta az utat. Kinézett az ablakon, és azt látta, hogy valóban, az utat három kockás szőrű elefánt húzta nagy lelkesedéssel.
– Hát, így nehéz lesz haladnom, de kitolok veletek – álmodta  a macska, megfordult, és betolatott a vegyeskereskedés ablakán. A három elefánt annyira meglepődött, hogy összegabalyodott az ormányuk, és a kockáikból sakktáblák lettek.

A boltban egy órástücsök szolgált ki, karján megannyi vekker ketyegett.
– Csak hogy mindig tudjam, mikor kell ciripelni – mentegetőzött a tücsök. – Mit adhatok?
A macska elgondolkodott. Ha álmodok, akkor bármit kérhetek.
– Mazsolás kolbászod van? – kérdezte furfangos mosollyal. A tücsök egy pillantás alatt előkapott a pult alól egy hatalmas kolbászt, tele mazsolával.
– Még valamit?
A macska törte a fejét, és most először gondolt arra, hogy talán mégis barátkozni kellene a pulikutyával, mert az egy okos kutya, nyilván okosakat is tud álmodni. Aztán arra gondolt, mit kérne a pulikutya a helyében?...Megvan!
– Csokoládés marhalábszárat kérek flambírozva! – kurjantotta a volán mögül, de végig se mondhatta, máris ott volt előtte egy tálban a marhalábszár. Füstölgött, és fura, égett csokoládé szagot árasztott.
– Ez már igen! – álmodta  a macska. Tegyünk egy utolsó próbát.
– Egy meglepetés-menüt kérek... házhoz szállítással.
Egy másodperc sem telt el (már amennyire ezt álom közben mérni lehet), és egy óriási krokodil jelent meg, egyik karjára hűtőszekrény volt tetoválva, a másikra pedig biliárdasztal.
A krokodil egy szót sem szólt, vállára kapta a macskát traktorostól, mazsolás kalácsostól, marhalábszárastól, és egészen a mocsárig ügetett vele.
– Hová viszel? – ijedt meg a macska, hiszen nem is itt lakom!
– Nem bizony – mondta flegmán a krokodil. – Én lakom itt! Házhoz szállítást kértél, és meglepetés menüt. Mondhatom, igazán nagyszerű meglepetés menü leszel! Épp egy ilyen finom vacsorát kértem álmomban...
– Micsoda? Meg akarsz enni? – kiáltotta a macska. – De hiszen nem ehetsz meg, mert én nem álmodtam semmi ilyesmit!
–  Te nem is – válaszolta a krokodil. – De én igen! És ez most az én álmom!
– Az nem lehet, én kezdtem előbb, akkor az én álmom... Na de várj csak egy picit.. Melyik napot is álmodod te éppen?
– Én? A holnapot – mondta a krokodil, és közben már a serpenyőjét tisztogatta.
– Na látod, akkor nincs itt semmi hiba. Én a holnaputánt álmodom... Szóval mégsem ehetsz meg.
– Milyen kár – szomorodott el a krokodil. Na de holnap szívesen látlak vacsorára.
– Hát persze – mosolyodott el a macska, és amilyen gyorsan csak lehetett, hazatolatott a traktorral.

Ebben a pillanatban egy légy szállt a macska orrára, és megrángatta a bajuszát.
A macska kótyagosan ébredt, és életében először meg akarta csókolni a legyet.
– Mondtam én, hogy holnapig bármi megtörténhet... morogta maga elé.
Aztán még sokáig nem mert elaludni.

2015. augusztus 8., szombat

Prágai Tamás kertje - Prágai Tamás nélkül

Valami késés vagy félreértés, oda nem figyelés okán szerzőink archívumából hiányzik ez a - vagy egy másik hasonló - fénykép, ami már soha nem fog így a helyére kerülni. Mert tegnap elköltözött Prágai Tamás, a "madarak útján". Megrendüléssel olvastam a hírt, és nem tudok szó nélkül elmenni mellette, akkor sem, ha Tamás csak néhányszor jelent meg köztünk egy-egy írásával, többek között ollólábú Attik rémtetteivel.



Kora nyári kert című verséből idézem ezt a néhány sort:


"A fák is kopaszodni kezdtek. A remény
valami távoli ősben vagy meg nem született utódban

egyre csak késik és temettetik: az, hogy egy vidéki város
tornatermeiben készül már a test,
aki e kilátástalan délutánt, mint egy fotót

a családi album más, soha el nem készülő 
oldalairól letépi, mondván: ha el kellett, kelljen is tűnnie.
Vagy áztassuk le, mint egy bélyeget,

ezt a délutánt erről a napról."


2015. augusztus 8. 
kora délutánján
Miklya Zsolt

2015. augusztus 7., péntek

Hétvári Andrea és Miklya Zsolt versei

Hétvári Andrea és Miklya Zsolt alábbi verseinek László Noémi Csendkirály című, ugyancsak alább olvasható verse volt a kiindulópontjuk.



Kettévágott vers
Játékosok száma: kettő + egy játékvezető



A játék leírása:
A játékvezető kiválaszt egy verset, és azt függőlegesen, középen kettévágja. Az egyik felét odaadja az egyik játékosnak, a másik felét a másik játékosnak. A játékosok egyénileg kiegészítik a fél-verset anélkül, hogy ismernék a másik felét. Ha elkészültek, elolvassák egymás írását és az eredetit is.

(Forrás: Lukácsy András: Kiment a háza az ablakon... Költészet és játék. Gondolat Könyvkiadó, 1981.)

-------------------------------------------------------------------------

László Noémi: Csendkirály

Aki hallgat, elmehetne
puha fűbe gesztenyének,
loboghatna, mint a kelme,
lebeghetne, mint az ének.

Aki hallgat, dióhéjjal
föld homlokán kopogtathat.
Szélparipán égre nyargal,
messze ellát, aki hallgat.

(In: László Noémi: Labdarózsa. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2010)


Moldován Mária illusztrációja

Hétvári Andrea verse


Aki hallgat szélzúgásban
puha fűbe lépve csendben,
loboghatna szerenádban,
lebeghetne szerelemben.

Aki hallgat csigaházban,
föld homlokán majd megérik.
Szélparipán nyargalászva
messze ellát föl az égig.






                                                                             
Perger Zsófia illusztrációja

Miklya Zsolt variációi

Unkanóta

Sárga unka elmehetne
barna burku gesztenyének,
gyűrődhetne, mint a kelme,
szárnyalhatna, mint az ének.

Ágon ülve dióhéjjal
ablakomon kopogtathat.
Unkanóta égre nyargal,
lenn meg unja, aki hallgat.


Unkanaptár

Szól az unka, ha megunta, elmehetne
szúrós burkú, fényes kedvű gesztenyének,
gyűrődve is szélre kelne, mint a kelme,
fáradtan is mocorogna, mint az ének.

Ágon ülve, kucorodva, dióhéjjal
minden reggel ablakomon kopogtathat.
Megvárhatja, míg a nappal égre nyargal,
vágtat estig, s holdra ébred, aki hallgat.


Unkamunka

Szól az unka, kell a munka – elmehetne
gyerekekre felvigyázó gesztenyének,
egész nap csak gyűrődhetne, mint a kelme,
estére meg elfáradna, mint az ének.

Éjszaka meg ágon ülve dióhéjjal
szél hajtotta ütemeket kopogtathat.
Lesheti, hogy ki az, aki égre nyargal,
várhatja, hogy kifizeti, aki hallgat.