Oldalak

2021. február 28., vasárnap

Андреа Хетвари: Жасыл өлең

 

Суретші: Эмеша Шара Микя

Негізгі сөздер: қарбыз, әлем, жасыл (dinnye, világ, zöld)

Тот Агнештің «Көкшіл жырына» жауап ретінде

Жасыл орман,
Жасыл желек, жапырақ,
Жасыл қолмен бұл әлемнің шетінде,
Жасыл гүлді илеп жатты топырақ.

Жасыл тиін, жасыл түсті түлкі де,
Жасыл жолдар жасыл лағыл кейіпте.
Жасыл құдық жаңғырады қосылып,
Жасыл сөзді менің жасыл үнімде.

Ақжасыл бұлттар биік тұрады,
Жасыл күннің сәулесі де жарқырап.
Жасыл әуен толы құстар сайрайды,
Жасыл шөпке толы жасыл атырап.

Жасыл бұршақ қосқан сорпа секілді,
Әлде жасыл самалдық.
Жасыл шаңға бүркеп жасыл жұлдыздар,
Найзағайы жасыл түспен жарқырап.

Келе ғой! – деп шақырады әкешім,
Жасыл тышқан кеміреді жасылын.
Қабығында қою жасыл қауынның,
Өзгертеді әлем талай ғасырын.

Аудармашылар: Пал Хегедуш, Камшат Нұғыманова

Марианн Таллиан орындаған Андреа Хетваридің өлеңін Мажар тілінде келесі аудио жазбадан тыңдай аласыздар:



Юдит Зенговари: жел (szél)


Юдит Зенговари: жасыл (zöld)

Hétvári Andrea: Zöld vers

 

Illusztráció: Miklya Emese Sára

Kulcsszavak: dinnye, világ, zöld (қарбыз, әлем, жасыл)

Tóth Ágnes Kék versére verses válaszul

Világ végén zöld az erdő,
a sok levél csupa zöld.
Zöld homokból zöld kezével
zöld virágot gyúr a Föld.

Zöld a mókus, zöld a róka,
smaragdzöldek az utak.
Zöld hangomnak zöld szavától
visszhangoznak zöld kutak.

Világoszöld fent a felhő,
békazölden süt a nap,
fűzöld mezőn zöld énekkel
trilláznak a madarak.

Olyan zölden, mint a borsó
vagy a spenótfőzelék,
zöld csillagok zöld porából
zöld villámot szór az ég.

Gyere, gyorsan! – mondja apa –
Egy zöld egér zöldet rág! –
és sötétzöld dinnyehéjon
úszik tovább a világ.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

2021. február 27., szombat

Агнеш Тот: Көк түс, жаз және күз туралы өлең

 

Суретші: Юдит Зенговари

Негізгі сөздер: көк, жаз, күз (kék, nyár, ősz)

Жағасында теңіздің
Көк үйлер мен көк қала.
Көк нандар ұннан піседі,
Наубайшы пешін жаққанда.

Көк ит және көк мысық,
Қара көк даңғыл жолдарын.
Тұмсығы көк кебіспен
Тебемін көкшіл тастарын.

Қаракөк аспан тәрізді
Қанаттары торғайдың.
Көздері бейне шегіргүл
Солғынкөк түсті аспаптан,
Көк әуен ғана ойнайтын.

Көк түсті сия секілді,
Көк өрік әлде алхоры.
Алжапқышындай анамның,
Таңбалы бұршақ көк түсті.

Тұра ғой Пишта, – дейді анам,
Дауыстап қоңыр үнімен.
Ұйықтадың дейді көк даққа,
Басыңды қойып жейдемнің.

Шынымен ұзақ ұйықтаппын
Бөлмеде салқын, көк суық.
Шулайды аралар ызындап,
Далада, бірақ жаз алтын.

Желбіреп шашы тот басқан,
Күз келер  жақын арада.
Қоңыр түспен қапталған,
Күздің бояуы ол – талшын.

Аудармашылар: Эрика Xисем, Камшат Нұғыманова


Балинт Тури орындаған Агнеш Тоттың өлеңін Мажар тілінде келесі аудио жазбадан тыңдай аласыздар:




Қайрат Жәйірбек: күз (ősz)

Вираг Кнейп: орман (erdő)


Tóth Ágnes: Vers a kékről, a nyárról és az őszről

Illusztráció: Zengővári Judit

Kulcsszavak: kék, nyár, ősz (көк, жаз, күз)

Tenger-partján kék a város, 
A sok ház is csupa kék, 
Kék kenyeret süt a lisztből 
Kemencéjében a pék.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,  
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

Égszínkék a veréb szárnya,
Ibolyakék a szeme,
Indigókék hangszóróból 
Felcsendül egy kék zene.

Olyan kék, akár a tinta,
Vagy a szilva, a kökény,
Mint amilyen anyukámon
A kék pettyes kis kötény.

- Kelj fel, Pisti! – mondja anya -
És kék hangon kelteget:
- Elaludtál, kék pacára 
Ejtve buksi fejedet!

Elaludtam, nem tagadom, 
Szobám hűvös, sötétkék.
De kint nyár van, aranyszínű, 
Zümmögnek a méhecskék.

Hamarosan tarka ősz lesz,
Rozsda haja meglibben.
Barna bőre bentragad majd
A geszetenye színében.

2021. február 25., csütörtök

Simon Réka Zsuzsanna: Sára / Река Жужанна Шимон: Шара

 

Illusztráció: Makhult Gabriella / Суретші: Габриэла Макхолт

Kulcsszavak: kar, köntös, zúzmara / Негізгі сөздер: қар, жамылғы, бұршақты жаңбыр

Sára hétközben mirtuszdió, hétvégén néha ligeti zsálya, néha selymes som. Amikor útra kél, fürge gyík benne a nyugalom. Ha elnyújtózik az este, puha köntöst terít a világ vállára, és begyűjti a lopakodó fényeket. Az aláhullt napot gondosan kimossa langyos vízben. Karjaival mesékbe öleli a háztetőket, és zúzmaravirágot lehel minden elárvult ablakra. Sára hétközben mirtuszdió, hétvégén néha ligeti zsálya, néha selymes som.

Szerkesztette: Németh Eszter

Шара ‒ жәй күндері ақбұта жаңғағы,
апта соңдары кейде сәлбен, кейде қызыл ағаш маңдағы.
Жолда секіргіш кесірткедей тыныш бола қалады.
Кешке жұмсақ шапанын ғаламның иығына жауып,
қашқан сәулелерді жинап,
батқан күнді жылымшы сумен әбден шайып,
үй шатырларын ертегімен құшақтап,
әр жетім терезеге қырау гүлдерімен дем салады.
Шара ‒ жәй күндері ақбұта жаңғағы,
апта соңдары кейде сәлбен, кейде қызыл ағаш маңдағы.

Аудармашылар: Раушангүл Мұқышева

2021. február 24., szerda

Вероника Фодор: Оны көктеммен боя

 

Суретші: Зелмира Сабо

Негізгі сөздер: сиқыршы, күлгін, жұпар иіс (varázsló, bíbor, illat)

Сиқыршы бақтағы өзінің сүйікті ағашының түбінде отырды. Ол мұңайған кезде әрдайым сурет салатын. Көктем мезгілі еді. Грек жаңғағы ағашының жапырақтары сиқыршы мен аспан арасына түсіп, иілді.
–  Мен көктемді сала аламын, – деп сыбырлады жан-жағына қарап. Ол көк шөптің, бозғылт көк, сүмбіл және нәркес гүлдердің күн көзіне қарай бұрылғанын көрді. Суретті асықпай салды. Баяу салғаны сондай, күн көкжиектен төмен сырғып түсе берді, сөйтіп аспанның төменгі етегін күлгін түске бояды.
– Мен аспанды да саламын, – ол өзінің түрлі-түсті қарындаштарын іздеді, бірақ қажетті түсті еш жерден таба алмады. Қақпа жанындағы күлгін раушандар бастарын шайқады. Лүп етіп жел соқты да сиқыршы тұрған жаққа бас иді.
–  Гүл күлтесімен сурет салуға бола ма? – деп сұрады ол өзінен.
Гүлдерге жақындады. Жапырақтары аспан секілді зеңгір түсті болды. Сырты ашық реңкті, ал іші қара қошқыл екен.
–  Осының бірін жұлып алсам, еш зиян тимейді деп ойлаймын. Тек бір ғана жапырақ, – деді ол, гүлге қолын созып. Біреуін таңдамас бұрын оны құмарлана иіскеді. Раушанның жұпар иісі оның тамағын жыбырлатты, ол гүлді ұстамақ болды да, бірақ бірден қолын тартып алды. Саусағының ұшында күлгін тамшы дірілдеді. Ол аспанның төменгі етегімен бір түстес еді. Сиқыршы тамшыға ұзақ қарады, содан кейін қайтадан сурет жанындағы орындыққа отырды. Ол саусағымен қағаз бетін сызды, көктемгі аспан өзі ойлағаннан да тамаша болып шықты.

Аудармашылар: Река Галай-Рейч, Зауре Төрехан. Редактор: Ділдәр Мамырбаева


Айгерим Карибаева: көктем (tavasz)

Эдит Туза: гүл (virág)


Екатерина Гузикова: сиқыршы (varázsló)


Рита Миклош: күн (nap)

Fodor Veronika: Megfesteni a tavaszt

 

Illusztráció: Szabó Zelmira

Kulcsszavak: varázsló, bíbor, illat (сиқыршы, күлгін, жұпар иіс)

A varázsló a virágoskertjében ült kedvenc fája alatt. Éppen rajzolni készült, mint mindig, amikor szomorúnak érezte magát. Tavasz volt. A diófa lombja sátorként borult a varázsló és az égbolt közé.
‒ Talán lerajzolom a tavaszt – suttogta magának és körbenézett.
Harsogó zöld füvet látott, fáradtkék jácintokat, nap felé forduló nárciszt. Lassan készítette a képet. Olyan lassan, hogy a nap egyre lejjebb bukott a horizonton, és bíbor színbe vonta az ég alját.
‒ Az eget is lerajzolom – rázogatta a színes ceruzáit, de sehol nem találta a megfelelőt.
A kapu mellett bíborszín rózsák mocorgatták a fejüket, ahogy fújt a szél, bólogattak a varázsló felé.
‒ Vajon lehet rajzolni virágszirommal? – kérdezte, csak úgy, önmagától.
Közelebb ment a virágokhoz. A szirmoknak olyan tökéletes színe volt, mint az égnek. Kívül világosabb, belül egyre mélyebb, csaknem fekete.
‒ Nem hiszem, hogy baj történhet, ha letépek egyet. Csak egyetlen szirmot – mondta, és a virág felé nyúlt.
Megszagolta, hogy érezze az illatát, mielőtt leszakít belőle. Ahogy a rózsaillat megcsiklandozta a szájpadlását, megszorította a virágot, de rögtön elkapta a kezét. Egy bíbor cseppecske remegett az ujja hegyén. Pont olyan színű, mint az égbolt alja. A varázsló sokáig nézte a cseppet, majd visszaült a padra a kép mellé. Végighúzta az ujját a papíron, és a tavaszi ég élettel telibb lett, mint amilyennek elképzelte.

Szerkesztette: Dávid Ádám

2021. február 22., hétfő

Színkeverők és fényfestők / Бояу түстерін араластырып, шұғыладан өрнек салатындар

 

Dina Odess: Asztal / Дина Одесс: үстел


Elandalított bennünket a sok zene, és a varázslat. A sátorban és a képzeletünkben mesés alakok, varázslatos tájak elevenednek meg. Nézd, ott a sátor mélyén van egy láda. Felnyitjuk a tetejét: tele van festékkel, ecsettel, rajzpapírral. De nem hagyományos eszközök ezek! Festünk a fénnyel, zsonglőrködünk a színekkel, kiszínezzük a világot!

Rajzold le, mi lehet egy színkeverő és fényfestő művész asztalán. Használj párat a következő szavak közül:

arany, bíbor, ceruza, csokoládé, csont, ezüst, fehér, fekete, doboz, gyertya, gyógyszer, gyümölcs, hajtű, hangya, játék, kék, kesztyű, kocka, könyv, kulcs, lakat, lepke, levél, lila,  piros, rózsa, sárga, táska, tükör, zászló, zöld

Ez az utolsó játék a Szósátorban. Ha van kedved, még küldhetsz munkát a korábbi játékainkra is. A kiírásokat itt találod:

Kétlábúak és soklábúak
Ifjak és vének
Játékos kedvűek és korgó gyomrúak
Harcosok és álmodozók

A játékra életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki jelentkezhet, de egy jelentkező egy pályamunkát adhat be.
A leadott pályamunka formátuma: jpg vagy pdf
Leadási határidő: 2021. március 10. 20:00
A pályamunkát ide küldd: iro.cimborak@gmail.com
A levélben írd meg a neved, a lakóhelyed és az életkorod.

Mi van a művész táskájában? / Суретшінің сөмкесінде не бар?

Aida Amanova: ceruza, szappan / Аида Аманова: қарындаш, сабын
Bódi Kati: kesztyű, kocka / Кати Боди: қолғап, куб-текше
Garaczi Glória: kulcs, lakat / Глория Гораци: кілт, құлып
Kneipp Virág: egér, golyó / Вираг Кнейп: тышқан, оқ

Біз музыка мен сиқырға қатты еліктедік. Қиялымыз шарықтап, киіз үйде таңғаларлық кейіпкерлер мен ғажайып пейзаждар өмірге келді. Төрде тұрған сандықтың аузын ашып едік, сан түрлі бояуға, қылқаламға, сурет салатын қағазға толы екен. Бұлар қарапайым құралдар емес, сиқыр қонған заттар. Біз жарық шұғыласынан өрнек салып, бояу түстерін араластырып ойнаймыз. Әлемді жарық нұрымен бояймыз!

Келесі сөздерді пайдаланып, бояу түстерін араластырып, шұғыладан өрнек салатын суретшінің жұмыс үстелінде тағы қандай заттар болу керектігін ойластырып, сурет салыңыз:
 
айна, ақ, алқызыл, алтын, дәрі-дәрмек, жалау, жапырақ, жасыл, жеміс-жидек, кілт, кітап, көбелек, көк, куб-текше, күлгін, күміс, қара, қарындаш, қолғап, қорап, құлып, ойын, өрмекші, раушан, сары, сөмке, сүйек, түйреуіш, шам, шоколад
 
Бұл Сөзотаудың соңғы ойыны. Егер шабытыңыз оянса, алдыңғы жолғы ойындарға қатысып көріңіз. Ол ойындардың шарттарын келесі сілтемелерден оқи аласыз:

Кез-келген адам жасына және тұрғылықты жеріне қарамастан ойынға сурет жібере алады, бірақ ойынға тек қана бір каллиграмманы ұсына алады.
Сурет форматы jpg немесе pdf болуы керек.
Мерзімі: 2021 жыл 10 наурыз, сағат 24:00 дейін
Өз суретіңізді осында жіберіңіз: kemenger.sandyq@gmail.com
Хатта өз атыңызды, тұрғылықты мекеніңізді және жасыңызды жазуды ұмытпаңыз.



2021. február 21., vasárnap

Бори Липкамен бірге жексенбілік "Таңшолпан"

 

Жужа Калаш: Сөзотау

Боридің ақын Нұржан Түменов пен жазушы Зәуре Төреханмен интернет арқылы ағылшын тілінде жүргізген сұқбатын енді Қазақ тілінде оқи аласыз.

