Takács Viktória: Száraz kifli királysága

 

(c)Takács Viktória

Száraz kifli királysága 

Licitálj rá!

A reggeli rohanás után bezárult az ajtó a munkába rohanó felnőttek és az iskolába siető gyerekek mögött. Miután a tornazsákért visszarohanó apa másodszor is kulcsra zárta a bejárati ajtót a lakás elcsendesedett. Hosszú percek múlva egyre hangosabb, mély sóhajtások szűrődtek ki a kenyeres szekrényből. Ott bent a sötétben egyetlen kifli árválkodott és sóhajtozott szomorúan.

– Engem megint itt hagytak. Engem megint itt felejtettek.

Napok óta rostokolt egyedül a sarokban, mert a friss kifliket és zsemléket elvitte a család, csak ő száradt össze teljesen a várakozásban.

– Unatkozom és mindenem viszket. Nem bírom ki még egy napig! – kiáltotta, majd nekifeszült a szekrénynek. Minden erejét beleadta, míg az ajtó egyszer csak kicsapódott, a kifli pedig a padlóra zuhant. Záporoztak a morzsák, jajgatott a száraz kifli.

– Jajj, a hátsóm, jajj a fejem! Jajj, de jó, hogy kint vagyok!

Feltápászkodott és első útja az ajtófélfához vezetett. Nekitámaszkodott, aztán jólesően dörgölőzni kezdett. Hullottak a morzsák, mosolygott a kifli, végre nem viszketett a száraz kéreg rajta.

– Most pedig, lássuk, hol lakom! – kurjantott és elindult felfedezni az üres lakást. Először a hálószobába kukkantott be. Felmászott a hatalmas ágyra és kifulladásig ugrált rajta.

– De jól esett ez a kis mozgás – gondolta, majd elégedetten lemászott, jókora morzsahalmot hagyva maga után. A dolgozószobában semmi hívogatót nem talált, csak papír és könyvkupacokat. A fürdőszobából borzongva fordult ki. Még csak az hiányzik, hogy ázott kifli legyen belőle – gondolta. A kamrában sem talált semmi szórakoztatót, csak néhány konzerv és befőtt sorakozott a polcokon.

– Elég unalmas ez a lakás – sóhajtott lemondóan, mielőtt befordult a gyerekszobába. Ott aztán megtorpant, mert észrevette a hatalmas doboz legót.

– Na, ez már valami! – kiáltotta és fejest ugrott az építőjátékba. Azonnal tudta, mit akar. Szakértelemmel válogatta a darabokat és hajigálta a feje felett a szoba közepére. Gyűlt, csak gyűlt az építőanyag a szőnyegen. Közben időnként nekifeszítette a hátát egy–egy nagyobb darabnak és jól hozzádörgölőzött. A játékok között gyűltek a morzsák, a kifli pedig egyre kisebb lett.

Amikor úgy gondolta, hogy minden megvan, belevágott az építkezésbe. Szorgalmasan építette a palotát, amire mindig is vágyott. Magas tornya lett és tágas trónterme, nagy ablakkal. Amikor a trónus is elkészült, eszébe jutott valami.

– Hoppá, elfeledkeztem valamiről! – és már mászott is vissza a nagy dobozba, hogy koronát keressen. Amikor megtalálta, elegáns mozdulattal illesztette a fejére, mire az egészen a szeméig csúszott.

– Nahát, hogy összementem! – csodálkozott.

Elégedetten helyezkedett el a trónszéken, de nem sokáig ücsörgött rajta, mert még mindig hiányzott valami.

– Megfeledkeztem az alattvalókról is! Milyen királyság az, amiben nincsenek alattvalók? – azzal visszamászott a dobozba és kiválogatta az összes figurát. Boldog volt, amikor lovakat is talált és kicsit meghatódott, amikor egy kedves kutyus is a kezébe akadt. Így már teljes volt a birodalom.

A kastély körül szépen elhelyezte az alattvalóit, megkötötte a lovakat és a kutyussal együtt helyet foglalt a trónteremben. Elégedetten szemlélte a birodalmát, amikor megzörrent a kulcs a zárban.

– Hogy elrepült az idő – gondolta Száraz Kifli őfelsége.

A család fáradtan pakolta le a holmiját az előszobában, de az anyuka azonnal észrevette a gyanús morzsákat.

– Hát ez meg mi? Ki morzsázott össze mindent? – bosszankodott, miközben indult a porszívóért. A gyerekek kíváncsian követték a nyomot, ami egyenesen az ő szobájukba vezetett. Amikor meglátták a kastélyt, elámultak.

– Nahát, ezt meg ki építette? – csodálkoztak. Közben a szüleik is észrevették a palotát. A legkisebb gyerek lehasalt és benézett a trónterem ablakán.

– Ezt nem hiszem el! Nézzétek! – suttogta döbbenten, mire mindenki letérdelt és bekukucskált. És hogy mit láttak? A valóra vált álmot. Száraz Kifli őfelségét, aki elégedetten mosolygott, mert alattvalói földig hajoltak előtte.

 

Szerkesztette: Németh Eszter