Messze esett a fájától,
valami furcsa téridőn át,
burkavesztett fél diókerek.
Kihívás felmászni, erős
ágaid tartanak.
Szavunk rég nincs, posztsuhogás.
Évek teltek, lakásod van itt.
Diócsönd tenyeredben.
Hinta, ölelő kar, tápláló gondolat.
Hinta, kislány, bizalom.
Hintázom, hintáztatsz.
Fel-le, le-fel.
Ki hajt kit? Miféle erő lök
újra, meg újra?
Repülnék feléd, sehol se vagy.
A diófát rég kivágták, csonkja
sem maradt.
Ősz szálaid számolom, ne halj,
elég, ha a levelek, szeretni,
nincs kívüled.
Otthonom vagy. Eleitől fogva.
Dióba zárva.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése