Oldalak

2022. november 5., szombat

Nagy szívbe születni - Interjú Gócza Gergely Zoltánnal

Majoros Nóra interjúja

Az Író Cimborák alkotóműhely fennállásának 10. évfordulója alkalmából egy gyerekrajz pályázatot hirdetett, Mi a csoda… Meseországban címmel. Sorban érkeztek a szebbnél szebb rajzok, majd egy nap rendhagyó levél pottyant a postafiókba. Egy fiatalember küldte, aki ugyan kilóg már a pályázat korhatárából, mégis megihlette a téma. A levelét olvasva úgy tűnt, mintha részt vett volna a megbeszélésen, amelyen az Író Cimborák kitalálták a jubileumi év témáit. Amikor az egész éven átívelő interjú-rovatnak a Milliószín ég alatt címet adtuk, pont olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennünk, mint Gócza Gergely Zoltánban. Lehetséges lenne, hogy ő egy kém, és valami varázslat segítségével kihallgatta a beszélgetést? Vagy talán inkább rokon lélek?



Ha valaki még nem ismer téged, mi lenne az a három dolog, amit a legfontosabbnak tartasz elmondani magadról? 
Gócza Gergely Zoltánnak hívnak, és Kaposváron élek. Nagyon szeretek lovagolni, sütit sütni és a kutyusaimmal játszani.

Két rajzot küldtél. Az egyiken egy lovarda szerepel. A Motivál-ló Alapítvány egy létező, lovasterápiával foglalkozó egyesület, ahová te is jársz lovagolni. Mesélj egy kicsit arról, mi történik a lovasterápián, és arról is, miért rajzoltad le a képet!
Egy ilyen foglalkozáson megtanulunk a lóval bánni, és azt is, hogyan kell helyesen lovagolni. Lovas tornával kezdtem, utána különböző ügyességi feladatok jöttek, például patanyom figurák. Most már díjlovas szinten tartok.
Lovasterápiás foglalkozáson például egy autista gyerek vagy fiatal esetén nem egyből lovaglással kezdünk, hanem először a gyereknek segítünk felvenni a kapcsolatot a lóval. A lovaglás rövid, 5-10 perc, és utána a gyerek barátkozik a lóval. Volt egy autista kisfiú, akinek ha nem sikerült valami, dührohamot kapott. A terápiás ló türelmes és tapasztalt, de egy kicsit ő is megijedt. Másfél év alatt a gyerek megtanulta, hogy ha valami nem sikerül, nem szabad hangosan sikítani és tombolni, mert megijeszti az állatot. Ez az emberekkel való kommunikációban is segíti, hétköznap is kevésbé kap hisztirohamot.
A lovardát azért rajzoltam meg, mert ez a minta számomra, és szeretném, ha lehetőség lenne bővíteni. Jó lenne az alapítványnak egy olyan lovardát venni, ahol táborok alkalmával ott is lehet aludni, és lenne hozzá egy igazi közösségi ház. Most csak napközis táborokat lehet itt tartani, de jó lenne ottalvós tábort is, mert úgy sokkal többet lehet tanulni. 
Akár a lovardáról, akár a táborokról, vagy iskoláról van szó, fontosnak tartom, hogy praktikus dolgokat tanuljanak a diákok. Fel kéne készíteni őket arra, hogy majd a szülők nélkül önálló életet éljenek.




Jól értem, hogy olyan fiatalokról beszélsz, akik az önálló élet kapujában állnak?
Igen. Fontosnak tartom a gazdasági ismereteket, hogy a fiatalok megtanuljanak mérlegelni, melyik kiadás a fontos. Például egy könyvet vegyenek meg, amire vágynak, vagy egy ruhát, amire szükségük van. Vagy megtanuljanak egymásra főzni, közösségépítő programokat szervezni. Az olyan diákoknak, akik korlátozottabbak, például értelmileg fogyatékosok, vagy autisták, sokkal nehezebb az élet hétköznapi dolgait megtanulni. A tanárok, a fejlesztő pedagógusok sokat segítenek, de nem fogják kézen a diákokat, és nem viszik el őket a boltba. Pedig nagyon fontos megtanulni a praktikus dolgokat, és ebben segíthet egy tábor.

Hogyan alakult ki benned ez a nagyon erős szociális érzékenység?
Részben a lovardában, részben az iskolában. Az általános suli, ahova jártam, integrált iskola, és voltak olyan gyerekek, akik speciális tanrend szerint tanulnak. Van egy féltestvérem is, aki autista, így a családon belül is érint a téma. 

A másik fontos témád az LMBTQ+ emberek segítése, erről szól a másik rajzod is. Nekik is tud segíteni egy lovas terápia?
Nekik lelkileg lehet segíteni, hogy feldolgozzák, ha például a szüleik, a társaik, barátaik nem fogadják el a másságukat.




Van olyan, aki erre a szociális érzékenységre megtanított? Ki az elfogadásban a példaképed?
Igen van, az édesanyám. Rajta kívül a kollégiumban a pszichológus, akivel jó viszonyt ápolunk, meg a tanulószobai tanárom. 
Az anyukám kiskorom óta arra tanított, hogy akármilyen egy ember, úgy kell elfogadni, ahogy van. Amikor kiderült, hogy én is LMBTQ+ ember vagyok, elkezdődött az önostorozás, és a negatív gondolatok. Mondtam neki, hogy tuti, hogy meg fogsz utálni, de azt mondta, hogy bármilyen is lehetek, az ő gyereke vagyok, és ugyanúgy fog szeretni. Beleszülettem ebbe a nagy szívbe, ezt láttam az édesanyámtól és a nagymamámtól. Olyan családban élek, ahol segítünk egymásnak, és az időseknek. Mivel én is átéltem, milyen, amikor piszkálnak, amikor rosszul kell érezni magad, ezért könnyen bele tudom magam élni mások helyzetébe, akiket szintén bántanak. Van bennem egy erős késztetés, hogy segítsek annak, aki igényli.


Gergő és családja


A mostani életedben hogyan tudsz legjobban segíteni?
Az iskolában sokan odajönnek hozzám. Azok a diákok, akiket szekálnak, csak úgy megtalálnak. Azt szoktam nekik tanácsolni, amit nekem az egyik mentorom: nem azt kell figyelni, hogy mit mond valaki, hanem hogy ki mondja. Lehet, hogy a másik ember kívülről csodálatos és szép, de közben olyan traumákat élt át, amiket el sem tudunk képzelni, belülről beteg, és falat húz maga köré. Akár az értelmileg akadályozottak is megértik ezt, és megtanulják, hogy a bántást nem kell felvenni. 
Vannak olyan diáktársaim, akikkel egy cipőben járunk. Sokszor elutasító a közösség, és cikizik az LMBTQ+ embereket, pedig nem tehetnek erről. Egy csomó homofób ismerősöm van, akik elítélik az LMBTQ+ embereket, nem is akarják megismerni őket. Talán félnek a változástól. Én is veszítettem el barátomat, amikor őszintén feltárulkoztam neki. Ez annyira erős élmény, hogy az LMBTQ+ emberek elkezdik keresni az okot, miért lettek mások. 

Az, hogy az iskolában segítő szerepet vállalsz, megkönnyíti, hogy elfogadjon a közösség? Érzékenyíti a többieket a te érzékenységed?
Inkább az a jellemző, hogy akit kirekesztenek, bántanak, vagy más, mint a többiek, az engem talál meg. Olyan is, aki el sem mondja a dolgait másnak, titkolózik a szülei, testvérei előtt.

Mit fognak kezdeni ezek a fiatalok, ha nem leszel ott az iskolában?
Az a terv, hogy érettségi után szeretnék visszamenni az iskolába egy három éves képzésre, szociális, rechabilitációs technikumi képzésre. Ezzel a végzettséggel dolgozhatok a gyermekvédelemben, idősek otthonában, lehetek mentálhigiénés szakgondozó, szociális gondozó. 


Gergő a lovardában


Nagyon különlegesek az álmaid, és sokfélék. Emellett tanulsz egy másik szakmát is, mégpedig olyat, amellyel megédesíted az emberek életét. Miért pont a cukrászat?
Azért tanultam ki a cukrász szakmát, mert nagyon szeretek sütni, és szeretem a kihívásokat és a különlegességeket. A nagymamám inspirált arra, hogy cukrász legyek. 

Vannak a cukrászattal kapcsolatban is álmaid?
Igen. Egy olyan cukrászdát szeretnék, ahol mindenmentes termékeket gyártunk és árulunk.

A pályázat címe az volt, hogy Mi a csoda… Meseországban. Ha Meseországban találkoznál egy tündérrel, aki teljesítené egy kívánságodat, mi lenne az?
Hú, ez nehéz kérdés. Ha nagyon átgondolom, akkor egy olyan világot, ahol sokkal elfogadóbbak az emberek. Egy ilyen világot kívánnék.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése