Majoros Nóra: Porszemecske

Illusztráció: Borsos Ádám
(Szabadka, Október 10. Általános Iskola)

 A világegyetem méretéhez képest minden apró, de az a porszemecske, amiről a mesém szól, még földi szemmel nézve is pirinyó volt. Még egy mákszemnél is kisebb. Évmilliókig utazott az űrben, amíg szemcseszívében megszületett az elhatározás: keres magának egy napot, és hűséges bolygójává szegődik.
A gondolattól fellelkesülve kiszemelt magának egy szimpatikus galaxist, és egyenesen arra vette az útját. Az űr sötétjében végre feltűntek a galaxist kísérő ködök. Vajon túljut rajtuk? És ha nem találja meg a megfelelő csillagot, elhagyhatja a galaxist, vagy magába szippantja egy fekete lyuk?
„Arra vágyom a legjobban, hogy egy csillag bolygója legyek – gondolta. – Lesz, ami lesz, továbbmegyek!”
Nem tétovázott, belevetette magát a ködbe. Hosszú ideig nem látta a szikrázó csillagokat, csak didergett a pulzáló sötétben. Aztán egyszer csak véget ért a köd, és feltárult előtte a hatalmas galaxis.
„Mennyi-mennyi csillag! – ámult el a porszemecske. – Melyiket válasszam?”
Suhant a galaxis spirálkarjában, és megfigyelt számtalan csillagot. Voltak hideg fényű gőgösek, és voltak szenvedélyes perzselők. Voltak gyengék és szomorúak, akik még egy apró bolygócskát sem tudtak rábírni, hogy keringjen körülöttük, és olyanok is, akik egymással csatároztak, amíg egy óriási robbanással mindketten meg nem haltak. Végre megpillantott egy csillagot, amelynek meleg, hívogató fénye volt.
„Ez lesz az én napom!” – gondolta, és izgatottan vette felé az útját.

Aztán a sötétben, a csillagtól olyan távol, hogy a fénye még csak biztatóan pislákoló pötty volt, hirtelen nagy tolongásban találta magát. Hozzá hasonló szemcsék, kavicsok, sziklák, kisbolygók gyülekeztek az űrben.
A porszem köszönt illedelmesen, a többiek pedig beengedték maguk közé.
– Miért nem mentek közelebb a csillaghoz? – kérdezte a porszemecske.
– Ha közelebb megyünk, soha többet nem tudunk majd szabadulni a vonzásától. Itt még, ha akarjuk, meggondolhatjuk magunkat.
– Én nem fogom meggondolni magam! – mondta a porszemecske.
Elbúcsúzott a kisbolygóktól, és közelebb suhant a naphoz. Hamarosan egy élénk, kék bolygót pillantott meg. Egy pillanatra a lélegzete is elakadt, olyan szép volt. Köszönt udvariasan, de a kék bolygó válaszra sem méltatta. A porszemnek mégsem szegte kedvét. Száguldott tovább, és hamarosan elhagyott egy következő, halványkék bolygót. Ugyanolyan derengő fénye volt, mint az előzőnek, és ugyanolyan szótlannak bizonyult. A következő bolygónak olyan szép gyűrűi voltak, mint egy felékszerezett menyasszonynak. A porszemecske először meg sem merte szólítani, csak lebegett tisztes távolságban. A bolygó észrevette, és rámosolygott.
– Szépnek találsz? – kérdezte.
– Csodaszépnek! Megengeded, hogy a közeledben maradjak, és én is bolygó legyek?
– Kedvesem, túl pici vagy te bolygónak. Inkább állj be a gyűrűm szemcséi közé, és a világ végéig csodálhatsz engem!
– Én bolygó szeretnék lenni, és nem a milliomodik porszem egy gyűrűben – felelte a porszemecske, és mielőtt még a bolygó válaszolhatott volna, továbbállt.
A következő bolygó hatalmas volt, és tekintélyt parancsoló. Felszínén óriási légörvények és viharok kavarogtak, és rengeteg hold keringett körülötte.
Ha ennyi holdja van, biztosan nagylelkű – gondolta a porszemecske. – Talán segít nekem, és elmondja, hogyan lehetek én is bolygó.
Meg is szólította a hatalmas égitestet, de az nem hallotta meg.
– Túl pici vagy, nem ér el hozzá a hangod – mondta egy kedves hold, aki éppen akkor ért a porszemecske közelébe.
– Talán te is tudsz nekem segíteni. Szeretnék én is bolygó lenni, és a nap körül keringeni.
– Hiszen porszemnek is kicsi vagy! Jobban tennéd, ha megpihennél a felszínemen, és velem együtt utaznál a bolygó körül.
– De én nem egy bolygó, hanem a nap körül szeretnék keringeni!
– Mondhatom, nagyravágyó porszem vagy. De tudod, mit? Menj még tovább a csillag felé, találkozhatsz pár kisebb bolygóval. Lehet, hogy ők tudnak neked tanácsot adni.
A porszemecske megköszönte a kedves szavakat, és továbbszáguldott a csillag felé. Még egyszer visszanézett. Vajon rosszul döntött? Lehetett volna porszem egy holdon, ami igazán kényelmes életmód.
„Az az álmom, hogy bolygó legyek, és egy csillag körül keringjek” – gondolta, és újra nekilendült.
Egy vörös bolygó következett. A porszemecske jól megnézte magának, és óriási hegyeket látott rajta, kősivatagokat és homokviharokat.
– Ajjaj, ezen a bolygón nagyon mérgesek a homokszemek! A legjobb lesz, ha elkerülöm.
Hamarosan egy szép nagy, kráterekkel borított holdat pillantott meg, és a hold mögött előbukkant egy káprázatosan kék bolygó. Nem volt olyan elutasító, mint a naprendszer első két bolygója, és a légkörében hömpölygő felhők sem voltak mérgesek. A porszemecske csak ámult és bámult. A hold rámosolygott.
– Mi járatban vagy erre?
– Az az álmom, hogy bolygó legyek, és a nap körül keringjek.
– Szép álom. Valaha én is arról álmodtam, de aztán megláttam ezt a bolygót, és a társául szegődtem.
– Nagyon régóta vándorlok a világűrben, de ilyen szépet még sosem láttam – mondta a porszemecske.
– Ugye? De nemcsak szép, hanem jószívű is. Otthont ad egy csomó élőlénynek.
A porszemecske szíve megremegett.
– Élet van a bolygón?
– Úgy bizony. Nincs könnyű dolga, mert az életet gondozni nehéz. Ezért is döntöttem úgy, hogy segítek neki.
– Hogyan tudsz segíteni?
– A nap mindig csak az egyik oldalát világítja meg, a másikon sötét van. Ezért olyankor visszaverem a nap fényét, hogy az élőlények ne bolyongjanak összevissza a sötétben.
A porszemecske elgondolkodott.
– Ez sokkal szebb feladat, mint keringeni egy csillag körül – mondta.
– Légy a társam! Elférünk ketten is.
A porszemecske megköszönte az ajánlatot. Elhelyezkedett a hold közelében, és pár százezer évig együtt keringtek a gyönyörű bolygó körül. Aztán ahogy telt az idő, sóhajtozni kezdett. A hold észrevette a nagy búslakodást.
– Miért szomorkodsz?
– Minél tovább keringek a bolygó körül, annál jobban szeretem – felelte a porszemecske.
– Ezzel én is így vagyok.
– Közelebb szeretnék lenni hozzá – mondta ki végül a porszemecske, ami a szívét nyomta. – Olyan sokáig vágytam arra, hogy bolygó legyek. Nem akartam porszem lenni egy szép bolygó gyűrűjében, sem kényelmesen megpihenni egy másik bolygó holdján. De őhozzá még közelebb akarok lenni.
– Ha akarod, lezuhanhatsz a felszínére. De ha a légkörébe lépsz, az is lehet, hogy elégsz.
– Nem bánom. Inkább égek el a légkörében, mint hogy reménytelenül vágyakozzak a közelségére.
Elbúcsúzott a holdtól, aztán összeszedte a bátorságát, és zuhanni kezdett. A kék bolygó egyre nagyobb lett a szeme előtt, már betöltötte az egész látóhatárt. Tisztán kivehetővé váltak a légkörében úszó felhők, a felszínen hullámzó tengerek, a zöld-barna szárazföldek. A porszemecske szíve megmelegedett, aztán rájött, hogy nemcsak szemcseszíve melegszik, hanem a felszíne is. Tüzet fogott zuhanás közben, és olvadni kezdett.
– Nem baj, ha elfogyok – sóhajtotta –, de legalább láttam őt.
Amikor legközelebb kinyitotta a szemét, már egészen közel volt a felszínhez. Nem égett el, csak még kisebbé zsugorodott. Mégsem volt szomorú, mert amit látott, sokkal szebb volt, mint ahogy távolról képzelte. Zöld mezőket látott, utakat, fákat, az utak mellett házakat. Az egyik kertben megpillantott egy tyúkot. Nem tudta, milyen állat, de tetszett neki, hogy körülötte, mint a bolygók, keringtek a kiscsibék.
– Megengeded, hogy a bolygód legyek? – kérdezte a tyúkanyótól.
A tyúk nem igazán értette, mit jelent a bolygó, mit jelent a nap, de barátságos természete volt, úgyhogy bólintott. A porszemecske keringeni kezdett a feje körül. Pár pillanatig a tyúk a követte szemével a porszemet, aztán elszédült. Kotyogott egy kicsit, majd összegyűjtötte a csibéit, és kapirgálni indult a komposztdombra. Ezentúl esténként, amikor aludni tért a tyúkólba, nemcsak a csibéit számolta meg, hanem a porszemecskét is.
Akinek végre teljesült az álma: bolygóvá vált egy apró, tollas nap körül.

Szerkesztette: Miklya Zsolt