Újlaki-Nagy Júlia: Kiscsirke a nagyvárosban

I.

Luca épp befejezte az első osztályt, amikor elkezdődött a nyári vakáció. Vagy éppen akkor kezdődött a vakáció, amikor az első osztály véget ért? Luca ezt nem tudta kibogozni, annak viszont nagyon örült, hogy végre itt a nyár. Anyunak és apunak nem sikerült ilyen ügyesen befejezni a munkát, mert ők nyáron is dolgoztak, így Luca ilyenkor egyedül maradt. Vagyis mégsem teljesen egyedül, mert amióta az eszét tudta, ott voltak a kiscsirkék. 

Tudniillik ugyanis, hogy Luca volt a családban a csirkepásztor: apu minden nyáron összeállított egy jókora ketrecet az udvaron, a kislánynak pedig az volt a feladata, hogy szemmel tartsa az ide-oda szaladgáló kiscsirkéket. Nemcsak arra kellett figyelni, nehogy kibújjanak a kerítésen, hanem arra is, hogy a szomszéd Piri néni gonosz szürke kandúrja nehogy ellopjon egyet ebédre, sőt még a baromfiudvar felett köröző ülüt is szemmel kellett tartani.

Luca nagyon szerette ezeket a csirkés nyarakat. Ilyenkor ő volt az udvar ura. Elkérte a nehéz, barna favonalzót, ami mellé mindig járt egy kupac papír is, amit hol anyu, hol apu írogatott össze a munkában, de arra mindketten figyeltek, hogy a hátoldalát üresen hagyják Lucának. Ez volt az első nyár, amikor már minden betűt és számot ismert. Az óriás vonalzóval egy hatalmas táblázatot rajzolt, és gondosan megtervezte minden napját.

Hétfőn rajzolni volt kedve. Miután az összes csirkét, tyúkot, sőt, Piri néni gonosz szürke kandúrját is lerajzolta, meg a lap sarkába az alig egy pöttynek látszó ülüt*, kifestőzött.

Kedden hintázott: a szőlőlugas vázán lógott a hinta, a kellemes árnyékban volt igazán élvezetes a repülés! Mert Luca ilyenkor repülni tanult: azt gondolta, hogy a lába alatt egy hatalmas erdő terül el, de mivel igencsak magasan száll, minden aprónak tűnik odafentről. Ha már eléggé kihajtotta magát, következett a kedvenc része, amikor a képzeletbeli ejtőernyővel leereszkedett a fűerdőbe. Órákig elidőzött odalent, hangyakirálynőkkel tárgyalt, csigaházakat takarított, és ha úgy tartotta kedve, pitypangból kerítést font a csigaházak köré.

Szerdán nehéz napja volt: meg kellett találni azt a tökéletes pontot az udvaron, ahonnan a csirkéket is, de az utcát is látja, mert ezen a napon az elhaladó autókat figyelte. Mindeniknek leírta a számtábláját, a feladat pedig az volt, hogy amíg a következő érkezik, addig a betűkből szavakat kellett alkotnia.

Eddigre már jól elfáradt a sok feladattól, ezért a csütörtököt kinevezte egész napos csirkepásztorkodásnak. Ezt sajnos hamar megunta, úgyhogy inkább képeslapot készített anyunak.

A péntek volt a legizgalmasabb, ilyenkor a szomszéd gyerekek is otthon voltak, nem voltak se kirándulni, se táborban, de még vakációs nyelvórán se, és Lucának végre volt akivel játszania, bár még pénteken is csak az udvaron.

Szombaton Luca meglepetéssel készült: bábszínházat rendez! Egy kicsit anyu is kellett segítsen, de délutánra már elkészültek a kartonból kivágott királyfik és királylányok, sőt, egy sárkányt és egy óriást is felragasztottak a pálcikákra. Luca volt a rendező, a kellékes és a mesélő, a szőlőlugas pedig tökéletes színpadnak bizonyult, miközben mindenki szemmel tarthatta a kiscsirkéket is.

Vasárnap anyunak nagyszerű ötlete támadt: arról panaszkodott egy kolléganője, hogy mennyire unatkozik a kislánya, Réka, a tömbházban, és mit szólna Luca, ha levelet váltanának? Bár tetszett az ötlet, Luca azt válaszolta, hogy előbb ellenőriznie kell a teendőit. Gondterhelt arccal méregette a táblázatát, majd azt felelte anyunak, hogy ha megérkezik az első levél, beszúrja a feladatai közé.

Postás-anyu nem késlekedett, kedden már hozta is az első levelet. Luca elámult, amikor meglátta a mintás papírt, a színes, csillogó és – ki hallott még ilyet – illatos üzenetet. Ráadásul az is hihetetlen volt, amikről Réka írt. Hogy szokott táncolni, és edzésekre jár, sőt, már versenyen is volt, és sok-sok díjat kapott, és a városban, ahol lakik, sok játszótér van, az egyik épp az ő tömbházuk mellett, és annyit csúszdázhat, amennyit kedve tartja, és ha ez nem lenne elég, a szobájában egy akvárium is van, színes halakkal.

Lucát furdalni kezdte a kíváncsiság: milyen lehet ez a kislány, és vajon minden igaz, amit írt? Már nem is volt olyan érdekes a csirkepásztorkodás, és néhány levélváltás után anyu észrevette, hogy Luca a táblázatával sem foglalkozik, de nem készít képeslapot sem, csak ücsörög a fűben, és a felhőket bámulja.

– Mi baj, Lucám? – kérdezte anyu egyik délután, mikor megelégelte a dolgot.

– Olyan uncsi itthon – válaszolt panaszosan Luca.

– Mit szólnál, ha személyesen is találkoznátok Rékával?

Luca arca felderült:

– Bemegyünk a városba? Megnézzük, hogy hol lakik? Megmutatja a díjait? Megismerem a halakat? Csúszdázunk majd? És fagyizunk is? – özönlöttek a kérdések.

Anyu megígérte, hogy egyeztetni fog Réka anyukájával, de addig is, hogy Luca ne lógassa az orrát, elővett egy régi, vastag könyvet, amit még kislány korában kapott az ő anyukájától.

– Andersen ​összes meséi? – olvasta Luca a könyv címét, és lapozni kezdte a fekete ceruzával rajzolt, réges-régi könyvet.

* ölyv, kánya; erdélyi tájszó

Zelei Marcell illusztrációja

II.

Szombat volt, és Luca izgatottan ébredt, hiszen végre eljött az a hétvége, amikor anyuval bemennek a városba, és meglátogatják Rékát. Sőt, anyu este hazamegy, ő viszont ott marad egészen vasárnapig. Luca még sohasem aludt másnál (a nagyit nem kell számolni, mert ő a szomszédban lakik, és bármikor lehet nála aludni).

Anyu kiválasztott egy ünneplő ruhácskát, mert mégiscsak a városba mennek, Luca pedig megpróbálta eldönteni, hogy melyik alvókája legyen az a szerencsés, amelyik meglátja a várost. Miután anyu összecsomagolta Luca holmiját, készen álltak az indulásra. Még egy utolsót integettek az udvaron kapirgáló kiscsirkéknek, majd egy kis várakozás után felszálltak a nagy, sárga csuklós buszra.

Sokat mentek a busszal. Luca úgy érezte, már egy órája is úton vannak, amikor végre leszálltak. A város sokkal nagyobb volt, mint amire emlékezett, bár igaz, az tavaly volt, amikor bábszínházban voltak. A tömbházak között tényleg sok volt a játszótér, és Luca legnagyobb örömére sok volt a csúszda is.

Rékáék a nyolcadikon laktak. Luca kicsit félt a liftben, sosem volt még ilyen magasan. A lakás kisebb volt, mint Lucáék háza, Réka szobája is kisebb volt, mint az övé, de amiket a leveleiben írt, az mind igaz volt: a polcok tele érmékkel és oklevelekkel, a szekrényben megannyi csillogó fellépőruha, az íróasztal mellett pedig a nagy akvárium. Luca nem győzött kérdezősködni.

Délután csúszdáztak, labdáztak, fagyiztak, de ami Lucának a legérdekesebb volt, hogy sokáig nézhette a halakat.

Amikor anyu hazament, Luca elővette az alvókáját. A plüss csirkét hozta magával. Szerencsére anyu nagyon rég nem mosta ki, és most jó otthonszagú volt. Réka anyukája mesét olvasott nekik egy szép, színes mesekönyvből, amiben nagy rajzok voltak, és Luca eldöntötte, hogy másnap megpróbál a lehető legtöbbet lemásolni belőle.

Éjszaka nyugtalanul aludt. Hiába szorította az alvókáját, nem akart már otthonszagú lenni. Álmában ő is a nagy akváriumban lakott, a halak mind ruhát viseltek, és illedelmesen kalapot emeltek, amikor találkoztak egymással. Egy különös lány is feltűnt az álmában, aki a nagy, színes mesekönyvből úszott elő, és a lábai helyén halfarok volt.

– Szia, én vagyok a kis hableány! Téged hogy hívnak? – nyújtotta színes papírkezét Lucának, és kezet ráztak. – Ő itt a bohóchalam, vele szoktam aludni – mutatott a mellette úszkáló halra a hableány.

– Én Luca vagyok, ő meg a kiscsirkém – mondta Luca, és kinyitotta a tenyerét, amiben az alvókáját szorongatta.

A kiscsirke udvariasan csipogott kettőt, azzal felúszott a felszínre. Luca is jobbnak látta, ha elköszön új barátjától, és kimászik a vízből. Erre felébredt, és Réka ágyában találta magát a nedves csőrű kiscsirkével.

Amikor anyu este érte jött, Luca nem győzte mesélni a sok-sok élményt, ami vele történt a városban. Nagyon megkedvelte Rékát, és már egy kicsit sem volt irigy rá. Mondjuk, a csúszdát és az akváriumot szívesen hazavitte volna, de azért már kezdett hiányozni a tágas tyúkudvar.

Alig értek haza, Luca előkereste anyu régi, vastag mesekönyvét, amiben egy ugyanolyan különös, halfarkú lány rajzát látta, mint aki az álom-akváriumban lakott. Hóna alá csapta a könyvet, kezébe vett egy halom színes ceruzát, és kiszaladt a fűbe, a csirkék közé.

Késő délután volt már, amikor kiderült, Luca mivel dolgozik. A könyvből a csúnya fekete vonallal rajzolt kép helyett egy színes, mosolygós hableány nézett anyura, egy bohóchallal, egy Lucaforma kislánnyal és a mélykék víz tetején úszkáló kiscsirkével.

Szerkesztette: Komjáthy Nessie