Oldalak

2020. október 31., szombat

Szebegyinszky Réka: Anna néni - Holló Anna: Tartós hullám

 "Visszagondolva fiatalabb korára, csupa üde színeket viselt, pirosat, égszínkéket, rózsaszínűt tele virágokkal. Gesztenyebarna haját kiengedve hordta."





2020. október 30., péntek

Bechtel Helga: Ideért - Szántói Krisztián: Védtelen idő




"Lassan sötétedett. Arra gondoltam, de jó lenne nyitott ablaknál aludni, mint a mamánál régen, akkor nézhetném a csillagokat az ágyamból, és hallgathatnám a tücsköket vagy jobb híján a forgalmat vagy az élőzenét, ami nem tudtam, mitől élő, de anya olyan szépen mondta ki a szót."



2020. október 28., szerda

Kőszeghy Csilla: Játszunk? - Smelka Sándor: Jó estét, jó szurkolást!


 "Egyáltalán nem hosszú a labda, hanem inkább… magas! Kedves nézőink, ritka szép magaslabdát láttunk, a lányok ennek nem igazán örülnek, hiszen ki kell szedni a labdát az ereszcsatornából, ehhez pedig létra kell, addig is, tekintsük meg a Túrd a Kertet egyszemélyes bicikliverseny állását. Olivér a huszonhatodik körét teszi meg a kertjükben, igen jó formában van, úgy látom, tartalékolja az energiáját, igen, most majdnem megcsúszott egy vakondtúráson, és egy macskát is ki kellett kerülnie, de nem esik ki a tempóból, úgy néz ki, élete legjobb formáját futja meg."



2020. október 26., hétfő

Várfalvy Emőke: Gél és a 322. hullám - Moheng Z.: Tengerkép


 
"sima halakra, akik akkor éltek amikor a Papa gyerek volt még Covidőszámítás előtt"


2020. október 23., péntek

Németh Eszter: Biciklis marypoppins - Szegedi Katalin: Esőfelhő




"A modernkori Mary Poppins zsebe még akkor is tele van mesével és gyerekbajra való láthatatlan ragtapasszal, ha nincs is zsebe. "

2020. október 22., csütörtök

Miklya Zsolt köszöntése

Bódi Kati rajza


Az emberrel néha történnek egészen hihetetlen dolgok.

Egészen kegyelmi találkozások.

Bizonyára nem vagyok egyedül a Cimborák közt azzal az érzéssel, hogy a mai születésnapossal való találkozás, szép kerek születésnap ráadásul, ha előbb nem, hát utólag visszatekintve rá, egészen hihetetlen. Az a tény, hogy létezik. És szóbaáll. És humora van. Amellé a rengeteg tudás mellé. Ahogy azzal az érzéssel sem, hogy a MIKLYA ZSOLT által leokézott szövegről tudjuk, jó, ez mehet, ez rendben van.

Most mindenki nagy szavakat vár, figyeljetek hát jól: NAGY, SOK, SZÓ...

A piedesztálra emeléssel még várnod kell kicsit, Zsolt, úgy további hatvan évet, igazán nagyon sajnáljuk, de írók vagyunk, nem szobrászok. Ígérjük a következő hatvan évben fogunk annyit írni óvó tekinteted alatt, hogy abból eleget faraghass, előbb-utóbb összejön az a szobor.

Na jó, töredelmesen bevalljuk, a piedesztál már rég áll, a legeslegbiztosabb talapzat, ami csak létezik, hálából, szeretetből öntöttük a Cimborák terén, a sok összeírt szavunkból már áll is a szobor egy része, a kihúzott, átírt, lecsiszolt hulladékból pedig virágok nőttek a téren.

A nagy szavak helyett pedig csak annyit: Isten éltessen még nagyon sokáig erőben, egészségben!

Jó, hogy vagy! Jó, hogy Cimbi vagy!
Köszönjük!

Németh Eszter

2020. október 21., szerda

Miklya Zsolt: Álomfüggő - Hétvári Andrea: A fényúszó - Pernyész Dóra: Álomfüggő


"Álomsávban az isten is beteg.
Függő a hajnal, éjszakában oldott."


"A fényúszó talán Isten,
senki földjén gyűjt sötétet,"



2020. október 19., hétfő

Bertóti Johanna: Szörny - Szalay György: Szörny


"Honnan jön? Nem tudom...
El soha nem fárad,
szikrázik, cikázik."



2020. október 16., péntek

2020. október 14., szerda

2020. október 12., hétfő

Miklya Luzsányi Mónika: hullámtánc - Miklós Rita: Hullámtánc - Nattán-Angeli Nóra: A harmadik

 

"csak ki kell tapasztalni a ritmust."

"Nem is hullám ez, inkább földrengés, belső lemezeim elcsúszása."



2020. október 9., péntek

Fodor Veronika: A Frauenkirche angyala - Békefi Ákos: Angyal

"A közeli lépcsőn egy kislány ült. Az egyetlen élőlény, akit látott a környéken. Egy játékelefántot tartott a kezében, azt a gurulós fajtát, nyakában hosszú, piros zsinórral.
– Szervusz – mondta a kislány az angyalnak."





2020. október 8., csütörtök