 |
| Illusztráció: Simon Réka Zsuzsanna |
Zuhant. Nem értette, mi történik.
Néhány perccel ezelőtt még egy puha, kényelmes ülésben gyönyörködött az első osztály nyújtotta pompás kilátásban. Lustán terpeszkedő nagyvárosok, égbetörő hegyek, végtelen zöld mezők felett suhant. Elégedetten állapította meg, hogy Harry Potter varázsiskolája igazán elegáns, lenyűgöző látványt nyújt.
Pár perc és a Disneyland kastélya felett fog járni, aztán fejest ugrik az Alpok havas hegycsúcsainak látványába. Mint egy végtelen tál tejszínhab!
És ez most mind eltűnt.
Zuhant, zuhant és zuhant.
Egy szempillantás volt az egész. Egy nagy dördülés, villanás és most zuhan.
El sem tudta képzelni, mi történik a zuhanás után.
Félt. És szomorú volt.
A magas, napfényben úszó, pillepuha ülésre gondolt, ami körülölelte, ringatta a kellemes csöndben.
A zuhanás hideg volt, szürke és zajos. Nagyon zajos.
Csak lenne már vége - gondolta, aztán összerezzent - De mi lesz a vége?
Vége.
A napfényben úszó magas már nem is látszott.
Csöppp…
A különös ismeretlen hang mintha átölelte volna és gyengéden lefektette egy puha, kellemes illatú helyre.
Óóó, mennyire vártalak! Köszönöm, hogy eljöttél és megmentesz engem! - hallott egy halk, de barátságos hangot.
Ki vagy te? - kérdezte a hang tulajdonosát - mi történt?
Ibolya vagyok. Hosszú utat tettél meg hozzám. Már hetek óta vártalak s te pont ma érkeztél, mikor már azt hittem, végem. Köszönöm, hogy engem választottál, drága Esőcseppem.
Szerkesztette: Körmöczi-Kriván Péter
 |
| Illusztráció: Simon Réka Zsuzsanna |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése