Vig Balázs: Tornasor

Pap Kata illusztrációja

(regényrészlet)

Attila az iskolatáskájában kutatott a tízóraija után. Már a tolltartót, a körzőt és a vonalzót is kirámolta belőle. Sanyi a ritkán látott holmiktól kapott észbe.

– Van leckéd?

– Milyen órára? – gyanakodott Attila.

– Miért, több is volt?

– Ugye ki sem nyitottad a táskádat!

– De kinyitottam!

– Matekra volt. Megmutassam, hogyan kell megoldani?

– Tíz perc alatt megérteted velem, amit Jutka néninek négy év alatt sem sikerült? Csak add ide, hadd másoljam le! Majd holnap, vagy legeslegkésőbb holnapután összeülünk, és elmagyarázod nekem.

Attila figyelmesen nézte Sanyi arcát, ami a nagy tervektől és fogadkozástól egészen kipirosodott. Kisalakú, kockás füzetet vett elő.

Lőrinc László: A reggeliző asztal szökevényei

Simonyi Cecília illusztrációja

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy reggelihez megterített asztal. Ez az asztal már csak Rozit várta, hogy megreggelizzen. De ő még lustálkodott az ágyában.

– Biztos nagyon elfáradt szegényke – mondta együttérzéssel mosolyogva Lekvár néni.

– Igen helytelen! – jelentette ki erre Dzsúsz úr. – A kései és kapkodós reggeli egészségtelen és káros. – Közben kicsit lihegett, mert még nem fejezte be szokásos tornáját.

– Vasárnap van, és ilyenkor jólesik tovább aludni – vélekedett Kefírke, miközben maga is csak a fél szemét nyitotta ki.

– Annak, aki lusta! – mondta Kés úr, némi éllel. – A magam részéről ellenzem a tétlen várakozást! Ki tart velem?

Így történt, hogy Kés úr és neje (Villa asszony), Dzsúsz úr, Lekvár néni és Kefírke sorban leugráltak az asztalról, és elindultak világgá. A sor végén az öreg, hajlott hátú Kifli bácsi csoszogott, maga elé morogva:

– Mindig ez a rohanás…

De azért ment ő is. Kíváncsi volt, nem akart semmiről lemaradni.

Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje

Simonyi Cecília munkája

- Mese gyerekeknek és felnőtteknek -

(részlet a meseregényből)

13. Három vallomás


(...)

Az utca végéről lehetett látni, hogy Bicajos már elhaladt Máliék háza mellett, és mindjárt kikanyarodik az utcából. Hűha, gondolta Máli, jól eltelt az idő! Remélem, Janó még nem ácsorog a ház előtt!

De Janó bizony már ott ácsorgott, és harsány rikkantással jelezte, örül, hogy Máli végre hazaérkezett.

– Az anyja piranja! Már azt hittem, soha nem jössz meg!

– Micsoda? Miranja? – rökönyödött meg Máli.

– Pi-ran-ja!

Máli megdöbbenéssel nyugtázta, hogy Janó, akárcsak Kati néni, szótagolva magyaráz. 

– Ragadozó hal. Ha nem vigyázol, egy másodperc alatt lerágja a nagylábujjad, aztán az összes többit, és mire észbe kapsz, már a térdednél tart – mondta Janó sejtelmes hangon és résnyire összehúzott szemmel, miközben Maléna felé nyújtott kezével, ujjait fürgén ki-be hajlítva olyan mozdulatokat tett, mintha bele akarna marni.

Máli ijedten hátraugrott.

Dávid Ádám versei

Bódi Kati illusztrációja

Kacibogár

Nagypapa sírjánál a kezemre szállt

egy kacibogár.

Öt pöttye biztosan volt.

Tovább még nem tudok

számolni.

Mészöly Ágnes: Babmese

Molnár Olgi illusztrációja

Egy kora tavaszi délutánon Kata egy újságpapírba csomagolt valamit babusgatva érkezett haza az iskolából. Az előszobában óvatosan feltette a titokzatos csomagot a tükör előtti szekrénykére, nehogy valaki megkaparinthassa. Persze, az a valaki már ott ólálkodott. Mert kotnyelesebb, kíváncsibb valakit még nem látott a világ, mint Lencsit, Kata húgocskáját.

- Nekem hoztad? - kérdezte nővérét köszönés helyett, és apró ujjacskáival már majdnem elérte a csomagoló-papír egyik sarkát.

- Megmutatom - mondta Kata komolyan-, de csak ha megígéred, hogy nem nyúlsz hozzá, csak nézed!

- Csak nézem! - ismételte Lencsi, bőszen bólogatva, Kata pedig szépen kicsomagolta a kincset: egy kopott joghurtosdobozt, tele földdel.

Gyárfás Endre: Hegyre hívó

Lakatos Nóra rajza*

                El ne hidd, hogy egyre megy,

                ha az ember hegyre megy,

                vagy ha pihe-puha ágyon

                 - míg szemére nem jön álom -

                ábrándozva hentereg!

                Mikor a nap égre kel,

                itt az idő, menni kell.

                Nemcsak az a fődolog, hogy

                kis csapatunk a hegyormot

                s a kilátót érje el.

                Lassítsd néha léptedet,

                nyisd ki füled és szemed!

                Gyurgyalag, gyík, lárva, lepke,

                csiga, csuszka, csíz, csiperke   

                arra vár, hogy észrevedd.

(*Lakatos Nóra rajza a Kinek a bőrébe? pályázatra érkezett.)

Miklya Zsolt: Nagy Kapor, a Kaporszakállú

 

Bors Luca illusztrációja

 Énekek a Kaprok Könyvéből (részletek)

1.

Kaporszakállú Nagy Kapor,

kaprok között a legnagyobb

szakállú bölcs kaporkirály

tudósait hívatta egyszer.

– Mondjátok meg nekem, miért

tüsszent nagyot, ki napba néz?

Tizenkét bölcs csak hallgatott,

nem tudtak semmit válaszolni.

Nem így a tizenharmadik.

Ő elfordult, s a napba nézett.

Tüsszentett is egy jó nagyot,

s a könnyeit törölve így szólt:

– Ó, bölcs Kaporszakállú Nagy,

miért nő arcodon szakáll,

miért kel minden nap a nap,

az éj miért sötét palást,

s akire álommal terül,

miért boldogabb nálad is?

– Nem tudom – mondta Nagy Kapor.

– Én sem tudom – mondta a bölcs –,

miért tüsszent a napba néző.

Csík Mónika: Kemencevers

Endrődi Kata illusztrációja

Kiss Benedek szamárfüles

magyarfüzetének hátlapjáról

Talányos történet, mit én

továbbadok, e földtekén

esett

eset.

Bár mondják: dőre pletyka csak,

koholmány, suta, bávatag

poén,

de én

ezennel versbe foglalom,

rímekbe gyúrva átadom:

nevess!

Ne vess

Bertóti Johanna: Szitakötő

           

Nagy Diána illusztrációja

              Amikor még kicsi voltam, gyakran mondogatták nekem, hogy „Kés, villa, olló, nem gyermek kezébe való”. Hát nekem ezek a dolgok már rég nem jelentettek kihívást, én már szalámit is vágtam, mikor anyáék nem látták, meg az ollót egyenesen szablyának használtam, ha jött az Esti Szörny. Különben nem értettem, a villát miért tiltották annyira, hiszen evéskor kötelező volt használni.

            Hanem az a kis röpdöső kék szitakötő igencsak furdalta a fantáziámat. Ott libegett-lobogott mindig a gáztűzhelyen. No, gondoltam, a tiltások között amúgy sem szerepel... De azért persze suttyomba vittem véghez a Nagy Tervet. Először is kilestem, hogyan repül oda a gáztűzhelyre. Kérem szépen, egy kis dobozkából repült az oda, méghozzá úgy, hogy anya a dobozkából elővett egy alvó szitakötőt, nekidörzsölte a dobozkához, és úgy.

           

Majoros Nóra: Rémítgető

Mezei Ildikó illusztrációja

Hétévesen királylány voltam, aranyhajjal, gyöngyös cipellővel, gyémántokkal sűrűn telehímzett ruhával, háromemeletes koronával.

            – Lovaggá ütésed alkalmából megosztozunk ezen a csokin – mondtam Öccs lovagnak.

            Öccs lovag meghatottan majszolgatta a kitüntetést. Királylány-lényem teljesen meg volt elégedve. Ezt a meghitt pillanatot egy lázító személy zavarta meg. Ez a bizonyos lázító Nagy Okos Bátty volt, aki rendszeresen aláásta királyságom alapjait.

            – Mit esztek, gyerkőcök?

            – Csokit. Kérsz? – felelte Öccs lovag. 
            Áruló! Sikoltotta bennem a gyanú. Próbáltam menteni a menthetőt.  

Gyárfás Endre: Szárnyas ünnep

           

Koltai Éva képe.*

         

          Hogyha varázskulcsom lenne,

                 pattannának

                 zordon zárak.   

          Nyitogatnék sorra-rendre

                 ketreceket,

                 kalitkákat.

          Ajtót nyitnék rigófüttynek,

                 cinkedalnak,

                 kakukkszónak.

          Ablakomban szárnyas ünnep

                 lengethetne

                  lobogókat. 

(*A kép nem a vershez készült. Az illusztrátor engedélyével közöljük.)

Tóth Ágnes: Mákszem

Egri Mónika illusztrációja

- Egy életem, egy halálom,

mákszemem most megtalálom -,

szólt a hangya dérrel dúrral,

s összefutott tücsök úrral.

- Nocsak, nocsak - hova-hova,

oly rohanva hangya koma?

- Keresem a mákszememet.

- Miért nem tesz fel pápaszemet?

Azzal talán jobban látna,

s nem taposna tücsök lábra.

- Igaza van, ön csupa ész,

Eddig azt hittem csak zenész.

Felteszem a pápaszemem,

s úgy keresem a mákszemem.

Csík Mónika: Csiribú-csiribá

Varga Zsófi illusztrációja

 A Farmerovi padlásán talált ősi könyv

legviccesebb varázsverse

Nagytatára kontyot

csiribú-csiribá

nagymamára bajszot

csiribú-csiribá

öcsikére csákót

csiribú-csiribá

hugicára szeplőt

csiribú-csiribá

fürdőkádra horgonyt

csiribú-csiribá

kertkapura zebrát

csiribú-csiribá

Zsubori Ervin: A kulcslyukszemű király

Tenke István illusztrációja. A szerzőpáros honlapja itt található.

        A király nem volt mindig kulcslyukszemű. Pontosan olyan király volt, mint a többi. És egészen közönséges, kerek, tágra nyílt szeme volt – akár egy főudvarmesternek, vagy urambocsá a legszegényebb alattvalónak a héthatárra rúgó birodalomban.

A király, akit mellesleg Alfréd királynak hívtak, alapjában véve jó király volt. Békeszerető ember lévén, no meg azért, mert tisztességben elhunyt apja urától, az öreg Alfréd királytól csinos kis birodalmat örökölt, eszébe sem jutott, hogy hódító háborúkba fogjon. A szomszédokkal jól kijött – minden évben farsangkor összejártak együtt vigadni a maszkabálon –, nem volt mitől tartania, tehát sereget sem tartott. Az alattvalók már csak ezért is szerették, mert így nem kellett évekre katonagúnyát ölteniük. De szerették azért is, mert bölcs uralkodása alatt felvirágzott az ország. Mindenki örömmel dolgozott, volt élelem, ruha, a gyerekeknek játék bőviben, meg minden, ami kell. Az írók azért szerették, mert hagyta, hogy írjanak, a dalosok azért, mert hagyta, hogy daloljanak, a tudósok azért, mert hagyta, hogy tudóskodjanak, és így tovább. Szóval jól mentek a dolgok.

Tasi Katalin: Reggeli fejtörők

Ábrai Barnabás illusztrációja

Édes, krémes,

Habja fehéres.

Porból, tejből,

Kicsi gyerek, kelj föl!

            Mi az?                         (habos kakaó)

Morzsál, roppan,

Csak most hoztam.

Kerek és kanyarog,

Törjem vagy harapod?

            Mi az?                         (zsemle és kifli)

Miklya Zsolt: Pöcök legalább tudja

Ábrai Barnabás illusztrációja

 Belátom hallgattam volna inkább

így aztán megint kiröhögtek

kiadtam nekik magam

pedig tudhattam volna előre

már amikor Pöcök megszólalt

hiába a legjobb barátom

tudhattam volna

nem fogja kihagyni ezt a ziccert

Tóth Ágnes: A megtalált szavak

A szerző illusztrációja

Durcás Dani harmadikos volt, göndör fekete hajú, izgága méregzsák, aki nem szeretett tanulni, iskolába járni, és nagyon utált olvasni. Ki nem állhatta azt a sok kis fekete betűt, ami a könyvek oldalait ellepte, mint egy rakás hangya. Annál jobban szeretett  verekedni, verebeket parittyázni és focizni. Rúgni a labdát egész délután. Minden vágya egy bőr focilabda volt, olyan, aminek a külső része 32 bőrszeletből van kézzel összevarrva. Na, az aztán az igazi! A sárga irigység ölne meg minden srácot a környéken miatta. Kár, hogy olyan drága. .   

Simon Réka Zsuzsanna: Nyaminyami és az esőszelence (meseregény, részlet)

Varga Zsófi illusztrációja

1. fejezet
Lili, a padlás és a mi lesz most

...Az Apától kapott könyveket Anya a padlásra vitte. Jó lenne átnézni, mi maradt odafent, gondolta Lili. A padlásfeljáró a fürdőszoba melletti apró folyosóról nyílt. Leemelhető létrán lehetett feljutni. Lilinek az íróasztalát kellett kicipelnie, hogy arra felállva, kinyithassa a padlásajtót. Ezt csak akkor tehette meg, ha Anya nem volt otthon és Rézi sem ólálkodott a közelben. Első padlásfeltérképezése nem indult jól. Rézi beárulta Anyának, és a nagy sietségben lecsúszott a lába a második létrafokról. Megúszta egy vállficammal. Anya azóta megtiltotta a padlásra feljárást.

