Majoros Nóra: Rémítgető

Mezei Ildikó illusztrációja

Hétévesen királylány voltam, aranyhajjal, gyöngyös cipellővel, gyémántokkal sűrűn telehímzett ruhával, háromemeletes koronával.

            – Lovaggá ütésed alkalmából megosztozunk ezen a csokin – mondtam Öccs lovagnak.

            Öccs lovag meghatottan majszolgatta a kitüntetést. Királylány-lényem teljesen meg volt elégedve. Ezt a meghitt pillanatot egy lázító személy zavarta meg. Ez a bizonyos lázító Nagy Okos Bátty volt, aki rendszeresen aláásta királyságom alapjait.

            – Mit esztek, gyerkőcök?

            – Csokit. Kérsz? – felelte Öccs lovag. 
            Áruló! Sikoltotta bennem a gyanú. Próbáltam menteni a menthetőt.  

           – Öccs lovaggá ütése alkalmából kap a mogyoróscsokiból. Mivel te már öregebb vagy, nem kell próbákat kiállnod. Egye fene, simán lovaggá ütlek. Járulj hát elém!
            Nagy Okos Báttynak beszélhettem. A sarokban lévő régi, üres szekrényt mustrálta.
            – Hé, Öcsi, az a szekrény üres - mondta.

            Öccs lovag készségesen felelt.

            – Anyu kipakolta, hogy belerakhassuk a játékokat.

            Az árulás ténye egyértelművé vált. Nincs más választásom, ki kell tagadnom birodalmam egyetlen kardforgató lovagját!

            – Játékokat? Van egy sokkal jobb ötletem! – kacsintott Nagy Okos Bátty a címét vesztett lovagra.

            – Most! – kiáltotta.

Megragadott a kezemnél meg a vállamnál, Öccs pedig a lábamnál, és belepakoltak az üres szekrénybe. Rámcsukták az ajtót, nekivetették a hátukat és nevettek. Még ha egy várkastély tornyába zártak voltak, vagy egy sárkány rabolt volna el, a királylány büszkén viselte volna a sorsát. De ez csak egy régi, kopott szekrény volt. A királylány a lelkem legmélyén kushadt, én meg dörömböltem és üvöltöztem, ahogy a torkomon kifért.

            – Ne üvölts, te szerencsétlen, még előcsalogatod a heőkét! – figyelmeztetett Nagy Okos Bátty.

Öccs hirtelen elhallgatott.

            – A heőkét? – kérdezte megszeppenve. – Hogyhogy előcsalogatja?

            –Ha így üvöltözik meg dörömböl, jön a heőke, aztán elviszi a szekrényből.

            Erre már én is elhallgattam. Ez komoly volt, nagyon is komoly. Itt már nem a királylányról van szó. Mindig akad valaki, aki kiszabadít egy királylányt. De a heőke értem jön! Nagyon megijedtem.

Öccs és Nagy Okos Bátty már régen egy repülőmodell összeállításán ügyködtek, amikor én még mindig a szekrény mélyén kuporogtam. Végül Nagy Okos Báttynak eszében jutott, hogy sokkal nagyobb muri, ha én is tátott szájjal lesem, ahogy ő összebűvöli a modell sok egyforma, apró darabját. Bejött a szobába és kitárta a szekrényajtót.

            – Na mi lesz, nem jössz ki?

            Óvatosan körülnéztem. Szerencsére egy szál heőke sem ólálkodott a közelben.

            – Modellezünk, megnézheted.

            Mindent feledve mentem vele, és csillogó szemekkel bámultam, hogy az én bátyám milyen okos, milyen ügyes és milyen bátor. Még a heőkétől sem fél.