Illusztráció: Sipos Tímea Melinda (Liceul de arte vizuale "Romulus Ladea", Kolozsvár) |
Vasárnap rendszerint Liza baba a soros. Bella rituáléja a ruhaválasztással indul. Lányszobája fodros, puha szőnyegén katonás rendben sorakoznak a szettek. A kékselyem és a bíbor, a bársonyos lila, a rozsdaszín fehér csipkével. Órákig tart, mire a ruhapróbák után kiderül, aznap melyik áll a legjobban Lizán. Most a bíbor nyert. A játékbaba haja kontyba tűzve fénylik, lábai csontszín topánkába bújtatva várnak.
– Kész, mehet a táncpróbára – mondja a csinos babán végignézve elégedetten Bella. – De mielőtt belevágunk, tartunk egy szusszanásnyi szünetet – dől el az ágyán fáradtan az üres szobájában.
Három éve minden nap ugyanez volt a délelőtt koreográfiája. Bella rendíthetetlenül gyakorolta porcelánbabáival a báli protokollt, akikre esténként egy pompás ünnepség várt. Keringő, kaviár és gavallérok. A mulatság kifulladásig tartott. Miután játékbabáit lefektette, Bella imádkozott. A Miatyánk után legtöbbször ugyanazt kívánta: egyetlen igazi keringőt báli ruhában, egy fiúval. A babáival már tengernyi alkalommal eljátszotta a várva várt estélyt, de az messze nem volt ugyanaz, mint álmaiban a sajátja. Azért mégis vigasztalta a játék, a megszokott napirend.
Liza baba már a bíbor ruhában ragyogott, az óra pontban tizenegyet mutatott. Bella anyukája kinyitotta az ablakot, a lány szíve a torkában dobogott az izgalomtól. Bella ahogy mindig, most is a párkányra ült, hosszú másodpercekig pásztázta a környéket, de Misit ezúttal sehol sem látta. A fiú nem integetett a szomszédos ablakból.
– Hahó – nevetett fel egyszer csak. – Itt vagyok! – kiáltotta a ház előtti akácfa ágáról. – Tudsz fára mászni? – kérdezte Misi.
– Persze, de ki tudja, mászhatok-e újra, hacsak nem úgy, ha nő egy fa egyszer a szobámban – viccelte el a választ Bella.
Hosszabban beszélgetni nem volt több ereje. Szippantott még egyet a szélillatú levegőből, és búcsúzott. Az oxigénpalack bugyborékolt. Bellának pihennie kellett, hisz délután várt még rá a lecke és az esti bál a porcelánbabákkal.
Misi és Bella vasárnapról vasárnapra egyre jobban megismerte egymást. Misiről időközben kiderült, hogy közepes tanuló a városi iskola tizedik bé osztályában. Szereti a túrósrétest mazsola nélkül és ki nem állhatja a kakaót. Kedvenc állata a kutya, van is neki egy, az Ubi, de testvére az nincs. Bella elárulta, hogy egyszer vezetett egy igazi traktort, és azt is, hogy most egyedül tanul otthonról, tableten kapja a tananyagot. Betegsége miatt steril szobában kell élnie, ami nagy kár, mert így nagyon magányos, ráadásul nem tudja, hogyan és mikor teljesülhet a legnagyobb vágya. Hogy a fájdalmas gondolatokat elűzze, Misi sokszor gondolatfogócskára hívta Bellát. Ilyenkor becsukták a szemüket, egy ismert közös helyre gondoltak, ahol emlékeik között kergetőztek.
Misi ugyan kerülte a lányokat az osztályban, mert mint tudjuk, ők „földi boszorkányok”, de Bellát mégis megkedvelte. Természetesen csak titokban, hisz valójában ezt még magának is nehezen vallotta be. Persze, amikor kiderült, hogy a beteg szomszéd legnagyobb vágya csak úgy teljesül, ha a báli keringőhöz partnere a zakót is felveszi, akkor azért egy hosszú percre átértékelte a Belláról alkotott véleményét. Végül mégis biztatóan mosolygott, amikor erről mesélt neki a lány.
– Jó terv – dünnyögte. Bella mielőtt becsukta volna az ablakot, lesütötte a szemét. Megbánta, hogy ezúttal elárulta a titkát Misinek. Később azonban ez sosem került szóba köztük, így nagy kő esett le Balla szívéről. Viszont kiderült, hogy a lány születésnapja ezen a nyáron pont vasárnapra esik, meg az is, hogy Misiék az apja külföldi kiküldetése miatt nem mennek nyaralni, úgyhogy akkor is láthatják majd egymást.
– Végre egy boldog szülinap – reménykedett a lány.
Amikor azonban eljött Bella születésnapja, és a nagymutató a tizenegyet súrolta, Misi nem állt az ablakban. A két háztömb közötti akácfán sem lógott, mint a múltkor. Bella nem sokat várt rá, sértődötten becsapta az ablakot.
– Misi elfelejtett. Kiradírozott, mint rossz jegyet a munkafüzetből. Pont úgy, ahogy a régi osztálytársak, akik soha többé nem keresnek már. Az is lehet, hogy új barátja van. Olyan, akivel nem csak gondolatban fogócskázhat. Éppen a születésnapomon, gondolhattam volna, hogy nem jön össze – őrlődött csalódottan Bella.
Egyszer csak a levegőfertőtlenítőgép zümmögésén és Bella hüppögésén ismerős traktus kerekedett felül.
– A Kék Duna keringő! – kiáltotta könnyes szemekkel.
A zene az ablakhoz vezette. Ekkor vette észre, hogy a két ház közötti lombkoronát valaki selyemszalagokkal, lampionokkal és fehér virágokkal díszítette ki. A fátyolos-szemű Bellát megpillantva Misi hirtelen szélesre tárta szobája ablakát, a keringő andalító dallama pedig szétáradt az utcában.
– Boldog születésnapot – kiáltotta teli torokból a fiú, s közelebb lépett szobája ablakához. Öltönyös sziluettje, a fák közötti selyemszalagra árnyékot vetve, a keringő ritmusára libegett. – Mire meggyógyulsz, minden lépést pontosan megtanulok – harsogta túl a muzsikát Misi.
Bella egy szót sem tudott szólni, élete legpompásabb báljában ringatózott. Behunyta a szemét, és táncolni kezdett. Árnyéka észrevétlenül Misi sziluettjéhez simult a szélfútta szalagon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése