Lilla kedvencei: Apu, te! – Bóbitaszárnyak

 

Turbuly Lilla: Apu, te!

 

Apu, te!
Hallod-e?
Hallod ott, ahova mentél?
Nincs mobilod, hogy jelezzél?
Vagy a töltőt hagytad hátra?
Térerő nincs más világba?
Nem moccanok akkor innen,
szemem tartom a kilincsen,
fülelek, hogy te nevetsz-e
nagyon távol, vagy egy lepke
szárnya csapkod,
szólok addig én magamhoz,
mesét mondok, nem egészen…
csak ahogyan én emlékszem…

Volt egy apu, nem volt bajsza,
se szakálla, csak kedves arca.
Morgott, ha kertjére rontott
egy-két túlbuzgó vakondok,
de nem öntött sose ürgét,
nem is látott ilyen fürgét
kiskorába’ se, hisz tudható:
az ürge nem panellakó.
De amikor kertje lett,
folyton ásott, ültetett.
Körülötte keltem, jártam,
letapostam, kapirgáltam,
nem szidott meg mégse engem,
meséjében ürge lettem.   

Volt egy apu, csöndes, vékony,
fogyó holdból holdemléknyom.
Hívom mégis, hallja, hátha,
van térerő a másvilágba’.

(c) Pernyész Dóra

Miklya Zsolt: Bóbitaszárnyak

Ha bóbitával ébredek, az jót jelent.
Nem tűnik el, csak úgy, az álmom.
Anya azt mondja, maradjak idelent.
Nem kell a szitakötőkkel szállnom.

Ha bóbitával ébredek, már szállok is.
Szárnyára vesz egy láthatatlan angyal.
És angyalokkal repkedek, van három is.
Keringőzünk a szitakötőrajjal.

Ha bóbitával alszom el, az jót jelent.
Nem tűnik el, csak úgy, az ébrem.
Apa azt mondja, dolgozni ment.
Én se maradhatok akkor tétlen.

A szárnyaim ilyenkor megkapom.
A fél világot vele körbeérem.
A másik felét holnapra hagyom.
De előbb még felébredek szépen.

 

Első megjelenés: Laci, te! – Bóbitaszárnyak