Az ágyamból kidobtam,
majd sírtam elhagyottan,
ha elmentek anyáék;
vigasztaló ajándék,
puhított műanyag,
eldobtam én, hanyag.
Könnyemtől nedves paplan,
hiába sírok várván,
még egyszer visszakapjam,
hogy ne maradjunk árván.
Ha vissza nem hozod,
magától nem mozog.
Tudtam, a hiányától
nem élem túl az estét,
a fogaim nyomától
kopott a gyári festék.
Adható pár naposnak,
sikolt, ha rátaposnak.
Most várom már a percet,
hogy véget ér a nap,
puha szoborrá dermedt
fröccsöntött pillanat;
nem illan el az álom,
örökre itt marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése