2017. szeptember 26., kedd

Hiperhőslány Hendikep helyett Németh és Pikler titkos ügynökökkel

(c)PIKLER ÉVA

Hajszálra pontosan akkor lettek készen, amikor csengettek. Levin úr kifogástalan
udvariassággal kiszólt, hogy egy pillanat, letűrte az inge ujját, begombolta, majd felvette a
zakóját, begombolta, mert egy úr (vagy komornyik) tudja az illemet. Ficsúr a hall díszes tükre
előtt a mellényzsebéből elővett fésűvel akkurátusan megigazította a félrenyalt frizuráját.
(Teljesen úgy nézett ki, mint akit a tehénmama borjúnak nézett és végignyalt.) Emília
tüsszentett egy hatalmasat.
Gertrúd szigorú pillantást vetett rá, mire a kislány eloldalgott a szobája felé, de a galéria
lépcsőjénél leguggolt, onnan figyelt. Gertrúd megigazította a kis fekete ruháját, és
tökéletesen elfeledkezett arról, hogy fehér kötényt visel. Ebben a pillanatban lépett be
MacLemon kisasszony. A minimum 14 centis, tűhegyes cipősarkai akár fegyvernek is
beillettek volna, már ha bárki is komolyan venne egy csupa pántból álló citromsárga
körömcipellőt, hozzá illő kockatáskával, és limette színű kiskosztümmel. A kisasszony
leereszkedően Gertrúdra bandzsított, nyilván mosolynak szánta, majd fesztelenül a tükörhöz
lépett, és finom mozdulatokkal igazított a kifogástalan sminkjén. Emília a galéria lépcsőjének
rejtekében kajánul vigyorgott. Ficsúr arca meg-megrándult, de előlépett, hogy köszöntse a
hirtelen köhögőrohamot kapott Levin úr nyomában érkező fotóst.
– Mondja csak, Levin, mikor találkozhatunk Weiss-Neige asszonnyal? Azt hittem, itt vár
bennünket.
– Drága MacLemon kisasszony, kérem, fáradjon velem a szalonba, amíg asszonyom
megérkezik. Megkínálhatom addig egy frissítővel?
– Nagyon kedves, köszönöm Levin. Levin, ugye?
– Igen, kisasszony.



Ficsúrt hirtelen nagyon érdekelni kezdte a fotós kamerája, udvariasan odalépett hát hozzá,
miközben a szalon ajtaja felé terelte. Levin úr figyelmeztető pillantást vetett Gertrúdra, aki
feltűnés nélkül felsietett a lépcsőn, hogy kis híján hasra essen a nevetéstől rázkódó
Emíliában. Mielőtt a mindenki a szalonba ért volna, a nyomdafesték által nem tűrt
káromkodás hallatszott.
A kisasszony gondosan vékonyra szedett, felhúzott szemöldöke láttán Ficsúr flegmán
megjegyezte:
– Csak a kocsis. Nem tesz semmit.
Gertrúd tehát átesett Emílián, aki felvisított. A szalon ajtajában MacLemon kisasszony
hátrafordult, a fotós pedig nekiment, mire a kisasszony nagyot taszított rajta, aki engedett az
imígyen kifejezett unszolásnak, és felrohant a lépcsőn, szorosan a macska nyomában, a
kameráját csattogtatva. A széles lépcső tetején megtorpant, az objektívja elé ugyanis pazar
látvány tárult:
Gertrúd a szobája felé taszigálta Emíliát, aki viszont az anyai támadástól és pofontól
megzavarodott, így nem vette észre DoppeleLt – most tekintsünk el attól a ténytől, hogy
utóbbi laposkúszásban érkezett direkt Emília lába alá –, és hasra vágódott benne. Így Gertrúd
szopránjához a macska kontrája csatlakozott. Kivételesen DoppeleL is megjárta, a hasra
eséstől gellert kapott, a lendülte továbbvitte, és végigpattogott a lépcsőn. A földszintre érve
kiterült a zajra visszalépő Levin úr lába előtt, aki diadalmasan (és feltűnés nélkül) belerúgott
egyet.
(c) PIKLER ÉVA

 Emília, aki már a taszigálástól félig elvesztette az egyensúlyát, most az orvtámadás
hatására teljesen, így nemes egyszerűséggel megtántorodott, belekapaszkodott a folyosón
álló kisasztalba, ami megbillent, a rajta álló hatalmas porcelánváza – egy roppant értékes,
kézzel festett Porondi – csúszni kezdett. Gertrúd a váza után kapott, de emiatt elengedte
Emília karját, aki az anyai tartás hiányában teljesen az asztal egyik szélére nehezedett, a váza
fénysebességre gyorsultan zúgott lefelé, és Gertrúd nagylábujján landolt.
– Vííííííííííííííííííííííííííííííííííí!!! – sikította, miközben a víz kiömlött, és rózsaszirmok
záporoztak mindenfelé.
Emília a kiömlő vízben megcsúszott, hanyatt vágódott, az asztalt pedig magára rántotta. Az
anyja, hogy ne jusson ugyanerre a sorsra, hátralépett, de szerencsétlenségére néhány vizes
rózsaszirom került a cipője alá, így – mit szépítsük – fenékre ült. A fotós persze vadul

kattogtatott, egészen addig a pillanatig, amíg a lépcsőn lefelé folyó víz, és a cipője nem
találkozott. Ekkor ő is megcsúszott, de egy jó fotós mindig a gépét védi, így DoppeleL
nyomában leszánkázott a lépcsőn. Az alján zökkent egyet, amitől a gépe szép ívű röppályára
állt, és egyenesen Ficsúr kezében landolt, aki diadalmas mosollyal kipattintotta a
memóriakártyát, a földre dobta és rálépett.
– Neeeeeeeeeee!!! – Levin úr a fotós hóna alá nyúlt, felsegítette, szelíd erőszakkal
bekísérte a szalonba. Közben az ajtóban sóbálvánnyá merevedett MacLemon
kisasszonyt is befelé irányította.
Nem egészen tíz perc múlva, Gertrúd farmerben, pólóban, és egy divatos kis zakóban,
fényesre fésült, kiengedett hajjal sétált le a lépcsőn, amit Levin úr és Emília gondosan
felmostak, feltöröltek. Az asztalka a helyén állt, a széttört vázát egy szoborral pótolták. A feje
búbján rózsaszirommal. Gertrúd kellemesen elcsevegett MacLemon kisasszonnyal,
megmutatta a házat, a fotós minden próbálkozását árgus szemek kísérték. Ficsúr gondosan
ügyelt. Látszott, ha kell, maga ejteti újra hasra.
DoppeleL a foteljében feküdt, kinyúlva és a bosszún törte a fejét. Eddig csak Emíliát utálta de
most már a család többi tagját is, Levin úr képét pedig szívesen szétkarmolta volna.
Hamarosan gonosz vicsorra húzódott a pofája, ruganyosan felpattant, és oroszlánnak
képzelve magát elsétált.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése