Száguldó gyorsvonat

Interjú Németh Eszterrel

Gyorsabban olvas, mint ahogy a railjet száguld Budapest és Graz között. Ugyanis Graz mellett él. A Hét határon kiállítás neki köszönheti a koncepcióját. Sőt, még horgolni is tud, a legszebben csíkos borzot.

Ayhan Gökhan interjúja

Eszterlánc

Elkészült a Hét határon program, szokatlan módon az alkotási folyamat fordítva történt, külföldi alkotók illusztrációihoz készült mesék gyűltek össze magyar szerzők billentyűzetéből-töltőtollából. Hogyan viszonyulsz az egészhez, hogyan gondolsz vissza a szervezésre, milyen élményt okozott az előkészület?

Azért lehet arról gyakran hallani, hogy egy-egy kép indít el közös alkotói folyamatot. Én relatív későn érkeztem el a Hét Határra, amikor elkezdtek szállingózni a mesék kért meg Majoros Nóra és Rét Viki, hogy segítsek be a szerkesztésben. Vikivel nagyon szeretek együtt dolgozni, az egyik legjobb szerkesztő, akit ismerek. Mondhatjuk úgy is viccesen, hogy ő az editor doctus, én meg az editor natus. Mivel nekem a többszörösen problémás szövegek a hobbim, ilyen meg nem akadt, így gyorsan Nóra mellett kötöttem ki segédnek. Élmény vele dolgozni, elképesztően hasonlóan, és mindketten nagyon praktikusan gondolkodunk. Szívesen dolgoztam a keze alá, remélem ő is így élte meg. Egyébként pedig önmagában az összefogás, a pozitív hozzáállás, hogy mindenki azért dolgozik, és gyakran szorítja háttérbe magát, hogy sikerüljön. Többször rácsodálkoztam a negatív reakciók hiányára.

Kockaváros, Álmok tengere, Százéves fák völgye, Istenek kútja és ehhez hasonló ötletes nevek kategóriái alá rendeztétek az összegyűlt meséket. Volt olyan mese, amit nehezen tudtatok besorolni? Voltak ilyen soron kívüli mesék? Honnan jött az ötlet a kategorizáláshoz?

Nóra mesélt először arról, hogy kellene valami iránytű, sorvezető vagy útlevél a kiállításhoz. Mivel én akkor már ismertem a meséket, továbbá több mint tíz éve tanítok a legkülönbözőbb intézménytípusokban irodalmat és nyelvtant, így egyszerűen csináltam egy Excel táblázatot a mesékből, amiből rögtön kiderült, hogy a kapcsolódási pont a meseföldrajz, ami jól illik a projekt nevéhez is, illetve lehet úgy igazítani a besorolást, hogy minden korosztály megtalálhassa a számára érdekes alkotást az adott tájegységben.
Igazából besorolhatatlan mese nem volt, több helyre besorolható viszont több is. Valamelyik szerda este Nórával leültünk, telefonnal a kezünkben, meg a táblázattal, és összeraktuk.

Meséket Excel táblázatba?

Propp mesemorfológiája óta nincs lehetetlen, ha az a kérdés, hogy 37 mesében mi a közös, akkor a legegyszerűbb ezt a módszert alkalmazni. Nem beszélve arról, hogy akkor még szó volt feladatlapokról, meg arról, hogy Dávid Ádám és Miklya Zsolt is összeállítanak egy − a mesterszonett mintájára − mestermesét. Így a mesék Excel táblázatos morfológiai bontása tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, amit aztán mindenki más célra tud használni.

Könyvlap-sínen száguld

Szerinted ez a kezdeményezés a jövőben elterjedhet? Hogy hazai meseírók munkáihoz külföldi illusztrátorokat kérnek fel, s létrejön egy nemzetközi együttműködés. Segíthetné-e ez a magyar szerzők megismertetését külföldön?

Nehéz kérdés. A projektből számomra megint az derült ki, hogy a külföldi gyerekirodalom másként kezeli a gyereket. Komolyabban veszi, nem tartja túl sokáig a mágikus mesevilágban, meri kiskorban is konfrontálni a valóság problémáival, amivel mi itthon nem. Az egy másik kérdés, hogy ez az út mennyire üdvözítő. Talán beindulhat egy efféle együttműködés, de azt is át kell gondolni, hogy erre mennyire kész a magyar közönség. Elég a Hét Határ meséit végigolvasni, a szerzők nagyon érzékenyen reagáltak a képekre, és szépen leképezték az azokban megjelenő gyerekképet (a megcélzott olvasót). És ez azért nem a mi megszokott, „magyaros” gyerekképünk.

A magyar művek felveszik a versenyt a külföldi mesékkel, trendekkel? Vagy, a külföldiek a magyarokkal? Mert azért elég rangos színvonalon születnek itthon mesék.

A dolog ott kezdődik, és végződik is, hogy nem ugyanazt érti a külföldi gyerekirodalom a fogalmakon, mint mi. A magyar mese, gyerekvers, egyáltalán a magyar gyerekirodalom egészen speciális képződmény. Mondok egy példát, amit mi otthon képeskönyvnek vagy mesekönyvnek hívunk, rengeteg hosszú szöveg és kevés kép: oldalpáronként egy nagy, vagy két kicsi, azt külföldön nem értik. Eladhatatlan. Otthon meg a képeskönyv eladhatatlan, mert kevés benne a szöveg. A magyar illusztrációk még mindig jórészt „cukik” és „édik”. Van már kísérlet a komolyabb, mondjuk úgy „csúnyább” képvilágú könyvek kiadására, de a kiadók, érthető módon, félnek tőle. Hiányzik a réteg, aki megvenné. Visszafelé ugyanez, az angol és német nyelvű gyerekirodalom telíti a piacot, majdnem lehetetlen oda betörni. Egyelőre.

Szerinted a kép, az illusztráció megmenthet egy mesét? Vagy a gyengén megírt szöveget nem menti meg a Jóisten sem? Egy gyengébb illusztráció leronthatja a szöveget? Milyen az ideális viszony szöveg és kép között?

Szerintem van a jó gyerekkönyv, meg az összes többi. A jó gyerekkönyv, gyerekmese etc. attól jó, hogy a kép és a szöveg tökéletes egységben működik benne. Az elmúlt tíz év, mondjuk úgy, gyerekirodalmi neoreneszánszából számos könyvet lehetne példaként hozni, amikor a rossz szöveg vagy a rossz illusztráció elrontotta a könyvet. Lehet ezt szépítgetni, meg mentegetni, de attól az adott alkotás nem lesz jobb. Van persze olyan is, amikor vagy az egyik, vagy a másik, esetleg mindkettő döccen egyet, mégis zseniális, de ezekben az esetekben biztos, hogy mindkettő mögött ott az a bizonyos plusz, a titkos összetevő, ami nélkül nincs jó alkotás. Hogy milyen az ideális viszony? Ami megfelel az adott könyv típusának. Lásd képeskönyv, meséskönyv stb.

Mit gondolsz a kiállításról? Milyen jövőt tudnál elképzelni a projektnek?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy is néz majd ki mindez térben. A legeslegjobb az lenne, ha sikerülne szponzorokat találni a kiállítás utaztatáshoz, hogy minél több helyre eljuthasson, mert ez az anyag és ez a kezdeményezés megérdemli. Szóval mindenképp jó volna egy vándorkiállítás belőle.

A másik logikus következmény egy antológia lenne, és szerintem nemcsak az alkotók örülnének. Sőt, a legjobb egy többnyelvű antológia lenne, végre lenne valami a kezünkben, amivel boldogan mehetnénk külföldi konferenciákra: „ja, kérem, a MI alkotóink ilyet tudnak!” Ez például nagyon is számot tarthatna a nemzetközi érdeklődésre.

Mesés figurákat varr és horgol