Piros tollak

Interjú hét határ meséinek szerkesztőjével 

Rét Vikivel Németh Eszter beszélget

Rét Vikinek mindig van lufija

Rét Viki, szerkesztő, bár szívesebben nevezném néha korrektornak, esetleg zordektornak. Történetesen a legjobb barátom is, külön öröm tehát, hogy újra interjúban faggathatom, ezúttal a Hét Határ elnevezésű meseprojektről.

Hogy kerültél bele a Hét Határ szerkesztői székébe?

Simon Rékával a Könyvmutatványosoknál is együtt dolgozunk, ő találta ki és mesélte el nekem a Hét Határon ötletét. Könyvmutis barátnőimnek sokat mesélek arról, mi mindent szerkesztek, és persze csinosítgatom a saját szövegeinket is, talán ennek köszönhetem, hogy Réka bizodalommal volt irántam, és megkérdezte, volna-e kedvem a héthatáros meséket szerkeszteni. Nagyon is volt. 

Hogy érezted magad a székben?

Csodásan. Izgalmas, színes munka volt, klassz meséket olvastam, szuper embereket ismertem meg, olyan szerzőket szerkeszthettem, akikre rég fentem már a fogam. Legutóbb ráadásul épp felnőttregényt fordítottam, úgyhogy már hiányoztak a mesék. 

Mi volt számodra a legnehezebb?

Az időhiány. Nagyon kellett sietni, hogy elkezdhessenek a blogon megjelenni a mesék, és a kiállításhoz is mihamarabb szükség volt a kész szövegekre. De nem is az összmennyiség volt a gond, inkább az volt trükkös, hogy harminchatszor kellett villámgyorsan váltani, felvenni mindig a következő szerző ritmusát, ráhangolódni az újabb mondatok lejtésére. 
   

Sikerült mindenkivel együttműködni, konszenzusra jutni?

Mindig kényes lélektani feladat élő szerzőt javítani, itt meg rögtön három tucat, különböző mértékben érzékeny, büszke, öntudatos vagy épp szerény íróval kellett zsonglőrködnöm. Nyilván nem lehetek ennyi emberrel totál zökkenőmentesen kompatibilis, de azért a legtöbben úgy érezték, hogy jót tett a szövegüknek a belepiszkálásom, és minden meséből olyan végeredmény lett, amit nyugodt szívvel vallhat magáénak a szerzője. 

Piros tollak lebegnek a szeme előtt, madár nélkül

Kötöttél új barátságokat?

Elmélyült barátkozásra nemigen volt idő, de akadt, akivel nem szorítkoztunk a szöveget taglaló levelekre, és a megnyitón is kedvesen mosolyogtunk egymásra. Van, akit nagyon megszerettem, és remélem, olyan is van, akivel fogok még együtt dolgozni.
  

Van-e új saját magad számára felfedezett szerző?  Vagy olyan, akit más szemszögből látsz?

Volt, akinek régóta kíváncsi voltam egy-egy könyvére, és a közös munka most megadta a végső lökést, hogy a Könyvhéten rohanjak és megvegyem a köteteket. Turbuly Lilla Talált szív című könyvét például azóta szeretném, amióta a Könyvmutatványosok oldalán írtunk róla, Kertész Edina csinos kis könyveiből pedig most rögtön mind a kettőt be tudtam szerezni. 

 

Sorban meséled Luca lányodnak a szövegeket, mi Luca véleménye? Neki melyik a kedvence eddig?
Lulu abszolút mindenevő, élvezte a mesélést mindennap, de persze voltak kedvencei. Öt mesével még adósa vagyok, de a megnyitón azt mondta, Ayhan Gökhan története a kedvence meg Gimesi Dóráé, szerette a Hanka fátylát meg Maúllo Miskát, Both Gabi meséjén pedig pont ott kacagott, ahol már szerkesztés közben tudtam, hogy fog. 

Felmerült, sőt több kiadó is érdeklődik a projekt iránt, van/lesz különbség a kiállításra és a könyvbe szerkesztési munka között?

Bárhova kerül bármilyen szöveg, amit szerkesztek, mindig úgy szeretem kiadni a kezemből, hogy rendesen ki legyen pofozva, akár a környezetéből kiragadva, önállóan is megállja a helyét. Természetesen legjobb tudásom szerint tettem a dolgom így is, hogy rohantunk, és ideiglenes, mulandó dolgot (értsd: kiállításra szánt anyagot) hoztunk létre, de azért ha könyv lesz a Héthatárból (én nagyon szeretném!), akkor még egyszer és még gondosabban át kell majd nézni minden betűt.  
   

Most fejeztél be egy fordítást is, kipihented már magad?

Ki. Ide nekem az oroszlánt is. 

Tessék, Viki, itt az oroszlán. Harasztia Zsuzsi és Majoros Nóra rajza.