A réteket és mezőket mindig egy erdős hegy őrzi. Legalábbis Margó így gondolta.
Mint egy nagy, szőrös óriás, óvja a hegyvidékét, küldi neki a csapadékot, és ellátja árnyékkal. Keskeny házikója is épp egy ilyen bölcs és nyugodt hegy oldalában ült, köröskörül véve további keszekusza házikókkal. A házikók tele voltak muris emberekkel, és a bohókás gyerekeikkel.
Valami azonban kizökkentette a kisvárost. Vagy legalábbis kizökkentette Margót. A templom tetején megrepedt az eresz… csipp… csupp… csak egy apró repedés, de mégis, mint egy metronóm, végeérhetetlenül és magabiztosan csepegett az őszi csapadék… csupp… csipp…
Margó pontosan tudta, hogy melyik napon repedt meg a templom eresze. Kedd reggel ovi előtt ecsettel rohant a létráért, hiszen küldetése van: telis-tele fogja festeni a tetőt szivecskékkel. Már a fele készen is van. Azon a reggelen festegetés közben valami megzavarta, vagyis édesanyja hangos sopánkodását, hogy elkésnek az oviból. Egy madár elejtett egy kavicsot, avagy méretéből ítélve inkább követ, és hatalmasat koppant az ereszcsatornán. És akkor elkezdődött. Csipp, és csupp…
Ez történt a hét elején, azóta Margó nem tudja kialudni magát, így a reggeli feladatát sem tudja folytatni. Csipp… csupp…
– Ennek ma véget vetek! - jelentette ki magabiztosan.
Van még idő fürdésig, anya épp nem figyel. Talán ma sikerül. Fogta hát a csizmáját, és halkan kiosont az ajtón egy kötéllel és egy kalapáccsal. Apa mindenhova kalapácsot visz, így biztos ez a megoldás. A kötelet egy kalandmesében látta, ugyan olyan karmos izé nincs a végén, de Margó ügyes tornász, legalábbis az óvónéni ezt mondja.
A templom bejáratánál figyelmesen hallgatózni kezdett. Csipp… balról jött. Csupp… nem, jobbról. Csipp-csupp… igen, erre lesz. Mint egy véreb, mesteri pontossággal belőtte a hang forrásának helyét, de ahogy szedte lábait, valami furcsát hallott. Csipp… Csepp… Brrr… Csupp… Csipp… Vrrr… Csupp… Grrr… Óvatosabban hát, de magabiztosságából nem veszítve, odalopózott a törött eresz alá. Egy árva kutyus, valahol a kölyök és a felnőtt között, valahol a vizsla és a kuvasz között, és igen, valahol egy ócska lábtörlő és egy törött eresz között kuporgott, fázott, és mint Margó, próbált aludni.
Arra gondolt, végre lesz egy kiskutyája, ahogyan azt mindig is akarta. Fogta a kötelet, és közelebb ment. De ahogy lépett egyet, lába alatt összemorzsolódott egy falevél, és a kiskutya felpattant.
– Nem kell félni, kicsi Csippcsupp! – nyugtatta a kislány – Jöttelek megmenteni a hidegtől. Minden rendben lesz!
De a kutyus nem értette, és ahelyett hogy megbízott volna Margóban, a kalapácsában és kötelében, inkább hátrálni kezdett. És mikor látta, hogy a kislány nem teszi ugyanezt, nem volt más választása: futni kezdett, ahogy csak a kicsi lábai bírták.
Margó kergette egy darabig, de végül szem elől vesztette egy utcasarkon. Órákig kereste minden bokorban, minden csúszda alatt, minden általa ismert búvóhelyen. Kereste az eresz alatt hazafelé, hátha visszafutott Csippcsupp a lábtörlőre. De mindhiába, az árva kutya eltűnt, és az eresz repedt maradt. Azóta is, minden este, mikor Margó meghallja a templom csippjét és csuppját, arra gondol, vajon az ő Csippcsuppja otthonra lelt-e ebben a szeleburdi kisvárosban.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése