Johanna kedvence a Kukac

 

Bertóti Johanna: Kukac

 

Almából ki, körtébe be,

ez a kukac élete.

Mindenhova bemászik:

ott van a szilvában,

ott van a málnában,

ott van a barackban,

ott a meggyben, birsben,

ott az e-mail címben.



Nagy Dia illusztrációja

 

 

 

Johanna első gyerekverskötetének
címe is a Kukacból bújt ki:  

Első megjelenés

Kreatív pezsgés – villáminterjú Bertóti Johannával

 

 

Hogyan lettél Cimbora?

Az egyik alapító, Dávid Ádám hívott meg a Cimborák közé, még a kezdetekkor. Akkoriban kezdtem határozottabban kacsingatni a gyerekirodalom felé, és a cimboraság nagyon jó motiváló erő volt számomra, hogy rendszeresen írjak, elsősorban gyerekverseket.

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod a szót „Író Cimborák”?

Közösség, alkotás, szárnyalás, játékosság, gyerekek, barátság, harmónia, illusztráció, közvetlenség, humor.

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

A kreativitás ereje. A Cimborák gyakorlatilag kifogyhatatlanok ötletekből. Ennek köszönhetően nagyon változatos témák kerülnek terítékre, a témák megközelítése pedig izgalmas, színes. Minden alkotó hozza a saját irodalmi egyéniségét, és mikor mindez összeadódik, akkor valóságos kreatív pezsgés jön létre.

Segítette-e szakmai előrelépésedet és/vagy személyiséged fejlődését a Cimbi oldal?

Igen, már az nagy előrelépés volt számomra, hogy elkezdtem rendszeresen írni. Így aztán az első gyerekverskötetem létrejöttének fontos előzménye volt a cimborás tevékenységem, mert sok olyan vers bekerült a kötetbe, amelyek először a Cimborák blogján jelentek meg. Ugyanakkor fontos szakmai barátságok alakultak ki a körnek köszönhetően.

Melyik projekt volt a kedvenced a tíz év alatt? Miért? Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?

2016-ban részt vettem a Mi lenne, ha... téma szerkesztésében. Egyik legkomplexebb projektünk volt eddig, azt hiszem. Többről volt szó, mint a klasszikus felállásban, amely szerint egy témára írtunk, aztán készültek illusztrációk a szövegekhez, és ezek az anyagok felkerültek a blogra. Itt megfordult a sorrend, előbb születtek meg a rajzok, utána a szövegek. Erre volt több példa a cimborák történetében, de itt az volt a nagyon különleges, hogy meghirdettünk egy rajzpályázatot gyerekeknek, és az ő munkáikból válogattuk ki a kedvenceinket, és írtunk a rajzokból kiindulva verset, mesét. Sőt, egy kiállítást is rendeztünk a munkákból, amelyek nem mellesleg hihetetlenül színvonalasak voltak. Egyúttal az egyik legeredményesebb projektnek tartom, mert rengeteg gyereket és pedagógust megmozgatott, méghozzá nagyon interaktív módon.

Milyen projektet látnál szívesen a következő tíz évben?

Nagyon sok lehetőséget látnék abban, hogy a zene segítségével bevonjuk a gyerekeket, fiatalokat, iskolai közösségeket a tevékenységünkbe. Konkrétabban arra gondolok, hogy meg lehetne hirdetni egy zenés játékot, amelynek az lenne a lényege, hogy a költőcimborák bizonyos verseiket felajánlanák megzenésítésre. A beérkezett megzenésítésekből aztán lehetne tovább építkezni, zenei albumban gondolkodni stb.

Halász Bálint: Mese az emberről, aki elment, hogy megkeresse az igazságot

 

Illusztráció: Klesitz Piroska

(Zsidó népmese alapján)

Egyszer volt egy ember, aki elhatározta, hogy megkeresi az igazságot. Nekivágott hát a világnak. Bejárta az összes országot, birodalmat, hegyet, völgyet, tengert és sivatagot, de sehol sem találta. Már az egész világból csak egy sűrű sötét erdő maradt hátra, a legsűrűbb és a legsötétebb, nem véletlenül hagyta az ember a végére, mert mint minden élő, ő is tartott tőle. De nem volt mit tenni, csak az maradt, így belevetette magát a rengetegbe. Ahogy egyre mélyebbre hatolt, elveszett, már nem csak azt nem tudta, hogy honnan jött, de azt sem, merre van előre vagy hátra: az irányok és az idő tótágast álltak.
Reményét vesztve bolyongott, amikor végre fényt látott pislákolni. Örömmel futott oda, de amikor közelebb ért megtorpant, mert látta, hogy egy tűz az, ami körül tolvajok tanyáztak. De késő volt, a haramiák észrevették az embert, megragadták és a vezérük elé hurcolták. A rablóvezér kifaggatta az embert, mit keres, milyen kincsre vadászik. Az ember őszintén felelt, az igazságot keresi, mire a rablóvezér a haramiákkal együtt harsányan felröhögött. Igazság az meg mire jó, nevettek gúnyosan és ide-odalökdösték. De amikor kiszórakozták magukat, útjára engedték.

Majoros Nóra: Mókuskerék

 

Illusztráció: Bódi Kati

Ha felébrednék, és az lehetnék, aki csak akarok, akkor embergyerek lennék, és egy olyan szép, tágas szobában laknék, mint a tiéd, ahol rengeteg játék meg puha párna meg szín meg fény és mese venne körül.
Reggelente mosolygó érintéssel ébresztene az anyukám, és mire kimennék a konyhába, zabkeksz meg banánturmix meg alma és D-vitamin várna.
Utána elmennék az iskolába, és szépen sorban, szabályosan végigtanulnám a matekórát meg a magyarórát meg a tesiórát meg a rajzórát és a nyelvtan-korrepetálást is.
Játszanék délután a barátaimmal, és csak kicsit sírnék, amikor piszkálnak, és átölelném a legjobb barátom, amikor őt piszkálják. Együtt mennénk haza, az anyukám adna nekünk melegszendvicset meg muffint meg rágcsálnivaló répát meg diót és málnaszörpöt.
Megírnánk a leckét, a matekot meg a magyart meg a természetismeretet meg az angolt és az erkölcstant is, mert minden nap sok a lecke, és nagyon elfáradnánk, de utána játszanánk egy kicsit a hörcsögömmel.
És akkor elfogyna a nap, mert a barátomért eljönne az apukája, rám meg már várna a vacsora meg a táskaösszepakolás meg a zuhanyzás és az esti mese.
Az esti mese az egészben a legjobb. Erdőillata van meg napsugárszíne meg akácmézíze meg papírsárkány-suhogása és színesceruza-tarkasága.
Aztán megölelne az ágyam meg a párnám meg a takaróm meg a plüssállataim és az anyukám, és álomba zuhannék. Álmomban hörcsög lennék, és egy napsugárszínű, akácmézízű erdőben laknék.
És ez így menne minden nap, kivéve hétvégén, de a hétvégék is nagyon hasonlítanának egymásra. Játszanék meg rollereznék meg rajzfilmet néznék meg társasjátékoznék a szüleimmel, meg elmennék a nagyszüleimhez és természetesen tanulnék is. Szép, egyforma hétvégéink lennének.
De én csak álmomban lehetek embergyerek.
Amikor felébredek, csak egy hörcsög vagyok egy üvegfalú terráriumban, amelyben van forgács meg vacok meg víz meg magok és rágcsálnivaló répa.
Meg egy mókuskerék.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Várfalvy Emőke: Csöpp

Illusztráció: Simon Réka Zsuzsanna

Zuhant. Nem értette, mi történik.
Néhány perccel ezelőtt még egy puha, kényelmes ülésben gyönyörködött az első osztály nyújtotta pompás kilátásban. Lustán terpeszkedő nagyvárosok, égbetörő hegyek, végtelen zöld mezők felett suhant. Elégedetten állapította meg, hogy Harry Potter varázsiskolája igazán elegáns, lenyűgöző látványt nyújt.
Pár perc és a Disneyland kastélya felett fog járni, aztán fejest ugrik az Alpok havas hegycsúcsainak látványába. Mint egy végtelen tál tejszínhab!
És ez most mind eltűnt.
Zuhant, zuhant és zuhant.
Egy szempillantás volt az egész. Egy nagy dördülés, villanás és most zuhan.
El sem tudta képzelni, mi történik a zuhanás után.
Félt. És szomorú volt.
A magas, napfényben úszó, pillepuha ülésre gondolt, ami körülölelte, ringatta a kellemes csöndben.
A zuhanás hideg volt, szürke és zajos. Nagyon zajos.
Csak lenne már vége - gondolta, aztán összerezzent - De mi lesz a vége?
Vége.
A napfényben úszó magas már nem is látszott.
Csöppp…
A különös ismeretlen hang mintha átölelte volna és gyengéden lefektette egy puha, kellemes illatú helyre.
Óóó, mennyire vártalak! Köszönöm, hogy eljöttél és megmentesz engem! - hallott egy halk, de barátságos hangot.
Ki vagy te? - kérdezte a hang tulajdonosát - mi történt?
Ibolya vagyok. Hosszú utat tettél meg hozzám. Már hetek óta vártalak s te pont ma érkeztél, mikor már azt hittem, végem. Köszönöm, hogy engem választottál, drága Esőcseppem.  