Сәлем! Менің есімім Бори мен Мажар тобына Сөзотау жобасы жайында біраз материал дайындауға көмек беріп жүрмін. Өздеріңіз туралы қысқаша айтып берсеңіздер? Кім боласыздар, осы жобаға қалай келдіңіздер, қазір немен айналысасыздар және тағы да өздеріңіз айтқыңыз келген нәрсе бар болса да айтыңыз. 

Зауре: Сәлем, мен бастайын. Есімім Зауре, мен жазушымын және Қазақстанда, Нұр-Сұлтанда тұрамын. Бұл жобаны Норамен бірге бастадық, маған бұл жоба өте ұнады. Досым, ақын Нұржан да бүгін біздің әңгімеге қосылып отыр, ол осы жоба бойынша өз пікірін білдіріп, алған тәжірибесі жайында айтып беретініне өте қуаныштымын.
Нұржан: Сәлем, менің атым Нұржан. Бұл жобаға Зәуренің шақыруымен келдім. Бір бірімізді бірнеше жыл бойы танимыз, оның жазушы, балаларға арнап жазатынын білемін. Әлеуметтік желілерде хабарласып тұрамыз, оның табысқа жеткен Әмина қыз туралы кітабын көріп, естідім. Ол да, мен актер болсам да, бос уақытымда біраз поэзия мен прозамен де айналысатынымды біледі. Бір күні маған осы қазақ-мажар жобасына қатысуды ұсынды. Міне, жобаға осылай іліндім. Мажарлармен алғаш рет жұмыс істегендіктен бұл жоба мен үшін қызық көрінді.
 
Ия, расымен де, біз Қазақстаннан алшақ орналасқанбыз.
Нұржан: Иә. Бірақ Зәуре екеуміз де бір бірімізді оффлайн көрмедік. Ол ел астанасында тұрса, мен Алматыдамын, 1000 кмдей алшақтық. Ол жер суық, мұнда болса жылы. Біз қыста солтүстікке онша бара бермейміз. Астанаға ат басын қараша айында тіреп едім, суық болғаны сондай, далаға шыққың да келмейді. Мен ол жаққа қыста сүйресең де бармаймын.

Vasárnapi matiné - Lipka Borival - 3. rész

 

Kalas Zsuzsa: Szósátor


Nurjan Tumenovval és Zaure Torekhannal (ejtsd: Zauri Törekan) Lipka Bori beszélgetett. Az online beszélgetés rögzítésére angol nyelven került sor, ennek magyar átiratát olvashatjátok. 

Lipka Bori: Kezdjük egy gyors bemutatkozással! Kérlek, mondjátok el, hogy kik vagytok, hogyan kapcsolódtatok be a projektbe, min dolgoztok, vagy bármi mást, amit szívesen megosztanátok az olvasóinkkal!

Zaure Torekhan: Zaure vagyok, kazak író. Nurszultánban élek. Majoros Nórával együtt vágtunk bele a projektbe. nagyon élvezem, és örülök, hogy Nurjan barátom is itt van velünk, és megoszthatja az élményeit.

Nurjan Tumenov: Én Zaure révén kerültem a projektbe. Pár évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Tudtam, hogy Zaure gyerekkönyveket ír, Facebookon és Instagramon is követem őt, innen ismerem az Amina nevű lányról szóló regényét is. Ő is tudta, hogy szabadidőmben néha írok, verseket és történeteket is. Egyébként színész vagyok.  Zaure említette, hogy indul ez az izgalmas kazak-magyar irodalmi projekt, ahova lehet alkotásokat küldeni. Csodálatos és érdekes az egész projekt! Most először dolgozom magyarokkal!

Lipka Bori: Igen, jó messze vagyunk Kazahsztántól.

Nurjan Tumenov: Igen. De még Zaureval se igazán találkozunk. Ő a fővárosban, Nurszultánban él, én pedig Almatiban, 1000 kilométerrel odébb… Ott hideg van, itt meg meleg… Én télen nem megyek északra! Voltam egyszer Asztanában – akkor még Asztanának hívták Nurszultánt –, novemberben, és már akkor is szörnyen hideg volt, ki sem akartam tenni a lábam az utcára… Én aztán oda nem megyek télen!

2021. február 19., péntek

Széchey Rita: A kismadár

 

Yekaterina Guzikova-Vassilenko: Madár (құс)

Kulcsszavak: fiú, koldus, gyöngy (ұл, қайыршы, інжу)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kastély, abban egy király, s a királynak egy fia. Egy királyfia.
Ez a királyfia fiú különleges FIÚ volt.
Volt neki saját kastélyszobája, abban függönyös, tornyos ágya, abban fényes selyempaplana, s abban puha toll, mely melegben tartotta.
Reggelire napsárga tojást evett, estére puha kalácsot vacsorázott édes borral.
Tudott a paripáján vágtatni, volt kardja, sarkantyúja. A csillagok járását, a betű vetését is megtanulta. Szélesre szabott gyolcsingben járt, arany fodor volt a széle, bíborszín palást omlott alá a válláról, égkék bársonyban, puha szattyánbőr csizmában járt.
Lépdelt és járkált bizony egyre, föl és alá a palotában. Nyugtalanság kínozta. Megvolt mindene, s úgy érezte, mégsincs semmije.
– Hát ennyire bolond volnék? – kérdezte gyakorta a tükörben rácsodálkozó ifjútól.
Nagyra nyílott óriási kék szeme, s mint a paripa, ha darázs csípte, fújt szép, egyenes orrának lika, ráncossá gyűrődött az indulattól levélforma ajka.
– Mi bajom van hát? Miért nem nyughatom? Mire vágyom én oly igen, mire?!
De az aranyhajú ifjú a tükörben nem válaszolt.
A királyfia ekkor sarkon fordult, kardjára csapott, tarisznyát csomagolt, csizmát húzott.

– Meg kell találnom – súgta Csillag paripája fülébe. Felnyergelte szépen, gyengéden, s a hátára pattant.
– Meg kell találnom, legelőször azt, hogy mit is keresek… S ha ez már bizonyos; az elveszettre, a sosemvoltra is bizonnyal rátalálok… –okoskodott magában, míg a mezőkön vágtatott.
– Ó, jaj! Ó, te szerencsétlen! – kiáltott fel egyszer hirtelen, s hátrarántotta a kantárszárat erősen. A szép Csillag felágaskodott, s nagy ugrással kitért az útszélen, a fák homályából kilépő KOLDUS elől.
– Most kis híja, hogy meghaltál! – üvöltött az ifjú az öregemberre, de nem is haragjában, mint ijedtében, s zavarában inkább. Nem figyelt, hova, merre nyargal, csak vágtatott, előre…
– Köszönöm, ügyes ifjú – mondta fölhunyorítva rá a koldus –, köszönöm, hogy vigyáztál rám, s gyönyörű lovad patája nem lett oka halálomnak.
– Én köszönöm – pillantott rá a királyfia –, hogy te sem nézel rám haragosan. Elgondolkodtam, s későn eszméltem, hogy elém léptél.
– S vajon min töprengtél ennyire, milyen súlyos gondolat terheli szívedet? – kérdezte összehúzott szemmel, tengermélye tekintettel az öregember.
– Úgy vágyom rá… – kezdte az ifjú – úgy szeretném, ha…
– Ne folytasd – intett kezével a koldus –, értem így is.
Azzal a melléhez nyúlt, a rongyok alól előhúzott valamit, s a királyfia felé nyújtotta.
Egy alabástrom GYÖNGY pihent a tenyerén.
– A jutalmad, amiért megmentetted az életemet – mondta. – Ha feltöröd – folytatta – kincset találsz benne.
A fiú érdeklődve lépett felé, mire az öregember fölemelte a kezét:
 – De csak ha… a megfelelő időben cselekedsz. – Akkor törheted fel, ha annyira vágysz valamire, hogy akár az életed is adnád érte. Ha csak úgy, kényre-kedvre nyitod fel…
A királyfia nézegette a tenyerén a lágy fényű, érdekes ajándékot.
– Köszö… – kezdte, de mire felnézett, a koldus már nem volt sehol.
Az ifjú folytatta hát útját.
Vágtatott napsütésben, vágtatott esőben. Felkaptatott sziklás hegyekre, leügetett aranyfényű városokba. Látott házakat, s utcákat, az utcákon embereket.
Látott játszadozókat, látott verekedőket. Kikiáltókat és színpadosokat, molnárokat, pékeket, tudósokat. Látott csúnyákat, és látott szépeket.
S látott szerelmeseket! Akkor egyszerre meghallotta a madarak énekét. Megcsodálta a nap kelését, s a hold fekvését. A szívét nyugtalanság járta át, és vágyakozás. A két kezét a szeméhez emelte. Oly igen erősen vágyott már arra, hogy legyen neki is szerelme!
Aki őt öleli. Aki nem néz másra. Aki csak az övé.
Azon az estén feltörte az alabástrom gyöngyöt…
S akkor kibiccent – kilibbent belőle egy… törött szárnyú, kócos kismadár.
– Kolduuuus! – ordított fel a királyfia. – Mi ez?! Hát szerinted erre vágytam én oly igen nagyon?!
Mérgesen elfordult, s lefeküdt aludni. A kismadárra rá se nézett. Az a sarokban didergett, pityergett egész éjszaka.
Aztán reggel mégis a kezébe vette a pihegő madarat. Amúgy sem igen aludt miatta.
Nem azért, mert csiripelt, azt még bírta volna… de a némasága bántotta a fülét, elvitte az álmát.
A madárkát akkor selyem palástja redőjébe rejtette, s belovagolt a városba. Magot vett neki a vásárban, csuprot, s tálacskát. Megetette, megitatta. Sebét tiszta vízzel kimosta, szép gyolcs ingét megtépve pántot font, s avval a szárnyát felkötötte.
S a kismadár evett, ivott.
S a kismadár csippantott.
S a kismadár a kezéből evett.
S a kismadár ránevetett.
S a kismadár a vállára repült.
S a kismadár a párnája csücskére ült…

Egy reggelre aztán, nem lelte a kicsi madarat. Ahogy tekintete a párna üres széléről a szobára szállt, látta, hogy kecses, szép leány kínál neki helyet a terített asztalnál.
– Ki vagy? – kérdezte a lányt hidegen – s, a pillantása tőle el, a saját vállára fordult: odaröppent-e már a kismadár?
De az nem volt sehol.
Az ablakból ekkor illatos szellő libbent felé. Akkor a kitárt ablakszárnyon át a kelő hajnalba nézett, s könny csillogott a szemében.
– Jobb is így– gondolta – Legalább neki… Itt, ha felgyógyul is, nem repülhet szabadon, s talán nyakát is szegi…
Lehajtotta a fejét, s nem mozdult, csak ült, s egyre a hideg kőbe nézett. Nem kellett neki se szép leány, se gazdag reggeli, szíve sötét bánattal volt teli.
A lány szeme mégis ráragyogott. Hozzálépett, s odanyújtotta felé a két kezét. Az egyik csuklóján tiszta gyolcs pánt fehérlett…
– A koldusruhás tündérkirály lánya vagyok – mosolygott rá kedvesen. – Szerelemre vágytál, de a bölcs szem látta, hogy nem erre van szükséged. Még elébb valami másra…
Hogy megtanulj szeretni. Igazán szeretni.
Törődni. Nevetni. Sírni.
Elengedni…

S esztendő múltán a királyfia szépséges arájának ruháját tiszta gyolcsból varrott pánt díszítette…

Szerkesztette: Németh Eszter

Eldana Aimukhametova: Barát (дос)


Halász-Géczi Ágnes: Szív (жүрек)


Dina Odess: Szerelmes (ғашық)

Рита Сечей: Інжу ішінен шыққан құс

 

Екатерина Гузикова: құс (madár)

Негізгі сөздер: ұл, қайыршы, інжу (fiú, koldus, gyöngy)

Ханзада өсе келе сан түрлі ойдан өзін қоярға жер таппай, сарай ішін кезіп кететін. Оны үнемі белгісіз бір мазасыздық қинайтын. Онда бәрі бар болса да, өзіне бір нәрсе жетіспейтін жандай аласұратын.
– Мен есімнен адастым ба? - деп, ол таңдана айнаға қарап, одан өзіне қарап тұрған жас жігітке жиі-жиі сұрақ қоятын халге жетті. Ондай кезде үлкен көгілдір көздері шарасынан шыға үлкейіп, әдемі, қыр мұрнының желбезектері, сона шаққан кездегі осқырынған аттың танауындай делдиіп кететін. Сауалына жауап таппаған ол, ерінін қатты жымқырып, ашудан жарылардай болатын.
– Маған не болды? Мен неге тыныштала алмаймын? Мен неден сонша шөлдеп тұрмын, бұл не?! – дейтін өзіне. Бірақ айнадағы алтын шашты бозбала сұрағын жауапсыз қалдыратын.
Өз-өзінен торыққан ханзада, айнадан теріс бұрылып, қылышымен санын соға, қолдорбасын жинап, етігін тарта киіп, жолға шығуға қамданды.
«Мен сұрағыма жауап табуым керек», - деп сыбырлады ол Жұлдыз деген тұлпарының құлағына. Осылай деді де, ат жалынан ұстап, үстіне қарғып мінді.
«Мен, ең алдымен, не іздейтінімді нақты білуім керек ... Ал егер мен бұған дейін білген болсам: онда жоғалғанды ​​немесе маған осы уақытқа дейін тиесілі емес, енді тиесілі болатын нәрсені табуым керек», - деп ойлап, жазық даланы бетке алып, жүріп кетті.

2021. február 17., szerda

Madina Omarova: A királylány titokzatos halála

 

Illusztráció: Németh Tibor

Kulcsszavak: álom, bosszú, fény (түс, кек, жарық)

Élt egyszer egy uralkodó, akinek hatalmas volt az országa és hatalmas a vagyona is, de nem volt gyermeke. A feleségével közös volt az álmuk, hogy utódjuk szülessen. Bár a királyt mélységes szomorúság gyötörte, bánatát sosem mutatta alattvalóinak, mindig szerény és kedves volt. Ellenben a királynő nagyon vágyott az anyaságra, éjjel-nappal imádkozott Istenhez egy gyermekért.
Egy éjszaka a király álmot látott. Fehér szakállú szent érkezett hozzá:
– Fiam, – mondta a királynak – nagyon vágytok gyermekre, így tesz Isten próbára benneteket. Te hiába vagy türelmes, a királynő éjjel-nappal gyermek után kesereg. Az angyalokat meglágyította asszonyod könyörgése, így isten kegyelméből lányotok fog születni. De a próbatételt, senki nem kerülheti el, ezért a születendő gyermek súlyos beteg lesz. Olyan betegsége lesz, amibe már fiatalon bele lehet halni. Legyetek hát óvatosak, ne súlyosbítsátok a bajt!

Mikor a király reggel felébredt, eltűnődött:
– Milyen csodás álom! – elmesélte a királynőnek, mindketten egyszerre lettek boldogok és nagyon szomorúak. A gyermek iránti vágy azonban olyan erős volt, hogy úgy döntöttek, vállalják a kockázatot.
Kilenc hónappal és kilenc nappal később a királynő lánygyermeknek adott életet, aki egészségesnek látszott, és szép volt, mint egy angyal. A kislánynak jó étvágya volt, nyoma sem látszott a betegségnek. A király és a királynő boldogsága határtalan volt. Alattvalóik is velük örültek, nagyon szerették a királyt, aki mindig becsületes, kedves és nagylelkű volt népével. Napok, majd évek teltek el boldogságban. A király lánya lassan felcseperedett. Tökéletes szépséggé vált: ajka, mint a Hold, szeme, mint a Nap.
A király néha egészen elérzékenyült, ahogy lányára nézett, de újra és újra eszébe jutott az a régi álom. A bölcs uralkodó tudta, hogy nem csak egyszerű álomkép volt. De hiába kereste, egyetlen apró hibát sem talált a lányon. Vajon milyen betegségre gondolhatott a szent? Lánya tizenhárom éves lesz ebben az évben, és szépen növekszik…
Bármennyire is bölcs volt a király, egy apróság elkerülte a figyelmét. Csak testi betegségek után kutatott gyermekén, az egészségével törődött csupán. Gyógyítókat, jósokat gyűjtött köré, ellenőriztette a pulzusát és folyamatosan figyeltette a változásokat. Mégis volt valami, amire nem gondolt. Ez pedig a lánya lelke. A királylány ugyanis irigy volt és gonosz.
Azonban a királyi családban, ahol bőség volt ételekben és italokban, ez nem tűnt fel senkinek. Megkaphatott bármilyen ékszert vagy ruhát, amin megakadt a szeme. Ettől kezdve eltávolodott a körülötte lévő, mély érzésű emberektől. Rosszul érezte magát a közelükben, és azon volt, hogy minél kevesebb időt töltsön velük. Meglepő volt, hiszen a király olyan bölcsen és jóságosan uralkodott. Lehetséges, hogy nem is az ő lánya lenne? Kezdetektől fogva teljesen más természet volt, és egyre inkább különböztek, ahogy telt az idő.
A királylány betegsége olyan volt, mint amikor egy köröm gombásodni kezd, belülről terjed kifelé, míg egyszer csak észre nem vesszük. Itt is pontosan így volt. Egy nap szörnyű dolog történt a palotában.
A királylány idős énektanára aznap aranykarkötővel a csuklóján érkezett. A lánynak megtetszett a piros-zöld aranykarkötő, amit olyan drágakövek díszítettek, amiket soha senki nem látott még, de nem is hallott róluk. Az énektanár elmesélte, hogy a karkötő sugárzik és különleges fénybe vonja környezetét.
– Tanárnő, milyen gyönyörű a karkötője! Felpróbálhatom? – kérdezte tőle a királylány.
Az énektanárnő nem feltételezett semmi rosszat, levette a karkötőjét és a királylánynak adta. A lány felvette az ékszert és már nem is akarta visszaadni. Magának szerette volna. Azt hitte, hogy a tanárnő ajándékba adja majd neki, ha észreveszi mennyire vágyik rá, de az idős hölgy elmesélte, hogy ez utolsó emlék az édesanyjától, igazán varázslatos holmi, és boldogtalan lenne, ha más viselné. Így visszakérte.
Ahogy a királylány rájött, hogy nem fogja megkapni az ékszert, sikítani kezdett, szívét elöntötte a harag és a bosszúvágy, addig toporzékolt, míg ájultan esett össze.
A terembe érkező őröknek a királylány azt hazudta, hogy a tanárnő megpróbálta megölni őt. Mindenki megdöbbent. A király és a királyné csak ölelték lányukat, hiszen túlélte a szörnyű támadást, majd hálát adtak érte Istennek.
Még naplemente előtt az énektanárnőt lefejezték Az aranykarkötő a király lányáé lett.
Nem sokkal ezután azonban a királylány meghalt.
Az irigység és az arrogancia vitte sírba, pont úgy, ahogy a szent az álomban jósolta.
A király és a királyné hosszú idő után tette túl magát a gyászon, de továbbra is odaadóan szolgálták hazájukat. Végül sosem jöttek rá, miféle betegség ragadta el gyönyörű kislányukat.

Fordította: Nurjan Tumenov, Fodor Veronika. Szerkesztette: Németh Eszter


Eldana Aimukhametova: Anya (ана)


Eldana Aimukhametova: Átváltozás (трансформация)

Мадина Омарова: Патша қызының өлімі

 

Суретші: Тибор Немет

Негізгі сөздер: түс, кек, жарық (álom, bosszú, fény)

Бір үлкен патшаның баласы болмапты. Патшайым екеуінің арманы перзент сүю екен. Ғаламат зор елге билігін жүргізіп отырған адамның ақылы да көл-көсір болатыны белгілі. Патша бұл жағдайға бола іштей уайымдағанмен, ел-жұртына сыр білдірмей, қашанда кішіпейіл, мейірімді қалпынан жаңылмайды екен.
Бірақ Патшайым заты әйел болғаннан кейін осалдық танытып, Құдайға жалбарынып, күні-түні бала сұрай береді екен.

2021. február 15., hétfő

Қанат Қайым: Тордағы торғайлар

 

Суретші: Жофия Лазар

Негізгі сөздер: кішкентай, қараңғы, сусын (kicsi, sötét, ital)

Сәлімдердің ауылы қаладан қашық емес.  Бірақ, ол қалаға әлі бір рет те барып көрмепті. Сонда тұратын туыстарының баласы Ермек талай мақтанған. Хайуанаттар бағы, цирк, субұрқақтар бар дейді. Теледидардан өзі де күнде көріп жүр, нағыз Алматыны аралағанға ол қайдан жетсін. Сондықтан да Сәлім қалаға баруды көптен армандап жүрген.
Міне, енді жолы түсіп, көкесімен бірге Ермектердің үйіне келді. Ермек айта беретін хайуанаттар бағын да, субұрқақтарды да де көрді. Қалада бәрі де жақсы ғой. Балмұздақ дейсің бе, пепси-кола ма, жоқ квастың түр-түрі ме, кез келген бұрышта сатылып жатады. Дегенмен онда Сәлімге ерекше ұнаған бір нәрсе – Ермектің үйіндегі сайрағыш торғайлар еді. Тордың ішіндегі екі торғайдың кезектесіп әуендеткендері сондай тамаша. “Црю-лю-лю-лю-лю, црю-лю-лю-лю...” деп барып біреуі бастаса, “цип-цип, шик-ширик, цип-цип, шик-ширик...” деп екіншісі іліп әкетеді.

Сәлім Ермектен торғайының біреуін сыйлауын өтініп те көрді. “Торғайлар торда жалғыз тұра алмайды. Сыңар торғай өліп қалады” деп көнбеді.
Сәлім ауылға келісімен, ең алдымен жұмсақ сымтемірден тор жасады. Сосын торғай аулаудың қамына кірісті.
Ежелгі әдіспен астауды төңкерді. Астына таяқ тіреп, бір жиегін көтеріп қойды да, астына аздап жем шашты. Таяққа байланған жіптің бір ұшын қолына ұстап, тауық қораның қалқасына етпеттеп жата кетті. Торғайлар да көп күттірген жоқ. Олар астау астындағы жемге жиналғанда, Сәлім де жіпті тартып қалды. Сөйтіп, алдымен біреуін, сосын екінші торғайды ұстап алды.
Тордың ішіне шамалы жем септі. Кішкентай ыдыспен су да қойды. Содан кейін өзі торғайларына қарады да отырды. Олар түске дейін сайрамады. Түстен кейін тағы келіп қарады. Ешқандай әуен естілмейді. “Бұлар бірден сайрай қоймайтын болар. Сәл уақыттан соң көрермін” деп ойлаған Сәлім балалармен ойнап келуге кетті.
Торғайлары оның есіне екі күн өткен соң барып түсті. Келіп қараса, су құйған ыдысы төңкеріліп жатыр. Торғайлардың екеуі де өліп қалыпты. Сәлімнің денесі мұздап сала берді. Иегі кемсеңдеп, жанарынан мөлтілдеген ыстық жас тамшысы тордың теміріне тырс етті.
Ол көкесімен бірге қалаға тағы да келді. Ермек үйінде жоқ екен. Сәлім бірден-ақ торғайлар тұрған бөлмеге кірді. Ашық терезеден түскен күн нұры бөлме ішін жап-жарық етіп тұр. Терезе алдындағы торда қос торғай кезек сайрайды: “Црю-лю-лю-лю-лю, црю-лю-лю-лю...” “цип-цип, шик-ширик, цип-цип, шик-ширик...”
Сәлім торға жақындап, оның кішкентай есігін ашып жіберді. Торғайлар бірінен соң бірі бостандыққа шықты. Тереземен тұспа-тұс ағаш бұтағына қонып, тағы да сайрай жөнелді: “Црю-лю-лю-лю-лю, црю-лю-лю-лю...”, “цип-цип, шик-ширик, цип-цип, шик-ширик...”.
Сосын кіп-кіштентай құстар биікке самғай ұшып, көгілдір аспанмен астасып бара жатты.

Кати Боди: уайым (bánat)

Екатерина Гузикова: туылу (születés)

Аги Маул: ұшу (repülés)


Kanat Kaiym: Verebek a kalitkában

 

Illusztráció: Lázár Zsófia

Kulcsszavak: kicsi, sötét, ital (кішкентай, қараңғы, сусын)

A falu, amelyben Szelim lakik, nincs messze a várostól, a fiú mégsem járt még ott soha. Bezzeg Jermek, az unokatestvére a városban él, és erre nagyon büszke is. Folyton arról mesél, hogy van ott állatkert, cirkusz és rengeteg szökőkút. Szelim a tévében is látja nap mint nap, milyen csodás hely az a város, és már régóta álmodozik arról, hogy egyszer majd ő is elmehet oda.
Micsoda szerencse éri! A nagynénje végre elviszi Jermekhez látogatóba. Elmennek együtt az állatkertbe, és végre megcsodálhatja a város szökőkútjait. Az utcák tele vannak árusokkal, fagylaltot, kólát, kvászt lehet kapni mindenütt. Szelimnek mégis Jermekék énekesmadarai tetszenek a legjobban. A verebek felváltva csipognak a kalitkában. Kru-lu-lu-lu-lu, kru-lu-lu – kezdi az egyik, aztán átadja a szót a másiknak: cip-cap, cip-cap, csirip-csirip, cip-cap, cip-cap, csirip-csirip.

2021. február 14., vasárnap

Rókák és madarak / Түлкілер мен құстар

Dudás Győző: Madár / Гөзө Дудаш: құс

Maul Ági: Lomb / Аги Маул: желек

Takács Eszter: Nap / Эстер Такач: күн

Tuza Edit: Kabát / Эдит Туза: пальто

Gyólai Gabriella: Énekes / Габриелла Гийолай: әнші

2021. február 12., péntek

Марианн Таллиан: Әмірші мен домбырашы қыз

Суретші: Эстер Собослай

Негізгі сөздер: домбыра, патша, көкжиек (dombra, fejedelem, láthatár)

Кіре тартқан керуендер шалғайдағы сахара жұртының қуанышы мен жұбанышына айналған жібек жолының бойындағы шөлейт даланы басып өтетін тұста – қарлы шыңдардың құшағында Алматы деп аталатын сұлу да, тәкаппар шаһар бар. Ежелден бері тәтті алманың мекеніне айналған бұл шаһардың  аты да осыған байланысты аталса керек. Алма ағаштары елжіреген көктемнің көктегі нұрынан бүршік атып, гүлдей бастаған. Шудалары мақпалданған бұлттан қашқан жібек жел алма ағаштарының күлтелерін ұшырып, тіптен алысқа алып кетіп жататын. Көк аспанда ұшқан ақ мамықтар шаһардың көшелері мен үйлерін бүркеп қалатын.
Желкілдеген көк майсаны көріп желіккен балалардың шаштарына кішкентай гүл күлтелері келіп қонатын. Алма ағаштарының саясында өскен балалар алақайлап жүгіретін. Желге қарсы қойылған қоңырауларға жан бітіп, үні үздігіп естілетін. 
Сарайынан шыққан әмірші мұнараның ұстынына сүйеніп, көкжиекке көз салды.
Қарлы шыңдардың  көз жетпес тұсында сағым ойнаған сар дала. Көп жасаған көне шежіре. 
Әміршінің жүрегі кір басқандай шерлі еді. Оның мұңы белгілі бір шегі жоқ, тұрағы жоқ көкжиек секілді шексіз де, шетсіз еді. Көмейінен лапылдаған қара уайымы өзіне ғана аян. Бақыт, байлық, бәрі бар бір басында. Қара басындағы қара тұман – шын ынтазар жанын кездестіре алмауы еді. Шынайы махаббатқа зәрулік көзінің алдын көк тұман етті. Ақша бұлттан , жалыннан , ақ нөсерден, гүлдердің бүршігінен нәзік бір сезім іздейтін. 
Сарай қақпасының алдында домбырашы бір қыз күй тартатын.  Ондайда әміршінің кеуде тұсындағы бұлты ыдырап, көңіл сарайы ашылатын. Домбыраның көмейі сөйлеп жатқандай ұғынатын. 
Домбырашының  киімі өте жұпыны еді. Тозығы жеткен шалбары, көнетоз былғары шәркейі, бірнеше қабат аққа көкті жамаған бешпенті бар еді. Тік жағалы кең мол пішімді көйлегінің жағасын қыш түймемен түймелеп қойған. Бұл киімдер жұпыны болса да оның сымбатты мүсінін сырт көзден көлегейлеп тұратын. Оның осы бір сырт көзге оғаштау көрінетін киімінің ішінде ең сәнді көрінетіні теріден тігілген бас киімі еді. Төбесінен иығына дейін төгілген шашақтар оның қос бұрымын жауып тұратын. 
Күйші қыз тоқыма төсеніштің үстінде отырып, бірде жеделдетіп, бірде сарынын алыстатып көкке серпілте төгілтетін күйін. Әмірші әдетімен сарайының терезесінен сыртқа көз тігіп, күй сазының сиқырлы үніне елтіген. Күйде мұндай сурет барын-бұрын соңды дәл осылай сезінбеген.
Түймелерді алақанына саумалап ұстап сілкіп қалды. Сыңғырлаған әсем әуен естілді. Әмірші бірнеше алтын ділдәны терезеден лақтырды. Домбырашы қыз сыңғырлай төгілген ділдәларға елеусіз ғана көз тастап, кер бестіге мініп, кең өлкені кезгендей екі шекте саусағы безілдей жорғалады. Күңіренді, тұншықты, аласұрды. 
Бір күні әмірші елең-алаңда оянған. Тұнық көктің тұнық нұры сарай дәліздерін аралап, аппақ қабырғаларға шағылыса, бөлмелерді алтын шұғылаға малып тұрған. Өз-өзінен мазасызданып, әбігерленген әмірші домбырашы қыздың қоңыр сазды күйін іздеді. Ешқандай әуен естілмеді, сарайда мүлгіген тыныштық орнады.
Әмірші күйші қыздың өзі не болмаса жақын біреуі ауырып қалды ма екен, әлде өзіне басқа бір жайлы орын іздеп кеткен шығар деп ойлады. Көңілі жабырқау тартты. Алаңдап, бүгін-ертең келіп қалар деп күтті. Мазасызданды. Әміршінің жабырқаған көңіліне медеу болатын домбыра үні естілмеді. Оған бүкіл мына  әлем мұңға батқандай сезілді.
Келесі күні ол төсектен тұра сала сыртқа көз салды. Күйші қызды іздеді, бірақ ол көрінбеді. Әміршінің ұйқысы қашты, күні-түні  дөңбекшіп, түсінбес дертке шалдықты. Уайым-мұңы есінен адастыратынын сезген ол күйші қызды іздеуге бел буды.
Ол тез арада алтын түсті зерлі жібек шапанын жыртық жұпыны күртешеге, жібек шалбарын тозығы жеткен шалбарға ауыстырып, алтын зерлі бас киімінің орнына  бөрік киді. Хош иісті маймен сылайтын бұйра шашын тарақ тимегендей қобыратып қойды. Сөйтіп күйші қызды іздеуге шықты.  Тіршілігі қайнап жатқан шаһардың бас алаңына жеткен ол сапырылысқан жұртпен бірге мешіт қақпасының алдына тоқтап айналасына көз салды. Мешіттің алтындаған күмбездері күн нұрының шұғыласымен жарқырап көрінді.
Сол сәтте домбыраның сазды үні естілді. Кеудесі дүрсілге толған әмірші әуен шыққан жаққа жетуге асықты. Бірақ жақындай бере тоқтап қалды. Жаны мен жүрегін баурайтын таныс әуенге мүлде ұқсамайды. Бұл жолы домбырадан шыққан нәзік үн оны  баурай алмады. Жат секілді. Күйін аяқтаған домбырашы алақанын жайып тілемсектенді. Әмірші оған жақтырмай қарап:
– Басында шашақты бас киімі бар, аяғына бізтұмсық шәркей киген талдырмаш домбырашы қызды білесің бе? - деп сұрады.
– Иә, танимын. Бірақ ол бұл шаһардыкі емес. Ол  үнемі әмірші сарайының жанында отыратын. Табысы да бізге қарағанда мол еді. Соны білген қарақшылар оны тонап, бар ақшасын тартып алып, өзін шөлейтті жерге тастап, тентіретіп жіберіпті. Оған жаным ашиды және қатты аяимын - деді ол домбырасын  жәймен шерте отырып. – Мұнда қайыршы болу азап. Кедейлер қатты қорлануда, - деді ол күңіреніп.
Әмірші бұл сөзге қатты таңырқады. Ол өз жұрты алма ағаштардың саясында бақытты өмір сүріп жатқанына кәміл сенетін-ді. Кері қайтқан әмірші жолай жолдағы, базардағы адамдардың мұң-мұқтажына құлақ түрді. Олар кедейлік пен аштық туралы айтты. Алтын сарайда аста төк байлыққа кенеліп өмір сүріп жатқан әмірші халықтың кедейленген, тақырланған жағдайынан бейхабар екеніне налыды. Өзі қаншалықты бай болса, халқы соншалықты кедей екеніне көзі жетті. 
Сарайына әл-дәрмені құрып, әрең жетті. Келесі күні ол уәзірлерімен, кеңесшілерімен, ақсақалдармен мәжіліс құрып, ел жағдайын егжей-тегжейлі сұрады. Басқосуда кеткен кемшіліктерді анықтап, есеп-қисап жүргізді. Қазынадағы байлықтарын ақшаға айырбастады. Ол халық қарғысына ұшырамау үшін, һәм шаһар жұртын қуанту үшін жаңа заңдар шығарды. Қарбаласқа толы күннен кейін ол қатты шаршап ұйқыға кеткен. Таңертең ол әдеттегіден ерте оянды. Жүзі сынық. Жан дүниесіндегі жалғыздық жүрегін езіп барады. Оның емі – домбыраның сыңғырлаған әсем қоңыр үні мен құлын мүсін нәзік қыз еді.
Әмірші бір апта бойы шөлейт даланы кезді. Онда дала тышқанынан басқа бірде бір тіршілік иесі жоқ сияқты көрінді. Әбден қалжырап әлсіреген ол тұлпарынан түсті. Үрейлі бейнелерді елестететін сұрқай жартастың көлеңкесіне отыра кетіп, аздап демалғысы келді. Ол қызғылт-қоңыр тас үйіндісіне көз жүгіртіп еді, ол жер өте қорқынышты көрінді. Кенеттен... иә, кенеттен домбыра үні естілді. Құм үстіне төселген төсеніште жападан жалғыз домбыра тартып отырған сұлу қызды көзі шалды. Таныс, тартымды бейне. Даланың сұрапыл желі аяусыз соғып, құмды көз ашырмай ұшырып жатты. Қыз домбырасынан мұңлы да, өртті саз ыңырана шығып, көздің жасын, көңілдің мұңын шертіп жатты. Тағдырдың тәлкегіне түскен қыз жақындап келе жатқан адамды байқады да:
–  Менің қарным аш, шөл де қысып барады, - деді  әлсіз дауыспен.
Әмірші әбден қалжыраған қызды демеп, тұлпарына мінгізді. Сарайына алып келді. Қызметшілер оны тамақтандырды, жуындырды. Зерлі киім кигізіп, шашын тарап, жұпар маймен майлады. Жүрегін бақыт кернеген әмірші қыздың киелі пернеде ойнаған әуен саздарын естіп, жанына жұбаныш тапты. Аулаға  шығып, айналаға көз сала қарады. Батып бара жатқан күннің алқызыл жалқынына шомылған көкжиекте бақыт пен бақтың дәні қаулап өсіп тұрғанын көріп шаттанды.

Аудармашылар: Эржибет Антафи-Фаркаш, Зауре Төрехан, Бабақұмар Хинаят. Редактор: Ділдәр Мамырбаева


Нұрлан Әбішев: дос (barát)

Tallián Mariann: A fejedelem

Illusztráció: Szoboszlay Eszter

Kulcsszavak: dombra, fejedelem, láthatár (домбыра, патша, көкжиек)

Valahol a Selyemút mentén, ahol tevekaravánok keltek át a pusztákon, hogy rakományaikkal megörvendeztessék messzi földek lakóit, a hófödte csúcsok védelmező ölelésében büszkén terült el egy kis városka, melyet úgy neveztek, Almati. Az almafákról kapta a nevét, azokról a fákról, melyek öröktől fogva teremnek azon a vidéken. Az első tavaszi napsugarak jótékony melegére virágba borultak, és ha odafenn a magasságos meglebbentette kaftánjának szélét, a felkerekedő szél a fák fehér virágainak szirmait messze fújta. A levegőben úgy szálltak a szirmok, mintha hóval lepnék be a házakat és az utcákat. A gyermekek ég felé tárt karokkal köszöntötték a tavasz első sugarait, miközben ellepte hajukat a sok apró szirom. Az almafák alatt nőttünk, kiáltották, miközben a szélcsengők csilingelésének hangja messze elhallatszott.

2021. február 10., szerda

Zira Naurzbayeva és Liliya Kalaus: A régi dombra

Illusztráció: Timur Davletgireev

Kulcsszavak: dombra, apa, unoka (домбыра, әке, немере)

