 |
| Zelei Marcell |
„Véleményem szerint minden városba kellenek olyan utcák, ahol nem járnak autók.
És az is jó, ha ezeknek az utcáknak
virágnevük van.”
„Barátok okvetlenül kellenek az
embernek.”
Lázár Ervin: a kisfiú és az oroszlánok
Ezt a bölcsességet én attól a bizonyos Nagyon Öreg Oroszlántól hallottam.
Esős tavasz volt, egy szombati délután. Ötórai tea ideje.
Én akkoriban ötórai kakaót ittam. De azért ötórai teázásnak hívtuk.
Bibi a barna sávos kanapén szunyókált. Úgy, ahogy csak a Bibi-félék tudnak.
Elnyúlva, kék díszpárnára téve fekete bozontos feje. A biccenő füle meg-megrezzent.
A Nagyhajú Kapitány a piros fotelben szakállát simítva
gondolta ki épp, hogy milyen zenét is kellene egy ilyen esős szürkeségben hallgatni.
Mert sok gondolkodnivalója akadt akkoriban.
El kellett neveznie egy utcát. Ez volt a dolga. Virágneveket adni.
Be kellett laknia ezt a házat. Be kellett fészkelnie magát a piros fotelbe.
Sütnie kellett vacsorára kukoricás pizzát. Vagy sonkás-gombásat.
Sok minden volt tehát.
Bibi egyszer csak megmozdította szőrös pofikáját.
Véleményem szerint azt akarta volt mondani, hogy az esős
szombati délutánok pont arra lettek kitervelve,
hogy a barna sávos kanapén elnyúlva fejünket kék párnán nyugtassuk.
Az a bizonyos Nagyon Öreg Oroszlán pontosan ezt mesélte, hogy egyszer,
amikor ő még a Cirkuszban nagymenő artista oroszlánként dolgozott,
tele hírnévvel és sok óriási közönséggel,
és finom juti-falatokkal előadás után,
amikor még nem volt tenyérnyi kopott folt az oldalán, tehát
réges-régen, amikor még
a Nagyhajú Kapitány egészen pici fiúcska volt,
és Bibi talán még annál is ici-picibb kiskutya, vagyis
talán még meg sem született akkoriban,
szóval akkor véleménye szerint
az időjárás egészen szépen igazodott a barna sávos kanapékhoz.
Nem kellett elrohanni ide és oda, leugrani trapézokról,
és nem kellett folyton valamit ténykedni, például gondolkodni
azon, hogy szombati napokon szabad-e kanapén kakaót iszogatni
ötórai teaidőben,
és arról mesélt, hogy azért fárad el az ember teste,
még ha kutya is vagy Nagyon Öreg Oroszlán,
vagy éppen Nagyhajú Kapitány,
mert nem hagy rendes időt magának.
Persze ott volt akkoriban a csillogás és villogás és cirkusz,
az a sok kisgyerek a szüleikkel és ragadós vattacukrokkal,
de még mielőtt teljes hangzavar és csillogás és villogás keletkezett,
ott voltak ezek az esős szürke szombat délutánok.
Ezért aztán, egyszer, csak azért, mert elmesélte nekem ezt az Oroszlán,
nagy bátorságot vettem, ahogy kakaózás közben
elém idéződött fiatalkori alakja,
mindentudó gondolatai,
és hirtelenjében hallgattam rá, erre emlékszem.
Bibi mögé kucorodtam. Ő meg nem tett semmit. Csak vackolódott egyet.
A Nagyhajú Kapitány kizökkenve gondolkodásából
rám emelte szelíd barna szemeit és elmosolyodott.
Sőt! Komótosan felemelkedett ültéből,
és egy kedves mozdulattal rám terítette a kockás takarót,
ami a térdét védte a léghuzat ellen.
Egészen fülig betakart. A kis szőrös kutyára is jutott,
én pedig igazán nem direkt, véleményem szerint
igencsak meggondolatlanul,
egy pillanatra belülről kezdetem látni
ezt az esős szürke szombati délutánt.
És akkor elcsendesült belül is és kívül is
minden.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése