Czeiner-Szücs Anita: Zé és a pók

(részlet a Zé című meseciklusból)

 

Bódi Kati illusztrációja

 

Reggel hét óra huszonhét perc volt. Az óramutató ütemes tikkje és takkja mellett rejtélyes surrogás és sercegés nesze hallatszott a mennyezet bal sarkától két és fél centiméterre. A hang egyre közeledett, majd mintha hirtelen lekapcsolták volna, abbamaradt. A szoba lakója, Zé akkor vette észre új vendégét.

– Jó reggelt! Hát te ki vagy? – ereszkedett közelebb Zéhez ezüstös pókfonalán Keresztes, a kíváncsi pók.

– Zé. A nevem Zé, szia – válaszolt udvariasan a fiú.

Egyáltalán nem lepődött meg a kérdésen, viszont az egyre csak nyúló és csillogó pókfonálról nem tudta levenni a szemét.

– Tudod, hetek óta itt fekszem az ágyamban, már csukott szemmel is le tudnám rajzolni a felettem húzódó mennyezet repedéseit. Nagyon unatkozom – vallotta be Zé.

– Nem te vagy az első gyerek, akinek a szobájában hálót szövök, de te vagy az első, aki ilyenkor nem az iskolába igyekszik. Elkésel. Öltöznöd kéne – noszogatta Keresztes.

– Nem mehetek. Ágyban kell maradnom – dünnyögte komoran Zé, és a hasához húzta a térdeit.

– Na, ne viccelj! Ezt a kifogást már többször hallottam. Lejárt lemez – pirított oda a nyolclábú.

– Ez nem kamu – sziszegte a fiú. – Beteg és kimerült vagyok, szüntelenül fáj a hasam.

Keresztes nem válaszolt, nekiállt pókhálót szőni. Úgy döntött, Zé ágyának fejtámláját és a rácsíptetett olvasólámpa fejét fogja összekötni. A fény közelében úgyis több bogár zizeg – állapította meg magában, s már ragasztotta is a fonal végét.

– A nagyapám mesélt egyszer egy hercegről és otthonáról, Fájdalomországról, ahonnan titkos alagút vezet a Vidorvölgybe. Érdekel, hogy lehet oda jutni? – kérdezte halkan a pók, miközben szakadatlanul dolgozott.

– Vidorvölgyben nincs fájdalom? Mesélj róla, légy szíves! – kérte Zé.

– Érezni lehet a fájdalmat, de amellett észreveheted a langyos tavaszi idő szépségeit is: a virágzó bazsarózsákat, a harmatos a búzavirágokat, és a szellőt, ami koszorúként hajadba fújja az almavirágszirmokat. Pillangók ülik körbe az ebédlőasztalokat, finom édességekkel kényeztetnek még az iskolai menzán is, és képzeld, senki sem ismeri a házifeladat fogalmát – Keresztes mesélt és mesélt, szőtt-szövögetett fáradhatatlanul.

– Bárcsak én is eljuthatnék ide – álmodozott Zé.

– Gyere velem, együtt megkeressük! Csukd be a szemed. Végy egy nagy levegőt az orrodon, és a szádon lassan fújd ki. Beszív-kifúj, beszív-kifúj – mutatta a pók, a fiú pedig utánozta. Lélegzett. Beszívta és kifújta a levegőt.

Mire a háló kész lett, a történet is véget ért, Zé pedig mélyen szundikált. Álmában ő volt Vidorvölgy hercege.

 

 

Szerkesztette: Miklya Zsolt