Keresztbe-kasul – villáminterjú Turbuly Lillával

 

„Minket keresztbe-kasul hálóznak a szakmai és szakmán túli barátságok”

 

Fotó: Kopecskó János

Hogyan lettél Cimbora?

Még az indulás évében, 2012-ben kaptam Simon Réka Zsuzsannától egy levelet, amelyben írást kért tőlem. Bár akkorra már megjelent két gyerekeknek szóló kötetem, még eléggé kezdő voltam a gyerekirodalomban. Rékával nem ismertük egymást, és azóta sem kérdeztem meg tőle, hogyan jutottam eszébe. Mindenesetre megnéztem az oldalt, és örömmel csatlakoztam. Az első mesém Csattról, a télire itthon maradt gólyáról szólt. Varga Zsófi készített hozzá illusztrációt, akit szintén nem ismertem, de – hála az Író Cimboráknak – azóta olyan jó ismeretségbe kerültünk, hogy tőle kértem képet a felnőtt novelláskötetem borítójára, és nyitottam már meg kiállítását is a képeihez készült versekkel.

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod a szót „Író Cimborák”?

közösség, barátok, játék, feladat, Miklya Zsolt, Bódi Kati, szerkesztés, hajnali levelek, képvadászat, írótábor

Melyik projekt volt a kedvenced? Melyiket tartod a legeredményesebbnek?

Kettő is van: a Hét határon, amelyben külföldi illusztrátorok képeihez írtunk mesét, és lett belőle egy kiállítás is, és az Otthonmesék. Esztétikai szempontból az első, társadalmi szempontból a második volt fontos, hiszen utóbbival az Utcáról Lakásba Egyesületnek gyűjtöttünk pénzt a műveink árverésre bocsátásával.

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

Az, hogy az alapvetően magányos írói léthez hozzáadja a közösséghez tartozás tudatát. Nagy szó ma az is, hogy ez egy segítő, együttműködő közeg, a társadalmi megosztottságnak itt nyoma sincs.

Mi az, amit nem szeretsz a cimboraságban?

Hogy nem jut rá elég időm, így vannak hónapok, félévek, amikor nem tudok részt venni a közös munkában, és ettől kicsit furdal a lelkiismeret.

Segítette-e szakmai előrelépésedet és/vagy személyiséged fejlődését a cimboraság?

Igen, van egy sor olyan mesém, versem, ami az Író Cimborák nélkül nem született volna meg, kellett hozzá a szerkesztők nógatása. És ahogy már írtam, jó érzés ehhez a közösséghez tartozni, sokkal átfogóbb képem van a gyerekirodalomról, amióta megismertem, és olvasni kezdtem a cimborákat.

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Több cimborával is közelebbi barátságba kerültem, vannak, akikkel közös munkáink is lettek. Szerintem minket keresztbe-kasul hálóznak a szakmai és szakmán túli barátságok.

Mi a legjobb emléked a cimborasággal kapcsolatban?

A kiskunfélegyházi tábor. Mindig azt gondoltam, hogy hozzám nem passzol a megadott témára írás, és hogy képtelen leszek így írni. Aztán mégis sikerült. Az ott született verseim közül több is bekerült később a verseskötetembe, ami azért nagy szó, mert ritkán és nehezen írok verset. A munkán kívül is élmény volt az a pár nap: barátkozni, tábortüzezni, egymásra figyelni. És amikor az Otthonmesékkel felléptünk a Fedél Nélkül karácsonyi ünnepségén. Jó volt beszélgetni, együtt játszani az addig csak az utcáról ismert újságárusokkal.

Ha négykezest kellene írnod egy Cimbitársaddal, kit választanál? Miért?

Mészöly Ágival már többször írtunk többkezest, szerintem jól ment. De Molnár Krisztina Ritával, Nagy Izabellával és Szabó Imola Juliannával is tudnánk egy húron pendülni szerintem.

Ki a kedvenc grafikusod? Miért? Mely cimbis illusztrációját mutatnád meg másoknak?

Varga Zsófit már említettem, legyen az a képe, amit a Csatthoz készített: 

(c) Varga Zsófi

És Bódi Kati, aki nagyon sokféle tud lenni. Nagyon szeretem a nagy festőelődök modorában készült önarcképsorozatát, és önző módon a verseimhez készített képeit is. A cimborás műveiből nehéz választani, legyen mondjuk ez a portré Lázár Ervinről: 

(c) Bódi Kati