Nagymama egy tál meleg házi bauirsZakot tett elé, édes sült tésztából készült, csábító, aranyló kis labdacsokat. A tűzhely mellett letakarva, hogy meleg maradjon még több tányérnyi étel várta a vacsorát. Batu elmerült a bauirsZakban. Nagymama ezt az adagot túróval készítette, mint a dánok. Batu az egészet homoktövis lekvárral ízesített teával öblítette le. A nagyanyja minden sietség nélkül tejszínnel itta a teáját. Miután csillapította az éhségét, Batu megkérdezte: 
– Van egy dombrád, Nagymama? 
Amikor ezt a látszólag egyszerű kérdést meghallotta, az idős asszony megmerevedett. Aztán letette a teáscsészéjét az asztalra és meglepett arccal nézett az unokájára. 
– Mulatságos, hogy kérdezed. És éppen újévkor, nem semmi! Ez biztosan egy jel! Fel fogsz nőni, aranyom – egy pillanatra csendben maradt, elmerült a gondolataiban, aztán gyorsan, mint aki komoly elhatározásra jutott felállt – gyere velem! 
Mielőtt elhagyták a konyhát, Batunak eszébe jutott Aspara. Egy maroknyi bauirsZakot tömött a zsebébe. 
Nagymama régimódi hálószobájában félig sötét volt. Az ablakot nehéz függöny fedte. Ez a szoba mindig különös érzéssel töltötte el Batut. Valaha imádott az öreg szőnyegen feküdni, belenyomni az arcát, miközben ujjaival végigköveti a bonyolult mintákat. Egy labirintusra emlékeztették, mely a csodák világába vezet. Nagymama mellette ült, lábait maga alá húzta és csukott szemmel suttogott valamit maga elé. Aztán kinyújtotta felé a kezét, a barna, kék erekkel hálózott kezét és puha tenyerével megérintette a feje búbját. Ez volt a jel Batunak, hogy hajtsa a fejét az ölébe, ő pedig cirógatta sűrű haját és tovább suttogott. Az utóbbi időben Batu szeretett volna felnőttebbnek tűnni, így nem igen ment a nagyanyja szobájába. Többé elképzelhetetlen volt, hogy mint egy kisgyerek, lefeküdjön és a nagyanyja ölébe hajtsa a fejét. 
Nagymama levette a hímzett textil takarót egy fényes, mindenféle színű apró kövekkel díszített kofferről. Felnyitotta a tetejét. Kiemelt belőle néhány ruhákba bugyolált dolgot, és egyesével az ágyra fektette valamennyit. Aztán a koffer leges legmélyéről valami nagyon hosszút húzott elő, egy darab vörös bársonyba csomagolva. Mély levegőt vett, a batyut egy pillanatra a mellkasához szorította, aztán leült az ágyra. Nedves szemeivel Batura nézett. 
– Ülj le, aranyom! 
A csend, ami a homályba burkolózó szobára ereszkedett, a nyitott bőrönd – Batu sosem látta nyitva azelőtt, habár tudta, hogy Nagymama a legértékesebb vagyontárgyait tartotta benne, a dolgokat, amik emlékeztették a múltjára – ez az egész arra utalt, hogy Batu valami különlegesen fontosat fog hallani. Végül nagyanyja belekezdett a történetébe. 
„Amikor nagyon kicsi lány voltam, néhány nagyon rossz ember jött el az apámhoz, a te dédapádhoz. Annak idején nem értettem, mi történik, de azt tudtam, hogy valami szörnyűséges. Hangos kopogás ébresztett minket azon az éjjelen. Fekete kabátot, az övükön pedig pisztolytáskát viseltek. Katonák is voltak, puskákkal, kint álltak az ajtó előtt. A feketébe öltözött emberek mondtak valamit az apámnak. Aztán elkezdték kinyitogatni a szekrényeket. Papírokat rángattak ki a fiókokból és hagyták őket szétszóródni a padlón. Rázogatták és szétszaggatták a könyveinket, a ruháinkat, felhasították a párnáinkat és a paplanainkat, a bélés körbe-körbe repkedett a szobában. Az egyikük, a legfiatalabb még a dobozt is kiborította, amiben a játékaim voltak. Sírni kezdtem. A fekete ruhások főnöke valami kemény dolgot mondott. Apám egy szó nélkül felvett és a kicsi fejemet a mellkasához szorítva beszívta az illatomat, ahogy mindig, mielőtt elment volna otthonról. Aztán átadott anyámnak, megcsókolta, felvett egy kabátot, és a bejárati ajtóhoz ment. A fiatal fekete ruhás nevetett. Leemelte apám falra akasztott dombráját és szétzúzta a fém ágykereten. A darabokat a földre hajította. Még mindig emlékszem az ördögi zöld szemére.” 
„Elmentek. Akkor még nem tudtam, hogy soha többé nem látom majd az apámat. Nem értettem, mit ártott azoknak az embereknek, és miért bántak vele olyan gonoszul.  Olyan kedves és mókás volt, mindig csodás dalokat és történeteket talált ki. El is énekelte nekem a történeteit, a dalait és ilyenkor a dombrája mindig életre kelt, mintha csak beszélgetnének egymással.”  
 „Anyám csak sírt és sírt, nézte a dombra törött darabjait, és hirtelen úgy éreztem, mintha a húrok maguktól mozognának és halkan zengenének. Feltettem apám dombráját a padlásra. Később a fekete ruhások anyámat is elvitték. Egy közellenség felesége, azt mondták. Soha többé nem láttam. Egy árvaházba küldtek. Amikor felnőttem, elmentem a szülőfalumba, és megtaláltam a régi házunkat. Mások laktak már ott, de megengedték, hogy felmenjek a padlásra. Apám dombrájának törött darabjai rongyokba csomagolva még mindig ott voltak a sarokban. Elhoztam és megjavíttattam. Néhányszor megpróbáltam rajta játszani. De nem ment jól. Nagyon kicsi voltam, mikor apámat elvitték, így ő sosem taníthatott engem. Elrejtettem a dombrát ebbe a kofferbe, ahol az elmúlt években volt.„
Nagymama elcsendesedett. Aztán Batu fejét a melléhez szorította és beszívta az illatát. 
„Pontosan hatvan évvel azután születtél, hogy azok a gyilkosok elvitték az apámat. A születésed éjjelén vele álmodtam. Fiatalember volt, nevetett és a dombráján játszott. Rám nézett és mondott valamit. Egy névnek hallottam: Batu. Így ezt a nevet adtam neked. A Batu jelentése rettenthetetlen, határozott. Ez a név olyasvalakié, aki átlátja a dolgokat az elejétől a végéig. Azt remélem, hogy olyan ember lesz belőled, mint az apám volt: olyan bátor, erős és kedves. 
Batu nagyanyja kibontotta a bársony borítást és átadta a fiúnak a régi dombrát. 
– És reméltem, hogy egyszer eljön a nap, amikor kérni fogod tőlem a dédapád dombráját. Most a tiéd Batu. 
Batu egy szó nélkül vette át a hangszert a nagyanyjától és visszament a saját szobájába.

Fordította: Ainash Sadyk, Shelley Fairweather-Vega, Várfalvy Emőke. Szerkesztette: Turbuly Lilla


Dina Odess: Dombra (домбыра)

Зира Наурызбаева, Лиля Калаус: Ескі домбыра

Суретші: Тимур Давлетгиреев

Негізгі сөздер: домбыра, әке, немере (dombra, apa, unoka)

Әжесі тау болып үйілген бір табақ бауырсақты немересінің алдына жылжытты. Майға қуырылған шелпек салынған табақты бетін майлықпен бүркеп, пештің жанына бөлек алып қойды. Бату ыстық бауырсақты ірімшікке қоса асап, соғып алды, бүрген тосабын араластырған шайдан сыңғытты. Әжесі асықпай, кілегейлі сүт қатқан шай ішті. Өзек жалғап алған соң, Бату ойлы жүзбен тосын сұрақ қойды:
– Әже, сенде домбыра бар ма?
Осы бір, былайынша, қарапайым сауалды естігенде, әжесі меңірейіп қалды. Сосын кәсесін үстелге қойды да, таңданыспен немересіне көзін тікті:
– Мұны сұрағаның қызық екен,оның үстіне Наурызға қараған шақта.Бұл – нышан. Есейейін деген екенсің, құлыным, - деген ол, өз ойымен әуре боп, аз-кем үндемей қалды, содан соң орнынан жіті тұрды. – Жүр.

2021. február 8., hétfő

Nurjan Tumenov: Művészet-kúra

 

Illusztráció: Assel Kenzhetayeva


Kulcsszavak: kép, isten, zene (сурет, тәңір, ән-күй)

Mikor rettegek, félek,
A szívem is keményebb.
Emberben bízzak? Létet
Csak Istentől remélek.

De szívet nem cserélek,
S ha búbánatba téved,
A művészet elég lesz
gyógymódnak. Ugye kéred?

A vers karnál erősebb,
Szavai selyemfények,
Jelentései mélyek,
A képzelet felébred.

A kép szebb, mint a szőnyeg, 
Ezer színnel telített,
Formák és tiszta élek
Tehetségről beszélnek.

A dalok népszerűek,
Elégedett a lélek,
Mikor a hang feléled,
S a gázsi zsebbe mélyed.

De legjobbak a filmek,
A színes szalagok.
Majd kazak stáb is forgat,
Lesznek jó szerepek.

Fordította: Nurjan Tumenov, Miklya Zsolt

Nurjan Tumenov versét meghallgathatod az alábbi felvételen, a szerző előadásában:



Olga Tsay: Kocka (текше)

Olga Tsay: Ecset (қылқалам)

Olga Tsay: Könyv (кітап)