Tasnádi Emese: Az ágyi poloska és az ember

Lakner Zsuzsa kollázsa. Kollázsblogja itt található.

Leszállt az éj, gyorsan jött ma a sötétség, s hamarost lett öregeste a szobában. Mámi nem tudta pontosan megítélni, rossz volt a szeme, pedig szűkítette is, hogy jobban lásson. Lassan forgatta a fejét, karmos végű, tapadókorongos lábaival óvatosan araszolt előre a szűk résben, a Révai Nagylexikonban. Ez volt a kedvenc könyve, dohos lapjai között érezte igazán otthon magát. Lassan két éve már, hogy beleköltözött, ismerte minden egyes oldalát. Bár éhes volt, tápcsatornája már majdnem teljesen kiürült, azért egy kis időre megállt az 135. oldalon, s álmodozva gondolt arra a meleg, nyári estére. 

Miklya Luzsányi Mónika: Borcsa és a királyfi

Simonyi Cecília képe, amelyhez a mese született. Eredeti megjelenés itt.

Borcsa álmodozni szeretett a legjobban. Reggel még az ágyból sem akart felkelni, hadd álmodozhasson még egy kicsit. Reggelizni sem akart, meg ebédelni és vacsorázni sem. Csak turkálta az ételt. Rá is szóltak sokszor:

– Borcsa, ne álmodozz! Egyél!

Olyanokat is mondtak, hogyha nem eszik, sose fog megnőni. Nem lesz belőle nagylány. De Borcsa nem evett. Nem akart nagylány lenni. Hanem királykisasszony. Valódi, mesebeli királykisasszony. És a mesékben nincs szó arról, hogy a királykisasszonyok ennének valamit. Főleg nem müzlit, vajas kenyeret vagy spenótot. Rágondolni is rossz. Legfeljebb egy kis mérgezett almát kóstolnak meg. De abból is az első falat a torkukon akad, és ott is marad, amíg meg nem érkezik a királyfi.

Turbuly Lilla: Talált szív

Horváth Ildikó illusztrációja

Valaki elvesztette a szívét,

és én megtaláltam.

Piros plüssből varrták, és pont akkora,

mint a kezem, ha ökölbe szorítom.

Apa azt mondta, ekkora lehet

az én szívem is, anya pedig azt,

hogy tűpárnának szánták,

és biztosan azé a nénié a másodikon,

aki tegnap költözött a házba.

Jobb szeretném, ha a Vandáé volna.

Nem árulnám el, hogy nálam van,

de nagyon vigyáznék rá,

és nem szúrnék bele soha

egyetlen árva tűt sem.

Miklya Zsolt: Gombolós mese

Bogdán Viki képe, amelyhez a vers íródott. Eredeti megjelenés itt 

Hol volt, hol nem volt,

a kardigánomon innen,

a kardigánomon túl,

ahol fehér gomb minden ingen,

és a gomb persze gomblukba búj,

élt egy picinke zöld gomb,

magában, egyedül.

Nem lelte helyét sehol,

se a gombos doboz alján, se felül,

ingre túl zöld volt, kardigánra kicsi,

zakóra esetlen, és mivel nem volt párja,

mindig csak félretette a mami.

Talált mesék

Kedves Olvasók!

Májusban keresünk és találunk. 

Vagy nem keresünk, de találunk. 

Persze, még az is előfordulhat, hogy keresünk, de nem találunk. 

Esetleg nem is keresünk, és nem is találunk. 

Erről az utóbbi két esetről nem fogunk hírt adni, az előző kettőről annál inkább. 

A Talált mesék hónapjában csupa olyan verset, mesét olvashattok majd, amelyekben valaki talál valamit: 

- kacatot, 

- kincset, 

- kincsnek tetsző kacatot, 

- netán kacatnak látszó kincset. 

De ha az írásban semmi ilyesmit nem találtok, az azt jelenti, hogy a szerző lelt rá egy régebbi művére valahol:

- az íróasztalfiókjában, 

- a gépe memóriájában,

- a saját emlékezetében,

- esetleg egy füzet hátoldalán.  

Akár így, akár úgy született az írás, mi azt szeretnénk, ha májusban is felkeresnétek bennünket. Ígérjük, sok érdekes és izgalmas olvasnivalót találtok majd!

Turbuly Lilla (szerkesztő)

és az Író Cimborák