Komjáthy Nessie: Ciculi és az ablak

 

Klesitz Piroska illusztrációja

Ciculi a párkányon ült, és bámult kifelé az ablakon. Macskasszony melléugrott, és érdes nyelvével végigsimított a fia vörös-fehér cirmos bundácskáján.

– Még mindig itt ülsz, Ciculi? – kérdezte. 

A fátyolfelhők mögül kacsintgató gyenge, kora tavaszi nap nem melengette őket olyan jól, mint a verőfényes téli napsütés, és a kertben szinte minden szürkésbarna volt és kopasz. Csak a virágágyás szélén kandikáltak a hervadt hóvirágok sötétzöld levelei.

– Persze – válaszolt Ciculi anélkül, hogy a mamájára nézett volna. Amióta megtalálta az ablakot, semmi mást nem akart csinálni, csak bámulni. Ez volt a legérdekesebb dolog a világon.

– Miért nem mész játszani? – A kismacskának még csak a füle se mozdult, olyan elmélyülten bámult kifelé. 

– Kérsz valamit enni? – próbálkozott újra Macskasszony. 

Ciculi fehér bajuszkája megrándult, de a szemét nem fordította el az ablakról. Macskasszony is leült.

– Mit nézel?

Klesitz Piroska illusztrációja

Az ablak előtt egy körtefa volt, a körtefán madáretető, a madáretetőben veszekedés. Egy cinege, két rozsdafarkú, egy veréb és három zöldike. A madarak hangoskodtak, a madáretető lengett, a kiszóródó magokon békésen osztozott egy sereg feketerigó. A szomszéd kutya a kerítés mellett járőrözött. 

Az ablak jobb felső sarkánál feketeség rebbent. Ciculi és Macskasszony odakapták a fejüket. Az apró madarak ijedten röppentek szét, és a kertben egy pillanatra csönd lett. A felséges dolmányos varjú az etetőre szállt, a párja pedig a földre pergett magokra.

Macskasszony Ciculira nézett. A kismacska feszülten figyelte, mi történik, a mancsocskája is megmoccant néha, mintha azon igyekezne gondolatban, hogy elkapjon egy-két énekesmadárkát azok közül, akik nem messze, a kopasz ágakon méltatlankodva várták, mikor mennek el az uraságék, de csak bámult kifelé, nem tett semmit. Macskasszony gondolt egyet, és leugrott a párkányról. Ciculi nem fordult utána.

Klesitz Piroska illusztrációja

A szomszéd kutya újabb kört tett meg, a kismadarak türelmetlenkedni kezdtek, aztán vörös-fehér cirmos villám suhant keresztül a kerten. Ciculi izgalmában felpattant. Az etető alatt lakomázó varjú fejvesztve elmenekült, mire a vörös-fehér villám megállt, és büszkén az ablakra nézett. Macskasszony volt az, fényes, fekete varjútollal a szájában.

Ciculi zöld cicaszemei hatalmasra nyíltak, és két mellső lába már fent is volt a hideg üvegen, hogy jobban lásson, de a vörös-fehér villám eltűnt a ház oldalában.

Ciculi visszaült az ablak elé, de hiába bámult kifelé, hiába jöttek vissza a madarak, hiába csiviteltek, hiába veszekedtek, hiába hajkurászták egymást, már nem tudták lekötni a figyelmét. Egy idő után leugrott a párkányról a fotel támlájára, a támláról a karfára, a karfáról az ülésre, az ülésről a padlóra, és kiszaladt a szobából.

– Mama – nyávogta, mikor végre megtalálta Macskasszonyt. – Engem is megtanítasz madarat fogni?

Macskasszony érdes nyelvével végigsimított a fia vörös-fehér cirmos fejecskéjén.

– Hát az ablakon kibámulás?

– Az már nem olyan érdekes.

Szerkesztette: Czeiner-Szücs Anita – Miklya Zsolt