Majoros Nóra: Boszorkány a lovardában (részlet)

A Boszorkány a lovardában című könyv 2025 őszén jelenik meg a Móra Kiadó gondozásában, a #BFF sorozat köteteként.

Illusztráció: Oravecz Gergely

A buszon Iri gondolatai jobban zakatoltak, mint ahogy a busz kerekei zötyögtek a kátyús úton. Leszállt, elindult a Hullámmosta utcácskán. A busz kikanyarodott, majd morogva, pufogva elhajtott. Az utcára telepedett a csönd. Ekkor csordultak ki Iri könnyei. Végigfolytak az arcán, az ajkán, érezte az ízüket. A csalódottság könnye keserű volt, a megalázottságé sós, a haragé csípős. Éppcsak ledobta a táskáját otthon. Hiába volt kikészítve az ebéd, egy falat sem ment volna le a torkán. Trágyára és izzadásra vágyott.

Mire a Táncos-tanyához ért, az arcvonásait kisimította, a mozgását is rendezte, hogy ne tűnjön hebrencsnek. Amíg a mozgására koncentrált, nem jutott eszébe az iskola. A kiskaput gondosan és csendben tette be maga után. Györgyi hátul volt, a karámoknál. Iri habozott kicsit, aztán bement az öltözőbe, felvette a melegítőjét, a játszós kabátját, a sárpillangós gumicsizmát. Gondosan becsukta ezt az ajtót is, és elindult hátra.

– Csóko… Szia, Györgyi – köszönt hebegve. – Megyünk lócitromot lapátolni?

Györgyi elgondolkodva nézte Iri arcát. Iri lesütötte a szemét.

– Hát persze. Láttad múltkor, hol a talicska, a lapát. Én a karám kerítését javítom közben, de rajtad tartom a szemem.

– Mi történt a kerítéssel?

– A Matyi történt vele! Belebújt az ördög, pedig értékelhetné, hogy nem lett kolbász!

Iri elrejtette a gondolatait, inkább a talicskáért és a lapátért ment, majd úgy, ahogy szombaton együtt csinálták, nekiállt takarítani. A lovak most is be-betévelyegtek, körbejárkáltak. Guba, a nagy, pej kanca pár lépéssel Iri előtt megállt, és nyújtogatta a nyakát a kislány felé.

– Hagyj békén! – szólt rá Iri. – Nem látod, hogy dolgozom?

A ló lehajtotta a fejét, aztán elkullogott a telek végébe, ahol a két társa nem túl lelkesen legelészte az aszott őszi füvet. 

– Most megsértődött? – kérdezte megszeppenve Iri.

– Jól csináltad! – motyogta Györgyi, egy szeggel a fogai között. 

Egy darabig még kalapácsolt, majd egy idő után rajta felejtette a szemét a kislányon, és abbahagyta a munkát. A szögeket, a kalapácsot, a drótokat a zsebébe süllyesztette, és visszament a házba. Amikor Iri észrevette, hogy egyedül maradt, egy pillanatra megszeppent, de aztán rájött, hogy majdnem megtelt a talicska. Félretámasztotta a lapátot, és eltolta a trágyadomb felé. Már visszafelé jött, amikor hallotta, hogy Györgyi fütyül. 

– Guba! – kiáltotta, majd újra fütyült.

A lovak felkapták a fejüket, és odaügettek a gazdájukhoz.

– Csak te kellesz, a többi elmehet a dolgára! – zsörtölődött a nő, és a lovak engedelmeskedtek. Iri úgy érezte, mintha a lovak nem is értenék, hanem inkább tudnák, mit akar. 

Györgyi kezében kötőfék volt. Rátette Guba fejére, és Irihez fordult.

– A talicskát tedd le a kerítés mellé, és gyere ide! Fogd meg a kötőféket! Itt kell fogni, az álla alatt. Jó erősen markold! Most indulj el, és vezesd el a lovat addig a fáig!

Iri elfelejtett izgulni, annyira hirtelen érte a feladat. Fogta kötőféket, és elindult. A ló nem mozdult.

– Gyere! – hívta.

A ló tett két lépést, és megállt. Iri már-már Györgyihez fordult, aztán hirtelen megrántotta a kötőféket, és rámordult a lóra:

– Gyere már!

Guba elindult Iri után. 

– Legyél határozott, de ne rángasd! – mondta Györgyi. – Tudd, mit akarsz, és hogy mit vársz tőle. Ettől leszel a vezetője.

Iri elért a fához.

– Ha teljesítette, amit kértél, dicsérd meg, és paskold meg a nyakát.

Iri úgy tett, ahogy Györgyi mondta.

– Most vezesd vissza! 

Iri határozottan indult, a ló követte.

– Jól van, most vezesd végig a kerítés mentén – folytatta Györgyi –, egészen a végéig. Amikor meg akarod állítani, ne csak a mozgásoddal jelezd, hanem mondd is neki, hogy állj! Jó! Fordítsd vissza, úgy. Most engedd el a kötőféket, és úgy vezesd vissza hozzám.

Iri elengedte a lovat. 

– Gyere! – mondta, és határozottan, gyors léptekkel elindult. A ló pár lépést ment utána, aztán megtorpant. Megrázta a fejét, megfordult és elment.

– Gyorsan indultál, hátrahagytad – magyarázta Györgyi. – No, vissza a munkához – mondta, és fütyörészve elővette a zsebéből a kalapácsot meg két szöget.

Iri nem mondott semmit, kapta a talicskát, visszatolta a karámba, és még egyszer telelapátolta. Munka közben csücsörített, és megpróbálta kifújni a levegőt, hátha sikerül fütyülnie, de inkább úgy hangzott, mint egy üdítőspalack, amibe belefúj a szél.

Szerkesztette: Fabacsovics Lili