Kockulni – az első szó, mit iskolában tanultam,
azt mondják, itt minden új, hogy felejtsem el a múltam.
Látom, aki idejár, az mind szabályos kockafej,
feláll, leül, jelent, felír, sőt, felel is hogyha kell.
Azt mondják, ez hasznos, szép, és legfőképpen szellemes,
akkor is, ha eleinte kicsikét se kellemes.
Nem elég a nehéz táska: jön sok súlyos új szabály,
s mivel biztos ciki lenne, nem is sírhatsz, hogyha fáj.
Izgés-mozgás, fészkelődés – ovis dolog, nem szabad.
„Ne üvöltözz, ne árulkodj, inkább húzzad meg magad!”
„Ne csicseregj, ne sutyorogj, a padtársadról ne less!”
„Az udvaron ne rohangálj, nem akarjuk, hogy eless!”
„Otthon kockulj vagy kekeckedj, otthon kuncogj, kecmeregj!
A suliban fegyelem van, ábécé meg egyszeregy.”
„Otthon vakard meg, ha viszket – itt viszont ne vakarózz,
otthon piszkáljad az orrod vagy ordíts, mint vad kalóz!”
„Ha a szüleid nem bánják, énfelőlem feleselj,
itt viszont az illemet tudd: csukott száj és tele fej.”
„Vedd elő a vonalas vagy négyzetrácsos füzetet,
mert ha nincs itt, akkor majd a szüleidnek üzenek!”
Világos: itt nincsen kecmec: a tanuló nem gyerek,
inkább kicsit katona, bár nem borítják rendjelek.
Tanulás a játék helyett? - Játék lesz a tanulás,
igaz, kicsit kockított és tömeges és katonás.
Kocka leszek? Dobókocka! Játék leszek én magam,
sokoldalú, meglepő, és cseppet sem haszontalan.
Fent: Steiner Lídia illusztrációja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése