Arra ébredtek, hogy ott van.
Senki sem értette, hogy került oda.
Mintha csak egy gomba nőtt volna ki a nap első sugaraiba kapaszkodva. A teteje mi tagadás, hasonlított egy gomba kalapjára.
A fala meg, mint az első sétáján ugrándozó kajla fülű kölyökkutya szőre. Puha és kedves.
Hogy lehet egy ház fala puha? Csak nem takácspókok szőtték?
A falubelieknek dunsztja sem volt róla.
Ahogy arról sem, ki lakhat a titokzatos gombaházban?
– Talán manók – vélekedett a szomszéd.
– A gombaházakban kék törpök élnek – hunyorított a szomszéd szomszédjának a szomszédja, de kicsit elbizonytalanodott, mert úgy rémlett neki, hogy a törpök magas hegyek között, hol a tenger hupikék, és hatalmas fák között laknak.
Ennek a falunak azonban nem voltak hatalmas fái. Néhány szomorú diót és göcsörtös öreg almafát leszámítva semmi sem adott árnyékot, susogott a szélben, ringatta a rigó vagy cinke fészkét.
–Ültessünk fákat, – gondolták ki a szomszédok, – minden kertbe annyi fa kerül, ahányan a házban laknak.
De hány fa kerüljön a faluszéli ház kertjébe? Nehéz volt választ találni.
Végül összefogtak a szomszédok. Padokat tettek a házaik elé, hogy felváltva figyelhessék, mikor bukkan fel az új ház lakója.
Ki hajnalban, ki késő délután üldögélt a padon, s miközben figyelte az új ház kapuját, trécselt, csacsogott, eszmét cserélt az arra járókkal. Telt múlt az idő, mégsem tudta senki elkapni azt a pillanatot, amikor valaki az új ház előtt friss vizet töltött a falu kutyájának kikészített tálkába. Ahogy azt sem, vajon ki tárta ki a ház ablakát, hogy azon át mindenki orrába friss, omlós, almás pite illatot csempésszen egy ki tudja hányadik szürke, novemberi délután.
A szomszédok már szinte minden nap összejártak. Kvaterkáztak, kuncogtak és néha, (szigorúan este tíz óra előtt,) még kurjongattak is.
Senki sem értette, mire ez a jókedv, de mindenki boldogan sütkérezett benne, mint frissen dagasztott kifli a gondos pék kemencéjében.
Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy megszokták az új házat a falu szélén, a kertekben cseperedő fákat, a padokat a ház előtt, a jókedvű csacsogást, az ősz végi pite illatot.
– A jókedv költözött közénk – mondogatták a szomszédok egymásnak, akik egyszerű szomszédokból egy falu nagy család lettek.
Szerkesztette: Németh Eszter
A Meseváros korábbi epizódjai itt érhetők el:
1. Köszöntő
2. Majoros Emma: Csippcsupp kalandjai
3. Takács Viktória: Szobafogság
4. Pongó Ákos: A legpirosabb ház
5. Nagy Izabella: Olyan kis pici, rózsaszín házikó
6. Bertóti Johanna: kutyamonológ
7. Majoros Nóra: A szomorú ház
8. Smelka Sándor: Tanika és a Mindent Utánzó Umbrella Madár
9. Csányi Szilvia: Sakk? Matt!
10. Miklya Zsolt: Három ablak
11. Halász Bálint: Rettenetes Bendegúz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése