 |
| (c) Demény Andrea |
A doboz
Vajon mi történik a pincében, egy lezárt költöztetődoboz sötét gyomrában? Alszanak
benne a tárgyak? Hogyan aludnának! Ébren vannak, mocorognak, vitatkoznak. Ha nagyon
figyelünk, talán meg is halljuk.
– Hé, nem tudsz vigyázni?
– Mit csináltam már megint? Én csak itt vagyok.
– Vagy, és csupa él vagy. Csupa él és csupa szúrás.
– Nem tehetek róla. Sajtreszelő vagyok, nem perzsaszőnyeg.
– Hallgassatok már! Muszáj állandóan veszekedni?
– Nem lenne muszáj, ha a reszelő nem bökdösne.
– Nem direkt bökdöslek.
– Maradjatok csendben! Meg kell őrülni az állandó civakodástól.
– De nem tudok pihenni a reszelőtől!
– Mit kell kipihenned? Hónapok óta nem csináltál semmit. Ami azt illeti, egyikünk sem
csinált semmit hónapok óta.
– Hát épp ez az. Hogy elgémberedtem, ő meg csak itt van, és ahelyett, hogy meghúzná
magát, bökdös.
– Daráló, kérlek, szólj rájuk, mert rám nem hallgatnak.
– Kedves fokhagymanyomó, nem akarlak zavarni a gondtalan acsarkodásban, de jobb
lenne, ha békét kötnétek.
– Kinek lenne jó, he?
– Eszedbe jutott már, hogy mi van, ha véletlenül hosszabb ideig maradtok így?
– Így? Hogy ő bökdös engem? Kikérem magamnak ezt a jövőképet!
– Ezt én sem értem. Miért mondod? Lassan csak befejezik a háziasszonyék a felújítást,
és akkor majd kipakolnak minket szépen a polcokra. Gondolom, ők is alig várják, hogy
reszelt sajtot ehessenek.
– Meg fokhagymás húst. És akkor majd végre megszabadulhatok a szurkálódástól.
– Gyakran kivesznek majd, munkába fognak, megtisztítanak! De szép is lesz!
– Nincs az a fiók, ami olyan kényelmetlen és levegőtlen lenne, mint egy
költöztetődoboz. És nem túl valószínű, hogy egy fiókba kerüljünk a reszelővel. Egy
fokhagymanyomót mégiscsak jobban megbecsül a háziasszony, mint egy sajtreszelőt. A
fokhagymanyomás bizalmi állás.
– De mi van, tesó, ha itt maradsz a dobozban?
– Már miért maradnék? Sértegetsz?
– Nem akarok személyeskedni, félre ne értsd, de mi van, ha mind itt maradunk?
– Konyhaszekrény helyett majd dobozok fognak állni az új konyhában? Jó, hogy!
– Igaza van ám!
– Nocsak, a tésztaszűrő megint megtalálta a hangját. Téged ki kérdezett?
– Senki, de attól még jogom van beleszólni. Főleg, mert nekem is eszembe jutott, hogy
már hónapok óta itt vagyunk, és ez kicsit gyanús.
– Gyanús?
– Mi van, ha nem akarnak már minket? Ha az új konyhát benépesítették új holmikkal,
és mi már nem kellünk? Ha van új sajtreszelő, kávédaráló és tésztaszűrő? Sőt, új
fokhagymanyomó is?
– Ugyan már! A háziasszony nem akar új, ismeretlen holmikat. Minden receptet velünk
gyakorolt be.
– Én a kedvence vagyok. Pont beleillek a tenyerébe.
– Nincs változékonyabb egy emberi tenyérnél!
– Mi van, ha nincs is konyha. Sőt, lakás sincs.
– És akkor hol élnek, ha nincs lakás, megmondanád? Költöztetődobozban?
– Vigasztaljon a tudat, hogy ha nekik nem is kellünk, majd továbbadnak másnak.
Elvisznek minket az ócskapiacra.
– Ócskapiacra? Engem? Egy remek formában lévő fokhagymanyomót?
– Nem biztos, hogy vigasztal a tudat. Mi van az új háztartás nem olyan takaros, mint a
régi? Ha az új háziasszony csapkodni fog, és hagyja belém száradni a tésztalevet?
– Viszont az is lehet, hogy még rendesebb lesz, mint a korábbi volt.
– Hogy te milyen vagy! Mindig fújtál rá. Lefogadom, hogy miattad vagyunk most a
feketelistán, te, te, te… sajtreszelő!
– Csönd legyen már! Nem lehet így meglenni ebben a dobozban.
A fokhagymanyomó és a sajtreszelő megint bökdösődni kezd, és addig-addig
ficánkolnak, míg meg nem moccan a doboz. Először csak egy apró lökést éreznek, aztán
oldalra billennek, és felemelkednek a levegőbe.
– Hé, mi történik?
– Földrengés? Már csak ez hiányzott!
– Nem földrengés! Utazunk!
– Visznek minket a szemétdombra. Miattatok van ez is!
Valaki viszi őket, fel a lépcsőn, egyre magasabbra. Egy zökkenéssel újra megállnak, és
az összes használati tárgy elhallgat. Egészen addig tudják türtőztetni magukat, amíg ki nem
nyílik a doboz teteje.
– Mennyi fény!
– Itt a háziasszony! A kedves, jó háziasszony!
– Kivesz!
– Végre nem nyomod belém a recéidet!
– Forgat, kipakol.
– Kidob a szemétbe?
– Nézzétek, a fiókba kerültem.
– Én is!
– Én is!
– Milyen szép új bútor! Mennyi hely van benne!
– De jó végre itthon! Végre ki tudom nyújtóztatni a hátamat. Hé, a sajtreszelőt ne ide!
Neki nem itt a helye!
– Lám, lám, csak nem megint lakótársak lettünk, fokikám?
Ettől a naptól kezdve a sajtreszelő és a fokhagymanyomó a fiókban vitatkozik tovább.
Ám hogy mire gondol mindeközben a kiürült költöződoboz? Talán megkönnyebbül, és
miután összehajtogatják, alaposan kipiheni magát a következő költözésig.
Szerkesztette: Németh Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése