Dávid Ádám: Bébikönnyű – gyerekversek

Pólyadal

 

Nem véletlen, hogy a gólyád
szereti a babapólyát.
Mikor indul az a gólya,
palacsintatölteléknek
babádat beadagolja.

Mi mindenre jó a pólya!
Nem riszál babád popója,
idegek megnyugtatója.
Bújtasd bele a csöppséged:
tiszta faló (à la Trója).

 

Kelemen Czakó Rita illusztrációja

 

 

Babaverda

 

Bepörög a, bepörög a
babaverda motorja.
Nincs ki mind a négy kereke,
úgy jár, mint a motolla.

Elutazik, elutazik
babaverda jó messze.
Úticélja a játszótér,
itt van gyalog öt percre.

Begurul a, begurul a
babaverda-szervizbe.
Kap egy babaolajozást,
és csobban a kád vízbe.

Lemerül a, lemerül a
babaverda aksija.
Megtöltik energiával,
jól feltankol vacsira.

Betolat a, betolat a
babaverda-garázsba,
várja őt az autós mese,
meg a puha kiságya.

Kelemen Czakó Rita illusztrációja

Illés Andrea: Sárkányos piknik

 

Takács Viktória illusztrációja

 

„Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdezték a felnőttek örökösen Bálintot.

Ő jobbra-balra ingatta a fejét, szemeit forgatta, zavartan állt egyik lábáról a másikra, és nem tudta, mit feleljen. Nagyon sokat mélázott aztán a kérdésen.

Elnézte az anyukáját: ő vajon mi lehet? Azt látta, hogy puha piros, fehér pöttyös, mókás „pongyolában”, nagy hajába font színes masnijaival, szőrös mamuszával a lábán egész nap a számítógép fölé hajol, ütögeti a billentyűket, mire a fehér lapok szürkévé változnak. Közben fel-felnevet, és olykor neki is felolvassa, mik történnek a betűk országában. Sokat nevettek így együtt.

Aztán látta a nagypapáját is, aki hatalmas, mindent elnyelő fekete táskájával olykor akár éjjel is benézett hozzájuk: ilyenkor belekukucskál Bálint torkába, megkopogtatja a hátát, hallgatózik, dirmeg-dörmög, s azt mondja: „Na, dörömbölnek a kismanók!”, majd sötétbarna folyadékot önt egy kanálba, amit Bálintnak le kell nyelnie. Ezt ő nem bánja, mert tudja, hogy ilyenkor nagypapa is náluk fog aludni, ami mókás, mert nagyon hangosan horkol. Reggel aztán azt mondja, hogy ő nem is horkolt, csak éjjel az ő torkába ugrottak át a dörömbölő kismanók.

És persze ott volt Apa! Apa igazi pilóta! Színes sárkányrepülőjével szeli az eget, ráadásul van egy igazi piros motorkerékpárja is, fehér bukósisakkal, aminek a közepén bordó csík fut végig. Csak az kár, hogy Apa ritkán van otthon, de ha megérkezik, mindig sokat mesél a repülésről, a felhőkről, és olykor a motorjára is felülteti Bálintot. Ilyenkor tesznek egy kört az ovi körül, és Bálint mindig reméli, hogy Árpi, akinek motor a jele, és egy kézzel is meg tudja fogni a bögrét, épp akkor pillant ki az udvarról, amikor Apával a piros motoron ülnek.

Bálint el is döntötte: ő is pilóta akar lenni, vagy esetleg motoros… Így aztán ezt válaszolta a felnőttek buta „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésére: – Mi más: pilóta vagy motoros!

Czeiner-Szücs Anita: Zé és a pók

(részlet a Zé című meseciklusból)

 

Bódi Kati illusztrációja

 

Reggel hét óra huszonhét perc volt. Az óramutató ütemes tikkje és takkja mellett rejtélyes surrogás és sercegés nesze hallatszott a mennyezet bal sarkától két és fél centiméterre. A hang egyre közeledett, majd mintha hirtelen lekapcsolták volna, abbamaradt. A szoba lakója, Zé akkor vette észre új vendégét.

– Jó reggelt! Hát te ki vagy? – ereszkedett közelebb Zéhez ezüstös pókfonalán Keresztes, a kíváncsi pók.

– Zé. A nevem Zé, szia – válaszolt udvariasan a fiú.

Egyáltalán nem lepődött meg a kérdésen, viszont az egyre csak nyúló és csillogó pókfonálról nem tudta levenni a szemét.

– Tudod, hetek óta itt fekszem az ágyamban, már csukott szemmel is le tudnám rajzolni a felettem húzódó mennyezet repedéseit. Nagyon unatkozom – vallotta be Zé.

– Nem te vagy az első gyerek, akinek a szobájában hálót szövök, de te vagy az első, aki ilyenkor nem az iskolába igyekszik. Elkésel. Öltöznöd kéne – noszogatta Keresztes.

– Nem mehetek. Ágyban kell maradnom – dünnyögte komoran Zé, és a hasához húzta a térdeit.

– Na, ne viccelj! Ezt a kifogást már többször hallottam. Lejárt lemez – pirított oda a nyolclábú.

– Ez nem kamu – sziszegte a fiú. – Beteg és kimerült vagyok, szüntelenül fáj a hasam.

Keresztes nem válaszolt, nekiállt pókhálót szőni. Úgy döntött, Zé ágyának fejtámláját és a rácsíptetett olvasólámpa fejét fogja összekötni. A fény közelében úgyis több bogár zizeg – állapította meg magában, s már ragasztotta is a fonal végét.

– A nagyapám mesélt egyszer egy hercegről és otthonáról, Fájdalomországról, ahonnan titkos alagút vezet a Vidorvölgybe. Érdekel, hogy lehet oda jutni? – kérdezte halkan a pók, miközben szakadatlanul dolgozott.

– Vidorvölgyben nincs fájdalom? Mesélj róla, légy szíves! – kérte Zé.

– Érezni lehet a fájdalmat, de amellett észreveheted a langyos tavaszi idő szépségeit is: a virágzó bazsarózsákat, a harmatos a búzavirágokat, és a szellőt, ami koszorúként hajadba fújja az almavirágszirmokat. Pillangók ülik körbe az ebédlőasztalokat, finom édességekkel kényeztetnek még az iskolai menzán is, és képzeld, senki sem ismeri a házifeladat fogalmát – Keresztes mesélt és mesélt, szőtt-szövögetett fáradhatatlanul.

– Bárcsak én is eljuthatnék ide – álmodozott Zé.

– Gyere velem, együtt megkeressük! Csukd be a szemed. Végy egy nagy levegőt az orrodon, és a szádon lassan fújd ki. Beszív-kifúj, beszív-kifúj – mutatta a pók, a fiú pedig utánozta. Lélegzett. Beszívta és kifújta a levegőt.

Mire a háló kész lett, a történet is véget ért, Zé pedig mélyen szundikált. Álmában ő volt Vidorvölgy hercege.

 

 

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Bertóti Johanna: Tél

 

Szabó Lőrinc Nyár c. verse nyomán

Zsengellér Sári illusztrációja

Tél. Est. Tömbház.

Pöttyből több száz.

Bárányhimlő.

Láz – nem szűnő.

Ágyam börtön,

viszket bőröm.

Lassan pirkad.

Mindjárt itt vagy.

 

 

Szerkesztette: Miklya Zsolt