 |
| Bogdán Viki képe, amelyhez a vers íródott. Eredeti megjelenés itt |
Hol volt, hol nem volt,
a kardigánomon innen,
a kardigánomon túl,
ahol fehér gomb minden ingen,
és a gomb persze gomblukba búj,
élt egy picinke zöld gomb,
magában, egyedül.
Nem lelte helyét sehol,
se a gombos doboz alján, se felül,
ingre túl zöld volt, kardigánra kicsi,
zakóra esetlen, és mivel nem volt párja,
Egyszer pattant egyet, és elgurult.
Gurult-gurult a zöld gomb,
mígnem egy résbe tévedt, s beszorult.
Akkorka résbe, mint egy gombluk.
Csakhogy a gombluk puha,
és bármilyen szűk, mégiscsak ruha,
ruhához tartozik, a ruhát tartja össze.
A padlórés viszont szoros,
és bárhogy fészkelődsz,
nem változik a mérete
és az alakja sehogy se.
Szorult-szorult a zöld gomb,
már azt hitte, mindennek vége,
egy padlórés piszka marad csak,
sose gombolódik ki selymes fénye
egy sejtelmes gombluk mélye fölé.
S akkor egy hajtű szorult alá.
– Valaki mélyebbre is szorulhat nálam? –
gondolta a zöld gomb – nahát!
– Na végre, csakhogy megtaláltam –
hallotta meg akkor a nagymamát.
És mint akinek nincs más dolga,
zsebkendőjével megtörölte,
tűjével rávarrta-hurkolta
a pongyolája zsebére.
– Te leszel a bal zsebem fénye.
Ha a jobb zsebem sír, a bal zsebem nevet.
Téged gombollak minden mesémre.
Kardigánmese csak selymes zöld lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése