 |
| (c) Bechtel Helga |
mert bizonytalan voltál és mégis
mert azóta boldog mosolyú lettél
mert tenyérmeleggel bőrömhöz érsz
mert lopva szemléltél a vizespoháron át
mert szemlesütök pillantásodra
mert leírhatatlan színű a szemed
mert elolvasod ezt a verset
mert ez egy rossz vers és mégis örülsz
mert rólad szól ahogy nem amiért
mert haragodban szomorú ponty a szád
mert álmodban átölelsz
mert lehúzod a takarót és ráfekszel
mert takarótolvaj szerinted én vagyok
mert lettben vagy idősíkokon át
mert a hajnal csipásan kócos
mert itt a kertben álmomba lopakodnak a fák
mert ringató lombjuk karodba idéz
mert susogásuk mélye altatóhangod mormoló
mert halk lábujjakon oson a növények árnya
mert hajnallá válik a sötétpuha
mert lassú a vágy épül gyertyaláng kereng
mert pilláid alá bújik a ragyogás
mert lényed trombitavirág
mert vége nincs
mert…
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése