Varga Zsófi illusztrációja |
Lili, a padlás és a mi lesz most
...Az Apától kapott könyveket Anya a padlásra vitte. Jó lenne átnézni, mi
maradt odafent, gondolta Lili. A padlásfeljáró a fürdőszoba melletti apró
folyosóról nyílt. Leemelhető létrán lehetett feljutni. Lilinek az íróasztalát
kellett kicipelnie, hogy arra felállva, kinyithassa a padlásajtót. Ezt csak
akkor tehette meg, ha Anya nem volt otthon és Rézi sem ólálkodott a közelben.
Első padlásfeltérképezése nem indult jól. Rézi beárulta Anyának, és a nagy
sietségben lecsúszott a lába a második létrafokról. Megúszta egy vállficammal.
Anya azóta megtiltotta a padlásra feljárást.
A meglazult cserepek alatt cikázva keresztezték egymást a betóduló
fénycsíkok. A sarkokban kristályszálak ringatóztak. Édeskés, állott szag
terjengett odafent. A feljáróval szemben egy kisasztal állt, rajta
befőttesüvegek, törött karácsonyfadíszek, egy papírdoboz, egy ládika. Lili az
asztalhoz lépett. Felpattintotta a láda tetejét. Mintha valami átsuhant volna a
lábfején. Összerezzent. Elővette az elemlámpát és rávilágított a cipőjére. Nem
látott semmit.
– Lili, hol vagy? – hallatszott odakintről Rézi hangja.
– A szobámban olvasok! – kiáltott vissza Lili.
– Maradj ott szépen, míg anya hazajön.
– Rendben – mosolygott Lili, és kibontotta az asztalon porosodó
papírdobozt. Könyvek voltak benne. Könyökig beletúrt. Helyet szorítva az
asztalon, kupacba rakta a könyveket.
– Megvagy! – kiáltott fel Lili boldogan, és megsimogatta a doboz alján
talált könyv borítóját.
– Jaj, nee! – nyafogta valaki.
Biztos képzelődöm, gondolta Lili. Anya még nem jött meg, Rézi a kertben
sütteti a hasát.
– Azt neee!
– Mit ne? – kérdezte halkan Lili.
Egy vörösen hol pislákoló, hol erőteljesen izzó nagy fénygombolyag-forma
valami ugrott az asztalra, és a könyvre mutatott. Lili azt érezte, mindkét
lábát elhagyja az erő. Visítani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán.
Menekült volna, de nem engedelmeskedett a teste. Úgy állt ott, mint egy szobor,
igaz, szobornak talapzatában kissé ingatag.
‒ No, a kezdeti sokkal meg is volnánk! ‒ nyugtázta az ismeretlen, és gömbölyded formájából kipattanva
az asztal mögé ugrott.
‒ Biztos napszúrást kaptam! Egy sárkány! ‒ dörzsölgette a szemét Lili.
‒ Egy sárkány ‒ ismételte az
idegen. ‒ Ha emlékeznék a nevemre, be is mutatkoznék úgy, ahogy
illik, de sajnos nem emlékszem.
‒ Én Lili vagyok ‒ hadarta a kis szemüveges.
‒ Szívből örvendek ‒ kiáltotta a sárkány, és szája sarkából előbuggyant egy gyengécske tűzkarika. ‒ Már megint! ‒ nevetett a fura szerzet ‒,
mintha vörös fényű villanykörték égnének a hasamban,
vagy egy kisebb tábortűz.
‒ Csípjen meg valaki! Egy beszélő sárkány – dadogta Lili, és egy pillanatra
visszatartotta a lélegzetét, hátha az segít.
‒ Én megcsíphetlek!
‒ Ne közelíts, mert ‒ nézett zavartan körbe-körbe Lili ‒,
mert rád borítom ezt az állólámpát.
‒ Valami olyat nem tudnál mondani, ami tényleg megfélemlít? Döme is ilyen
kis bugyuta megfélemlítéssel kezdte az ismeretségünk.
‒ Ki az a Döme? És te honnan kerültél ide? ‒ kérdezte nekibátorodva Lili.
‒ Hogy honnan jöttem – vonta meg a vállát a sárkány ‒, fogalmam sincs, de
éppen azon vagyok, hogy megtudjam. Döme jóbarát, itt lakik a szomszédban.
Lili végigmérte a betolakodót. Egy méter magas lehetett. Vékony volt és
nyúlánk. Kígyószerű testét nagy vörös pikkelyek borították. Lili a sárkány
hasára szegezte a tekintetét. Hangosan kacarászni kezdett. Próbálta
visszafojtani, de nem sikerült. A sárkány hasán megannyi apró sebtapasz.
Mindegyiken színes kis sárkányok.
‒ Azok csak nem...? – fuldoklott Lili a nevetéstől.
‒ Igen. Ragtapaszok. És? Tele volt a hasam karcolással. Dömének meg volt
ragtapasza.
‒ Elég vicces.
‒ No, akkor térjünk is a lényegre, ha már ennyire nekibátorodtál. Kérem a
könyvet! ‒ türelmetlenkedett a sárkány.
‒ Bármelyik másikat elviheted, de ezt nem adhatom.
‒ Nekem csak ez a könyv kell. Semmi más. Öt kilométerről már kiszúrtuk,
hogy itt van, ebben a dobozban.
‒ Öt kilométerről? Kiszúrtátoook? Mégis hányan vagytok összesen?
‒ Két sárkány és a szomszéd Döme. A könyvet! ‒ dobbantott a ragtapaszos.
‒ Nem lehet. Apukámtól kaptam ‒ jelentette ki határozottan Lili.
‒ Akkor mi legyen? Szétcincáljalak, vagy inkább ideadod a könyvet? ‒
vicsorgott a betolakodó.
‒ Ezt egy olyan szerzet mondja nekem, aki tele van gyereksebtapasszal, és
azt sem tudja kicsoda, honnan jött? ‒ gúnyolódott egyre bátrabban Lili.
‒ Gyereksebtapasz ide vagy oda, veszedelmes, kegyetlen sárkány vagyok.
Megehetlek, vagy akár az egész házat felperzselhetem, ha akarom ‒ húzta össze a szemöldökét a sárkány, és egy sebes
mozdulattal kitépte Lili
kezéből a könyvet.
‒ Azonnal add vissza, mert, mert ha nem ‒ dühöngött Lili és itt elakadt.
‒ Mert ha nem, mi lesz? ‒ kuncogta a sárkány, és leugrott a
padlásról át a folyosón le a konyhába. Dübörgött tőle a ház. Kivágta a teraszajtót, átrohant a kerten, meg sem állt a kerti sövényig. A sövény
megmászásában nem lehetett túl sok gyakorlata. Odaát vízbe csobbant. Lili sem
vacakolt sokáig. Követte a sárkányt. Lélegzet visszafojtva vágtatott. Rézi egy
napernyő alatt bóbiskolt. Talán mit sem sejtett volna az egészből, ha a kertbe
érve Lili el nem kiáltotta volna magát:
‒ Azonnal állj meg, hallod?
‒ Miket kiabálsz itt össze-vissza? ‒ hunyorgott Rézi álmosan. Lili
nem válaszolt. Felágaskodott, hogy
elérje a sövény tetejét, de észrevette, hogy égetett lyuk tátong a sövényen. Nem tétovázott. Átfúrta magát rajta.
‒ Liliii, mit csinálsz? ‒ üvöltötte Rézi és kishúga után eredt.
Lili a szomszéd kertben találta magát. A sövény mentén egy nagyobb medence
állt, a medence mellett rózsabokrok. Pont olyanok voltak, mint amilyeneket Apa
ültetett egykoron.
‒ Azonnal gyere haza! – suttogta Rézi és kézen fogta Lilit.
‒ Vörös, semmit sem lehet rád bízni ‒ morogta valaki.
Lili megfordult. Rézi hátrakapta a fejét. Annyit tudott elrebegni „Jaj!” és
elájult.
‒ Nem hiszem el! Már ketten vannak! ‒ dörmögte egy Lili számára ismerős hang.
Lili előtt már két sárkány állt. Az egyik szürke volt, a másik vörös. Az
egyik ragtapaszos, a másik szemüveges...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése