 |
| Korbuly Ági |
Szigfrid kényelmesen támasztotta a bárpultot. Egykedvű volt, mondhatni üres volt a feje. Tele korsó, üres fej, nem rossz kombináció – gondolta a tőle pár széknyire helyet foglaló piros pulóveres. A bár látogatottsága ebben az időpontban elég gyérnek számított.
Szigfrid ekkor felé fordult:
– Mondja, mit gondol a nadrágtartókról?
A pulóveres elképedt, még nem volt kész a másikról alkotott véleményével. Olyannyira, hogy el sem kezdte.
– A nadrágtartókról? – kérdezett vissza, hogy időt nyerjen. – A horizontális vagy a vertikális nadrágtartókra gondol?
– Remek kérdés! A függőlegesen hordottra gondoltam. Válltól övig – felelte az oroszlánkülsejű egyén, aki, a pulóveres most vette csak észre, piros nadrágtartót hordott. Vertikális gatyagumit.
– Nos… – felelte a piros pulóveres – attól függ, milyen színű. Mi a véleménye a kékről?
– Unalmas. Az ég kék, a folyó kék. Az emberek 8-10 százalékának kék a szeme, különösen errefelé fordulnak elő nagy arányban.
– Pedig szeretem a kéket, különösen szemszínben! De legyen – bámult a piros nadrágtartós csillámkék szemébe. – És a zöld?
A nadrágtartós csillámkék szemei felragyogtak, mintha valami ősrobbanás zajlana egy nem is olyan távoli galaxisban. A piros pulóveres annyira elbámult, hogy még a szemét is elfelejtette lesütni.
– A kegyed szemének zöldje az eső után fellélegző szavannák zöldjét idézi. Ritka jelenség és rendkívül megkapó. – Szigfrid pislogott. Egészen zavarba jött a saját merészségétől.
– Ó. – A pulóveres csak ennyit bírt mondani, és végre le tudta sütni az eső utáni szavannazöld szemét, miközben az arcszíne a pulóverével versenyt pipacspiroslott.
– Mondja, a pirosról mit gondol? – vette fel a beszélgetés fonalát a nadrágtartós, mert kínos lett neki a hallgatás.
A pulóveres felpillantott. Arcáról elmúlt a pipacs, eső utáni szavannazöld szemét a csillámkékbe fúrta. De nem válaszolt. Azonos mozdulattal, mintha egymás piros pulóveres, nadrágtartós tükörképei lennének, emelték fel a korsójukat. Azonos mozdulattal tették le.
Az eső utáni szavannazöld szemekben ekkor már huncut fény ült, ahogy újra a csillámkékbe pillantott.
– Jó a sör? – kérdezte, és újra lesütötte a szemét.
– Jó – felelte kurtán a csillámkék szemű piros nadrágtartós. Majd hozzátette: – Szigfrid vagyok. Bruckner Szigfrid.
– Szilvia – mosolygott a piros pulóveres, és kihörpintette korsója aljáról a maradék sört.
Szigfriden még a nadrágtartó is nevetett.
– Lenne kedve elkísérni? Arra gondoltam, ma végre felülök a hullámvasútra.
– A hullámvasútra? Ma?
– Ez a nap se rosszabb, mint akármelyik másik. És veled – váltott hirtelen tegeződésre a csillámkék – talán a bátorság se hagy el.
– Hát jó – vonta meg a vállát az eső utáni szavannazöld szemű. – Veled talán megkockáztathatom. Menjünk!
Azzal mentek. A piros nadrágtartós, csillámkék szemű Bruckner Szigfrid kezét nyújtotta a piros pulóveres, eső utáni szavannazöld szemű Szilviának. Aki megfogta, hogy soha többé el se engedje.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése