 |
| (c) Dabronaki Efraim (8 éves) |
Dabronaki Efraim – Nyulász Péter: Az ötfejű sárkány
Az ötfejű sárkány meséje úgy kezdődik, hogy hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy hétfejű sárkány. Sőt, ha csak egy kicsivel korábbról kezdjük a történetet, akkor már azt kell mondanunk, hogy hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy tizenkettő fejű sárkány! És hiszitek vagy sem, de az ötfejű, a hétfejű és a tizenkétfejű sárkány története egy és ugyanaz! Hogy az nem lehet? Ó dehogynem!
Csak ezt a mesét valójában úgy kell elkezdeni, hogy egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy buta lovag, aki még azt sem tudta, hogy elseje hányadikára esik. Fogalma sem volt a számokról, gőze nem volt arról, hogy mennyi az egyszer egy, vagy a kettő meg kettő.
Volt azonban, amihez mindenkinél jobban értett, méghozzá a kardforgatáshoz. Ebben a mesterségben senki nem volt őhozzá fogható, bárkit legyőzött, ripsz-ropsz. Ezért aztán, amikor ellenség közelített, a király csak elszalajtotta a küldöncét ehhez a lovaghoz, az pedig ment, és sitty-sutty, és az ellenségnek se híre se hamva.
Történt egy napon, hogy ehhez a messzeföldön híres kardforgató lovaghoz maga a király kopogtatott be! Úgy tűnt, hogy nagyon komoly dologról lehet szó, mert nagyon izgatott volt a király, és köszönés nélkül kezdett a mondandójába.
– Nagy baj van, kedves Lovagom! A legfélelmetesebb fenevad közelít királyságunk felé: az örök időktől fogva létező, tűzokádó, mesebeli sárkány!
– Egyet se búsuljon felséged – felelt magabiztosan a lovag, és már kapta is a kardot, páncélt, hiszen tudta a dolgát. Ám a király megfogta a karját.
– Állj csak meg egy pillanatra! Tudom én, hogy nincs miért aggódnom, hiszen számodra nem akadály egy ilyen ellenfél. Ám neked is tudnod kell valamit! Az udvari varázslóm egy ősi, elfeledett nyelven írott kódexben megfejtette a mesék örök időktől fogva létező régi törvényét: nem csupán legyőzhető, hanem mindörökre elpusztítható a mesebeli sárkány!
A király lelkesen közel hajolt, de csak suttogni merte a nagy felfedezést:
– Sok vitéz legyőzte már a mesebeli sárkányt, csakhogy mindig a fejét nyisszantották le! És az ősi törvény szerint a mesebeli sárkány ilyenkor újraéled, és még gonoszabb lesz, mint annak előtte. De most jól figyelj, kedves lovagom! Örökre elpusztítható ez a gonosz bestia, de csak akkor, ha félbevágják! Rajtad múlik hát, hogy a mesék megszabadulnak-e ettől a vérszomjas fenevadtól!
– Nem ügy – vonta meg a vállát a lovag, és már el is porzott lova hátán, hogy kettévágja azt a sárkányt.
Csakhogy – mint arról volt már szó – ennek a lovagnak sajnos az esze nem volt olyan éles, mint a kardja, pedig parádés győzelmet aratott. A sárkányharapások elől jobbra hajolt, a karmolások elől balra, pajzsával kicselezte a sárkányfújta tűzcsóvákat, majd egy nagyszerű ugrás kíséretében kettévágta a bestiát. Egy bökkenő volt csupán: nem jól.
Illetve abban az értelemben igen, hogy tetőtől talpig átnyisszantotta. Ketté is vált a sárkány szépen a vágás mentén, csakhogy annak a buta vitéznek fogalma nem volt arról, mennyi a fele a tizenkettőnek! Így aztán egyel arrébb vágott, és egy hétfejű, meg egy ötfejű darabra hasította a sárkányt.
Ezért aztán – szerencsére, vagy mégsem –, de nem tűntek el a mesékből a sárkányok, hiszen az az egyetlen lovag, aki képes volt kettévágni a bestiát, nem tudta megszámolni, hol van a fele a tucatnak.
Lehet, most azt kérdenétek, de akkor miért van az, hogy mindig csak a hétfejű sárkányról hallani meséket, az ötfejűről pedig szinte soha?
Ennek is megvan a magyarázata.
Annak a tucatnyi fejnek mind-mind saját akarata volt és saját tulajdonsága. Volt harcias, meg szelíd, és nagyszájú meg visszahúzódó, és így tovább. Mindnek megvolt a pontos ellentéte. És az az ősi törvény abban a kódexben arról szólt: ha pontosan félbevágják a sárkányt, a két fél sárkány hat-hat feje, mint egymásnak ellentétei, örökre kioltják egymást, s így elpusztul a fenevad.
De hát annak a buta lovagnak a pontatlan vágása miatt nem ez történt. A sárkány újraéledt, csak nem egy darabban, mint korábban, hanem kettőben: lett egy hétfejű, meg egy ötfejű sárkány. S közben az történt, hogy az a fej került a hét közé, amelyik folyton szerepelni akar. Ezért aztán a hétfejű sárkány mindig nagy csinnadrattával ejti foglyul a királykisasszonyokat, és élvezi, hogy főszereplője a meséknek.
Az ötfejű sárkány viszont inkább visszahúzódó alkatú. Kerüli a színes forgatagot, s jobb szereti, ha békén hagyják, s nem tud róla senki, mondhatnánk, csendes és egyszerű, szürke életet él.
Ám aki jól figyel, megláthatja néha-néha, amikor szikrát prüszköl éjjel a csillagok közé.
Első megjelenés: Az ötfejű sárkány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése