 |
| Illusztráció: Bódi Kati |
Ha tornácúton őgyelegsz,
az utcafrontra úgy tudsz menni,
mint deszkák közé tévedő
riadt vadállat, suta, őzbak.
A homlokzat felől a kép
egy keskeny ajtó, ólomablak,
min átjut éppen annyi fény,
hogy színesítse fent a képet.
Löszmélyút tudja csak a színt,
napfény vörösét visszaverni,
löszmélyút lesz csak fénytükör
napáldozatkor, néhány percre.
Csak néhány perc a röpke út
a tornácúton őgyelegve,
de nézd csak, fentről mennyi szín
és mennyi néma hang patakzik.
Löszmélyút torkán összegyűl,
a tornác végén megmosakszik,
és úgy lép át a néma test
a lélekajtón, mint egy álom.
Aligha kérdés, melyik út,
küszöb előtti vagy mögötti,
az ablak melyik oldalán
színesül át egy pillanatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése