 |
| Illusztráció: Kanagat Kodekov |
Kulcsszavak: dara, kenyér, unoka (дән, нан, немере)
Nagyszülők és unokáik éppen együtt falatoztak a terített asztalnál, a dasztarhánnál. Egyszer csak megszólal a nagypapa:
– Gyerekek, tudjátok honnan származik a kenyér?
A négyéves Batukán válaszolt először:
– Nagymama hozta a boltból – mondta.
A hatéves Imanali folytatta:
– A pékségben sütik.
A hároméves Aizere csodálattal mondta:
– Kenyér…, édes kenyér!
Amina, aki a legidősebb unoka volt és már iskolába járt, így szólt:
– A faluból elhozzák a piacra, onnan pedig a boltba.
A nagypapa figyelmesen hallgatta unokáit, és mosolygott.
– Elmeséljem nektek, milyen hosszú úton megy át az az édes kenyér, ahogy Aizere nevezte, mennyi munka, mennyi verejték míg az asztalunkra kerül!
Nagypapa kényelmesen elhelyezkedett egy párnán, belekortyolt sötét teájába, és mesélni kezdett:–Minden Földanyával kezdődik. Nincs szentebb nála, ő a Nap körül keringő kilenc bolygó közül a legerősebb. Olyan bölcs, hogy minden élőlényt megajándékoz élettel, eteti és felneveli őket. A Földanya az ember számára egyszerre bölcső és gondoskodás, onnantól kezdve, hogy világra jön és kinyitja a szemét. Nem hiába hívják a bolygónkat Földnek, kazakul Zser-Anának.
Az ember élete szorosan összefonódik a földdel. A legszentebb dolog, amit tőle kaphatunk, a gabona, Asz-ataszi, amit kazah elődeink a legszentebbnek, vagyis a „táplálékok atyjának” tartottak. A napsütés, a jó idő és az eső segíti Földanyát. Az égbolton ragyogó nap tiszta szerelemmel szereti, fényében fürdeti, melegíti, simogatja. A tiszta víz táplálja, oltja a szomját. Aztán Dikan-ata, azaz „Földműves atya” érkezik a mezőre, boronálni, szántani kezdi Földanya termékeny ölét. Aztán a gabonamagot elveti a mezőn. Mostanság az emberek és Dikan-ata segtségére vannak a traktorok is.
A búza egy gabonaféle. Lehet narancsszín vagy fehér, néha pedig barna. Alakja akár egy póké, belseje szőrös, kívülről fényes. Először az ókori Görögországban termesztették. Később Egyiptomban és Kínában is készítettek ételt belőle. Már az ókortól kezdve nemcsak ételnek tekintették a gabonát, hanem gyógyító tulajdonságai miatt is nagyra becsülték. A búzaszemet gabonának nevezték el. Amikor a búzaszem a földbe kerül, kicsírázik és a tavaszi eső segíti, hogy szárba szökkenjen. A földműves felkészíti a nyárra, kihúzza közüle a gyomokat. A mező lassan tele lesz búzaszárral és kalászokkal, az pedig gabonával, ami őszre teljesen megérik. Az égen ragyog a nap, fúj a szél, elérkezik az aratás ideje. Régen a falu idősei arattak, ma már ezt a munkát kombájn végzi. Betakarítja a búzát, elválasztja a gabonát a szárától. Az összegyűjtött gabonát egy speciális teherautóba öntik és a falu cséplőüzemébe viszik. Ott a búzát megtisztítják és a szárítóegységbe kerül. A teljesen tiszta búzát szállítják tovább a malomba, ahol liszt készül belőle, és szétválasztják a korpától. A fehérlisztet aztán zsákokba töltik, teherautóra rakják és kiszállítják az élelmiszerboltokba és a pékségekbe. A pékek először élesztőt adnak a liszthez, aztán gyúrni kezdik. A tésztát különféle formákra nyújtják, forró sütőbe teszik és megsütik. A kész kenyeret az üzletekbe szállítják, ahol megvehetjük. Anyáitok és nagymamáitok lisztet is vehetnek, amiből itthon lepény – selpek, fánk – baurszak, és mindenféle édes sütemény készül.
Így kerül a kenyér az asztalra, sok ember munkájának köszönhetően. Éppen ezért tisztelni kell a kenyeret! Egy morzsát sem szabad belőle elpocsékolni! Nincs élet kenyér nélkül! Ha kenyér van, dal is van! Megtanítok nektek egy verset:
Ne szórjátok szét a morzsát,
Ne tapossátok a sárba,
Gyűjtsétek a kezetekbe,
S örül a veréb, az árva.
Ezzel zárta nagypapa a kenyérről szóló történetet. Az unokák többször is megkérték, hogy mondja el nekik ezt a verset, és valóban meg is tanulták.
Fordította: Babakumar Khinayat, Fodor Veronika. A verset fordította: Mészöly Ágnes. Szerkesztette: Németh Eszter
 |
| Széchey Rita: Anya (ана) |
 |
| Miklós Rita: Asztal (үстел) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése