Oldalak

2020. október 5., hétfő

Bechtel Helga: Gyerekkorom - Németh Eszter: Einstand





(c) Bechtel Helga: Gyerekkorom


Németh Eszter: Einstand

Bechtel Helga Gyerekkorom c. képére


A tömegben találta az üveggolyót. Senki más nem vette észre. Azt sem tudta senki, amit ő korábban

az erkélyről kifigyelt, hogy nagy iskolások játszottak lenn a téren, és a két legnagyobb fiú hirtelen azt

üvöltötte, „Einstand!“ A kisebbek mind elszaladtak, csak a legkisebb fiú kapkodta össze gyorsan a

saját üveggolyóit.

A felnőttek meg csak nézték, mint akiknek fogalma sincs arról, mit jelent az Einstand meg a

nemecsekernő. Az utóbbit ő sem tudta, az olvasásból felnéző anyus mondta halkan, karcos hanggal.

Az eperszájú érezte, hogy most nem szabad szólni, mert a nemecsekernős Einstand, az valami rossz.

Vagy inkább keserű, mint a köhögés elleni ricinusolaj, amit a mááásiknagyi diktált belé, mikor nála

volt.

Később lementek a térre. „Tüntetnek“ – csóválta a fejét anyus, de aztán odalépett ő is a tömegbe

beszélgetni. Az eperszájú ekkor találta az üveggolyót. Kék is volt, meg zöld is. Az eperszájú látott már

képet a földgolyóról, pont ilyen színe volt, nem is értette, miért mondják a fölnőttek, hogy

tönkrement és vége van. Ami tönkremegy, az eltörik és fénytelen lesz, meg színtelen. A fölnőttek

zajoskodtak a háta mögött. Az eperszájú a golyót bámulta, az Einstandról ugyanis pontosan tudta,

hogy ünnepséget jelent, olyankor isznak színes vizeket a fölnőttek, amikor munkába lépnek vagy

magasabb pozícióba kerülnek. Ha meg játékról van szó, akkor bizony az Einstand a három pont feletti

egyenlő állást jelenti.

Mamus szokta mindig mondani, mikor malmozni tanítja, és már mind a ketten ugrálhatnak a táblán a

gombokkal.

Anyus végül visszajött hozzá, az eperszájú a markába szorította az üveggolyót, és elballagott a

játszótér felé.

– Min töprengsz ennyire?

– Az Einstandon.

Anyus hirtelen megállt, és leguggolt hozzá, hogy jól lássa:

– Láttam, hogy találtál egy golyót. Megmutatod?

– Nem.

– Nem einstandolom, ha attól félsz – nevette el magát anyus. – Azt tudod-e, hogy az Einstand

igazából munkába lépési ünnepséget jelent, a vadászoknak pedig egy olyan védett területet, ahová a

vad visszavonul védelmet keresve?

– És ott lövik le?

– Ezt bizony nem tudom, de nem gondolnám. Különben nem lenne óvóhely.

– Az mi? Olyan mint az óvoda?

– Olyasmi, olyan bunker, ahol védve vannak az ott lévők a háborútól.

– Hát háború lesz? – kérdezte az eperszájú, és Pistire meg Palkóra meg Lucára gondolt, akikkel néha

menekültesdit játszottak az óvodában.

– Valahol mindig háború van. Lehet, hogy ide is elér, ha hagy neki valamit ez a fránya vírus. Tudod

mit, beugrunk a kisboltba csokiért.

– Felteszem a maszkom!

– Úgy is kell. Vigyázni kell egymásra!

– Anyus… nézd, olyan kék meg zöld, mint az einstandolt földgolyó – nyitotta ki az eperszájú hirtelen a

tenyerét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése