Hétmérföldes időkibővítő – villáminterjú Nyulász Péterrel

 

(c) Fotó: Szász Marcell

 

Hogyan lettél Cimbora?

Azt gondolom, ennél a kérdésnél én inkább a lapítók közé kell, hogy tartozzak, mert inkább a rendkívül hamar csatlakozó néhányak közé tartozom, minthogy az ötletadó-alapítók egyike volnék. Ám ha jól emlékszem, Dávid Ádám (vagy Finy Petra?) volt, aki felhívott (e-mailt írt?) – hogy összejönnénk Cimborálni, mit szólok? Én pedig nem szóltam, hanem mentem, ha jól rémlik, a Nyitott Műhelybe arról beszélni, hogy vegyünk példát az Illusztrátor Pajtásokról, s hozzunk létre egy alkotó közösséget, dolgozzunk össze velük, és teremtsünk teret az értékhordozó gyerekirodalom alkotóinak/műveinek/olvasóinak/barátainak az egymásra találáshoz.

Szerinted kik olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?

Ezt igazából sohasem gondoltam végig, és igazából fogalmam sincs. Csak gondolom, hogy ez leginkább egy amolyan 2in1 dolog: felnőttek olvassák – gyerekeknek.

Miért jó, hogy alapvetően online oldal vagyunk?

Kis túlzással kijelenthető, hogy ami nincs az interneten, az nincsen is, s abban is van némi igazság, hogy az internet nem felejt. Arról kár is okfejtésbe kezdeni, hogyan köt össze térben és időben, hétmérföldes időkibővítő csodakészülék módján – évtizedeken és ezermérföldeken által. Így a legszerencsésebb dolgok egyike, hogy online felületen (is) létezik az Író Cimborák közössége. Itt az „elő” példa rá a következő válaszomban.

Mi az, amit nem szeretsz a cimboráskodásban, vagy ami megnehezíti a cimboraságot?

Nem szeretem nincs benne, de nehézsége van számomra, méghozzá az, hogy kellő időt tudjak szánni rá ahhoz, hogy a blog rangjához, ezen közösség alkotó erejéhez méltó mesét/verset adhassak ki a kezemből. Ez a magyarázat arra is, hogy kissé megritkult a jelenlétem…

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Igen. Kétszeresen is, merthogy nanáhogy alakulhatnak szakmai barátságok – kapcsolatok! Ahogyan például épp az imént felemlegetett Hét határon projekt alkalmával volt szerencsém megtapasztalni Rét Viki szerkesztői munkáját. Persze mint „szakmabéliek” ismertük egymást korábban is, ám ez volt az első alkalom, amikor „szénné pirosozta” a szövegemet… De olyannyira, és úgy, hogy onnantól fogva, ha csak egy mód van rá, őt kérem fel az ilyeténféle közös munkára.

Segítette-e szakmai előrelépésedet és/vagy személyiséged fejlődését a Cimbi oldal?

Hm. Kiét nem?

Melyik projekt volt a kedvenced a tíz év alatt? Miért? Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?

Nagyon szerettem a „Kinek a bőre” játékot, amikor is gyerekek rajzaihoz írtunk meséket. A saját írócimborás írásaim közül is az a mese a kedvencem, amit egy ötfejű sárkány képe ihletett. 

Mi a legjobb emléked a cimborasággal kapcsolatban?

Az a „baj”, hogy sok-sok jó emlék, nagyszerű és párját ritkító esemény közül kell választani – de számomra talán a leginkább büszkeséggel teli és nagyszerű emlék az, ami igazán grandiózus eredmény volt: 2013 őszén/telén és 2014 tavaszán/nyarán a Hét határon nemzetközi meseprojekt, melyben 19 ország 74 alkotója – és akkor namégegyszer TIZENKILENC ORSZÁG! HETVENNÉGY ILLUSZTRÁTORA ÉS ÍRÓJA működött közre Simon Réka Zsuzsanna ötlete és kitartó szervezői munkája nyomán. A felkért, neves illusztrátorok képeket küldtek, az írócimbik – meg még páran vállalkozó kedvű „felnőtt írók” is tollat, cerkát, billentyűzetet ragadtak, mesét/verset írtak, a végén pedig egy nagyszerű kiállítást is szerveztünk a képekből–szövegekből.

Aki nem hiszi, járjon utána:

itt

vagy itt

esetleg itt

Küldetés vagy játék? Tettek mezeje vagy játszótér? Szerinted mi illik jobban a Cimbora műhelyhez: küldetésnyilatkozat, játékszabály vagy ars poetica?

Régi meggyőződésem, hogy egy dolgot érdemes nagyon komolyan venni, az pedig a játék. Ez akár ars poetika is lehet, de valóságos küldetés is, hogy minél többexámára segítsünk ezt felismerni. Azt gondom, az Író Cimborák csapatát alkotó alkotók ebben találtak leginkább egymásra.

 

(c) Fotó: Bach Máté