Adventi meseváros - köszöntő

 

Készítette a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 2.C. osztálya

Különleges adventi készülődésre hív 2022-ben az Író Cimborák csapata a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 2. C osztályával együttműködve. Az idei, jubileumi évben meghirdetett „Mi a csoda… avagy Meseország gyerekszemmel” című rajzpályázatra küldte az osztály az együtt megalkotott kisvárost, amelyre válaszul csapatunk együttesen reflektált. Cimboráink kiválasztották a kedvenc házikójukat, és arra írtak egy-egy verset vagy mesét. A következő két hétben minden nap, adventi naptár-szerűen fognak megjelenni az egyes szövegek, az alkotó által választott házikóval párosítva. Az olvasók feladata pedig nem más, mint követni egy kóbor kutyus lépteit a kisvárosban. Témavezetőként büszkén eresztem útjára első projektemet, és a névtelen kutyust, kedves olvasóinknak pedig kellemes utat kívánok a mi kis városunk utcáin!

Szeretettel:

Majoros Emma

Andi kedvence az álomfüggő fényúszó

 

 

Miklya Zsolt: Álomfüggő

 

A második hullámmal érkezett.

Nem tudta más, hogy ő a herceg.

Nem gyorsított és nem is fékezett.

Holdtölte idején jelent meg.

 

A város néptelen volt és kihalt.

Nem riasztott még be a hajnal.

Úgy járt az éjjel hullámaival,

mint fényúszó a márnarajjal.

 

A második hullám nem válogat.

Menekülő nem menekülhet.

De létezik egy függő változat,

mi néha végtelennek tűnhet.

 

Nem látott át a redőnyrácsokon,

de érezte a szárnyak ívét.

Emelkedett és süllyedt, működött

a lélek-lélegeztetőgép.

 

A második hullámmal érkezett,

itt járt a herceg, míg a hold ott.

Álomsávban az isten is beteg.

Függő a hajnal, éjszakában oldott.

〜〜〜

Hétvári Andrea: A fényúszó

(Miklya Zsolt Álomfüggő versének „második hulláma”)

 

A fényúszó fényhalász,

minden áldott éjjel

fényhullámok fényhabjain

végtelenbe vész el.

 

A fényúszó tán varázsló,

hisz ki az, ki fényben úszik,

éjjel s nappal határain

fény s valóság összecsúszik.

 

A fényúszó talán ember,

álom-magok után kutat,

fénysivatag fénydűnéin

felás minden sötét kutat.

 

A fényúszó talán Isten,

senki földjén gyűjt sötétet,

titkos helyen megérleli,

szór belőle fényességet.

 〜〜〜

 

Pernyész Dóra illusztrációja

 

Eredeti megjelenés: Álomfüggő és Fényúszó

A Magvető, ha fúj a szél… – villáminterjú Hétvári Andreával

 

 

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

A kreativitásunk ezerszázalékos megélése. Hála és köszönet érte!

Szerinted kik olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?

Szerintem felnőttek. Nem a klasszikus értelemben vett gyermekirodalom ez, inkább a gyermek-, az ifjúsági és a felnőtt irodalom határmezsgyéje bizonyos értelemben véve.

Miért jó, hogy alapvetően online oldal vagyunk?

Nincsenek terjedelmi határok, és az alkotások is könnyedebben repülnek szét az ország vagy a világ bármely tájára.

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Természetesen igen! Talán ez az egyik legszebb dolog az egészben.

Melyik projekt volt a kedvenced a tíz év alatt? Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?

Mindig a rajzhoz írós projekteket szeretem a legjobban. (Több ilyen is volt az elmúlt évek során.) Csodás, amikor különböző művészetterületek kapcsolódnak!

Ha négykezest kellene írnod egy Cimbitársaddal, kit választanál? Miért?

Miklya Zsoltot választanám. Volt már alkalmam egy lírai projektben négykezest írni vele, és maradandó, nagyon szép élmény volt számomra. A cimborák közül benne találtam meg azt a mély líraiságot, amelyet magamból is próbálok kibontani.

Ki a kedvenc grafikusod? Mely cimbis illusztrációját mutatnád meg másoknak? Miért?

Nagyon sok fantasztikus és tehetséges grafikust ismerek a csapatból. Képtelenség egyvalakit választanom. Viszont van egy érdekes történetem. Az egyik projekt alkalmával többszáz rajz közül is azé az illusztrátoré szólított meg azonnal, akivel hasonlóképp érzünk és gondolkodunk egy nagyon fontos kérdésben, és ő Bódi Kati. Az ő rajzához írtam akkor a Magvető című verset.

(c) Bódi Kati

Búcsúzni milliószín ég alatt

Kedves Olvasók!

Amikor Gergő rajzai a levelesládában landoltak, és először megnéztem őket, még nem sejthettem, hogy annak a lovardának az ajtaja, amit a képen látok, nem csak egy rajzolt ajtó a lapon. Igazából ki lehet nyitni, és mögötte bele lehet kukucskálni egy másik világba, ahol nem csak Gergőnek jó élni, hanem mindenkinek. Amikor beszélgettem vele, sok olyan gondolatot osztott meg velem, amivel mélyen  egyetértettem, és hümmögtem magamban, hogy igen, jól gondolja, milyen kedves fiatalember. Gondoltam ezt interjúkészítő felnőttként. Aztán az utolsó kérdésemre, hogy van-e még valamilyen álma, amiről nem beszélt eddig, azt felelte, mindenmentes cukrászdát szeretne nyitni, ahol bármilyen ételérzékenységben szenvedő ember talál olyan édességet, amit megehet. Többet nem voltam kérdező és nem voltam felnőtt. Az az elfogadásra, megértésre vágyó ember lettem egy pillanat alatt, aki nyálcsorgatva és lemondással nézi a mignonokat a cukrászdában, de biztos, hogy mignonból nincs gluténmentes. Köszönöm Gergőnek, minden résztvevő Író Cimborának és illusztrátor társnak, no és nektek, kedves Olvasók, hogy felfedezhettük az ajtó mögötti világot!

A továbbiakban Gergő búcsúszavait tesszük közzé.

Szeretettel búcsúzik a szerkesztő és segítóje:

Majoros Nóra és Halász Bálint

Kedves Olvasók,

Nagyon nagy örömmel olvastam végig az írásokat. Ezek a művek az álmaimról szólnak. Több illusztráció érkezett a szerzők által írt szövegekhez, nagyon tetszettek, köszönöm! Egy mese,  egy vers és az illusztrációk kicsit megmutatják, ki is vagyok valójában. Sok pozitív visszajelzést kaptam barátaimtól, ismerőseimtől. Ezúton is szeretném megköszönni Pandur Emese könyvtáros néninek, hogy tájékoztatott a felhívásról, Anyukám támogatását, akire mindig, mindenben számíthatok (Gócza Zsuzsanna) és nem utolsó sorban Majoros Nórának, aki a szárnyai alá vett, elindított ezen az úton és végig segített.  Az olvasóknak pedig köszönöm, hogy elolvasták az interjút és az elkészült műveket!

Köszönettel:

Gócza Gergely Zoltán

Miklya Zsolt: Mintaló

Szabó Imola Julianna rajza

 

Ha méltatlanul félrelöknek,

fejed lehajtod, mint a ló.

Kapálhatod a lét porondját,

a lószar úgyis porladó.

Ha méltatlanul meghurcolnak,

oldalad remeg, mint a lónak.

Egy érintésre összerándul,

igába hajlik, ó, a lónyak.

Ha méltatlanul elfelednek,

ganéjra dőlsz le, mint a ló.

De felkel egyszer minden táltos.

És szárnyra kél a hintaló.

Dávid Ádám: Tablókép

 

Illusztráció: Pap Kata

Nézegetem az új tablóképem.

„Hogyan lettem ilyen nagy ló?” – kérdem

magamtól, és azt se nagyon értem,

a többiek miért taplók éppen

énvelem

szüntelen.

Másnak tartanak, tudom, nem vitás,

de a szíve mélyén mindenki más.

Lehet, hogy nem vagyok épp nagy dumás,

nekem a ló inkább terápiás

terepem,

szerelem.

 

Majoros Nóra: Menyus mindenmentes süteménye

 

Illusztráció: Jaskó Emőke

Menyus cukrászdája, a Torkos Táltos országszerte híres volt. Kirakatában marcipánrózsák, szaloncukrok, mandulás patkók sorakoztak. Ám az igazi tobzódás odabent kezdődött. A pultban krémesek, torták, rétesek, pohárkrémek, fánkok, bonbonok mosolyogtak csábítón, no és a hullámba fagyott nyári kert: a fagylaltok!
– Kérek szépen egy szelet diótortát – mondta Irma néni vasárnap délelőtt. – Elég egy szelet, hiszen tudja, Menyuskám, már csak egyedül vagyok. Amióta az én édes férjem, meg a tehénkém, meg a kiscicám, meg a lyukas fazekam… – és Irma néni akkor is folytatta, amikor Menyus már Julcsa kishúgának tálalta a fagylaltot. És akkor is mondta, amikor Pista bácsi bejött almás-mákos rétesért, és Menyus egyszerre hallgatta Irma néni panaszát és Pista bácsi beszámolóját az unokája születéséről. Mert Menyus mindig mindenkit meghallgatott. Talán ez még nagyobb vonzerő volt, mint a franciakrémes tetején hibátlanul kivitelezett karamellmáz.
Minden este, zárás után Menyus lehúzta a redőnyt mindkét ablakon, meglocsolta a fikuszt, felmosott, lekapcsolta a villanyt, és a sötétben még egyszer körbenézett. Elégedetten csettintett a nyelvével, és felsétált az emeletre, ahol lakott.
Ám ezen az estén, amikor lekapcsolta a villanyt, a fikusz levelei között megpillantott valami fényeset. Egészen halvány kis derengés volt.
„Mi lehet ez? Talán egy szentjánosbogár tévedt be az üzletbe?” – tanakodott magában.

Czeiner-Szücs Anita: Napvitorla

Illusztráció: Endrődi Kata

 

Ha a papi tűjével

összevarrnám

a földteke összes 

napvitorláját,

nem reszketne 

ez a világ.

Mint fűszálak a legelőt,

betakarnám.

Wéber Anikó: Árkon-bokron át

Kovács Réka illusztrációja

 

Göröngyföld gyönyörű volt. A mezőket beborították a virágok. A folyó szélén girbegurba fák nőttek. A dombokon pirostetős házak álltak. Az erdőben szabadon éltek az állatok: őzek, rókák, mókusok, nyulak és madarak. A kertekben sok gyümölcs termett, a földeken pedig aranylott a búza. Mégis – mint mindenhol – itt is mindenkinek megvolt a maga gondja-baja.
A király azért búsult, mert nem született gyermeke. A szakács szomorkodott, mert bármit sütött-főzött, a királynak semmi sem ízlett. A halász fájlalta a derekát. A felesége azért lógatta az orrát, mert elvesztette kedves cicáját. A csónakos kétségbeesett, mert elhagyta a szerelme. A virágboltos nem szerette a tükörképét. A nyúl félt a rókától. A róka folyton éhes volt. A hétköznapok mégis egymást követték, és Göröngyföldön mindenki tette a dolgát, akármilyen bánat sújtotta. A király igazgatta az országot, a szakács levest főzött, a halász pontyot fogott. A felesége tanított az iskolában. A csónakos átvitte a folyón az utazókat. A virágboltos koszorút font. A nyúl nevelte a kicsinyeit. A róka őrködött az ország határán. A gazdák reggel lóra pattantak, és bejárták a földeket, a lovak pedig vidáman nyargaltak velük.
Itt nőtt fel egy barna szőrű csikó. Mivel imádott a széllel kergetőzni, szülei az Árkonbokron nevet adták neki. Amikor felcseperedett, ugyanaz lett a munkája, ami a többi lónak is: húzta a búzával teli szekereket vagy a hátára vette gazdáját, és elvitte őt a mezőre. A gazda pedig egyre többet és boldogabban lovagolt Árkonbokronnal.

Nagy szívbe születni - Interjú Gócza Gergely Zoltánnal

Majoros Nóra interjúja

Az Író Cimborák alkotóműhely fennállásának 10. évfordulója alkalmából egy gyerekrajz pályázatot hirdetett, Mi a csoda… Meseországban címmel. Sorban érkeztek a szebbnél szebb rajzok, majd egy nap rendhagyó levél pottyant a postafiókba. Egy fiatalember küldte, aki ugyan kilóg már a pályázat korhatárából, mégis megihlette a téma. A levelét olvasva úgy tűnt, mintha részt vett volna a megbeszélésen, amelyen az Író Cimborák kitalálták a jubileumi év témáit. Amikor az egész éven átívelő interjú-rovatnak a Milliószín ég alatt címet adtuk, pont olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennünk, mint Gócza Gergely Zoltánban. Lehetséges lenne, hogy ő egy kém, és valami varázslat segítségével kihallgatta a beszélgetést? Vagy talán inkább rokon lélek?

Ha valaki még nem ismer téged, mi lenne az a három dolog, amit a legfontosabbnak tartasz elmondani magadról? 

Gócza Gergely Zoltánnak hívnak, és Kaposváron élek. Nagyon szeretek lovagolni, sütit sütni és a kutyusaimmal játszani.

Nagy szívbe születni

Milliószín ég alatt

Amikor az Író Cimborákkal arról beszélgettünk, hogyan ünnepeljük a közösség tizedik születésnapját, arra jutottunk, hogy a legnagyobb értékünk a közösség, a sokszínűség és a játék – ezért is lett a jubileumi év címe: Milliószín ég alatt. Több ötlet is felmerült, milyen témák mentén szervezzük az évet, és az egyik az volt, hogy készítsünk interjúkat számunkra érdekes, iránymutató, vagy éppen kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel. Szerzőink és illusztrátoraink pedig irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal reagálhatnak a gondolatokra. Így az olvasók nem csak azokat az embereket ismerhetik meg, akik számunkra érdekesek, hanem azt is nyomon követhetik, hogy egy alkotó hogyan figyel a világra, és hogyan lehet kényes vagy nehéz témákról gyerekekhez szólni. Sokáig kerestem azt az embert, akivel szívesen beszélgetnék, és aki inspirációt is jelenthet számunkra.

Aztán egyszer csak a Mi a csoda… avagy Meseország gyerekszemmel című rajzpályázatra befutott két nagyon érdekes kép. Látszott, hogy nem gyerekrajzok, kicsit kilógnak már Meseországból. Ezeken a rajzokon valós vágyak szerepeltek, és komoly kérdésfelvetés. Kíváncsi lettem rá, ki küldte a rajzokat, és megismertem egy különleges fiatalembert, akivel tényleg érdemes beszélgetni.

A következő hetekben, november 3-20. között közzétesszük a blogon a Gergővel készült interjút, illetve azokat a műveket, amelyeket az ő gondolatai ihlettek. Az interjúnak és a témának azt a címet adtuk: Nagy szívbe születni. Kívánjuk, hogy benneteket is öleljen, óvjon egy ilyen szép, világért dobogó szív.

Szeretettel:

Majoros Nóra,
és szerkesztőtársam, Halász Bálint