Takács Viktória: Sólyom Soma nagyot álmodik

 

Takács Viktória illusztrációja

    Ti hogy álltok a csütörtökkel? Szoktatok csütörtököt mondani? Esetleg épp csütörtökön csütörtököt mondani? Vagy pont, hogy csak szerencsés dolgok történnek veletek ezen a napon? Jó, lehet, hogy ez túlzás, de a csütörtök azért mégis különös nap, már csak azért is, mert ilyenkor bármi megtörténhet, ezt beláthatjuk.
    Sólyom Somának hosszú ideje minden csütörtök furcsán alakult. Valahogy egy idő után felfigyelt rá, hogy a különös dolgok mindig ezen a napon történnek. Nem pénteken, nem hétfőn, nem szerdán és nem is a többi nem sorolom fel milyen napon. Épp mindig csak csütörtökön.
    Kérdezhetitek, hogy mióta voltak különösek Sólyom Soma csütörtöki napjai, és hát ezen ő is sokat gondolkozott. Arra jutott, hogy a fagyis autó új dallamkürtje lehet az oka mindennek, mert a különbös dolgok azelőtt csak ritkán és véletlenszerűen történtek, de az új dallam mintegy rendszerezte, akarom mondani koncentrálta a furcsaságokat, méghozzá épp csütörtökre.

    És hogy mik voltak ezek a furcsaságok? Ezt akarjátok most már mielőbb megtudni, gondolom. 
    Nem tudom persze mindet felsorolni, de történt például egyszer, hogy nem indult Soma autója. Mérgelődött, szitkozódott, szidta a csütörtököt és arra gondolt, hogy igazán nincs kedve felnyitni a motorháztetőt és könyékig olajosan vágni neki a napnak. Ahogy bosszankodott, elbiciklizett mellette a szomszéd Lacika és így kiáltott: Sólyom Soma, sólyomszárnyon, repülj inkább hét határon!
    Soma már éppen készült valamit visszaszólni, amikor az autó megemelkedett, a dallamkürt beindult és azon a csütörtökön Sólyom Soma libegve lebegte végig a környező falvakat és osztotta a hűvös gombócokat a ropogós tölcsérekbe.
    Nem hiszitek, látom, pedig Kisszékelyen máig is emlékeznek az esetre, kérdezzétek csak meg bátran.
    Persze nem ez volt az egyetlen furcsaság. Egy másik csütörtökön Soma vidáman pattant be a fagyis autóba és indult szokásos körútjára. Különösen forró nap volt, tudta, hogy sokan várják az édes felfrissülést. Még lassabban haladt, mint szokott, hogy legyen ideje feltápászkodni az embereknek a fülledt szobákban és izzadtan kivánszorogni az útra.
    Olyan sokan vettek fagyit, hogy már a harmadik faluban vakarhatta a fejét. 
    – Nem lesz elég, a mindenit, nem lesz elég – így bosszankodott, amikor Nagyszékely határába ért.
     Már pedig Sólyom Soma nem szeretett csalódást okozni az embereknek. A falu szélén még soshaem kellett megállnia, kihalt hely volt ez, a legtöbb öreg ház üresen állt. Az egyik lélekajtónál most mégis feltűnt egy szálfaegyenes öregember és intett. Soma kíváncsian nézte a hőségben is makulátlan öltözetű, szép arcú embert. Sosem találkoztak azelőtt, de az öreg mégis ismerősnek tűnt. Egy adag citromot kért, és Soma sajnálkozva mondta, válasszon talán mást, a citrom a legkapósabb ilyen hőségben, sajnos idő előtt kifogyott. Az öreg halvány mosollyal és átható tekintettel bíztatta, azért kaparja csak ki a tartályt, ő beéri azzal is.
    Soma zavartan leemelte az edény tetejét és elakadt a lélegzete. A hófehér citromfagyi érintetlenül ragyogott a fém tárolóban.
    Az öreg kért még egy csokoládét, aztán lassan visszaballagott a házba. Amikor Soma a többi tartályt is ellenőrizte, egy kicsit megremegett a lába. Az összes teli volt friss fagyival. A kalapos ember intett még, aztán bezárta az ajtót és eltűnt, mint egy káprázat.
    Mondhatjátok, hogy nem hiszitek, de Nagyszékelyben minden ember hallotta a történetet és jótállnak Soma szavahihetőségét illetően.
     Ezeknél kisebb csodák is történtek százával.
     Egyszer egy gazda sorba állította az út mellett az össze kárpáti borzderesét, a sor végére odaállította Torma kutyát, és minden jószágnak vett két adat citrom-csokit, maguknak pedig négyadag puncsot. Vett volna a két macskának is, de azoknak az Isten sem parancsol, a gazda sem tudta odaimádkozni őket az út szélére.
    Egy másik csütörtökön a négyszögletű kerekerdő mellett robogott épp, amikor annak minden lakója kettes sorban várta az erdő szélen. Szörnyeteg Lajos hívta meg az egész társaságot, így aztán minden félretett pénze ráment a hűsítő finomságra, hiába erősködtek a többiek, hogy nem szükséges, tudnak ők fizetni. Mindenki tudta, hogy milyen ízt válasszon, így Soma gyorsan osztotta a gombócokat, csak Ló Szerafin problémázott, mert kék fagyi éppen nem volt, és Dömdödöm még akkor sem tudta mit válasszon, amikor a többiek már rég elropogtatták a tölcsért is. 
    A legutóbbi csütörtök reggelén Sólyom Somát megkérdezte a szomszéd Lacika.
    – Mit szeretnél, Soma, ma milyen furcsaság történjen veled? A fagylaltárus elgondolkozott. Törte a fejét, vakarta a fülét, pedig már indulnia kellett volna. Lacika is toporgott az autó mellett, nem gondolta, hogy ilyen nehéz kérdést tett fel.
    Soma végül megszólalt:
    – Tudod Lacika, van egy nagy álmom, de még sosem mondta el senkinek.
    – Mi az, Soma?
    – Ne nevess ki, de olyan jó lenne, ha valaki beleírna egy igazi mesébe.
    A kisfiú elcsodálkozott, mert ő is szívesen szerepelt volna egy mesében.
    – Ez egy jó álom, Sólyom Soma! És tudod, ez egy olyan nap, amikor bármi megtörténhet!
    Azzal Soma beindította a dallamkürtöt és útnak indult Kisszékelybe.

 

Szerkesztette: Németh Eszter