Békés Márta: Sípolós

Az ágyamból kidobtam, 

majd sírtam elhagyottan, 

ha elmentek anyáék; 

vigasztaló ajándék, 

puhított műanyag, 

eldobtam én, hanyag. 

Könnyemtől nedves paplan,

hiába sírok várván,

még egyszer visszakapjam,

hogy ne maradjunk árván.

Ha vissza nem hozod,

magától nem mozog. 

Tudtam, a hiányától

nem élem túl az estét,

a fogaim nyomától

kopott a gyári festék.

Adható pár naposnak,

sikolt, ha rátaposnak. 

Most várom már a percet,

hogy véget ér a nap,

puha szoborrá dermedt

fröccsöntött pillanat;

nem illan el az álom,

örökre itt marad.

Retróságok

A gyerekkor soha nem ér véget. Zárványait tárgyakban, fényképeken, emlékekben, családi sztorikban, alkotásokban őrizzük, és persze személyiségünkben is. A retró játékok visszarepítenek abba a korba, amikor „a világ egyértelmű volt”. Persze mindenki más korszakot és más emléket raktározott el. A Retróságok témára reflektáló versek és mesék ihletője Békés Márta gyűjteménye, mely főleg PVC sípolósokból, babákból áll. A fotókat Rónai Gábor készítette. 

Boldog, emlékekkel teli utazást kívánnak a szerkesztők: Békés Márta és Fodor Veronika.

Smelka Sándor: Búcsúmese

 

Illusztráció: Bódi Kati

Smelka Sándor: Búcsúmese


Élt egy mesemondó, aki bármiről is mesélt, rímek termettek a mondatai végén. Pedig nem volt ufó, fénylény.
Egy kis házban élt a város peremén, ahol jól láthatta az eget és az erdőt. Na és persze a sok-sok felhőt. A felhőkbe sok mindent belelátott: tündért, királyt, kutyát, teknőst, bohócot, autót, tűzoltót, tevét. S mindnek tudta a nevét, róluk írt sok-sok mesét.
A rímek a hétköznapjaiban sem hagyták cserben, rímekben beszélt a boltban, a hivatalban, buszon, pékségben: „Kérek egy kiflit. És hozzá egy Whiskyt. Ja, és üdvözlöm Krisztit! Lejárt a jogsim. Lyukas a zoknim, és épp nincsen dolcsim. Kérek egy jegyet. Jé, te vagy az, Elek?! Nem viccelek!”
Szóval így beszélt ő mindenhol, főleg esténként, mikor mesét mondott az udvarára érkező embereknek. És a gyerekeknek, no és lengyeleknek és szellemeknek, szóval minden teremtetnek. Az emberek hol nevettek, hol sírtak, de mindig valahogy könnyebben mentek tovább onnan. Hosszú sorban.
Egyszer üres lett az udvar, a mesemondót nem találták sehol. És eltűnt a hang is: a tenor. A felhők között egyszer csak támadt egy rés, ahol besütött a lemenő nap, és ömlött a fény az emberek arcára. És karjára, hangyára, karfára, baltára, kapcára, vackára, almára, arcmásra. A mesemondó hangját hallották ekkor az emberek: én most elmegyek, de ti ne temessetek, csak szeressetek, keressetek és nevessetek.
Erre az emberek nevetni kezdtek, mint a vöcskök.
Erre újra hang szólt a fényből: mondom, ne vessetek, ti ökrök!!

 

ROMHÁNYI JÓZSEF: A MACSKAFOGÓ EGÉR

 

 

Illusztráció: Fodor Katalin

 

Romhányi József: A macskafogó egér
(Műfordítás)

Egy jókora macskát fogott az egérke.
Nagy munka, nem mondom, de mégis megérte.
– Engedj el! – könyörgött a macska riadtan –
Szegény jó szüleim aggódnak miattam. –
És bár a cirmosnak könnye is megeredt,
nem tudta meghatni a kevély egeret.
– Bekaplak! – ugrott rá az egér ordítva...
(eredetiből fordítva)

Bertóti Johanna – Czeiner-Szücs Anita: Kérdéses

Illusztráció: Zsengellér Sári

 

Bertóti Johanna – Czeiner-Szücs Anita: Kérdéses

Miért kukorékol a kakas hajnalban?
Így kap a gazdától reggelit gyorsabban.

Miért dugja a strucc homokba a fejét?
Szerinte sötétben finomabb az ebéd.

Miért vonyít éjjel a Holdra a farkas?
Nem eléggé fényes az erdő, ha olvas.

Miért olyan hosszú a krokodil szája?
Oly ízletesnek tűnt egy Tiffany lámpa…

Miért oly hatalmas az elefánt feje?
Nem épp erről szól a Kipling-féle mese?

Miért alszik télen a medve mély álmot?
Álmaiban megvan, amire csak vágyott.

Miért nem beszélnek a halak a vízben?
Törik a fejüket egy találó rímen.

Miért gyűlnek a fény köré a bogarak?
Csörögni, mint bálban a kristály poharak. 

Miért olyan ékes a pávának tolla?
Elárulom neked, hogy szódával mossa.

Miért szállnak délre bizonyos madarak?
Ki nem hagynák idén, hogy bulit csapjanak.
 

Czeiner-Szücs Anita: Az elefántbébi

 

Illusztrálta: Zelei Marcell

 

Czeiner-Szücs Anita: Az elefántbébi


Beszökött a templomba szentelt vizet kérni
egy izzasztó nap után az elefántbébi.
Belökte a vaskaput, kereste a papot,
azt se mondták, jó napot, hiába szomjazott.   
Nem jött szembe se atya, se fekete csuha.
Aggódott a kis mulya, nyomozónak suta…
Ahogy ott bent szipogott, kiszúrta a kelyhet,
nem kérdezte senkitől, az mégis mit rejthet.
Kiitta a misebort, megette az ostyát,
indult volna kifelé, elfeledte gondját.
Akkor szúrta csak ki a falon függő tálat,
szentelt vízzel, gondolta, csobogósat játszhat.
Szívta-szívta percekig, hörpölgette kajlán,
az érkező híveket lespriccelte aztán.
Sikoltoztak asszonyok, menekültek urak,
elfutott a sekrestyés, mint egy gyáva kukac.
Elmaradt hát a mise Szent Antalnak napján,
egy elefánt horkol így az újság címlapján.
 

Miklya Zsolt: Egy fuvarosló parainézise

 

 

 

Illusztráció: Szabó Zelmira

Miklya Zsolt
Egy fuvarosló parainézise

Családnevem Muraközi.
Apám sokszor mondta: Fiam,
erényünk a stabilitás
meg a munka, nem az iram.
Lóversenyről ne álmodozz!
Táltoslábat honnan veszel?
Nézz a patádra. Légy okos!
Hámba fogva boldog leszel.

Hamuban sült pogácsával
szegény gyerek hová legyen?
Minek neki ganéjon hált
aranyszőr az üveghegyen?
Talál úgyis talponállót,
hogy a talpa rég nem tüzes.
De a tiéd vasalt marad
akkor is, ha nem vagy ügyes.

Őshazád két határfolyó
köze, nevük Dráva, Mura.
Pusztított a történelem,
megtartott annak az Ura.
Adj hálát az nevedért, hogy
nem vagy árva Csallóközi.
Adj hálát a karokért, ki
a kantárt fejedre köti.

Száll még arra annyi áldás,
nem győzöd a terhét, Fiam.
Tudod, többet ér a haza,
mint a gyarló tenyésziram.
Horvát kanca volt az anyád,
osztrák sógor az ostorod.
Magyarország lett a tanyád,
nemzeti parkja otthonod.