Szerkesztette: Körmöczi-Kriván Péter

Illusztráció: Simon Réka Zsuzsanna

Bertóti Johanna – Czeiner-Szücs Anita: Bezsergő / RÍMDÚDOLÓ 2

Bertóti Johanna Rímdúdoló című dalsorozata a tíz éves Író Cimborák tíz versének zenés feldolgozásából épül fel. Az első részt, Hétvári Andrea Kifordított mese c. versének megzenésítését már megismerhettétek. Most következzék a második videó Czeiner-Szücs Anita Bezsergő című verséből illetve Endrődi Kata rajzából (amely az eredeti megjelenéskor is kísérte a szöveget). 

Köszönet Fehér Csabának a felvételért, hangkeverésért és a produceri munkáért, illetve Bertóti Attilának a videó elkészítéséért.

Örülünk, ha hallgatjátok a dalt. Kérünk, ha tetszett, osszátok meg másokkal is, illetve kövessétek a következő dalokat, havonta egy-egy új videó kerül fel Johanna YouTube-csatornájára és a blogra.

Kati kedvence: Az aranyszőrű csikó

 

Miklya Luzsányi Mónika:
Az aranyszőrű csikó

 

(c) Szabó Imola Julianna

Arra már nem emlékezett, hogyan is került ide. Az éles fájdalom maradt meg, amikor a fémrúd keresztülhatolt a gerincén. A fájdalomtól felnyihogott, de felágaskodni már nem tudott, mert a csigolyatörés belemerevítette a mozdulatba. Az már szinte lényegtelennek tűnt, hogy a rudat, ami keresztülhatolt a testén, egy körhinta aljzatához erősítették. A rudat lefestették aranyra, a szőrét is aranyporral szórták be, majd gyöngyökkel rakott nyerget adtak rá, ezüst zablát a szájába, gyémántos kantárt a fejére. De a csikó tudta, hogy ez a sok csillogás mind hazugság. Nem igazi az arany, az ezüst, a gyémánt. Semmi sem igazi, minden csak utánzat, mint ahogy a ringlispílben minden az, még ő is.

Mert hiába a nyereg, a kengyel, a zabla, aki az ő hátára felült, nem jutott el sehova. Csak futott körbe-körbe, míg szeme előtt összemosódtak az alakok, a formák, a színek. Aki felült a hátára, hamar elveszítette a tájékozódási képességét. Nem tudta, hol van a fönt, a lent, a jobbra, a balra. Egy idő után már azt sem tudta, ki is ő valójában, csak a bódulat maradt meg, és körülötte elmosódóvá vált a világ.

A többség élvezte. A gyerekek és nők hangosan, sikongatva nevettek, a férfiak hujjgattak, vagy kiabáltak. Volt, aki egyszerűen csak belebódult a körforgásba, önmagát is alig tudta tartani a nyeregben, annyira átadta magát ennek a világokat összemosó érzésnek. És voltak olyanok is, akik nem bírták. Elsápadtak, forgott a gyomruk, és igen, voltak sokan, akik hánytak is. Jobb esetben csak akkor, amikor megállt a ringlispíl. Rosszabb esetben menet közben. És ha kifelé fordultak hányás közben, jól megsorozták a bámészkodókat.

A csikó igazság szerint nem sokat látott belőlük. Mármint a bámészkodókból. A fejét felvetve, mereven előre nézett, képtelen volt bármilyen irányba is elfordulni. Így leginkább a körhinta tetejére festett csillagokat látta, a mennyezeti lámpákat és reflektorokat, amik elvakították a szemét. A ringlispílen kívüli világra csak a szeme sarkából tudott rákukucskálni, de akkor se volt képes kivenni az alakokat. Igazság szerint nem is érdekelte, hogy mi van odakint. Inkább az idebentre figyelt. De nem a ringlispíl többi lovára, hanem arra, ami benne, belül van. Ami megmaradt. Mert tudta, hogy volt egy világ, egy másik, amelyben ő szabadon nyargalt. Néha mintha érezte volna a mezők szelét a homlokán. Orrlikában a tenger illatát. Lábában az ugrás gyönyörűségét. De mindez csupán „mintha” volt. Az érzületek nem válhattak reális emlékké, hiszen amikor befogták, a körhintában elveszítette az emlékeit is.

De kereste, egyfolytában csak azt kereste, ki is ő valójában. Mert hogy nem a ringlispílen kezdődött az élete, az biztos. Hanem egy másik világban, ahol nem volt körforgás, mámor, és nem voltak vasrudak sem. Egy másik világban, ahol neki még neve is volt.

Kati saját írása a háborúról

 

Bódi Kati: Háborús gyerekek

A szerző illusztrációja

 
1945 márciusa van, még hideg, a hó sem olvadt el. A harcoknak Pesten vége, de még itt vannak az oroszok. Novembertől februárig a belvárosban éltünk, előbb egy ismerős asztalosműhelyében, aztán amikor odaért a front, a pincében. Most már újra itthon, hála Istennek a ház épségben van, igaz, a ruszkik beköltöztek, minden családhoz legalább egy-két tiszt, de a piactéren is vannak sátraik. Nem félek tőlük. A múltkor az egyik katona, a Vaszil, megpróbált erőszakoskodni a Manci lányommal, de szóltam a tiszteknek, és megbüntették, kiküldték éjszakai őrségbe abban a kemény hidegben. Azóta Vaszil nagyon csúnyán néz rám, ha meglát, még a fogát is csikorgatja, de nem mer bántani minket.

A lányom néhány hét múlva szül. Amikor férjhez ment, kicsit aggódtam, hogy beteg a Pista, de legalább nem vitték el katonának, a tüdeje miatt. De a ruszkik ezt nem tudják, most még jobb, ha nem nagyon mutatkozik, mert bármelyik korabeli férfit elvihetik málenkij robotra.

A fiamnak nem kell bujkálnia. Mégiscsak szerencséje volt azzal a villamosbalesettel, egy lábbal itthon maradhatott, vigyáz a feleségére és a két kisfiára.

De hiszen, volt ő már háborúban. Csak két éves lehetett, mikor a férjemet elvitték, akkor készült ez a kép, ez a kis katonaruhás fiúcska mellettem a Pisti.

A szerző családi fotóalbumából. A képen Antalics Józsefné, Kalocsai Katalin látható a kisfiával

Illusztrátorként kakukktojás vagyok – villáminterjú Bódi Katival

 

 

Hogyan lettél Cimbora?

Dávid Ádám látta egy kiállításomat, akkoriban, amikor néhány leendő Cimbora elhatározta, hogy jó volna egy „gyerekirodalmi játszóteret” csinálni. Az egyik első találkozón már részt vettem, egyedüli grafikusként, azóta gyakran illusztrálom a blogra kerülő szövegeket.

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod a szót „Író Cimborák”?

Játék, mese, szabadság, inspiráció, barátság, szervezés, önzetlenség, segítség

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

A személyes ismeretségek, barátságok és a szakmai fejlődés lehetősége.

Mi az, amit nem szeretsz a cimboráskodásban, vagy ami megnehezíti a cimboraságot?

Néha nehéz elérni az embereket, nem kellemes noszogatni valakit a határidők miatt.

Szerinted kik olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?

Nem tudom, valószínűleg felnőttek, gyerekeknek. A facebookot és a blogot is inkább felnőtt platformnak tartom.

Miért jó, hogy alapvetően online oldal vagyunk?

Így gyorsabb, könnyebb az egymás közötti kommunikáció, és az érdeklődők is bármikor megtalálják a megjelenő tartalmakat.

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Persze, látom, hogyan segítik egymást az írók, a hasonló habitusú emberek nemcsak szakmai, hanem személyes barátokká is válhatnak. Én illusztrátorként kicsit kakukktojás vagyok, egyfajta összekötő ember az írók és a vizuális művészek között. 

 

Bódi Kati: Önkép Chagall nyomán

Nagy Izabella: Az én életem

Berzovai Gábor interjújára

Illusztráció: Klesitz Piroska

Ott

kint a hegyen

poros út sarkában

áll egy gesztenyefa

ősszel terem

szelídnek mondható

megsütve belét

édes édes ennivaló.

Ott

dűlőút szélén

hajlik erős törzse

szél szaggatja

rügyét ágai végén

nem bír vele

eső sem tél sem más

erő védi az Istene.

Ott

zalai dombon élteti

táplálja őrzi a föld

csemetefa korától

számlálja valaki év-

gyűrűit csak egy gesztenye-

fa mondhatnánk gyertya-

virágba borulva.

 

Miklya Zsolt: Hátra-előre

 

Illusztráció: Endrődi Kata

Jó lenne hátradőlni.

Mondjuk egy formaegyben.

Érzékelni a pályát,

mint zsoké a nyeregben.

Jó lenne hátradőlni

sárkányszárnyak szívében.

Vadludakkal repülni

át a levegőégen.

Jó lenne háton úszni

sokáig a folyóban.

Halak közé merülve

csillanni minden jóban.

Jó lenne hátradőlve

biciklizni a lejtőn.

Átsuhanni a hídon,

alagúton és erdőn.

Inkább előredőlök

ma is, mikor a szél fúj.

Érzékelem az ívet.

Szerencsére a fék új.

Czeiner-Szücs Anita: Pháddi

 

Illusztráció: Pap Kata

Mint ahogy az életet adó forrás, a Tiriszi a tavaszi olvadás idején, úgy hömpölygött a kérők sora a vakítóan fehér falú palota aranykapujától egészen a vele szemben magasodó Kajána hegy lábáig. Szó, mi szó, lassan húsz éve, a király lakodalma óta nem volt ekkora csődület a birodalomban. Az uralkodó, Pháddi király a környező országokban kihirdettette, férjhez adja egyetlen lányát, Téát, a legrátermettebb jelölteket pedig ő maga fogja kiválasztani.
Amikor aznap hajnalban Téá álmosan széthúzta toronyszobájában hatalmas ablaka függönyét, hogy kinézzen a Kajánára, nem tudta mire vélni a tülekedést a palota előtti utcákon, de nem sok ideje volt töprengeni, hiszen mire a Nap sugarai megérintik a hegy lábát, oda kell érnie a város másik végére. Végigszántott fésűjével hosszú fekete haján, felkapta köpenyét és kalapját. Sebtében kortyolt egyet kedvenc kecsketejéből a konyhában, és tarisznyájába rejtette ebédjét, az éléskamrából nyíló átjárón keresztül kijutott a város utcáira. De ahelyett, hogy mélyet szippanthatott volna a friss reggeli levegőből, lépten-nyomon idegen férfiakba botlott. Az egyikük a lábára is lépett.
– Auuuu! Figyelj jobban az orrod elé, te mamlasz! – szisszent fel Téá. 
A díszes ruhába öltözött alak azonban annyira igyekezett a palota irányába, hogy meg sem hallotta a mérges királylányt.

Réka kedvence: A hat király

Juan Chavetta – Dániel András: Királyok 

 

(c) Juan Chavetta

Ott álltak hatan. I. János, Ámdebár királya, II. János, Máskülönben örökös ura, III. János, a dicső és hatalmas Aligha trónjának birtokosa, IV. János, Igenám fejedelme, V. János, Egyszersmind uralkodója, valamint VI. János, Külső- és Belsőnahát királyi felsége. Szép este volt; csillagok szikráztak az égen, fényes kis gyémántszögek.

– Mindenki itt van? – kérdezte III. János. Nem bírta tovább: már vagy egy órája álltak némán a fák között.

– Majdnem mindenki – mondta V. János egy bükkfa mögül.

– Vagyis valaki még hiányzik – mordult fel I. János. – Ki az?

– Én itt vagyok – suttogta VI. János egy kocsányos tölgy fekete lombja alól.

– Én is! – szólt II. János, aki egy égerfa törzsének dőlve állt a sötétben.

– Meg én is! – csatlakozott IV. János egy szilfa tövéből.

– Akkor, ha jól értem, VII. Jánosra várunk – állapította meg I. János.

Hallgattak. Csak egy-egy apró reccsenés törte meg a csendet. Talán az éjszaka motoszkált kíváncsi, fekete ujjaival a bokrok közt.

– Azért ez érdekes – szólalt meg III. János. Ma este valahogy beszélhetnékje volt.

– Micsoda? – kérdezték szinte egyszerre a többiek.

– Hogy pont ugyanúgy hívnak mindannyiunkat. Elég különös, vagy nem?

– Szerintem nincs benne semmi meglepő – mondta I. János. – A minap olvastam, hogy egyes számítások szerint napjainkig nem kevesebb mint százharminchét János nevű uralkodót tartanak számon a krónikák. Nem számítva az alkirályokat. És ez csupán a kontinens, uraim!

– Kész hadsereg! – füttyentett elismerően II. János.

– Úgy értem, hogy egyszerre ennyi János. Ez a fura – mondta III. János. Körbenézett, de néhány derengő fehér szakállon kívül nem látott mást a sötétben.

– Lehet véletlen is – szólalt meg V. János, Egyszersmind uralkodója. – Bár meg kell hagyni, jó kis név. Királynak való. Nem úgy, mint, teszem azt, a Lajos.

– Vagy a Henrik! – tódította II. János.

– A Lipót! – huhogta VI. János a bükkfa mögül.

Innen is, onnan is visszafojtott nevetés hallatszott a sötétből. A hold is előbukkant végre a fák mögül, mint aki csatlakozni akar a beszélgetéshez.

Réka kedvencei: Lele – Lakni bárhol

 

Simon Réka Zsuzsanna: Lele (részletek)

1.

A lelei kéményekből már kora reggel kanyarogni kezdett a füst. Érezni lehetett a levegőben, nyakunkon a tél. A konyhában ültünk. Nagyanyám kukoricát fejtett, én diót törtem, nagyapám a rádiót próbálta móresre tanítani, de nem szűnt a recsegés. A Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben következett volna a Kossuth Rádióban, amit nagyapám mindig meghallgatott.

‒ Ezt a rádiót holnap kidobom! ‒ mondta, és kikapcsolta a készüléket. Csizmát húzott, fejébe nyomta a kalapját, és kisietett az ajtón.

‒ Hova megy? ‒ kérdeztem a nagyanyámat.

‒ Lenyugodni ‒ mosolygott nagyanyám.

Az őszvégi csendet hamarosan fejszecsapások törték ketté, aztán nagyapám erős hangja duruzsolta tele a vidéket, mi pedig a benti melegben hallgattuk, ahogy nyugtatgatja magát.

(c) Varga Zsófi

 

2.

‒ Politikus leszel, fiam! ‒ mondogatta nagyapám, amikor arról próbáltam meggyőzni, miért nem jó ötlet, ha engem visz magával a mezőre szénát gyűjteni. A diófák alatt ültünk a kertben, ánizsszárat rágcsáltunk, és ő mesélt. Háborúról, orosz fogságról, Singer varrógépekről és a tökéletes gomblyukról. Én meg nem tudtam betelni vele. Ha éppen nem énekelt, mesélt annak, aki meghallgatta. Nagyanyám néha nem volt fogékony a hallgatásra. Fejét csóválva leintette:

‒ Már megint filozofálsz, Ferenc!

Esténként az istálló előtt álltam, onnan néztem, ahogy nagyapám szeretett bivalyait megfeji. Nekik is ugyanolyan mély átéléssel mesélt, és az állatok békésen hallgatták. Ki tudja, talán azért is volt olyan finom és tápláló a tejük.

(c) Deák Panka

Csík Mónika: Lakni bárhol

 

Lakni réten,
rét gyepében,
hegytetőn vagy
kert ölén,

 

lakni várban,
lányszobában,
nyári laknak
rejtekén.

 

Lakni hóban,
bungalóban,
nád tövén és
sás között,

 

lakni fában,
gombaházban,
fűkabátú
domb mögött.

 

Lakni versben,
lakni dalban:
ahol rím a
gondolat,

 

lakni fényben,
lakni Napban,
ahol bolt
a boltozat.

 

Lakni könyvben,
esti csöndben,
lakni polcon,
ághegyen,

 

lakni földben,
lakni zöldben,
jégkristályos
fellegen.

 

Lakni szívben,
szóban, szélben,
úszva kéklő
tó felett,

 

lakni bárhol,
közel-távol,
lakni ott, hol
jó neked.

 

 Első megjelenés: Lele – Lakni bárhol