Vasárnapi Matiné - Lipka Borival - 4. rész

A bejegyzésben bemutatjuk Takács Eszter logóterveit

Utoljára jelentkezik a Vasárnapi matiné. Ezúttal Bori azt a témát járja körül, hogyan születtek meg a kazak versek magyar fordításai, milyen kihívásokat tartogatott ez a feladat. A beszélgetésben több Író Cimbora és fordító is megszólal.

Lipka Bori: Az eddigi interjúkban sok szó esett a műhelymunka során született szövegek fordításáról. Már az is jól megbonyolítja a helyzetet, hogy kazak-magyar fordító hiányában a legtöbb művet először valamilyen köztes nyelvre - angolra vagy oroszra - kellett lefordítani, de a versek esetében még nehezebb lehetett a helyzet. Hogy oldottátok meg ezt a kihívást?

Majoros Nóra: Ha egy kazak meseantológiát szeretne egy kiadó megjelentetni magyarul, akkor keres egy kazak-magyar műfordítót. Nem sok van, de akad. Itt viszont más volt a cél, mi műhelymunkát végeztünk. A műfordítás irodalmi feladat, és úgy éreztük, benne van a csapatban a kedv, a tehetség, a kíváncsiság és az igény. A fordítást több eszköz segítette. Az egyik kézenfekvő eszköz a Google fordító. Bármennyire komolytalanul hangzik, a segítségével képet kaphattunk egymás szövegeinek tartalmáról. A másik a köztes nyelven készült nyersfordítás. A harmadik a szerzővel való aktív kapcsolattartás. Próza esetében ez elegendőnek bizonyult, de a versek esetében szükség volt arra, hogy az eredeti vers hangzását is halljuk. Ezért készültek eredetileg a hangfelvételek. Arra is gondoltunk, hogy az olvasó számára is érdekes lehet az eredeti verssel találkozni. A cirill betűket kevesen olvassák Magyarországon, és a magyar nyelv sem kiolvasható Kazahsztánban, így a vers rejtve marad a szimbólumok mögött. Az emberi hang akkor is életre kelti, ha nem értjük a szavakat. A magyar verseket egy színész csapat mondta el, a feladatot Tallián Mariann koordinálta, az elkészült hanganyagból Takács Eszter készített videókat.

Tallián Mariann bemutatkozása

Lipka Bori: Kik vettek részt a versvideók elkészítésében? Milyen volt a versvideókkal dolgozni? Te hogy kapcsolódtál be a Szósátor projektbe?

Tallián Mariann: Több, mint egy éve, Fodor Veronika meghívott az Író Cimborák Aki nem lép egyszerre projektjébe. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy azóta is erősíthetem a csapatot. Az Író Cimborák műhelye szerintem attól olyan sikeres és nívós, hogy az amúgy is elismert szerzők, illusztrátorok nem díjazásért, hanem a munka öröméért alkotnak. Leghívebben tükrözi ezt a szemléletet a kazak projekt, itt mindenki összefogott és erőn felül dolgozott a megvalósításért, az embert próbáló pandémia idején. Beszédes ez a történet. Bár személyesen nem tudunk találkozni mostanság, a világháló segítségével bizonyíthatjuk, hogy a kultúra összekapcsol minket, történjék bármi. Színész barátaimat kértem meg, hogy mondják fel a nekik szánt verseket, és az orgánumukhoz igazítottam a versfelosztást. Buza Tímea, Turi Bálint, Lázár Balázs és jómagam nagyon élveztük a feladatot. Szerintem mindenki, aki részt vett a Szósátorban, megérezte ennek a felhívásnak a különlegességét és az üzenetét. Ráadásul mindezt a gyerekek nyelvén! A tiszta forrás, tiszta hang ebben a zűrzavaros időszakban.

(A versvideókat az Író Cimborák YouTube csatornáján nézheted meg)

Buza Tímea bemutatkozása

Lipka Bori: A kazak versek magyarra fordítása is ugyanilyen nagy kihívás volt? Kik vettek részt a munkában? 

Majoros Nóra: Mindkét irányú fordítás nagyjából ugyanúgy történt. Kazak oldalon az okozott nagyobb kihívást, hogy a csapat tagjai közül alig beszél valaki angolul. Mi több szöveget adtunk, és azokhoz inkább angol fordítás készült, ami óriási terhet rótt egy-egy angolul tudó kazak fordítóra. Ezért önkénteseket toboroztunk az olvasóink közül, akik oroszra fordítottak műveket. A kazakok nagy részének anyanyelve az orosz is. A másik nehézség az volt, hogy a kazak irodalomban a versforma sokkal szigorúbb és klasszikusabb. A szabad versekkel, nem versszakokra tagolt versekkel, pláne a prózaversekkel nem tudtak megbirkózni. Tartalmilag is szabadabb, asszociatívabb, játékosabb a magyar líra, a kazak versek sokkal konkrétabb mondanivalóval bírnak. Így több esetben kazakul nem fordítás, hanem reflexió született: a nyersfordítás alapján készült el egy változat, a kazak lírában ismerős formával. Két alkotó esetében fordultunk műfordítóhoz: Miklya Zsolt balladameséjét és Simon Réka Zsuzsanna prózaverseit Mukusheva Raushangul, a Szegedi Tudományegyetem Altajisztika Tanszékének oktatója fordította kazakra. Összességében azt hiszem, a fordítás volt az a feladatkör, amelynél a legtöbb, a csoporthoz eddig nem tartozó résztvevőt mozgattunk meg. Ők azok, akik a köztes fordításokat végezték, és a nevük a projekthez tartozó impresszumban, a fordítók között látható.

A projekthez köztes fordítóként csatlakozott Joe Váradi, akinek a segítségével Tasi Kata balladájának angol nyelvű műfordítása készült el, ez alapján pedig a kazak verzió is kiválóan sikerült. Joe és Kata verseinek találkozása egy hosszabb távú együttműködést indított el. Ehhez a balladához tehát a projekt kapcsán két műfordítás is létrejött.

Turi Bálint bemutatkozása

Lipka Bori: Joe, te hogy kerültél bele a Szósátor projektbe? Milyen volt Kata balladájával dolgozni? 

Joe Váradi: Gyerekkorom óta külföldön élek, és csak néhány éve kezdtem el műfordítással foglalkozni. Népszerű gyerekversekkel kezdtem, amelyeket saját gyermekeimnek is énekeltem, később Dsida, Weöres, Petőfi, Kányádi, Nemes Nagy versekkel folytattam. Közben felvettem a kapcsolatot otthoni műfordítókkal, és tavaly így hívta fel egy ismerősöm a figyelmem az Író Cimborákra.

Nórának elmondtam, hogy én kizárólag verset fordítok, és hogy szeretem az időmértékes, rímelő versek kihívását. Mutatott pár mintát. Köztük volt az Árvák éneke Katától, és ez rögtön rabul ejtett. Aznap este megcsináltam az első pár versszakot. Nagy élvezet volt a fafajták (boróka, juhar, fűz) megfelelőit, illetve a versbe ültetett altatót kisakkozni úgy, hogy megőrizzem az eredeti dal ritmusát.

Valóban, később egy hosszabb, kötetlenebb munkáját is lefordítottam Katának, ez itt olvasható: https://medium.com/scrittura/the-magic-mirror-18d0f4b8328a

Lipka Bori: Úgy tudom, hogy több versfolyam is született a közös alkotómunka során. Ezekről tudnál pár szót mondani?

Majoros Nóra: A projekt elején az alkotók csak a kétnyelvű szólistával találkoztak. Erről eszembe jut, hogy a helyesírás ellenőrző mindig fennakadt a szólista szón, és szólózenészként értelmezte. Valóban a szószedet volt a mi zenekarunk szólistája. Amikor befutottak a művek (gondolok itt a szövegekre, kalligramokra és képekre is), kiderült, hogy egy csomó összefonódás jött létre, csak amiatt, hogy ugyanazt a szószedetet használta inspirációnak minden alkotó. Két versfolyamot teszünk közzé a blogon, az egyik március 13-án, a másik 15-én érkezik. Simon Réka prózaversének elkészült a műfordítása Raushan jóvoltából, de készült hozzá egy kazak reflexió is, amelyet Bertóti Johanna fordított vissza magyarra. Olyan, mint egy láncjáték. A kazak csapat szerint a reflexió a projekt egyik legszebb kazak verse lett, és ez a fordításról is elmondható. A másik izgalmas találkozás Magiza Hunapia és Mészöly Ágnes verse. A két vers hangulata, témája olyan, mintha a két költő egymásnak felelne, mintha összedolgozott volna - ahogy Tóth Ágnes és Hétvári Andrea kék és zöld versével egymásnak felelt, vagy Miklya Zsolt és Miklya Luzsányi Mónika verse és meséje egymásra épül. De ebben az esetben nem erről volt szó, hiszem a két alkotó nem ismerte egymást. Éppen ezért Magiza versének fordítására Ágit kértük fel.

Lázár Balázs bemutatkozása

Lipka Bori: Hogy működött a fordítási folyamat? Milyen érzés volt a saját versed “párját” fordítani? Beszéltetek valamilyen formában Magizával az alkotásokról? 

Mészöly Ágnes: Talán éppen azért volt nagyon izgalmas feladat, mert az alkotóval nem, csak  a szöveggel találkoztam… méghozzá egy ismeretlen nyelven, többé-kevésbé ismeretlen jelekkel írt szöveggel. Persze kiskoromban én is tanultam a cirill ábécét, mégis sokat segített a latin betűs átirat és az angol nyersfordítás. Ez alapján készítettem el az első verziót, amit utána Miklya Zsolt segítségével csiszoltunk tovább. Életem első versfordítása volt - és, őszintén szólva fogalmam sincs, mennyire tudtam visszaadni Magiza gondolatait. Ezt csak az tudná megmondani, aki mind a két nyelvet, a kazakot és a magyart is bírja. Mindenesetre meglepő volt, hogy a hasonló kulcsszavakból két különböző nyelven, két különböző kultúrában milyen rokon gondolatok, képek születnek.

Lipka Bori: Zaure és Nurjan a múltkori interjú során említették, hogy izgalmas és újszerű élmény volt nekik idegen nyelvre fordítani az alkotásaikat. Így teljesen más szemszögből vizsgálhatták meg a kazak nyelvet, mint korábban, és a fordítások kapcsán többször is heves vita alakult ki a csoportban. A magyar oldalon is volt példa valami hasonlóra? Előkerültek a fordítás közben olyan szempontok, amik meglepetést okoztak? 

Majoros Nóra: Prózai szövegeket fordítottam, illetve a projekt szerkesztőjeként minden szöveget elolvastam. Az volt a benyomásom, hogy a kazak szövegekben sokkal direktebb módon jelenik meg az oktató, nevelő tartalom, mint ahogy azt a magyar szakma és olvasóközönség értékeli. Viszont a szövegek vége gyakran nyitott, nincs csattanó, a gondolat vége ellebeg a láthatáron. Nagyon szép megoldásokat láttam, és ezek a szövegek, főleg amelyekkel napokat bíbelődtem, hosszú ideig foglalkoztattak, elgondolkodtattak. Egy olyan szöveg volt, amivel nagyon sokat küzdöttünk, ez a Számország című mese, amely tele van kulturális utalásokkal, és mély, filozófiai mondanivalóval. A kazakoktól Babakumar Khinayat jóvoltából jó magyar fordítást kaptunk. Három magyar író, plusz egy szerkesztő dolgozott a szövegen, de azt a mélységet, kulturális beágyazottságot nem tudtuk visszaadni, mint amit a szöveg eredeti nyelven képviselt. Magyarul sokkal jobban működtek azok a mesék, amelyek történeteket mesélnek el, vagy életképeket ábrázolnak. Madina Omarova meséjének például olyan sajátos, komor, groteszk hangulata van, mintha Csáth Géza írta volna, és ezt magyarul Fodor Veronika fordító kiválóan adta át.

A kazak csapat zömmel prózai műveket küldött, eredetileg három verset kaptunk, illetve a Réka versére készült reflexiót. A három vers közül kettőt Miklya Zsolt fordított.

Lipka Bori: Már többször is említésre került, hogy a köztes nyelvek, illetve az eltérő irodalmi hagyományok és kulturális különbségek miatt rejtett magában kihívásokat a fordítás. Ráadásul a versfordítás különösen nehéz terep. Milyen volt a kazak versekkel dolgozni? Mi okozta a legnagyobb kihívást? Milyen élmény volt egy ilyen távoli kultúrából érkező szövegeket fordítani?

Miklya Zsolt: Számomra a magyar nyelv is fordításra szorul. És nem csak azért, mert édesanyám anyanyelve szlovák, így tőle tanult nyelvként kaptam az anyanyelvem. Az anyanyelv holdudvarát is megkaptam, amit csak hallgatózással tudunk közelíteni. És ez már hasonlít a fordításhoz. Hogy létezik egy másik nyelv, amin minden más regiszterben szól, titokzatos és bensőséges, de a jelentése eltakart, csak sejthető. Kaptam tehát egy anyanyelvet, aminek a jelentései nem stabilak, hanem újra és újra le kell fordítanom a saját nyelvemre, ha kezdeni akarok vele valamit. Ebben segít a hallgatózás. Ez egy folyamatos fordítási kényszer, ami a jelentésadást nem csak verbálisan, hanem az érzékelés, érzékek

útján is közvetíti, és belső nyelvet, belső világot alakít, számomra ez a költői nyelv forrásvidéke. A költői nyelv elsődlegesen érzéki-érzékletes, csak másodlagosan verbális. A szavak jelentéstartalmát az érzékelés közvetíti először, főleg a hang, hangzás, majd a kép, a keletkező belső kép. Kisgyerekek halandzsamondókáiból látjuk, hogy számukra a mondogatás, a hangok varázslatos, titokzatos tartalma fontosabb, mint a verbális jelentés. Ezzel az érzéki többlettel, mint jelentés-holdudvarral együtt ragyog fel aztán maga a szó, a beszéd keltette jelentésvilág is.

Nem vagyok műfordító, csupán anyanyelvi költő, mégis rendre megtalálnak a műfordítói feladatok, nem én keresem őket. A versfordításhoz ugyanis nem elég a pontos verbális jelentésátvitel, ez a nyersfordítás fázisában elengedhetetlen, a lehetséges több- és többletjelentések feltárásával együtt. De ezt aztán el kell engedni, és el kell kezdeni hallgatózni. Az eredeti vers hangzása, hangzásvilága kell betöltsön, és alakítson egy olyan belső hangzást, egyfajta zenét, amire aztán rá lehet illeszteni a másik nyelv szavait, jelentéseit. A magyar nyelvet is úgy tanulom még mindig, úgy sajátítom el –

teszem saját, belső nyelvvé –, hogy dúdolgatom, mondókázom. Az ismeretlen nyelv dallamát, zenéjét is belső hallással – hallgatózással – közelítem, és próbálom ráilleszteni a saját nyelv jelentéseit. Ebből a szempontból jobban is örülök a hangzósabb, zeneibb formavilágú verseknek, és a fordításra kapott két vers ilyen. Leginkább Altynshash Zhakiyanova nagyis verse, ami emlékező-megidéző hangjával a halottkísérők, siratók hangulatát idézi, és már a verszene elég a hangulat felkeltéséhez. Sikerült megtalálni hozzá a nyelvi megoldásokat is, amiben egy próbafordítás is segített. Végül nem annyira szó szerinti, inkább hangulat szerinti, holdudvar-jelentésű megoldás született, ami két nagymamámmal való emlékeimet is aktiválta. Műfordítói mérce szerint valószínűleg vannak torzításai, de minden jó versfordítás a fordító költői alkatából is fakad, ezért ezt be kell vállalni. Nurjan Tumenov Művészet-kúráját jóval nehezebb volt lefordítani úgy, hogy a hangzásvilág, ami monoton hangismétlésre épül, a szimbolikus-elvont jelentéssel szinkronban maradjon. Mivel a szimpla monotonitás (e-zés) a magyar nyelvben visszás hatást keltene, belecsempésztem némi humort és iróniát a sorok közé, mint plusz átvivőanyagot a két kultúra között, ami remélhetőleg jól közvetít. Ez az, amit nem lehet pusztán verbális mércével megítélni, amit csak a fül, a belső hallás tud mérni, ám ez elég szubjektív mérőeszköz, elismerem. Ám egy műhelymunkába – és itt arról van szó – ez is belefér. És ami szintén a műhelymunkát dicséri: mindkét vershez kiváló nyersfordításokat, illetve próbafordítást és hanganyagot kaptam, valamint olyan szerkesztői segítséget, ami kipótolta a hiányosságaimat.

Lipka Bori: Minden interjú után azt hittem, hogy ennél izgalmasabb már nem lehet ez a projekt, de ahogy egyre többet tudok meg róla, egyre lelkesebben csodálom ezt a közös munkát, az összefogást! Köszönöm mindannyiótoknak, hogy időt szakítottatok a kérdések megválaszolására!

Ezzel az interjúval végére értünk a Szósátor alkotóműhely kulisszatitkait bemutató interjúknak. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy egy picit bekapcsolódhattam a projektbe! Fantasztikus élmény volt ennyi különböző, de egyformán lelkes emberrel beszélgetni a gyerekirodalomról, a közös munkáról, az alkotásról!

(A Szósátor tartalomjegyzékét és a résztvevők listája elérhető a blogon, a Szósátor fül alatt.)