 |
| (c)Szabó Imola Julianna |
Nyúlpapa otthont keres
Nyúlpapa nagyon szerette az otthonát. Biztonságos üreg volt, amit ifjúkorában ásott barátai segítségével egy bokros legelőn, közel az erdőhöz. Itt éldegélt feleségével, Nyúlmamával és kicsinyeikkel, amikor egy napon arra eszmélt, hogy a család kinőtte az üreget. Nyolc gyermekükkel már sehogy sem fértek el benne, bárhová léptek, mindenhol egymásba ütköztek. Nyúlpapa a pipáját kereste, de a szűkös üregben mindenhol csak a gyerekei játékaiba botlott.
– Elköltözünk! – kiáltotta. – Olyan helyre megyünk, ahol a kicsiknek lesz külön szobájuk – ígérte.
Rögtön munkához is látott. Éjjel-nappal kereste az új otthonukat, sokféle üreget megnézett, de egyiket sem találta megfelelőnek. A tágas és olcsó üregek túl messze rejtőztek az élelmet adó erdőtől és mezőtől. A jó környéken megbújó, nagy üregek pedig túl drágák voltak.
– Három zsák répát kellene fizetnünk értük. Nincs annyink. Sosem találok otthont – rázta a fejét Nyúlpapa, amikor éppen hazafelé sétált egy lakásnéző körútjáról.
– Képzeld el, milyen lenne álmaid háza! Én segíthetek neked megszerezni – ciripelte Nyúlpapa fülébe a tücsök, aki üregeket, odúkat, barlangokat és más lakásokat árusított.
Nyúlpapa hallgatott rá. Behunyta a szemét, és amikor újra kinyitotta, megakadt a tekintete egy magas fán, és rajta néhány fészken. Azonnal beleszeretett az egyikbe.
– Milyen jó a madaraknak! Gyönyörű kilátás nyílik az otthonukból a mezőkre és az erdőkre. A kék eget, a zöld füvet és a virágokat nézegethetik. Mi, nyulak, mit látunk az üregünkben? Semmit! Ott nincs kilátás – bosszankodott.
Hazaérve meg is kérdezte Nyúlmamától, mit szólna a madarak fészkeihez.
– Ha a magasban élnénk fészkekben, csodálhatnánk a napfelkeltét és a naplementét. Az üregben nincs napfelkelte és naplemente, csak sötétség – győzködte a feleségét, de nyúlmama csak a fejét ingatta.
– Költözzünk fészekbe? Mi, nyulak?! Megőrültél, Nyúlpapa. Hogy jutunk fel olyan magasra a fára? Ott sosem lennénk biztonságban. Beesne az eső, besüvítene a szél az otthonunkba. Az üreg sokkal melegebb, védettebb, mint egy fészek – bizonygatta Nyúlmama, de Nyúlpapát nem tudta meggyőzni. Ő csak a kilátásról ábrándozott. Ettől kezdve olyan házakat nézett, amelyekhez kilátást is ígértek.
Sajnos az eladó fészkekhez nem tudott felmászni a fákra. Hiába ugrált és kapaszkodott, mindig visszacsúszott a fűbe. A tücsök azonban megállás nélkül ciripelt a fülébe, és ígérgette, hogy talál neki otthont.
– Van egy nagy házam, amit az emberektől szereztem. Régen kiköltöztek már. Három emeletes. A legfelső szintről gyönyörű a kilátás. Nyugatra néz, láthatod a naplementét a fenyők felett. Tágas is, minden nyúlcsemetéd elférne benne. És csak két zsák répát kérek érte – ciripelte a tücsök.
– Két zsák répa? Az nagyon sok – sóhajtotta Nyúlpapa, de a tücsök ciripelése csak nem hagyta nyugodni. Folyton hallotta, ahogy dallamos hangján a harmadik emeleti lakásról beszél. Végül nem tudott tovább ellenállni, és megvette a lakást.
– Nyúlmama! Gyerekek! Pakoljatok! Költözünk! – újságolta, amint hazaért.
Nyúlmama nem örült túlságosan, amikor meghallotta, hová költöznek, de már nem tehetett semmit. Elkezdtek összepakolni. Zsákokba, dobozokba csomagolták mindenüket. A meleg levélpaplanjaikat, a lekvárokat, a befőtteket, a gyerekek játékait, Nyúlpapa pipáját, de még a gondolataikat, érzéseiket is becsomagolták, leragasztották, megkötözték. Így várták a költözés napját, amikor a csomagokat mind átszállították az új házukba, a harmadik emeletre.
Itt aztán újrakezdődött a munka. A dobozokat, zsákokat kinyitották, kirámolták. Takarítottak, rendezgettek hetekig. A kilátás tényleg gyönyörű volt, a nap utolsó sugaraival épp Nyúlpapának és családjának integetett minden este. Más jó azonban nem akadt az új otthonban. Nagy volt és huzatos, ezért a nyúlgyerekek fáztak. Alattuk egy tyúk és egy kakas lakott, akik minden hajnalban kotkodáltak és kukorékoltak, épp akkor, amikor Nyúlpapa mély álomba merült volna. A földszinten pedig egy rókacsalád élt, tőlük rettegett Nyúlmama.
– Mi lesz, ha egy este elkapják és felfalják valamelyik gyerekünket? – rémüldözött.
A beköltözés utáni varázs megszűnt. Nyúlpapa, Nyúlmama és a gyerekeik vacogtak, féltek, nem tudtak aludni. Már a kilátás sem vigasztalta őket.
– Igazad volt, Nyúlmama! Bárcsak hallgattam volna rád! A nyúlüregünk sokkal biztonságosabb, melegebb és otthonosabb volt – kesergett Nyúlpapa.
– Még nem késő! Költözzünk vissza oda! – kérte Nyúlmama.
– Ott nem férnénk el – csóválta a fejét Nyúlpapa.
– Hívd át minden barátodat, és ássunk még hozzá pár szobát a föld alá! Nem lesz kilátásunk, de jól fogjuk érezni magunkat. Nincs szükségünk a tücsök álomházaira – jelentette ki Nyúlmama.
Így is tettek. Ismét dobozokba és zsákokba csomagolták minden tárgyukat, élelmüket, gondolatukat, álmukat, félelmüket és örömüket, majd hazatértek a régi üregbe. Hetekig ástak, kicsomagoltak, takarítottak és rendezgettek, aztán összebújtak a jó meleg üregben. Ahogy elaludtak, álmukban látták a kék eget, zöld füvet és a felkelő napot is.
Szerkesztette: Németh Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése